Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-31 / 126. szám, péntek

Útkereső fesztivál A XXII. Jókai-napokról A mikor e sorokat írom, két nap telt el csupán felnőtt színjátszóink és bábosaink orszá­gos seregszemléje óta. Baráti, szakmai körökben minduntalan visszatér a szokásos kérdés: mi­lyen volt az idei fesztivál, s vajon a bíráló bizottság döntése, az eredményekben kifejeződő rang­sorolása útmutatást jelent-e a szlovákiai magyar amatőr moz­galom számára? Nem könnyű a válasz, viszont nem is lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy megértünk már a mostaninál jobb fesztivált, de rosszabbat is. Vágyik hullámzó volt az idei szín­vonal: magával ragadó, érzelme- ket-gondolatokat fölkavaró, álmo- sító, unalmas előadást egyaránt láthattunk. Nyilvánvalóan azok a csoportok számíthatak sikerre, a közönség érdeklő­désére, amelyek nem elégedtek meg a darab felmondá­sával, a történet si­ma reprodukálásá­val, hanem a drámai szöveg révén ipar­kodtak önmagukról, világunkról vallani, a jobbítás szándé­kával - a színjátszás sajátos és sokféle eszközeivel. Más szóval: iparkodtak egyéni, eszmei és esztétikai szem­pontból tartalmas választ adni a szín­játszás alapvető- mit?, miért?, ho­gyan? - kérdéseire. Ilyen szempont­ból a három fődíjas együttes előadása mindenképpen út­mutató. A kassai (Košice) Pinceszin- pad a színjátszás nemes hagyomá­nyait követve társadalmi elkötele­zettségével, közéleti bátorságával tűnt ki a darabválasztással és tu­lajdonképpen az előadással is. Schwajda György hangvételében és problémafölvetésében nálunk kissé talán szokatlan tragikomédi­áját Havasi Péter gondolatébresz­tő rendezésében vitte színre. Az előadás pozitívumai közé tartozik a két főszereplő, Bilász Alica és Koncz Árpád színészi teljesítmé­nye. A számunkra sem mindenna­pi színészi helyzetekben a rende­zővel együtt sokat tettek azért, hogy Schwajda párbeszédei, mo­nológjai, a szöveg mögötti utalá­sok, gondolások itt és most vissz- * hangra találjanak. Emlékezetes perceket szerez­tek a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) bábozók is, akik három székely népballadát adtak elő, szinte már bravúrosan dolgozva a paravánnal, amelyet bekapcsol­tak a játékba, hiszen ez az eszköz is „játszott“, helyszínt jelölt, más­kor még jelképet fejezett ki. Jó volna ezt az előadást máshol is- például járási módszertani ta­nácskozásokon - látni: okulni, ta­nulni lehet belőle. Több vonatkozásban is példa- mutótó a hroboňovói Csiribiri Tár­sulat munkája és idei műsora. Ezek a fiatalok többnyire középis­kolások, méghozzá különböző vá­rosokban tanulnak, ám a színját­szás és a szülőfalujuk szeretete összetartja őket. Tavaly színpadi etűdökkel arattak sikert, s az idén tovább léptek darabválasztásban, színészi játékban egyaránt. Taba- rin Farsangi komédiáiból válasz­tottak hármat s vitték azokat szín­re ötletes előadásban. Jarábik Gabriella és Szikhart Zsuzsa ren­dezők - és, persze, a tehetséges szereplők - érdeme, hogy ízléses és pergő tempójú, vérbő komédiá­nak tapsolhattunk. Számos vonatkozásban roko­nítható velük a nagymegyeri (Ca- lovo) színjátszók munkája és elő­adása is. Labiche és Feydau két egyfelvonásosát ötletes és stílu­sában tiszta rendezésben (Bodnár Gyula rendezői különdijat kapott) láthattuk viszont. A közönség tel­jes joggal ismerte el Varga Tibor alakítását, ám a többi szereplő (olykor talán a színpadi beszédet kivéve) is kiegyensúlyozott, a ko­rábbi évekhez képest jobb teljesít­Kell Fábry Jegyzet a halál kapcsán az /utó/életről ményt nyújtott, a nagy taps nekik is szólt - megérdemelten. E négy előadáson kívül még három produkció váltott ki nagy visszhangot. A dunaszerdahelyi színjátszók a mi tájainkon jórészt ismeretlen, és szakmai körökben sem különösebben számon tartott Capek-darabot bányásztak elő; igazolva, hogy úgynevezett gyen­gébb darabokban is akadhat olyan gondolat, olyan írói üzenet, amely egy bizonyos korban, társadalmi vagy éppenséggel világhelyzetben érdekes, izgalmas, mi több: időszerű lehet. Hunčik Péter rendező meg­találta, és invenciózus, számos vonatkozásában újszerű rendezé­sében föl is mutatta ezeket a para­bolákat. A szereplőkkel együtt (kü­lönösen Dallos Tamás és dr. Var­A Pinceszínpad előadásának egyik jeleneté­ben Bilász Alica és Koncz Árpád. (Gyökeres György felvétele) ga Béla játéka váltott ki elisme­rést) roppant igényes szellemi mű­helymunkára vállalkozott, s ezt nagyra kell értékelni akkor is, ha néhány jelenet nem értelmezte, csupán illusztrálta a Capek-fivérek gondolatait. Mégsem unatkoztunk, hanem feszülten figyeltünk ezen az előadáson (a legjobb darabvá­lasztás díját nyerték). Miként a rozsnyóiakén (Rožňava) is, amely újszerűségével, szókimon­dásával tűnt ki. Badin Ádám összeállítóként, rendezőként és főszereplőként is Karinthy írásai­val önmagáról, az ifjú nemzedék - és mások - életérzéseiről, világ­látásáról vallott - felfigyeltető elő­adásban. Még akkor is, ha a tehet­séges fiatalember szemléletével akad vitám, s az előadás nem volt kiegyensúlyozott: az eleje hossza­dalmasnak tetszett, néhány része pedig (főleg az Ady-, a Molnár- és a Herceg-paródiák) - jórészt a szereplők halványabb alakítása miatt - megmaradt kabarétréfá­nak, stílusparódiának, a színpadi szituációt itt nem sikerült többje­lentésűvé mélyíteni. A marcelháziak (Marcelová) Soóky László vezetésével másfaj­ta színházi poétika szerint építet­ték föl előadásukat. Itt nem is annyira a cselekmény a lényeges: a látszólag összefüggéstelen és követhetetlennek tetsző esemény­sor a néző asszociatív készségére, együttgondolkodó hajlamára épít. így lehet kihámozni a látottakból számunkra is érdekeset, izgalma­sat. A szereplők láthatóan jól érez­ték magukat ebben a furcsa világ­ban, nagy kedvvel alakítottak, mindenképpen lekötötték az ilyes­fajta játékstílushoz nem szokott, bizonyos konvencióit alig ismerő nézők figyelmét. Szimpatikus vállalkozásnak tar­tom a fülekiek (Fiľakovo) fellépését is, akik ha nem is hibátlan, de mindenképpen kultivált, és a gyer­mek figyelmét fölkeltő előadásban vitték színre Jevgenyij Svarc me­sejátékát, a Hókirály nőt, Mázik Ist­ván rendezésében. A többi produkciók közül legin­kább a szándék dicsérhető. A kas­sai X Iparista Kis Színpad Pásztó András rendezésében ízlésesen adta elő Shakespeare remekmű­vét, a Szentivánéji álmot. Kár, hogy a szereplők saját énjükből, világukból keveset adtak hozzá az egyébként értően meghúzott szö­veghez. Kiss Péntek József és a komáromi (Komárno) fiatal szín­játszók viszont megpróbálták új dimenziókkal gazdagítani Heltai Jenő egyik vígjátékát. A díszlet látványos, a színészi játék érde­kes volt, a rendezésből nem hiá­nyoztak az ötletek, ám összetartó, lényeges gondolat híján a történet nem let árnyaltabb, mélyebb. Heltait játszottak a muzslaiak (Mužla) is, akik főleg azt igazolták, hogy a zömmel tehetséges sze­replők és Grosch Gábor rendező a mostaninál nagyobb feladatra, korszerűbb, gondolatgazdagabb előadás létrehozására is képes, örültünk annak is, hogy két pati­nás gimnáziumi színpadunk, az ipolysági (Šahy) és a komáromi újra szerepelt a fesztiválon, az oratórikus játékban főleg régi eré­nyeiket fel-felcsillantva. A pozitívumok felsorolásához nem feledkezhetünk meg két nagy élményünkről: a szlovák a turanyi színjátszók Lorca Yermáját adták elő) és a magyarországi (a debre­ceniek Az efezuszi özvegyet vitték színre) vendégegyüttes kimagasló szerepléséről. Van mit tanulni bő­ven, van miről elgondolkodnunk e két előadás láttán... Már csak azért is, mert eljött a tanulságok levonásának ideje. A mozgalom jövője érdekében a Népművelési Intézet és a CSE­MADOK KB illetékeseinek felelős­ségteljesen kell mérlegelniük a helyzetet. Tisztázatlan kérdés az együttesek besorolása (kik a szín­játszók, kik a kisszínpadosok s egyáltalán, van-e köztük különb­ség?), még mindig kevés a hozzá­férhető, a csoportok igényeinek megfelelő színmű, összeállítás. Sok csoport vezetője panaszolta az idén is, hogy ősszel, amikor a darabról, a következő előadásról gondolkodnak, magukra vannak hagyva. A járásból és a „központ­ból“ ekkor sem támogatják-segítik őket, pedig leginkább ekkor van szükségük tanácsra, segítségre - szellemi partnerre. Láttunk jó és gyengébb keret­műsorokat, tetszett, hogy egy ki­vételével végre pontosan kezdőd­tek az előadások, bosszankodtunk viszont nem egy szervezési baklö­vésen. Szóval, e téren is volt már jobb fesztivál. M ost van idő értékelni az el­végzett munkát, levonni a tanulságokat, megteremteni a feltételeket a jobb irányító, mód­szertani és szervező munkához. Mert ezek nélkül amatőr színját­szó mozgalomban sincs előreha­ladás. SZILVÁSSY JÓZSEF Tizenöt évvel Fábry Zoltán ha­lála után összegyűjtött Írásainak ötödik kötete is az asztalunkra került. Ki-ki maga döntheti el, szel­lemi táplálékul választja-e, vagy sem. E döntést sajnos már nem befolyásolja az író körül élete utol­só esztendeiben összeverődött hangos népesség. Akkoriban ma­ga Fábry írta a Stószi délelőttök- ben megjelent Stószi előszó (Pro domo - pro mundo) című írásá­ban: ,,A világ az én alanyom és tárgyam, úgy, ahogy én is egyben alanya és tárgya vagyok a világ­nak. E kötésből nincs oldás és menekvés. Viselni kell, hordozni, vállalni. “ Valóban alanya és tárgya ma is a világnak Fábry Zoltán? Az ob­jektív lét egy ember halála után is tartalmazza az élete során megte­remtett szellemiséget, az anyagi- ság e sajátos létformáját. Reá, az európai csehszlovákiai magyar Íróra, a könyveiben tárgyiasuló szellemiségére tekintve felelhet­nénk igennel is. Maga az író - Fábry Zoltán - bizonyára vállal­ná az alany szerepét, bizonytala­nabbul áll a dolog a világgal, amelynek önmaga tárgyául kelle­ne választania Fábryt. Az általa teremtett, a müveiben tárgyiasuló szellemiségre szüksége van a vi­lágnak, szükségünk van rá nekünk is, kik az anyagelvűséget vallva tudjuk, hogy részben ott az egész, s az egészben az alkotó­elemek sajátosságából születik őrző erő. Legyen bár az őrizni való az emberség vagy béke, a nemze­ti identitás vagy nemzetköziség. Miért éppen e négyet emelem ki Fábry Zoltán halálára emlékezve? Erre a már idézett írásában maga az író ad választ. Máig érezzük, hogyan játszik emberségünkkel a háború, próbá­ra téve erkölcsünket, szellemün­ket. Még nyomatékosabban állí­totta, hogy „a béke: a politika erkölcse“. A béke így tágult Fábry Zoltán müveiben általánosan ér­vényes tartalmú fogalommá. Olyanná, mely magában foglalja a felelősséget, a szellemet, az elkötelzettséget, a lelkiismeretet, az emberséget. Fábry Zoltán nem egyszerűsített, nem volt kizáróla­gos, hanem az emberi lényeget - az emberséget - őrző éthosz nevében alapigazságokat mondott ki. A nemzeti azonosságtudat adta kezébe a tollat a háború után, amikor „a szellem szabad embe­reihez“ szólt, az emberségre, a nemzetköziségre, vox humáná- jára hivatkozott, s remélt vissz­hangot az antifasizmus erejében bizakodva. Ez a bizakodás, ez az egyértelmű elkötelezettség ma is létszükséglete mindannyiunknak, akik olvassuk vagy éppen feledjük Fábry Zoltán könyveit. Az ötödik kötet került asztalunk­ra, Fábry Zoltán összegyűjtött írá­saiból szerkesztették. A szerkesz­tők felállította időrend, a jegyze­tek, a biográfiai adatok vajon el- igazítanak-e bennünket a gazdag életműben, ha önmagunkban nem tudunk utat keresni Fábryhoz? Végre a fiatalabb olvasónak sem kell könyvtárakban, antikváriu­mokban Fábry-kötetekre vadász­niuk, mégis kétség költözik belém, ha a sorozat köteteinek éreintet- lenségét látom a könyvesboltok polcain. Pedig példányszámuk alatt marad némely fiatal író első kötete példányszámának. Ne a vak bizodalom, a szentenciake­resés vezessen bennünket Fábry­hoz! Olykor a kétségek, a bizony­talanságok vitakényszere, talán még korszak-analógiák keresése is olvasásra késztethet. Tizenöt esztendővel halála után kétségek fogalmazódnak meg bennem az iró értéséről, vitapart­neri szerepéről, szellemi jelenlété­nek módozatairól. Nem lett-e csu­pán olvasatlan, szájról szájra szál­ló legendája a csehszlovákiai ma­gyar irodalomnak, az európai szel­lemiségnek. DUSZA ISTVÁN A csehszlovákiai magyar dolgo­zók zselizi (Želiezovce) országos népművészeti fesztiválja idén jubi­lál. A felszabadulás 40. évforduló­jának évében, május 31-től június 2-ig harmincadszor rendezi meg a CSEMADOK KB, a bratislavai Népművelési Intézet, a Szakszer­vezetek Szlovákiai Tanácsa és a nyugat-szlovákiai kerületi illetve a lévai (Levice) járási párt- és állami szervek. Ma 13.00 órakor a lévai Barát­ság Művelődési Házban tartják meg a gyermektánccsoportok központi versenyét, amelybe ti­zenkét együttes nevezett be. Este 19.00 órakor az Ajándékkosár ci- mü műsorban a viszneki Kamasz­ka (Magyarország), és az Ekeli Summások mutatkoznak be. Szombaton délután a zselizi Schubert-parkban néprajzi és fo­tókiállítás nyílik, majd a Csak tisz­ta forrásból című összeállításban a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás népi hagyományaival ismerkedhet meg a közönség. Az esti műsoro­kon a magyarországi Kamaszka és a Kamarás népzenei együttes, valamint Szvorák Katalin, Balogh Márton népdalénekesek, illetve a bratislavai Gymnik és a kassai (Košice) Új Nemzedék ad műsort. Ezután a Szőttes és az Ifjú Szívek mutatkozik be. Vasárnap délelőtt a nemzetközi gyermeknap tiszteletére szerkesz­tett műsorral folytatódik a fesztivál. Délután a szovjet hősök emlékmű­vének megkoszorúzásával, majd színes menettánccal folytatódik a rendezvény. 15.00 órakor a Schubert-parkban a felszabadu­lás 40. évfordulója tiszteletére ün­nepi nagygyűlést rendeznek, majd a Hála virágai cimű összeállítás­ban a fesztiválon részt vevő leg­rangosabb együttesek mutatják be műsoraikat. Az idei jubileumi esztendőben is gazdag, sokszínű műsort láthat a zselizi közönség. Természete­sen idén sem hiányoznak majd a népművészek, s bemutatkoznak a régi mesterségek művelői is. (d-n) NAPJAINK ILLEMKÓDEXE Hálák László lllemkocka című legújabb könyve nagy hiányt pótol azok számára, akik viselkedni is meg akarják tanítani neveltjeiket. Illemtankönyv ez a javából, tananyaggal, az emberi viselkedés alkal­mazott alapelveivel. A szerző differenciálja a felnőttek viselkedésmintáit (mi jó, mi rossz) attól, amit meg kell tanítani meggyő­zéssel, gyakoroltatással avagy tiltással. Igenis tiltás­sal, hiszen rengeteg illemszabály tilalmat fejez ki (utcán nem illik ismerkedni, halat nem illik késsel enni stb.). A gyermekkor viselkedési szabályainak össz­hangban kell lenniük a felnőttkoréval. Elgondolkodta­tó Hálák véleménye, miszerint az emberi viselkedés elsajátításában a gyermeket ne a mi általunk helyes­nek tartott viselkedési maximumra tanítsuk, szoktas­suk. Vajon hány felnőtt képes arra, hogy akár saját maga számára megfogalmazza ezt a maximális igényt? A cél sokkal inkább elérhető, reális, ha a minimálisan szükséges ismeretek elsajátítására vonatkozik, de ebből az igényből azután nem szabad engednünk. A legfontosabb viselkedési alapismere­tek elsajátításával a fiatal ember elegendő feltételre tesz szert az önálló, felnőtt élet elkezdéséhez; ha tudatában van az általánosan elfogadott viselkedési normáknak, megvan a reménye, hogy nem kelt a felnőtt társadalom tagjaiban rossz benyomást, elíté­lő summázást. A Kossuth Könyvkiadó és a Magyar Nők Országos Tanácsa gondozásában megjelent könyvet Sajdik Ferenc kiváló karikatúrái teszik még vonzóbbá, sz -1 Kulturális mozaik Brecht-múzeum Augsburgban, az író szülőváro­sában Bertolt Brecht-múzeum nyílt. Az emlékházban az iró életé­re vonatkozó dokumentumokat te­kintheti meg a látogató. „Az epi­kus színház atyjának“, a Berliner Ensemble megalapítójának em­lékházát fivére, Walter Brecht és leánya, Hanne Hiob jelenlétében nyitották meg. Monicelli Pascal szerepében 1935-ben kezdődött filmkarrier­je után Mario Monicelli bemutatko­zik a tévénézők előtt is. Pirandello II fű Matia Pascal című regényé­nek nyomán készült televíziós vál­tozat főszerepét játssza. Irodalmi kávéház Leningrád szívében újra meg­nyílik az Irodalmi Kávéház. Belső kiképzésével, valamint rendszeres kiállításaival és műsoros estéivel az egykori híres Wolf- és Berna- ge-féle cukrászdára emlékeztet majd, melyet annakidején Krilov, Grigojedov, Puskin és más ismert irodalmárok látogattak. A kávéház a Nyevszkij Proszpekt és a Mojka sarkán van, s várja a látogatókat irodami estekre, kiállításokra és más rendezvényekre. Az első kiál­lításon Puskin kortársainak akva- relljeit, grafikáit mutatják majd be. DJ SZÚ 1985. V. 31. ZSELIZ ’85

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom