Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-13 / 110. szám, hétfő
A szovjet nép halhatatlan hősiessége (Folytatás a 4. oldalról) talált a szovjet állampolgárok körében. Az SZKP Központi Bizottsága, annak Politikai Bizottsága és a szovjet kormány nagyra értékelik az emberek bizalmát a párt politikája iránt és minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy rászolgáljanak erre a bizalomra. A párt egész politikája a szovjet emberek alkotóerejébe és képességeibe vetett mély hiten alapul. Az a nép, amely nyílt küzdelemben győzött az ellenség felett, amely helytállt a háború utáni újjáépítés nehéz éveiben és kiváló eredményeket ért el szocialista hazája fejlesztésében, az új történelmi körülmények között is győzni fog és a megfelelő módon eleget tesz a korunk által eléje állított feladatoknak. A párt tisztában van azokkal a feladatokkal, amelyek az ország előtt állnak és azzal, hogy milyen utak vezetnek sikeres teljesítésükhöz, ezért mozgósítja a szovjet állampolgárokat az életszínvonal további emelése céljából a gazdasági fejlődés új, gyorsabb ütemű biztosítására. Ezzel méltó módon kötődünk ahhoz a műhöz, amelyért a szovjet emberek önfeláldo- zóan harcoltak a kegyetlen háború éveiben és a békés szocialista építés időszakában. III. új szú 5 1985. V. 13.. Elvtársak! Ha most gondolatban és szívünkben visszatérünk az 1945-ös év győzelmes tavaszához, természetesen megkérdezzük, vajon teljesült-e azon milliók reménye, akik azért harcoltak, hogy a mi gyerekeink és unokáink békében, boldogságban élhessenek. Ezek a remények teljesültek! Nagy munka vár még azonban ránk, hogy a magunk és az eljövendő nemzedékek számára megőrizzük bolygónkat, az emberiség közös hazáját, és hogy egyszer s mindenkorra kizárjuk az emberek életéből a háborút. Negyven év különböző szempontokból nem rövid időszak. Az idő változásokat hoz magával: azok, akik a győzelem után születtek, most már felnőttek, sőt a gyermekeik is felnőttek. Az emberek többsége számára a második világháború olyan esemény, amelyet saját tapasztalatból nem ismer. A háború azonban olyan örökséget hagyott maga után, hogy eredményei és tanulságai továbbra is befolyásolják a nemzetközi fejlődés és az emberek tudatának a jellegét. A második világháborút hosz- szasan készítették elő azt megelőzően, hogy az európai harctereken és óceánokon lezajlottak az első harcok. Bűnös árnyéka már akkor rávetődött az emberiségre, amikor egyes politikusok nem voltak képesek, mások pedig nem akarták megakadályozni a hitleris- ták hatalomra jutását. Most már többet tudunk és alaposabbak az ismereteink, mint akkor arra vonatkozóan, ki és hogyan segítette a fasiszta kormányzó klikket, hogy létrehozza agresszív potenciálját és felkészüljön a háborús kalandokra. A politikai felelőtlenség tetőpontjának minősíthetők a monopoltőke egyes csoportjai vezetőinek azon kísérletei, hogy manipuláljanak a német fasizmus expanzív szándékaival és a Kelet felé orientálják ezeket. A müncheni összeesküvés örökre bekerült a szégyenteljes tettek könyvébe, amelyben azok nevei vannak feljegyezve, akik bátorították Hitlert a Szovjetunió megtámadására. Az embernek erős politikai szklerózi- sa kellene, hogy legyen, ha mindezt elfelejtené. Ma már nem számít annyira, hogy a harmincas évek burzsoá politikusai és államférfiai közül ki tévedett, és kit-vezetett az osztályszempontú haszonhajhászás. A történelem nem változtatja meg vádló ítéletét: a nyugati hatalmak „müncheni politikája“ és a hitleri agresszióval szembeni elnéző magatartása valamennyi európai nemzetet súlyos tragédiába sodorta. Bűnös politikát folytattak azok is, akik a Szovjetunió sürgető felhívásait figyelmen kívül hagyva nem voltak hajlandók egységes frontba tömörülni, hogy megállítsák a náci kalandorokat. Az idő sosem menti fel őket az akkori katasztrófáért viselt felelősségük alól, amely katasztrófát el lehetett volna hárítani, ha az akkori nyugati vezetőket nem vakította volna el a szocializmus gyűlölete. A történelem azonban, sajnos, megismétlődik. S így ma a korábbiaknál sokkal éberebbeknek kell lennünk azok intrikáival szemben, akik a világot a szakadék, ezúttal a nukleáris szakadék felé sodorják. Világosan és egyértelműen tudatosítanunk kell, honnan ered ma az emberiséget fenyegető veszély. A Szovjetunió erről ugyanolyan határozottan beszél, mint a háború előtt, és felhívja a figyelmet a fenyegető veszélyre. Erről azért is szólni kell, mert ma ugyancsak terjed a rosszindulató rágalom a „szovjet katonai fenyegetésről“, amelyet a nácizmus oly zajosan használt ki. A hamisítók bármennyire is igyekezzenek elferdíteni a történelmet, a világ népei tudják, hogy épp a Szovjetunió volt az első, amely megkongatta a vészharangot és figyelmeztetett a fasizmus növekvő veszélyére. Épp a kommunisták dolgozták ki a születő barna veszedelem elleni harc világos programját, s végül épp a Szovjetunió volt az, amely az agresszor megzabolázására irányuló javaslatok egész sorát terjesztette elő. Ám akkor is mindezt „kommunista propagandának“ minősítették. Csaknem egész Nyugat-Euró- pa megszállására, Párizs elfoglalására, London bombázására és Pearl Harbour megtámadására volt szükség ahhoz, hogy csődöt mondjanak a cinikus tervek és meghiúsuljanak az alaptalan remények. A Vörös Hadsereg kiváló győzelmeire volt szükség ahhoz, hogy a szovjet állammal a fasizmus elleni harcban való együttműködésről szóló megállapodások kézzel fogható, konkrét formát kapjanak. A növekvő fasiszta veszély arra kényszerítette a nyugati politikusokat, hogy reális megnyilvánulásaiban tekintsenek a világra. Az antifasiszta koalíció összes tapasztalata egyértelműen bizonyítja, hogy a szociális lényegüket tekintve egymással szembenálló államok egyesíthetik erőfeszítéseiket a közös ellenséggel szemben folytatott harcban, megtalálhatják a kölcsönösen elfogadható megoldásokat és hatékonyan dolgozhatnak a közös cél eléréséért. A szovjet emberek nem felejtették el azt az anyagi támogatást, amelyet országunknak a szövetségesek nyújtottak. Ez ugyan nem volt olyan nagy, mint arról a Nyugaton oly szívesen beszélnek, azonban hálásak vagyunk ezért a segítségért, mert a közös akciók jelképének tartjuk. Bár a második frontot Európában megkésve nyitották meg, lényegesen hozzájárult a közös harchoz. A koalíció országai közötti együttműködés kedvező légköre és a fasizmus veresége utáni új nemzetközi helyzet reális megközelítése megmutatkozott a háború utáni elrendezésben és a szövetségesek teheráni, jaltai, és potsdami konferenciájának döntéseiben. Ezeket a döntéseket, akárcsak az ENSZ Alapokmányát és az abból az időből származó más nemzetközi megállapodásokat, az együttműködés szelleme hatja át. A háború utáni elrendezés bonyolult kérdéseinek - ide tartoznak a területi kérdések is - olyan megoldását biztosították, amely megfelelt a régóta várt béke érdekeinek. Minderre különösen ma kell emlékeztetni, amikor a világ valamennyi népének egyetlen közös ellensége van - a nukleáris háború veszélye, s egyetlen fontos feladata ennek a veszélynek az elhárítása. Az imperialista erők ebben az évszázadban két ízben robbantottak ki véres világháborút, amikor így akarták érvényesíteni saját osztályfeladataikat, megerősíteni saját pozícióikat és elérni saját önző érdekeiket. A történelem azonban másképp döntött. És van-e valami furcsa abban, hogy mindkét háború, amelyek az imperializmus - az arcátlan, a saját büntetlenségéről meggyőződött és az azt valló imperializmus, hogy a nemzetközi jogot saját öklével a hódító írja - kalandjaként indultak, ismétlem: lehet-e csodálkozni azon, hogy mindkét kaland azon erők vereségével végződött, amelyek közvetlenül kirobbantották, s mindig éppen annak a rendszernek a válságsorozatát idézték elő, amely a háborút elindította? A szovjet nép saját hazája szabadságának és függetlenségének védelmével egyidőben az egyetemes civilizáció fasizmus előli megvédésének nagy internacionalista feladatát is teljesítette. A fasizmus leverése következtében megerősödtek a haladó és demokratikus erők pozíciói, ami több európai és ázsiai országban az új társadalmi rend győzelméhez vezetett. Német földön is megszületett az első munkás-paraszt állam. A nácizmus és a japán imperializmus elleni népi harcban, abban a harcban, amely egybeolvadt a tömegeknek a mélyreható szociális változásokért vívott küzdelmével, jelentős mértékben megnőtt a szocializmus eszméi iránti vonzalom, s számos országban megerősödtek és hatalmas erővé váltak a kommunista pártok. A háború utáni években megalakult és nagy utat tett meg a szocialista világrendszer, létrejött a szocialista államok közössége. Az új társadalmi rendszer, amely a világban bebizonyította életerejét, emberek millióinak alkotóerőit keltette életre, s rendkívül rövid időn belül lehetővé tette a történelmi léptékű vívmányok elérését. A szocializmus ma hatalmas világ- rendszer, amely rendkívüli mértékben befolyásolja az emberiség fejlődését és jövőjét, s amely a béke szilárd tényezője, a népek biztonságának záloga. E nagy közösség államai felbecsülhetetlen tapasztalatokkal és a politikájuk egyeztetését szolgáló, jól működő mechanizmussal rendelkeznek. Nemzetközi kérdésekben egységes frontként lépnek fel, következetesen védik a békét és a leszerelést, a békés együttélés elveit. E téren különleges szerep jut a Varsói Szerződés Szervezetének, a szervezet Politikai Tanácskozó Testületének és a szövetséges államok egyesített fegyveres erőinek. Amíg nem szűnik meg a békét és a biztonságot fenyegető veszély, a Varsói Szerződés tagállamai továbbra is megtesznek mindent, hogy megvédjék magukat bármilyen támadás elől. Ezt erősíti meg a szerződés hatályának meghosszabbítása, amelyet egyhangúlag hagyott jóvá valamennyi résztvevő. A háború utáni világban beállt mélyreható változások összefüggnek a gyarmatosítás csődjével is. A volt gyarmatok és félgyarmatok helyett független államok tucatjai jöttek létre. Igaz, hogy fejlődésük nem volt egyenletes, hogy dagály és apály jellemezte és jellemzi ezt a fejlődést, tehát eredmények és tragédiák egyaránt. A fejlődő országoknak még rendkívül bonyolult problémákat kell megoldaniuk, legyen szó azokról, amelyeket a múltból örököltek, vagy azokról, amelyek az újgyarmatosítás politikája következtében keletkeztek. Igaz azonban az is, hogy a gyarmati rendszert mára sikerült csaknem teljesen felszámolni, és sok fiatal nemzeti állam egyre haladóbb szerepet is játszik a világ- politikában. A szocialista országok aktív támogatásával állhatatosan harcolnak az új, igazságosabb gazdasági világrendért. A jelenlegi nemzetközi élet fontos tényezője az el nem kötelezettek mozgalma. Láthatjuk elvtársak, a világ politikai térképe a győzelem óta eltelt negyven év alatt radikálisan megváltozott. Jelentős mértékben csökkent az imperializmus uralmának szférája. Manőverezési lehetőségei és az az igyekezete, hogy szuverén államoknak és nemzeteknek büntetlenül diktálja akaratát, lényegesen korlátozódtak. A tőkés világon belül is megváltoztak az erőviszonyok. Az olyan ragadozó veresége, mint amilyen a német imperializmus volt, továbbá a militarista Japán veresége és az egykor erős brit és francia konkurrensek meggyengülése ahhoz vezetett, hogy az amerikai imperializmus a tőkés világ vezető erejévé vált valamennyi fontos területen - gazdasági, pénzügyi és katonai téren. Az USA uralkodó osztályának világuralmi igényeihez az is hozzájárult, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag az egyetlen olyan erős ország volt, amely a háborúban mesés gazdagságra tett szert. Az imperialista reakció, amelyet a háború szociális és nemzetközipolitikai követelményei nem elégítettek ki, már a háború utáni első években valamiféle történelmi visszavágásra törekedett, s igyekezett meggyengíteni a szocializmus és más demokratikus erők pozícióit. E stratégia éle a Szovjetunió ellen irányult, s eszköze a gazdasági hatalom volt és az, hogy az USA egy időre élvezte az atomfegyver monopóliumát. Az USA kormánykörei ezt a monopolhelyzetet a Szovjetunióra és a többi szocialista országra nehezedő katonai-politikai nyomás és minden nép elrettentése eszközének tartották. Ezért, amikor a háború utáni évtizedek eredményeiről beszélünk, nem lenne helyes, ha csak azokat látnánk, amelyeket őszintén üdvözlünk és támogatunk. Sajnos, nem kevés olyan jelenség létezik, amely egyre nagyobb aggodalmat kelt. A mai világ, természetesen, egyáltalán nem hasonlít a harmicas évek világához, a Nyugaton azonban távolról sem mondott le mindenki arról, hogy a Szovjetunióval a fenyegetések nyelvén beszéljen. A nyugati militarista körök által létre hívott hidegháború nem volt más, mint a második világháború eredményeinek megváltoztatására tett kísérlet, illetve olyan törekvés, hogy a szovjet népet, a haladás és a demokrácia egyetemes erőit megfosszák a győzelem gyümölcseitől. Ezeket a célokat lényegében nem is takargatták. Megnyilvánultak a „szocializmus visszaszorításának“, az „összpontosított visszavágásnak“, a „ háború szélén való egyensúlyozásnak“ az ideológiájában és politikájában. A nemzetközi bizalom végül is csorbát szenvedett és jelentősen csökkentek azon államok konstruktív együttműködésének lehetőségei, amelyek az antifasiszta koalícióban vettek részt. Az emberiség háborúval való fenyegetésében vezető helyet foglal el az amerikai imperializmus. Az USA politikája egyre har- ciasabb és a nemzetközi kapcsolatok tartós negatív tényezőjévé vált, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az uralkodó elit agresz- szív törekvései megnyilvánulnak a katonai-stratégiai egyensúly - ez a nemzetközi biztonság alapja - felborítására irányuló erőfeszítésekben, a lázas fegyverkezés, mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezés fokozásában és a világűr militarizálását célzó veszélyes tervekben. Az atomfegyverek alkalmazásának barbár doktrínáit és koncepcióját dolgozzák ki, valameny- nyi kontinensen katonai támaszpontok és létesítmények százait hozták létre. Az állami szintű terrorizmus politikája érvényesül Nicaraguával szemben és hadüzenet nélküli háború folyik Afganisztán ellen. Az Egyesült Államok a nemzetek közösségére igyekszik kényszeríteni saját igényeit valamiféle kizárólagosságra és különleges történelmi szerepre. Csakis így magyarázható, hogy az USA jogot formál „létfontosságú térségeire“, arra, hogy beavatkozzon más államok belügyeibe, és „támogassa“, vagy „megbüntesse“ a szuverén országokat és népeket, aszerint, ahogy az Washingtonnak tetszik. Még az USA korábbi politikai és jogi kötelezettségvállalásait is módosítják. A legnagyobb határozottsággal, kell rámutatni a nyugatnémet re- vansizmus erősödő veszélyére, amelynek felélesztésében aktívan részt vesz a jelenlegi amerikai vezetés. A hét legfejlettebb tőkés állam vezetői, akik az elmúlt napokban Bonnban azért jöttek össze, hogy saját elképzeléseik szerint „ünnepeljék meg a második világháború befejezésének 40. évfordulóját, még a hitleri Németország legyőzése és a háború utáni fejlődés következtében kialakult európai területi és politikai realitások ellen is szót emeltek. Bizonyos politikusok hajlandók megfeledkezni a fasiszta gyilkosokról, sőt, arra is készek, hogy felmentsék őket és tiszteletüket róják le előttük, ami durván meggyalázza az agyonlőtt, az elégett és gázkamrákban megfulladt emberek milliónak emlékét. Tudatosítjuk a háborús veszély nagyságát, tudatosítjuk a világ sorsáért viselt felelősségünket, és ezért nem engedjük meg a Szovjetunió és az USA, a Varsói Szerződés és a NATO közötti katonaihadászati egyensúly megbontását. Ezt a politikát fogjuk végrehajtani a jövőben is, mert egyszer s mindenkorra megjegyeztük, amire megtanított bennünket a múlt. Tömören mondva, a helyzet továbbra is bonyolult, sőt veszélyes, de hisszük, hogy teljesen reális a militarista erők megszelídítésének lehetősége. Az egész világ népeinek tudatában erősödik az a meggyőződés, hogy a gyakorlatban el lehet érni a háborúk és fegyverek nélküli világot. Az a meggyőződés, hogy egy ilyen világot már most fel lehet építeni, s hogy most, már ma akítvan kell ezért harcolni. Ezt a meggyőződést a békés együttélés politikájának és a különböző társadalmi rendszerű államok közötti együttműködés gyakorlati eredményeinek tapasztalatai támasztják alá. Nem kevés ilyen példa van. Ezek mind szélesebb tömegeket ösztönöznek az agresszió és az erőszak elleni harcra. Növekszik a meggyőződés, miszerint a béke csak akkor lesz tartós, ha a nemzetközi kapcsolatok legfelsőbb és egyetemes törvényét a békés konstruktív együttélés, az egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködés fogja képezni, tekintet nélkül arra, melyik állam milyen társadalmi rendszerhez tartozik. Nem vitás, hogy a háborúellenes mozgalom továbbra is erősödni fog és egyre hatékonyabban fogja akadályozni az agresszív erők kalandor akcióit. Az egyetlen ésszerű kiút ma valamennyi állam aktív együttműködése a közös békés jövő érdekében, az olyan nemzetközi mechanizmusok és intézmények létrehozása, kihasználása, és fejlesztése, amelyek lehetővé tennék a nemzeti és állami érdekek összehangolását az egyetemes érdekekkel. A legkülönbözőbb társadalmi és politikai erőket a jószándékon alapuló őszinte együttműködésre szólítjuk fel a béke nevében. Ez nem könnyű feladat, nem lehet egycsapásra teljesíteni, az országok közötti megfelelő mértékű bizalmat követeli meg. A események alakulása új irányt vehet, ha Genfben a nukleáris és az űrfegy- verekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon sikerül kézzelfogható eredményt elérni. Erről meg vagyunk győződve. Véleményünk szerint e téren felbecsülhetetlenek a hetvenes évek tapasztalatai. Épp akkor rakták le a két rendszer államai közötti, jogi és erkölcsi-lélektani alapjait, egyebek között olyan érzékeny kérdésekben is, mint az egyes felek biztonsága. Az eredmények azonban még nagyobbak lehettek volna, ha a Nyugat felelősségteljes hozzáállást tanúsított volna az enyhülés sikereihez. Egyértelműen az enyhülési folyamat felújításáért szállunk síkra. Ez azonban nem csak a hetvenes évek eredményeihez való visszatérést jelenti. Elengedhetetlen, hogy jóval többre törekedjünk. Véleményünk szerint az enyhülés nem a politika végső célja. Elengedhetetlen, de csak átmeneti szakasz a fegyverekkel telített világtól a nemzetközi biztonság (Folytatás a 6. oldalon)
