Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-01 / 102. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A munka nagy nemzetközi ünnepe Május elseje a békés munka, egyszersmind a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe - a világ dolgozói­nak hatalmas erejű és felemelő seregszemléje. Május elsejének, e ma már a földkerekségre kiterjedő ünnepnek kiváltó oka a chicagói munkásság tömegtüntetése volt 1886-ban a nyolc­órás munkanapért. A tüntetést a rendőrség brutálisan szétverte. Az emiatt május 4-én a chicagói Haymarket téren tartott tilta­kozó gyűlésen provokátorok bombákat dobtak a tömegbe, amelynek több halálos áldozata lett. A munkások nyolc jelentős vezetőjét letartóztatták, és közülük négyet koholt vádak alapján kivégeztek. E május elseji tüntetés és a négy munkásmártír emlékére 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa határozatban mondta ki május elseje megünneplését minden évben és min­den országban, hogy a munkásság nyomatékot adjon a nyolc­órás munkanap bevezetésére, illetve megtartására vonatkozó követelésének. Ettől kezdve a proletariátus nemzetközi szolida­ritása jegyében munkabeszüntetéssel és tömegdemonstráció­val minden évben megünnepelték ezt a napot. Legelőször 1890- ben ünnepelték meg május elsejét mindenütt, ahol öntudatos proletárok, szervezett osztályharcos munkások éltek és dolgoz­tak nagyobb tömegben. Nálunk is felettébb nevezetes volt az 1890-es május elseje. Kiváltképp Prágában volt emlékezetes és látványos ünnep, de Bratislavában, Liptovský Mikulášban és Szlovákia más nagyobb városaiban is feledhetetlen ünnepségek zajlottak akkor. A prá­gai munkások a város különböző részeiből a Strelecký ostrovra vonultak, ahol 11 órakor kezdődött a nagygyűlés, amelyet színpompás népünnepély követett. A Strelecký ostrovon aznap legalább 35 ezer ember vett részt azon az ünnepségen, s Cseh- és Morvaország más nagyobb városaiban is tízezrek vonultak az ünnepi felvonulásokon, vettek részt hasonlóan lelkes népünne­pélyeken. Május elseje aztán fokozatosan a dolgozókat megillető politi­kai jogokért - a választójogért, az egyesülési és gyülekezési szabadság jogáért - rendezett tömegmegmozdulások, demonst­rációk, nagygyűlések harcos napjává vált. A világ dolgozóinak május elseji tüntető felvonulásait új tartalommal a Kommunista Internacionálé gazdagította. Szov- jet-Oroszország 1919-ben május elsejét hatalmas manifesztáci- ókkal ünnepelte - legragyogóbban Moszkvában. A szovjetállam­ban május elseje szocialista felfogásban a felszabadult munka örömünnepe lett. A felszabadulás után a május elseji ünnepségek nálunk is teljesen új tartalmat kaptak. Pártunk ezt az ünnepet minden évben összekapcsolta népünk szocialista építésben kifejtett alkotó tevékenységének s a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom sikereinek kinyilvánításával. Az idei május elseji ünnepségek mindenekelőtt a hitleri fasizmus és a japán militarizmus felett aratott nagy győzelem 40. évfordulója, valamint a mai reakciós imperialista erők meg­fékezéséért, a világbéke megóvásáért és a társadalmi hala­dásért folytatott küzdelem jegyében mennek végbe világszerte. A jelenlegi veszélyes nemzetközi fejleményekért az amerikai imperializmus a felelős, amely újabb fegyverkezési hajszát kezdeményezett. Ezáltal kísérli megbontani a fennálló erőegyen­súlyt, megállítani a történelmi fejlődést. Tehát rá akarja kénysze­ríteni saját akaratát és rendszerét más nemzetekre. Természe­tes, hogy ez az agresszív politika az egész világ békeszerető népeinek mind nagyobb ellenállását váltja ki. De elutasítja ezt sok reálisan gondolkodó vezető politikus a kapitalista országok­ban is. A nemzetek a világbéke megőrzéséért vívott harcában a fő reményt és támaszt a szocialista országok közösségének egy­séges fellépése jelenti. A Szovjetunió óriási erőfeszítéseket tesz a tisztességes és mindkét fél számára elfogadható megállapo­dások, a jelenlegi legégetőbb nemzetközi problémák rendezése, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek gyakorlati érvényesítéséért. A szovjet békekezdeményezések, javaslatok reális utat mutatnak, hogyan kell a világot megvédeni a háborús fenyegetéssel szemben és biztosítani az emberiség békés jövő­jét. Az USA mostani vezető köreinek tettei és eljárásai nem felelnek meg azoknak a békeszólamoknak, amelyeket Washing­tonból egyre gyakrabban hallatnak. A nemzetközi helyzet bonyolultsága ellenére a béke erői egységükkel és határozott fellépésükkel végül is bebizonyítják, hogy a nemzetközi fejlemé­nyekben keresztül lehet vinni olyan változásokat, amelyek az enyhülés és a szemben álló felek együttműködésének politikájá­hoz vezetnek. Csehszlovákia népe mély meggyőződéssel, de állásfoglalásá­val és munkájával is támogatja a Szovjetunió, a szocialista közösség és államunk békés külpolitikáját, s hasonlóképp az egész közösség védelmi képességének szilárdítására tett intéz­kedéseket. A május elseji ünnepségek is kifejezik határozott eltökéltségét a békés szocialista építés útján haladni. Többek közt ennek a határozottságnak és együttműködésnek köszön­hető, hogy a szocialista Csehszlovákia ma nemzetközi viszony­latban gazdaságilag mindinkább fejlődő, politikailag kiegyensú­lyozott és kulturálisan fejlett állam - s így a világban szilárdak a pozíciói. MIKUS SÁNDOR SZERDA 1985. május 1. XXXVIII. évfolyam 102. szám Ára 50 fillér Jaroslav Novák rajza A LEGJOBB DOLGOZÓK KITÜNTETÉSE A PRÁGAI VÁRBAN Az alkotó tevékenység elismerése A Szocialista Munka Hőse cím, érdemrendek, a Nemzeti Művész cím és a Klement Gottwald Állami Díjak átadása • Közel 300 kitüntetett kollektíva és egyén • Jelen volt Gustáv Husák elvtárs is (Tudósítónktól) - Tegnap, a munka ünnepének előestéjén a prágai vár Spanyol-termében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök átadta a CSKP KB-nak, a Csehszlovák Nemzeti Front KB-nak és a szövetségi kormánynak, illetve a CSSZK és az SZSZK kormányának, valamint a Szakszerve­zetek Központi Tanácsának javaslatára adományo­zott magas állami kitüntetéseket. A közel 300 kitünte­tett az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány vagy a kultúra területén kifejtett példamutató tevékenysé­géért kapta a rangos elismerést. Az ünnepség 10 órakor kezdődött. A díszemelvé­nyen foglalt helyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök, Vasil Biľak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Alois Indra, Miloš Jakeš, Antonín Kapek, Josef Kempný, Josef Korčák és Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík, Josef Haman és Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Josef Havlín, František Pitra és Jindŕich Poledník, a központi bizottság titkárai, valamint Zdenék Horení, és Marie Kabrhelová, a központi bizottság titkárságának tagjai. Jelen voltak továbbá a CSKP KB osztályveze- (Folytatás a 2. oldalon) ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom