Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-04 / 103. szám, szombat

V alaki matat a függöny mö­gött. Megjelenik egy kéz, majd egy láb, s egy ember, majd még egy. Színpadra varázsolják az erdőt, madárfütty hallik. Meg­zenésített versek sorjáznak, mi­közben emberek találkoznak, „vi­rágban álmot“ adnak egymásnak. Gyerekek, szülő, a CSEMADOK bratislavai óvárosi szervezete gyerekklubjának tagjai találkoznak - Levente Péterrel és Gryllus Vil­mossal. .. Ha a két művész műsorairól egyetlen szóval kellene szólni, ak­teremt a gyermekközönség köré­ben, amely termékenyen és jóté­konyan segíti a komoly játékot, amelyet Levente Péter varázsol a színpadra. Ebben a zenével, verssel és mesével teremtett érzé­keny befogadói állapotban minden szónak, képzeletmozdító játék­nak, az eljátszott történetnek köz­vetve sugallt tanulsága van. Ez utóbbi olykor a hétköznapi kap­csolatokban szükséges formális értékeket érzelmi tartalmuk, olda­láról mutatja be a gyerekeknek, miközben játékos formában el is sajátítják azokat. A gyerekközön­ség egy mindenki által elemi erő­vel átélt közösségélmény révén alakul át nézőtéri közösséggé. Ez az élmény: a család. Minden gye­rek számára ez a közeg adja a legmarandandóbb érzelmeket és ismereteket. Igaz, hogy a néző­téren ülők esetében ezek olykor élesen elkülönülnek, de a Levente Péterrel játszott színház gyerekek­kel együtt elképzelt ideális családi kapcsolatokat, légkört állítja pél­daként elénk. Gyerekek és szülők elé, hiszen ennek a közös élmény­A hagyomány kötelez A II. Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napok „Virágban álmot“ Levente Péter és Gryllus Vilmos műsora az emberekről kor találkozásoknak mondanám ezeket. Mindazt magukkal hoz­zák, ami egy találkozásban szép, új és a gyermek érzelem- és érte­lemvilágát gyarapító lehet. Az így megszülető gyerekszínházi pro­dukció mindenekelőtt a befogadók (a gyerekek) aktív részvételére épül. Gyermeklélektanilag és pe­dagógiailag pontosan felmért és meghatározott szituációkat teremt Levente Péter, amelyeknek talaja a család élete, s játék, a gyermeki álom és képzelet. A fővárosi gye­rekklub rendezvényeként tartott két előadás így lényegi célját te­kintve nem különbözött egymás­tól. Az eltérések nem a tartalom, a célzatosság tekintetében voltak tapasztalhatók. A délelőtt nagyobb gyerekekkel játszott játékban erő­teljesebben jelent meg a már megszerzett intellektuális ismere­tekre alapozott szituáció. Délután a kisebbekkel pedig az érzelmi kötöttségek, az emocionális késztetések fi­gyelembevételé­vel teremtett a színház min­den jegyét ma­gánviselő já­tékot. A résztvevő több tucat szülőt talán meglepi, hogy a látottak kapcsán színhá­zat, gyermekek­nek készült szín­házat emlegetek. Pedig minden összetevő azt képviselte, amit Levente Péter rendező-színész a budapesti Mik­roszkóp Színpa­don Döbrentey Ildikó íróval és Gryllus Vilmos zeneszerzővel az évek során megteremtett. A Motoszka cím­mel ezekben a hónapokban ott látható előadá­sok a családi színház eszményét és gyakorlatát követve születnek. Az évek során ebben az alkotó- műhelyben a színész- és pedagó­gustársakkal kikísérletezett gyer­mekszínházi módszert természet­szerűen áttelepítették a színész­társak nélkül játszott alkalmi elő­adásokba is. Nem véletlen, hogy Gryllus Vil­mos, a zene eredendően érzelmi nyitottságot kívánó, érzelmi felfo- kozottságot hozó tulajdonságait a vershez kapcsolva, olyan légkört nek a lehetősége vonzza a felnőt­teket is ezekre a színházi előadá­sokra. Bár olykor ez az élmény, a fel­nőttek esetében, szembesülés el­követett hibáinkkal, nevelésbeli melléfogásainkkal, felületessége­ket is hordozó érzelmi kapcsolata­inkkal. Nem hiszem, hogy a CSE­MADOK bratislavai óvárosi szer­vezetének gyerekklubja legutóbbi rendezvényén résztvevő szülők ne tettek volna fel kérdéseket, ön­maguknak. A Levente Péter, Döb­rentey Ildikó és Gryllus Vilmos megálmodta, megteremtette gye­rekszínház az esztétikai és emoci­onális értékei mellett a gondolati­ságot a szülőknek, a felnőtteknek szánja... A nézőtéren kezek lendülnek a magasba. Búcsúznak a gyere­kek, viszontlátást mondanak a művészek. Ebben az esetben Gály Kati: Ketten nem udvariassági gesztus azt állí­tani, hogy valami minden gyerek­ben itt maradt a látottakból, a kö­zösen átéltekből. Talán többen és többször látogatják meg a nagy­mamákat. Néhány anyuka nem küldi el gyerekét, amikor sütéshez készülődik a konyhában. Talán gyermeki számonkérések is el­hangzanak majd, amelyre min­denkinek lelekiismerete szerint válaszolnia kell. E családi színház esztétikája már megérthetetlen a szeretet pedagógiája nélkül. DUSZA ISTVÁN Elmondtuk már többször is e lap hasábjain, hogy gazdag iro­dalmi és kulturális hagyományai vannak a Középsó-lpoly menti táj­nak, pontosabban a mai nagykür­tösi (Veľký Krtíš) járásnak. Ez fe­lelősségteljes munkára ösztönzi a népművelők széles táborát, hi­vatásos és önkéntes kulturális dol­gozókat egyaránt. A haladó ha­gyományok ápolása és tisztelet­ben tartása, valamint a dolgos hét­köznapokat tarkító, léleknemesítő kulturális munka folytonosságá­nak a biztosítása pedig nagy fel­adat mindnyájunk számára, és egyben erkölcsi kötelesség. Telje­sítésében jelentős szerepet visz­nek a kulturális rendezvények, amelyek fő szervezője a CSEMA­DOK járási bizottsága, illetve iro- dalmi-nyelvi szakbizottsága. El­mondhatjuk, nem egy közülük gazdag és színvonalas. Sikeres volt a II. Mikszáth Kál­mán Irodalmi és Kulturális Napok idei tavaszi rendezvénysorozata is, amelyen ismét többször idézték Mikszáth Kálmán szellemét. Eb­ben az évben emlékezünk ugyanis a „nagy palócra“, halála 75. év­fordulójának alkalmából. A XIX. század kiemelkedő íróegyénisé­gére, a magyar realista próza ki­váló mesterére emlékezni a szülő­földön különösen nemes feladat. A Mikszáth-téma a bölcsóhely vonzáskörében mindig is idősze­rű, hisz a palócföld, a palóc nép- költészet és a palóc ember - aho­gyan Tőzsér Árpád költőnk találó­an megfogalmazta - „Mikszáth révén lett gondolkodásunkban fo­galommá“. Alig van írónk, akinek műveiben a szülőföld mélyebb nyomot hagyott volna, mint a Mik- száthéban. Az e táj ihlette művek­ben szólal meg legtisztábban a palóc Mikszáth. Mert a gyöke­reknek mindig meghatározó, ter­mékenyítő erejük van. A szóban forgó kulturális napok kiemelkedő rendezvénye volt a Nagykürtösön rendezett járási irodalmi szeminárium. Az előadók közül többen is beszéltek Mik- száthról. Horváthné Szabó Ágnes, a Nógrád megyei Tanács Művelő­dési Osztályának főelőadója pél­dául Tájak Mikszáth Kálmán mű­veiben címmel tartott hangulatos, a szülőföldön különösen aktuális előadást. Dr. Szeberényi Zoltán, a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főiskola tan­székvezető docense a Mikszáth- novellák elemzéséhez adott hasz­nos megközelítési szempontokat, értékes módszertani segítséget. Beszélt az anekdotizálás mik- száthi sajátosságairól, a mikszáthi előadásmód bájáról, az író novel­láinak balladai tömörségéről, for­mai bravúrjairól, a táj- és környe­zetábrázolás eredetiségéről stb. A jelenlévő pedagógusok, népmű­velők egyaránt nagy érdeklődés­sel hallgatták előadását. Dr. Zólyomi József, a balassa­gyarmati Palóc Múzeum igazgató­ja a palócság néprajzáról adott jó áttekintést. Mindenekelőtt azzal a paraszti világgal, azzal a népi kultúrával foglalkozott, amelyet Mikszát még láthatott, amelynek ízét maga is jól érezte. Nem csoda hát, ha az író novelláinak, regé­nyeinek hősei, színhelyei elsősor­ban szülőmegyéjéhez, Nógrádhoz kötődnek. A gyakran emlegetett „görbeországon“ és „palóc-föl- dön“ Mikszáth mindig ezt a vidé­ket értette. Lackó Pál író, a Palócföld című folyóirat szerkesztője ugyanezen a szemináriumon a magyar-szlo­vák irodalmi kapcsolatok eddigi eredményeit összegezte. Foglal­kozott a kapcsolatok kultúrtörténe­ti hátterével, s vázolta a továbblé­pés lehetőségeit is. A kulturális napok másik ki­emelkedő programja volt a Mik­száth Kálmán nyomában szerve­zett irodalmi kirándulás. A túra negyvenöt résztvevője felkereste az író életének jelentős állomásait, bejárta azokat a honi és magyar- országi tájakat, amelyeket Mikszáth oly gyakran megfestett. Elmentek Balassagyarmatra, ahol annak idején a kezdő író és hivatalnok a vármegyei közigazgadás „fur­csaságaival“, a nemesség meg­annyi figurájával ismerkedett meg. Mohorán a Mauks-kúriát keresték fel. Látták a ház kertjében találha­tó Mikszáth-szobrot, Herczeg Klára alkotását. Megnézték azt a kora­beli gesztenyefát is, amely alatt Mikszáth A lohinai fű című elbe­szélését írta. Horpácson a Mik- száth-kastélyt tekintették meg. A kényelmes hajlékot a Jókai Mór élete és kora című könyv honorári­umából építette az író 1906-ban. Útközben a kirándulók megnéz­ték a bánki szlovák tájházat s az 1710-es romhányi csata emlék­művét is. A túra utolsó állomása a Kerepesi temető volt. A Palóc­földről érkezett csoport fejet hajtott Mikszáth sírja előtt, és koszorút helyeztek el rajta. Este a Nemzeti Színházban megtekintették Ben Jonson Volpone című drámáját. A Mikszáth-napok keretében került sor a vers- és prózamondók járási versenyére, valamint a 40 év szabad hazában című irodalmi­történelmi vetélkedőre is. Ezenkí­vül több helyi rendezvény volt. Faragó Laura énekművész négy helyen - Kelenyén (Kleňany), Nagykürtösön, Ipolyvarbón (Vrbovka) és Ipolyhídvégen (Ipeľské Predmostie) - adta elő Ének a búzemezókről című új mű­sorát, melyet a magyar népszoká­sok dalaiból állított össze. Fellépé­sének, mely előtt Halász Péter néprajzkutató mondott bevezetőt, mindenütt nagy sikere volt. Zsélyben (Želovce) Jókai-em- lékestet tartottak. A műsort Szi- nyei Merse Pál képeiről készült diák vetítésével tarkították. Az ipolynyéki (Vinica) CSEMADOK- szervezet színjátszói Heltai Jenő Néma levente című darabját mu­tatták be telt ház előtt. A csábi (Cebovce) színjátszók egyfelvo- násos darabokat adtak elő. Külön kell szólnunk a varbói Palóc Klub rendezvénysorozatá­ról. Itt először is dr. Szénássy Zoltán történész-tanárral szervez­tek találkozót, aki a nagy magyar író, Jókai életútját ismertette. De megemlékeztek a varbóiak Szé­kely Bertalanról is, születésének 150. évfordulója alkalmából. A festőművész munkásságáról Bakó Zsuzsanna művésztörté­nész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa tartott figyelemkeltő és értékes vetítettképes előadást. Hallattak magukról az ipolyvarbói iskola gyermekszínjászói is. A bá­bosok Zelk Zoltán Három nyúl cí­mű meséjét, a kisszínpad tagjai pedig Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvéből készített összeállításu­kat mutatták be. Befejezésül csak annyit: a ha­gyomány immár egyre több em­bert kötelez a nagykürtösi járás­ban is. A múlt megismerésére, a jelen teljesebbé tételére egy­aránt. CSÁKY KÁROLY A bratislavai popzenei fesztiválokra nem nagyon jellemző a stílustisztaság. Rendezőik a meghirdetett folk, blues, jazz, rock és más elnevezést „fedőnév­ként“ használva szinte szabadon válogatnak az ép­pen elérhető cseh és szlovák előadók között, persze betartva bizonyos műsorszerkesztési arányokat. Mindez azonban csak akkor zavaró, ha az adott koncert kevés élményt ad. Az idei Folkfórum több mint öt órán át tartó műsorában volt mire odafigyelni, s a koncert utáni beszélgetések tárgya nem a műfaj- tisztaság volt. A hazai folk tulajdonképpen ma is sajátosan cseh jelenség, a mostanában feltünedező szlovák előadók még nem tudtak felnőni cseh kollégáikhoz. Itt ugyanis nagy szerepet játszik a hagyomány, az amatőr folk- mozgalom életképessége és a pártoló közönség jelenléte. Az elsőnek fellépő Dušan Valúch (gitár, ének) és Karol Svozil (klarinét) szellemes előadása azonban mintha rá akart volna cáfolni erre a tényre. A hangulat egy cseh blues ihletésű trió fellépésével jutott először a forrpontra. Jan Spálený, František Havlíček és Petr Kalandra ugyan csak alkalmi ze­nésztársulást alkatnak, zenéjük, némi botladozás ellenére, mégis jó benyomást keltett. Prágában - a HBB zenészhátterét adó budapesti csoporthoz hasonlóan - létezik egy zenészgárda, melynek szinte a vérében van a hatvanas évek folk és blueshagyománya, szinte anyanyelvi szinten „beszé­lik“ az említett évtized zenei, gondolati jelrendszerét. E zenészcsoport legjobbjainak munkái a csehszlovák modern popzene legmaradandóbb értékeit jelentik. Merta, Janota, Hutka, Nohavica, Mišík dalait sajnos csak három nagylemez örökítette meg, szerzemé­nyeik többségét féltve őrzött amatórfelvételeken talál­nánk. Az idei Folkfórum legnagyobb vonzerejét jelen­tő Vladimír Mišík, Jan Hrubý és Jifí Veselý társaságá­ban lépett fel - közreműködésükkel az est legforróbb és legoldottabb atmoszférájú műsorát adta. A légkör kialakításában jelentős szerepet játszott a koncert közönsége, melyről, úgy érzem, érdemes néhány szót ejteni. E néhány ezres tömeg tulajdonképpen az egyre gyarapodó bratislavai koncertélet „eredménye­képpen“ jött létre. Alapvető zenei élményük a már említett cseh zenészcsoport, valamint Ursíny, Varga és Hammel korai munkái nyomán alakultak ki. Közös jellemzőjük a zene és a gondolatok iránti fogékony­ság és nyitottság. Tulajdonképpen ez a közönségré­teg jár minden - művészi, gondolati, zenei szempont­ból - érdekesebb, nem konvencionális koncertre, legyen szó jazzról, púnkról vagy főikről. így aztán nem is meglepő a két avantgarde felfogású előadás kedvező fogadtatása. Jellegüknél fogva csak igen áttételesen kapcsolhatók a folkhoz, illetve a folklór­hoz, hacsak a meggyőző erőt és a hiteles hangulat­megjelenítést nem vesszük közös érintkezési pont­nak. Tartalmukban mindenesetre, a folkkal ellentét­ben, a zenei oldal dominált. A cseh popzenei életben már jól ismert ostravai Jablkoň Szlovákiában először lépett a színpadra. A háromtagú csoport gitárokon, fúvóshangszereken, ütósökön játszott, további hangszerként a hangjukat használták. Zenei eszköztárukat afrikai, indiai, vala­mint a rock és a jazz előremutatóbb zenei elemei alkották, s mindezt a repetitív és a koncept zenéből ismert zeneszerzési módszerek foglalták egységbe, szervezték rendszerbe. A kortárs komoly zene e két ígéretes irányzatának hatása az előadás mikéntjében is megmutatkozott. A lassan épülő, kiteljesedő, majd leomló, egymást keresztező hangstruktúrák vari­álása, összhatásuk, a tudatos zenei építkezés köve­tése, a váratlan hangulatelemek, a hangzás változó lüktetése szinte totális zenei és szellemi élményt nyújtott. A brnói Iva Bittová (ének és hegedű) első darabja mintha egy gonosz boszorkány torz gondolatait és vívódását mutatta volna be, a vége felé egyre meg­győzőbben. Előadása további részében népdalokat adott elő, teljesen sajátos módon. Talán öreg zené­szek, teljes magányukban, csak hangszerükkel élve játszhattak és énekelhettek így. Az ének vagy a he­gedű néha önállósult, el-elidőzött egy érdekesebb részletnél, új hangzást próbált, majd továbbugorva utolérte a másikat, részt vett annak próbálkozásaiban vagy megértéssel hallgatta egy ideig. A rendkívül tehetséges és határozott elképzelésekkel dolgozó Iva Bittová a népzene, a muzsika alakulásának, változá­sának, az érzések szabad csapongásának pillanatait varázsolta a koncertterembe, egyre jobban lenyűgöz­ve a közönséget. Pályafutását, csakúgy mint az ostravai Jablkoňét, érdemes lesz figyelemmel követ­ni. GYUROVSZKY LÁSZLÓ ÚJ szú 4 1985. V. 4. Folkfórum ’85

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom