Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám, szombat
Nagyobb arányban vehesse ki részét... Jó tapasztalatokat szerezhetnének a gazdálkodás javítására A somorjai (Šamorín) művelő- a kővetkező tervidőszakban még dési házban megtartott ünnepi ér- kedvezőbbek lesznek a feltételek. tekezleten az egységes földművesszövetkezetek, állami gazdaságok és más mezőgazdasági szervezetek élenjáró dolgozói hazánk felszabadulása 40. évfordulóján ágazati kitüntetéseket vettek át. Tizenhat mezőgazdasági vállalat képviselőinek pedig átnyújtották a szövetségi kormánynak, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elismerő oklevelét. Ünnepeltek a mezőgazdasági dolgozók, de emellett arról is tanácskoztak, hogyan lehetne még eredményesebben előrehaladni. Mert, amint a beszámolókban és felszólalásokban elhangzott, sok még a tartalék a termelés fokozására, összefogással, egymás segítésével, a hasznos tapasztalatok átadásával a növénytermesztésben és az állattenyésztésben magasabb szintre emelhető a termelés. Indokoltak voltak ezek a megállapítások, mert a nyugat-szlovákiai kerületben a járások és mező- gazdasági vállalatok termelési eredményei között elég nagyok a különbségek. Az összehasonlítások a megközelítőleg egyforma feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági vállalatokra vonatkoznak. Nagy tétről van szó, mert ez a kerület adja az ország mező- gazdasági termelésének 18 százalékát. Itt termelik a gabona 22,5, a napraforgó 17, a zöldség 28, a szőlő 56 százalékát. A feldolgozó üzemek innen vásárolják fel a hús 17,5 százalékát. Nem lehet tehát közömbös a párt- és gazdasági szervek számára, hogy a mezőgazdasági vállalatok milyen eredménnyel használják ki a többnyire kedvező termelési feltételeket. Érdemes még megemlíteni, hogy a kerület állítja elő Szlovákia élelmiszer-termelésének 46,6 százalékát. A termelés intenzitásának fokozására - amint az értekezleten többször elhangzott - a 7. ötéves tervidőszak utolsó évében és A mezőgazdasági vállalatoknál újabb beruházásokkal korszerűsítik a termelést. Az eddigi tapasztalatok felhasználásával és újabb ismeretek érvényesítésével egyenletessé teszik a termelést. Többek között 180 ezer hektáron - ahol megteremtették az öntözés feltételeit - stabilizálják a hektárhozamokat. Elérik, hogy ne legyenek az esetleges kedvezőtlen időjárás miatt túl nagy különbségek a hektárhozamokban. Ilyen termelésre nagy szükség van, mert a növénytermesztés egyes szakaszain lemaradás észlelhető. A 7. ötéves tervidőszak négy éve alatt 10 millió tonna szemesfélét kellett volna termelniük a mezőgazdasági dolgozóknak, ennek ellenére a múlt évi rekordterméssel sem tudták pótolni az előző években keletkezett hiányt. Mintegy 400 ezer tonnával termeltek kevesebbet. Az értékelések szerint a mezőgazdasági vállalatok a fehérjeprogramot általában jól teljesítették, de hozzá kell fűznünk, hogy csak mennyiségben. A mezőgazdasági vállalatok többsége jelentős veszteséggel takarította be és tárolta a termést. Emiatt a silótakarmányoknak csak a 24,9 százaléka volt elsőosztályú. Más takarmányfélék minőségi mutatói sem voltak sokkal jobbak. Ilyen takarmánnyal számos mezőgazdasági vállalatnál nem tudták kellően fokozni az állatok termelékenységét. Az állattenyésztés eredményeit egyrészt a növénytermesztésben termelt termények mennyisége és minősége, másrészt az állatok termelékenysége határozta meg. A gondozás is lényegesen kihatott a termelés alakulására. Nagy eredménynek számít, hogy a múlt évben száz tehéntől több mint száz borjút választottak el a gondozók, ezzel szemben 21 járásban még kilencvenet sem. Az állatok súlygyarapodásában is elég nagyok a különbségek. A senicai járásban például a sertések napi átlagos súlygyarapodása 565 gramm volt, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban pedig 548 gramm. Nyolc mezőgazdasági vállalatnál viszont több mint 600 grammos súlygyarapodást értek el naponta hízósertésként. Ezzel szemben 42 mezőgazdasági vállalatnál ötszáz grammnál kevesebb volt a hízósertések átlagos napi súlygyarapodása. A nem teljesen megfelelő takarmánygazdálkodás és a hosszú hideg tél miatt nagy különbségek keletkeztek a tejtermelésben is. Számos mezőgazdasági vállalat nem teljesítette az első negyedévi eladási tervét. Ez a probléma arra figyelmeztet, hogy tervszerűbb takarmánygazdálkodást kell kialakítani, meg kell teremteni az egyensúlyt a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Nem ártana, ha azoknak a mezőgazdasági vállalatoknak a dolgozói, ahol alacsony szintű a tejtermelés, hasznos tapasztalatcsere céljából ellátogatnának az élenjáró mezőgazdasági vállalatokhoz. Tanulmányútra mennének például a dunaszerdahelyi járásba, ahol a múlt évben tehenenként átlagosan 4455 liter tejet fejtek. Megtekinthetnék a Bratislava-vidéki járásban gazdálkodó mezőgazdasági vállalatokat is. Ezekben is magas a tejtermelés szintje. A múlt évben a tehenenkénti átlagos tejhozam 4072 liter volt. Ilyen kiváló eredmények is vannak a kerületben. Az átlagos évi tejhozam viszont csak 3744 liter. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy nagyon sok még a tennivaló a tejtermelésben. A magasabb szint elérésének érdekében hasznosítani kellene az érsekújvári (Nové Zámky) járás mezőgazdasági vállalatainak jó tapasztalatait is. Egy év alatt járási méretben tehenenként 204 literrel emelték a tejhozamot. Az ünnepi ülés zárszavában Štefan Studený mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes is a különbségek kiegyenlítésére hívta fel a figyelmet. BALLA JÓZSEF Szorgalomból nincs hiány Teljesítik a Nemzeti Front választási programját A Nemzeti Front választási programjának teljesítésében az elmúlt évben jó eredményeken értek el a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban is. A lakásépítés tervéi sikerült tizenkét százalékkal túlteljesíteni, és előreléptek a járulékos létesítmények építésében is. A járási székhelyen óvoda épült. Hrachovóban alapiskola, Šafári- kovóban a déli lakótelepen óvoda, Hnúšťában óvoda és bölcsőde épül. Az utóbbi két létesítmény építésében sajnos lemaradás mutatkozik. Állami beruházással több egészségügyi létesítményt korszerűsítettek Rimaszombatban és Hnúšťában. A komplex lakásépítés keretében adták át rendeltetésének a járási székhelyen a gyermekegészségügyi központot. Elkészült a járási székhely rendelő- intézetének és az egészségügyi dolgozók munkásszállójának a terve. Az utóbbi építését jövőre, a rendelőintézetét pedig 1987-ben kezdik maid el. A Z-akció beruházási részében a tervek szerint hét létesítményt kellett volna befejezni, de a lakosok szorgalma tíz épület átadását tette lehetővé. Ezzel feladataikat 29,6 százalékkal teljesítették túl, vagyis több mint 29 millió korona értéket hoztak létre, jelentős részét társadalmi munkával, örvendetes, hogy a befejezett létesítmények között három óvoda és két bölcsőde van. A járásban ma már a három-hat éves gyerekek 85,3 százaléka járhat óvodába. Tovább növekedett az üzemi óvodák száma. A jövőben több közös beruházásra lesz szükség, a mezőgazda- sági üzemeknek az eddigieknél többet kell tenniük az üzemi gyermekintézmények építéséért. A lakosság aktivitását mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a múlt évi kötelezettségvállalásukat 123 százalékra teljesítették. A helyi ipar, a szolgáltatóvállalatok és az ipari szövetkezetek is tovább fejlesztették tevékenységüket. A lakosságtól eredő bevétel tervét az előző évhez viszonyítva 3,7 százalékkal, az áruértékesítési tervet pedig 4,3 százalékkal teljesítették túl. A szolgáltatások terén azonban még mindig sok a tennivaló. A jobb szervezőmunkával, a vállalási idők lerövidítésével és a minőség javításával még jobb eredményeket érhetnének el. A kiskereskedelmi forgalom tervét 1,3 százalékkal teljesítették úl. Nagy figyelmet fordítanak a járásban a környezetvédelemre, az egészséges ivóvíz biztosítására. A nemzeti bizottságok hatáskörébe húsz helyi vízvezeték-hálózat tartozik, míg a többi a közép- és a kelet-szlovákiai kerületi vízgazdálkodási vállalathoz. Az ellenőrzött vizforrások 8,5 százaléka nem felel meg a követelményeknek, ami az előző évhez viszonyítva hat százalékos javulást jelent. Míg Hačava és Tisovec környékén csökkent a levegő szennyeződése, addig a járási székhelyen növekedett. A nemzeti bizottságok nem feledkeznek meg az idős emberekről sem. Újbáston (Nová Bašta), Vecseklón (Večelkovo) és Je- senskében nyugdijasklubokat nyitottak meg, ezekben a környező települések nyugdíjasai számára is főznek. Negyven idős ember étkeztetését a rimaszombati nyug- dijasház vállalta magára. További klubok létesültek Ozsgyánban (Ožďany), Hrnčiarské Zalužany- ban és a šafárikovoi ruhagyárban. A sikerek elérésében nagy szerepe volt a nemzeti bizottságok versenyének, amelybe a járás összes nemzeti bizottsága bekapcsolódott. Kormányelismerésben részesült a Rimaszécsi (Rimavská Seč), kerületiben a Klenoveci és a šafárikovoi Helyi, illetve Városi Nemzeti Bizottság. Jól dolgoztak az újbástiak, a hajnácskóiek (Haj- náčka), a nagybalogiak (Veľký Blh), a méhiek (Včelince) és a csi- ziek (Číž-kúpele). Hogy az idei versenyből ki kerül ki győztesen, ma még nem tudni, de a járás nemzeti bizottságai mindent megtesznek azért, hogy hiánytalanul teljesítsék a Nemzeti Front választási programját. A feladatok nagyok, ugyanis az idén tizenöt létesítmény építését kell befejezni és tizenkilenc építését megkezden' N. J. Hosszú esztendőkön át egy bérház alagsora adott otthont a nagykürtösi (Veľký Krtiš) járási postahivatalnak. Volt is gondjuk az intézmény vezetőinek!- Hogy mást ne mondjak - magyarázza Mária Koničeková helyszűke miatt még az újságokat, folyóiratokat sem tudtuk tárolni. A kilenc kézbesítőnk egyetlen kis szobában szorongott. Négy évvel ezelőtt végre-valahára új, korszerű épületbe költöztünk. Ám, sajnos a gondokat nem tudtuk mind a régi helyiségekben hagyni. Nem oldódott meg azóta sem néhány égető problémánk. Főként a járásszékhelyen nagy a kézbesítőhiány. Különösképpen a pénzbeszedöi munkakörök betöltésére nehéz alkalmas személyt találni. No, meg aztán jelentkező sem igen akad. Jelenleg kilencen kézbesítik a mintegy tizenkétezer lakosú város postáját, s inkasszálják a befizetéseket is. Egy alkalmazott a csomagok és táviratok kézbesítésével foglalkozik. A postások zömmel középkorúak. Munkaidejük reggel hatkor kezdődik. Osztályozzák a küldeményeket, majd kézbesítőkörút- jukra indulnak. Ha valamelyikük megbetegszik, helyette társaik végzik el a munkát. Amióta szocialista munkabrigádot alakítottak, eredményesebb munkát végeznek. A kézbesitőbri- gád vezetője Kajtor Margit, a nagykürtösi posta 24 alkalmazottjának egyik legszorgalmasab- bika. Párttag. Huszonhatodik esztendeje levélkézbesítő.- NOSZF-brigádunk tagjai - újságolja - megkapták a bronzjelvényeket. Kisegítjük egymást, ünnepek előtt rengeteg társadalmi munkát vállalunk, hogy mindenkihez idejében megérkezzen a csomag, levél, pénzküldemény vagy levelezőlap. Kajtor Margit három község (Kissztrácin - Maié Straciny, Nagysztrácin - Veľké Straciny, Kiskürtös - Malý Krtiš), valamint a járási székhely óvárosi részének a kézbesítője. Szinte minden házhoz naponta betér, ezen túlmenően üzemek, vállalatok, üzlethelyiségek bevételét, napi forgalmát is továbbítja. Mintegy 13-14 kilométert talpal naponta. Szakadó esőben, szélviharban, hóban, fagyban, hőségben egyaránt. Két gyermeke van. Asszonylá- nya laboráns, fia pedig szakközép- iskolába készül. Szerény asz- szony, nem szívesen beszél önmagáról.- Mások dicsérjenek, ha rászolgálok - mondja. - Egyébként 1977 óta vagyok brigádvezetó. Reggelente hat-hét postazsáknyi levelet, egyéb küldeményt osztunk el mi, kilencen. És természetesen az újságokat is. Csak ezt követően indulhat ki-ki a maga terepére. Persze, brigádunk a napi munka és a családi teendők elvégzése mellett szakit időt a közös szórakoAPRÓHIRDETÉS KÖSZONTÓ dédunokája, akik a dédmamát sokszor csókolják. Ú-1433 ■ 1985. május 25-én ünnepli 60. születésnapját Malinovóban Juhász Lajos. E szép ünnep alkalmából szívük egész melegével gratulálnak, és kívánnak jó egészséget, sok örömet, hosszú, nyugodt, boldog életet felesége, fia, menye, unokái: Mónika és Ildikó. Ú-1255 ■ Május 28-án ünnepli 60. születésnapját Dióspatonyban (Orechová Potôň) a legdrágább feleség, édesanya, és nagymama, Varga Péterné Elek Gizella. E szép ünnep alkalmából szivük egész szeretetével köszöntik, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak férje, fia, lánya, menye, veje, unokái: Béluska, Marián, Péter, Mónika. Ú-1322 ■ Május 26-án ünnepli 85. születésnapját a drága jó édesanya, nagymama és dédmama, id. Fekete Imréné (Felbár - Horný Bar). E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, s jó erőt és egészséget kívánnak 2 fia, 2 leánya, menyei, vejei, 11 unokája, unokamenyei és vejei, 22 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szivvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, a falu lakosainak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik 1985. március 9-én elkísérték utolsó útjára a csoltói (Čoltovo) temetőbe a drága jó feleséget, édesanyát, anyóst és nagymamát, Molnár Istvánná Nazarecki Erzsébetet, akit a halál 43 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok koszorút, virágot és a szép búcsúztatót, amellyel igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. Emlékét örökké őrző férje, gyermekei, veje, kis unokája, Gabika és az egész gyászoló rokonság Ú-1251 ■ 1985. március 24-én elhunyt édesapánk, Vaskomjáti Rafael. Ezúton köszönjük mindenkinek, akik elkísérték utolsó útjára a topol’nicai temetőbe, hogy részvétükkel és virágokkal igyekeztek enyhíteni gyászunkat. fiai: Gyuri és Gábor, lányai: Edit és Ilonka családjukkal Ú-1262 zásra, társadalmi, munkára is. Számos újságelófizetót toborzunk. Kajtorné hat, hétszáz családnál fordul meg naponta. Néha magatehetetlen nyugdíjasok apróbb bevásárlását is elvégzi. A posta hivatali alkalmazottainak Haladás szocialista munkabrigádját Lendvay Mária vezeti. A kilenc tag már megkapta az ezüstjelvényeket. A nagykürtösi járás 24 postahivatalában nem egy dolgozót találni, aki már sok-sok éve közmegelégedésre végzi feladatát. Legeredményesebben a bussai (Bušin- ce), ipolynyéki (Vinica) és a kékkői (Modrý Kameň) kézbesítők munkálkodnak. A járásban 77 kézbesítő hordja ki a postai küldeményeket, s egyúttal a pénzdijak beszeKajtorné vagy hétszáz családnál fordul meg naponta (A szerző felvétele) dését is vállalja. Nekik egyetlen nap leforgása alatt 716 kilométernyi utat kell megtenniük. Többnyire gyalogosan. Nem egy postás több falut, félreeső települést is ellát. A Dolná Strehová-i körzeti postahivatal dolgozóinak például nyolc településre kell a különféle küldeményeket szállítaniuk. Gyalog ezt a munkát képtelenek volnának elvégezni. így a nagykürtösi, valamint plachtincei kollégáikhoz hasonlóan Trabanttal közlekednek. A már nyugdíjas kézbesítők közül az ipolybalogi (Balog nad Ipľom) Negyela Lajost és az ipoly- varbói (Vrbovka) Kováč Károlyt külön is meg kell említeni. Mindketten majd egy emberöltőn át több falu postásai voltak.- Erre a szakmára - bizonygatja Régi István termelési igazgató - születni kell. A lelkiismeretesen dolgozó kézbesítőt tiszteli a falu, a körzete. Beköszön minden portára, s őt is megsüvegelik. ZOLCZER LÁSZLÓ ■ Fájdalmas gyászunkban hálás szivvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, jó barátoknak, a falu lakosságának, a Csilizközi Egységes Földművesszövetkezet tagságának, külön a teherszállítási részleg dolgozóinak, a hurbanovói mezőgazdasági szakiskola tantestületének és a III. C osztály tanulóinak, akik 1985. április 17-én elkísérték utolsó útjára a csilizradványi (Čilizská Radvaň) temetőbe drága halottunkat, Duborszky Bélát, akit a halál 57 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönetét mondunk a szép búcsúbeszédért, koszorúkért, virágokért, amelyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, fiai: László és Béla, menye, Iveta és a rokonság Ú-1326 MEGEMLÉKEZÉS ■ Az idő múlik, de a fájdalom szivünkben örökre ottmarad, Május 25-én, ill. július 11 -én lesz három éve annak, hogy a drága szülők, Varga Zoltán és felesége, Erzsébet örökre eltávoztak szeretteik köréből. Akik ismerték, szerették őket, szenteljenek egy néma pillanatot emléküknek ezen a számunkra oly szomorú harmadik évfordulón. Emléküket örökre szívükben őrzik gyermekeik, unokáik és dédunokáik. Ú-1415 DJ SZÓ 1985. V. 25. Postásgondok és -örömök