Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám, szombat

RIPORTÚTON A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN IV. Iskola - kilenc hónap alatt Szakosították a gépjavítási munkákat „Fejér megye közel négy és fél ezer négyzetkilométerével az or­szág területének mintegy huszad­része, de gazdasági jelentősége e részaránynál sokkal nagyobb. A fejlett mezőgazdaságot orszá­gos szempontból is meghatározó és a népgazdaság egészének színvonalára kiható ipar egészíti ki, amelynek termékei nemcsak idehaza, hanem a világpiacon is elismertek. Mezőgazdaságunk és ipari ter­melésünk lényeges meghatározói a megye kedvező gazdasági és természetföldrajzi adottságai : az ország egyik legjobb termőföldje, ásványkincseink és központi fek­vésünk. Ez természetesen a ko­rábbiakban is megvolt, mégis alig negyven éve még félfeudális vi­szonyok között élt itt a nép. ötven­kétezer ember mezőgazdasági cselédként tengette napjait. A szo­cializmust építő évtizedek és a központi fejlesztési programok, de nem utolsósorban kitartó, szor­galmas munka és a jövőbe vetett hit is kellett ahhoz, hogy felzárkóz­hassunk az ország legfejlettebb megyéi közé. Az országfejlesztő program ré­szeként épült fel az első szocialis­ta város, Dunaújváros, s növeke­dett százezres iparvárossá a pár évtizeddel ezelőtt jószerivel múlt­járól ismeretes Székesfehérvár. A dinamikus fejlesztés eredménye a megye 101 milliárd forintot kite­vő éves bruttó termelési értéke. Az ebből mintegy 80 milliárdot produ­káló ipar olyan fejlett, hogy termé­keinek közel felét exportálja. Szé­kesfehérvár és Dunaújváros mel­sal, esetleg a Könnyűfémmű meg­tekintésével, ahol a szovjet alumí­niumkohókban az itteni timföldből készített alumínium tömböket dol­gozzák fel félkésztermékké. Szakítva a hagyománnyal, ven­déglátóink ezúttal újszerű progra­mot készítettek. Üzemóriások megtekintése helyett városnézés­re indultunk. Székesfehérvár egyik legújabb lakótelepét, a Lenin vá­kekkel jelentkezik a piacon. Az Alba-Sadi álmennyezeti rendszer, a gipsz alapanyagú Albafal, az Albaplast ajtók, ablakok mellett meghonosította és jelentősen továbbfejlesztette a Ctasp-rend- szerű könnyűszerkezetes angol építési technológiát, amelynek előnyeivel a Lenin városrész egyik tizenhat tantermes iskolájában is­merkedtünk. A legfontosabbakat Tájékoztató a Lenin városrész iskolájának 560 négyzetméteres zsibongójában rosrészt tekintettük meg. A kor­szerű és tetszetős háztömbökben hétezer lakás van. Ez harmada an­nak, amit az elmúlt harmincöt év alatt az Alba Regia Állami Építő­ipari Vállalat épített fel. A vállalat munkája nyomán a lakások mellett középületekkel és kommunális lé­Székesfehérvári látkép. Új negyedek a történelmi városmag körül ÚJ SZÚ 1985. V. 18. lett a jelen és a jövő szimbóluma Mór és környéke is. Az itteni ipar­terület a vidék nyersanyaglelőhe­lyeire épül. A fejlődést részletezve nem szabad megfeledkezni a szabadegyházi invertcukor-gyár beruházásáról sem, amely a Me­zőföld kukoricakincsét hivatott hasznosítani. Sudár Iván, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának titkára összegezte a felszabadulást kö­vető fejlődés eredményeit, hogy a megye „fővárosában“, Székes­fehérvárott megfelelő ismeretek­kel kezdhessük látogatásunkat. Az ezer esztendőnél idősebb város nevének hallatán mindenek­előtt a Videoton és az Ikarus jut az ember eszébe, s nem véletlenül. A Videoton a maga nemében Kö- zép-Európa legnagyobb hír­adástechnikai cikkeket gyártó bá­zisa. Termékeit csaknem ötven or­szágban ismerik, Európában épp­úgy, mint a tengerentúlon. Abban, hogy Székesfehérvár ipara világ­szerte ismertté vált, nem kisebb érdeme van az Ikarus autóbu­szoknak, amelyek Észak-Amerika és Ausztrália kivételével a világ minden táján megtalálhatók. A népszerűsítő szerephez hason­lóan abban is azonos a két válla­lat, hogy egyaránt a felszabadu­lást követő évtizedekben, elsősor­ban az utóbbi húsz évben erősöd­tek nem sok túlzással szólva ma­nufaktúrából modern nagyüze­mekké. így aztán mi sem termé­szetesebb, mint az, hogy a me­gyébe látogató és az ipari fejlődést felmérő vendéget elsősorban e két üzem valamelyikébe viszik, kiegé­szítve egy dunaújvárosi látogatás­tesítményekkel is gazdagodott Székesfehérvár, így dolgozóinak nem kis érdeme van abban, hogy a megyeszékhely a három évtized alatt teljesen megváltozott. A tör­ténelmi városmag körül új negye­dek épültek fel, és a lakosság száma kétszeresére növekedett. Többet gyarapodva harminc év alatt mint előtte egy évezredben. Az Álba Regia Állami Építőipari Vállalat a magyarországi viszo­nyokat tekintve a közepesnél vala­mivel nagyobb építőipari szerve­zet, de jelentősége sokszorosan túlnő nagyságán. A városépítő és fejlesztő érdemek mellett ez is szerepet játszott abban, hogy a vállalat vendégei voltunk. A cég minduntalan meghökkentő kísér­letező kedvről tesz tanúbizonysá­got, új technológiákkal és termé­Fekete József főmérnök részle­tezte.- Az angol építési rendszer megvásárlásával a világ egyik leg­korszerűbb technológiáját honosí­tottuk meg az országban. Mi látjuk el a rendszergazdai feladatokat, és ennek keretében húsz vállalat munkáját irányítjuk. Magyarorszá­gon évente százezer négyzetmé­ter alapterületű épület készül az Alba-Clasp módszerrel, ennek ne­gyedét építjük mi. Miközben megtekintettük az épületet, Kare Béla főépítésvezető a rendszer előnyeiről is beszélt.- Az épület tartószerkezete horgonyzott acélszerkezet, amit két oldalról burkolunk. Nagy elő­nye, hogy az épületek az alapo­zástól, a szakipari-szerelőipari munkákig rendszer elemekre van­nak bontva. A munkafeladatok túl­nyomó többségét ipari közpon­tunkban végezzük el, üzemi körül­mények között. Amíg a hagyomá­nyos technológiával épülő iskolá­nál egy négyzetméter helybeli munkaigénye 38—40 óra, ennél mindössze 16. Mindez lehetővé tette, hogy e 4600 négyzetméter alapterületű, 16 tantermet, 8 kabi­netet és tornatermet magába fog­laló iskolát kilenc hónap alatt épí­tettük fel. Éppen ezért, a gyorsa­ság érdekében a jövőben tovább bővítjük ipari bázisunkat, ahol már jelenleg is a munkáslétszám har­mada dolgozik, üzemi körülmé­nyek között. Az Álba Regia Állami Építőipari Vállalat így tartozik közös képbe az Ikarusszal és a Videotonnal. Az Alba-Clasp a könnyűszerkezetes kormányprogram része, folytatása a felszabadulást követő évtizedek újjáépítő programjának. Iskolák, óvodák, bölcsődék, tornatermek, uszodák, áruházak, szociális épü­letek, orvosi rendelők, kisebb kór­házak stb. kivitelezésére alkal­mas. EGRI FERENC Nagy érdeklődés kí­séri az olomouci Flo­ra 10. tavaszi virágki­állítást. Negyven csehszlovákiai kerté­szeti vállalat és 11 or­szág kiállítói mutatják be dísznövényeiket, kerti virágaikat, virág­rendezési és kötési munkáikat, valamint kisebb kertészeti gé­peiket. A képen az A pavilon. (Vladislav Galgonek felvétele - ČTK) A megkésve érkezett idei ta­vasz elsősorban a növényterme­lésben dolgozó embereket és gé­peket tette alapos próbára. Azok­ban a gazdaságokban, ahol lelki- ismeretes munkával jól előkészí­tették a gépeket a tavaszi mun­kákra, nyújtott műszakokban sem volt különösebb fennakadás a ta­lajelőkészítést a vetést végző gé­peknél. Ezek közé sorolható a lu- kanényei (Nenince) Vörös Lobogó Egységes Földművesszövetkezet is, melynek nényei gépesítő köz­pontjában a gépjavítók húsztagú szocialista munkabrigádja idejé­ben és jól kijavította a kerekes traktorokat és a vontatóeszközö­ket. A nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban elsőként jelentkeznek gépszemlére, méghozzá kifogás­talan állapotban. Mindent rendben találtak a gépek vizitelését végző szakemberek. A kiváló újító és feltaláló híré­ben álló Hives Ferenc műhelyve­zető találkozásunk alkalmábal el­mondta, hogy ez év elejétől sza­kosították a gépjavítókat. A húsz­tagú kollektívát három csoportra osztották. A nehézgépeket (80 LE fölött) Ján Svoreň hattagú cso­portja vette kezelésbe, az ennél kisebb teljesítményű gépek Ká- losy Ferenc öttagú csoportjához tartoznak, a gazdasági gépek- vontatott és függesztett eszkö­zök javítását pedig Hives András héttagú kollektívája végzi.- A talajelőkészitési és vetési munkák az itteni gazdaságban is nyújtott műszakban folytak. Miként szervezték meg a javítóműhely­ben az ügyeletet a esetleges gép­hibák gyors eltávolítása érdeké­ben? - kérdezem Híves Ferencet.- Szintén újdonságnak számit- mondja a műhelyvezető -, hogy gépszerelőink délelőtti és délutáni műszakban dolgoznak. Ilyen for­mában hatékonyabban ki tudjuk használni a munkaidőt. A délutáni műszakban dolgozók közül a kije­lölt karbantartókra vár a leállított traktorok és más erőgépek mű­szak utáni alapos karbantartása. Ez többek közt magában foglalja az üzemanyag feltöltését, az olaj­szint ellenőrzését, az akkumulátor savszintjének az ellenzőrzését és természetesen a gép kezelője ál­tal bejelentett és észlelt üzemelési hibák eltávolítását is. Tehát ez azt jelenti, hogy reggel a gépek üzem­képesen indulhatnak. A jól kar­bantartott gépnél minimális az ál­lásidő és így a teljesitményszint is növekszik. Nekünk pedig éppen ez a célunk.- Jelenleg milyen munka folyik a műhelyekben?- örömmel mondhatom, hogy már régen elkészültünk a tavaszi munkák második menetéhez szükséges gépek - igy a kaszáló­gépek, a silókombájnok javítása is terv szerint halad.- Miként ösztönzik jó minőségű munkára a gépjavítókat?- Néhány évvel ezelőtt vezettük be az eddig jól bevált ún. pontozá­sos rendszert. Ez azt jelenti, hogy minden napra minden gépjavító­nak konkrétan kijelöljük mit, meny­nyi munkát kell elvégeznie. Ezt naponta ellenőrizzük és értékel­jük. A kapott pontok alapján a gép­javító napi keresete 0-tól 30 szá­zalékig terjedő prémiummal növe­kedhet. Ez az ösztönzési forma valóban jól bevált és gépjavítóink igyekeznek minél jobban elvégez­ni napi feladataikat. BODZSÁR GYULA A Kralupyi Kaucsukgyártó Vállalat hazánk fontos vegyipari vállalatai közé tartozik. Építését 1958-ban kezdték meg, s a gyárat a 6. ötéves tervidőszakban rekonstruálták. A dolgozók körében fellendült az újítómozgalom és a munkakezde­ményezés, s ennek köszönhetően gyorsan nő a munkatermelékeny­ség, és javul a termékek minősége. A képen Jirí Doležal a fűtőolaj égé­sét ellenőrzi. (Petr Josek felvétele - ČTK) Megalapozott panaszok és bejelentések A Losonci (Lučenec) Járási Nemzeti Bizottság Népi Ellenőrzé­si Bizottságának címére az elmúlt esztendőben 233 panaszos leve­let és észrevételt kézbesített a posta, tizenkettővel kevesebbet a korábbi esztendőnél. A lakossá­gi bejelentések legtöbbje a jogi normák és előírások megsértésé­re vonatkozik, s változatlanul sok fogyatékosságot látnak a pana­szosok az irányító és ellenőrző szervek munkájában is. Egy névtelen levél hívta fel a fi­gyelmet például a Fülekpüspöki (Fiľakovské Biskupice) Hnb kis­üzeme könyvelésének fogyatékos­ságaira. A kisüzem vezetője a Hosszú patak szabályozása kapcsán ugyanis olyan munkát is kiszámlázott, amelyeket dolgozói nem végeztek el. Ily módon az államkasszát 73 751 koronával károsította meg. Egy másik levélíró a losonci Redut szolgáltatásainak színvo­nalát kifogásolta. Felhívta az ille­tékesek figyelmét arra is, hogy az egyik felszolgáló gyakran végzi munkáját ittas állapotban - a ven­dégek nem kis bosszúságára. Nos, az ellenőrző szervek utóla­gos vizsgálata a levélíró igazát bizonyította. A lakásgondok megoldásával kapcsolatosan is igen sok panaszt kellett megvizsgálniuk a népi ellenőröknek. Az ötvennyolc beje­lentésből azonban csak húszat minősítettek megalapozottnak. Változatlanul sok bejelentést tesznek vezetők munkájával kap­csolatban. És nem is minden eset­ben ok nélkül bírálnak. Egy, magát megnevezni nem kívánó levélíró például arra hívta fel a figyelmet, hogy a losonci mosoda és vegy­tisztító személyzete nem az elő­írásoknak megfelelően végzi a könyvelést, vezeti a pénzügye­ket. Az iratokból valóban kitűntek az ügyviteli fogyatékosságok, ne­vezetesen, hogy az 1983-84-es években 45 711 koronát nem fi­zettek be szabályszerűen. Az ügy természetesen az ügyészségen folytatódott. A hivatali jogkörrel való vissza­élésre is fény derült egy másik névtelen levél alapján, mégpedig a Divini Hnb kisüzemében, mely­nek vezetője olyan kereskedelmi és iparengedélyeket is kiadott, amire nem volt joija. Érthető, hogy a megfelelő ellenőrzés és adózás nélkül működő cukorvatta- és ku­koricaárusok, valamint a sportöltö­zékeket (hamis márkajelzésekkel) árusítók ellenőrizhetetlen jövede­lemre tettek szert. Szomorú, hogy mindehhez hivatalos személy is hozzájárult. Csak természetes, hogy a felelősségrevonás ez eset­ben sem maradhatott el. Különös figyelmet érdemelnek a környezetvédelemmel összefüg­gő lakossági panaszok és észre­vételek. A 17 bejelentés közül 15 volt megalapozott, ami 88,2 szá­zaléknak felel meg. Több levélíró is jogosan kifogásolta a lakóhe­lyén uralkodó áldatlan állapotokat, s különösen a szemét és trágyate­lepek környezet- és egészség­romboló hatására hívták fel a fi­gyelmet. A lakossági szolgáltatások te­rén is sok még a tennivaló, amit számos megalapozott panasz, jo­gos észrevétel bizonyít, összes­ségében megállapítható, hogy a lakossági észrevételek, pana­szok és bejelentések segítik az ellenőrző szervek munkáját, s hozzájárulnak a káros társadal­mi jelenségek felszámolásához, a szolgáltatások és a környezet javításához. -h. a-

Next

/
Oldalképek
Tartalom