Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-25 / 97. szám, csütörtök

Az SZKP XXVII. kongresszusának előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos pártfeladatok ÚJ SZÚ 5 1985. IV. 25. (Folytatás a 4. oldalról) a tömegek kapcsolata és vég­eredményben sikertelenségek mutatkoznak a munkában. A Politikai Bizottság elvi fontos­ságúnak tekinti a pártvezetés sta­bilitásának a biztosítását, a ta­pasztalt és a fiatal dolgozók he­lyes arányát célzó törekvéseket. Ezt azonban nem kisérheti sem­minemű stagnálás a káderek moz­gásában. A kommunisták a Köz­ponti Bizottsághoz címzett levele­ikben arra hívják fel a figyelmet, hogy ha egyes vezető dolgozók hosszabb ideje töltik be ugyanazt a tisztséget, gyakran nem képe­sek észerevenni az új dolgokat és hozzászoknak a hiányosságokhoz. Van min elgondolkodnunk és ke­resnünk kell a vezető kádereink leghatékonyabb körforgását ered­ményező utakat. A felelős tisztsé­gekkel merészebben kell nőket és fiatal perspektivikus dolgozókat megbízni. A pártbizottságok közelmúltban megtartott üléseiből még egy fon­tos következtetés adódik: egyetlen pártszervezet, egyetlen dolgozó sem maradhat ellenőrzés nélkül. Az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak és Titkárságának a legutóbbi két évben megtartott ülésein több szövetségi köztársaság központi bizottságainak, határterületi és ke­rületi pártbizottságainak első titká­rai számoltak be ilyen vagy olyan kérdésekről. Az üléseken meg­hallgatták számtalan pártszerve­zet, járási és városi bizottság, több minisztérium és reszort vezető tisztségviselőinek a beszámolóját. Ezt a gyakorlatot magától értető­dően folytatni kell és alkotó módon tovább kell fejleszteni a köztársa­ságokban, határterületeken és ke­rületekben. Ez összhangban van a pártélet normáival. Ha már az ellenőrzésről esett szó, szeretnék valamire emlékez­tetni. Szükséges az ellenőrzés és a felülvizsgálás, minden vizsgálat­nak gyakorlati eredménnyel kell járnia és az ügyet kell szolgálnia. Aligha létjogosultak azonban az ellenőrzések egy és ugyanazon, gyakran jelentéktelen kérdésben, a számos formálisan létrehozott bizottság, amely csak elvon a munkától és ideges légkört szül. A beszámoló taggyűlések, kon­ferenciák és kongresszusok lehe­tővé tešzik a választott pártszer­vek tevékenységének a sokoldalú értékelését és részletes tájékozta­tást adnak munkájuk tartalmáról és módszereiről. Emellett mindig hangsúlyt kell fektetni annak az elemzésére, miként oldják meg az emberek a termelő kollektívák éle­tével és munkájával, a gazdaság és a kultúra fejlesztésével össze­függő kulcsfontosságú feladato­kat, hogyan végzik a szervező- munkát a tömegek körében. Elen­gedhetetlen rendszeresen törődni a pártszervezeteknek nyújtott min­dennapos és konkrét segítséggel, a tárgyszerűség és a cselekvőké­pesség növelésével, a felesleges kimutatások korlátozásával, a hi- vatalnokoskodó munkastílus és a szükségesnél több tanácskozás és összejövetel megtartására irá­nyuló technika felszámolásával. Nyíltan meg kell mondani, hogy még távolról sem tettünk meg min­dent az említett jelenségek elleni küzdelemben. Sok példát említ­hetnék. Az SZKP Központi Bizott­sága a közelmúltban hallgatta meg a kalinyini és acelinográdi kerületi pártbizottság beszámoló­ját az agráripari komplexum fej­lesztéséről. Súlyos hiányosságok­ra derült fény a gazdaság pártve­zetésében, a káder- és a nevelő­munkában, a kerületi pártbizottság és a titkárok tevékenységében. A hiányosságokat főleg az elvég­zett munkához való kritikátlan hozzáállás, az elért eredmények felnagyítása és a negatív jelensé­gek figyelmen kívül hagyása idéz­te elő. Megfelelő intézkedéseket kellett foganatosítanunk. A minisztériumok és reszortok egyes vezető beosztású dolgozói is hajlamosak arra, hogy az irányí­tásban a régi hozzáállásokhoz ra­gaszkodjanak és nem tanúsítanak, kellő önkritikát. Mindez hátráltatja a munkát. Az élet határozottan megköveteli a jobb minőségű munkát és annak egybehangolá­sát a társadalom jelenlegi fejlődési szakasza követelményeivel. Ma már nem elegendő csak igyekvöen dolgozni, jóllehet olykor még ez is hiányzik. Állandóan na­gyobb jelentőséggel bírnak olyan tulajdonságok, mint az illetékes­ség, az új dolgok iránti fogékony­ság, a kezdeményezőkészség, a bátorság és a készség a felelős­ség vállalására, a feladatok meg­határozásának képessége és az, hogy ezeket következetesen meg­valósítsuk, a gazdálkodás politikai értelmének szem előtt tartása. És hozzáfűzném még - az az óhaj, hogy megtanuljunk dolgozni. A beszámoló taggyűléseket megelőző kampány fontos felada­ta a tanácsok, a szakszervezetek, a komszomol és politikai rendsze­rünk további összetevőiben a párt­irányítás további fokozása, a szovjet demokrácia kiszélesíté­sét célzó munka fokozása. Mindig szem előtt kell tartanunk azt a lenini tézist, hogy a szocialis­ta demokráciát nem értelmezhet­jük absztrakt módon. Az mindig is a gazdaság fejlesztésének, az emberek aktivitása fokozásának, a tömegek kommunista nevelésé­nek az eszköze volt és az is ma­rad. A párt éppen ebben a stílus­ban tevékenykedett és fog tevé­kenykedni a szovjet rendszer de­mokratizmusának elmélyítése ér­dekében. Kétségtelenül fokozni fogják a szovjet emberek aktivitását a párt XXVII. kongresszusára tör­ténő előkészületek és a kongresz- szusi dokumentumok tervezetéről folyó vita. A pártbizottságoknak megfelelően kell gondoskodniuk ar­ról, hogy miként biztosítják a tájé­kozottságot, a tömegekkel való kapcsolat minden formáját, hogy milyen figyelmet szentelnek a köz­vélemény álláspontjának, a bíráló észrevételeknek, a hozzászólá­soknak és az állampolgárok leve­leinek. Az SZKP Központi Bizott­sága ezeket nagy segítségnek te­kinti munkájában és a szovjet em­bereknek az állam ügyei iránti ér­deklődése egyértelmű megnyilvá­nulásának. A Központi Bizottság nem egy­szer megvitatta a párt politikai­nevelő és ideológiai munkájával összefüggő feladatokat. Magától értetődő, hogy ezt a területet ilyen figyelemmel kiséri és e téren tör­tént is haladás. Úgy gondolom azonban, hogy távolról sem tet­tünk még meg mindent azért, hogy az ideológiai munka a lehető leg­szorosabb kapcsolatban legyen az élettel. Továbbra is akadályoz­za ezt a formalizmus és a mentor­kodás. Nem ritkán nagy kárt okoz­nak a frázisok és az, hogy képtele­nek vagyunk az embereknek meg­mondani az igazat. Olykor megtör­ténik, hogy az ember mást hall és megint mást lát az életben. Ez komoly kérdés, de nemcsak neve­lési, hanem politikai kérdés is. Az eszmei-politikai nevelésnek minden formájában maximálisan kell kapcsolódnia korunk fő fel­adatához - az ország szociális és gazdasági fejlesztésének meg­gyorsításához. Ezt egyedül csak úgy lehet elérni, ha sokoldalúan tekintetbe vesszük a belső élet feltételeinek összességét és a nemzetközi helyzet sajátossá­gait. önök tudják, hogy éppen ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a múlt év decemberében a tudo­mányos és gyakorlati kérdésekről megtartott össz-szövetségi konfe­rencia, amely megvitatta az SZKP KB 1983 júniusában sorra került ülésén hozott határozatok teljesí­tését. Ma ismét felhívnánk a fi­gyelmet arra, hogy a propagandá­ban és az ideológiai munkában általában - ne tűnjön ez valakinek paradoxonként - kevesebb szóra és több tettre van szükség. Külön kell említést tenni a tö­megtájékoztató eszközök munká­járól, kezdve az üzemi és járási lapokkal egészen a központi sajtó­ig. A sajtó, a televízió és a rádió hatékony eszköz a tömegek szer­vezésében és nevelésében, s hozzájárul a közvélemény for­málásához. Az utóbbi időben ezek munkájában is pozitív változások tapasztalhatók. Az élet azonban még ennél is többet követel meg. A tömegtájékoztató eszközök­nek alaposabban kell elemezniük az eseményeket és jelenségeket, a fontos problémákat fel kell vetni­ük és javasolniuk a megoldás módjait, s tartalmasan, frissen és meggyőzően kell érvelniük. A párt néphez intézett okos szava ösz­tönzőleg hat a gondolkodásmód­ra, kezdeményezés elindítója le­het, elhintheti a hiányosságokkal való meg nem békélés magvát. A sajtó, a televízió és a rádió hatékonysága jelentősen fokozó­dik, ha a pártbizottságok megfele­lő segítséget és támogatást nyújta­nak nekik. Szükséges azonban, hogy ez a segítség és támogatás mindig idejében jöjjön és megfele­lő nyomatékot kapjon. És az is nyilvánvaló, hogy elvhű pártos­sággal kell értékelni a jogos kritika elfojtására vagy mellőzésére irá­nyuló kísérleteket. A társadalom szellemi életének új értékekkel történő gazdagításá­ban, a szovjet ember eszmei és erkölcsi nevelésében fontos fel­adatot tölt be az irodalom és a mű­vészet. Az alkotó értelmiség - irók, költők, zeneszerzők, kép­zőművészek, színházi dolgozók és a filmgyártásban alkalmazottak nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendenek. Ebből ered azonban a társadalommal szembeni nagy­fokú felelősségük is. A szovjet iro­dalom és művészet kiemelkedő alkotásai mindig is elválaszthatat­lanul összekapcsolódtak a párt és a nép legfontosabb feladataival és gondjaival. S most az előttünk álló új feladatok teljesítése kétségtele­nül megfelelő visszhangra talál majd a művészeti alkotásokban, amelyek szocialista életünk való­ságában gyökereznek. Elvtársak! Közvetlenül a fasiz­mus fölött aratott győzelem 40. évfordulója előtt állunk. A kommu­nista párt és a szovjet kormány annak tudatában, hogy a győzele­mért a szovjet nép és az antifa­siszta koalíció államainak más nemzetei hihetetlenül nagy árat fizettek, újra és újra visszatérve az emberiséget sújtó tragédiához, külpolitikájának értelmét abban látja, hogy megakadályozza a ha­sonló szörnyűség megismétlődé­sét, s főleg a nukleáris katasztrófa kirobbanását. A Szovjetunió és pártunk min­dig hű volt és hű marad a fasiz­must legyőző nemzetek halhatat­lan hősiességének fényes emlé­kéhez. A Szovjetunió újra és újra kinyi­latkoztatja, hogy szilárdan a béke és a békés együttélés lenini irány­vonalához fogja tartani magát. Ez társadalmi rendszerünkből, erköl­csünkből és világnézetünkből ered. Síkraszállunk az egyenjogú, korrekt, s ha úgy akarják, a civili­zált államközi kapcsolatokért, amelyek a nemzetközi jogi normák tényleges tiszteletben tartásán alapulnak. Teljesen világosnak kell lennie: az államközi kapcsola­tokat csakis akkor sikerül a nor­mális együttműködés síkjára ve­zetni, ha az imperializmus lemond arról, hogy a két társadalmi rend­szer közötti történelmi konfliktust katonai eszközökkel próbálja megoldani. A békés jövőért vívott harcban legyőzhetetlen erőt jelent az összeforrott szocialista közösség, annak gazdasági és védelmi ere­je, a nemzetközi téren érvényesü­lő akcióegysége. A testvéri szo­cialista országok rendkívül fontos történelmi vívmánya volt az ag­resszív NATO-tömb államaival va­ló katonai-stratégiai egyensúly elérése. A béke érdekében ezt a paritást minden eszközzel óvni kell. Megbízhatóan fékezi ugyanis az imperializmus agresszív vá­gyait. A jövőben sem fogjuk sajnálni a fáradságot arra, hogy a Szovjet­unió fegyveres erői számára bizto­sítsuk mindazt, ami hazánk és szövetségeseink megbízható vé­delméhez szükséges, hogy senki se találjon minket felkészületlenül. Az emberiség ma hatalmas békés potenciállal és sokoldalú tapaszta­latokkal rendelkezik s elegendő történelmi és szociális áttekintése van ahhoz, hogy megértse, hová vezethet az agresszió politikája. Ez a felismerés mind nagyobb mértékben egyesíti a békeeröket, aktivizálja a háborúellenes és atomfegyver-ellenes mozgalma­kat és mozgósítja a haladó és demokratikus erőket a háborús veszély elleni harcra. Nem csoda, hogy Washington önző, millitarista politikája, számos országban mind nagyobb bírálattal és elutasítással találkozik. A békéért vívott közös küzdelemhez rendkívüli mérték­ben járulnak hozzá a kommunista és munkáspártok, a szakszerve­zetek és más társadalmi tömeg­szervezetek. Nincs olyan nemzet, amely kí­vánná a háborút. Ebben rejlenek a béke és a haladás politikája érvényesítésének hatalmas tarta­lékai és lehetőségei. Mindent meg kell tenni azért, hogy a militarista és agresszív erők ne kerekedje­nek felül a nemzetközi kapcsola­tokban. Meggyőződésünk, hogy a világ­háborút el lehet hárítani. A tapasz­talatok azonban azt mutatják, hogy a béke megőrzéséért és az egyetemes biztonság szavatolá­sáért vívott harc nem könnyű, és mind újabb erőfeszítéseket kíván. A nemzetközi helyzet az imperia­lizmus hibájából továbbra is ag­gasztó és veszélyes. Az emberi­ség válaszút előtt áll: vagy folytatja a feszültség és a konfrontáció fo­kozását, vagy konstruktívan keresi az olyan kölcsönösen elfogadható megállapodásokat, amelyek meg­szüntetnék a nukleáris konfliktus anyagi előkészítésének folya­matát. Ezért a helyzetért - s ezt meg kell mondani nyíltan - mindenek­előtt az Egyesült Államok kormány­köreit terheli a felelősség. Wa­shington továbbra is ösztönzi a lá­zas fegyverkezést és szabotálja a leszerelést, ami jól ismert a nemzetek közössége előtt. Az ő kezdeményezésére folyik az újabb és újabb tömegpusztító fegyverfajták fejlesztése. Jelenleg a lázas fegyverkezés világűrre va­ló kiterjesztésére törekszik. A nemzetközi helyzetet teszik in­gataggá az amerikai katonai tá­maszpontok százai is. Az Egyesült Államok nyíltan ki­sajátítja magának a „jogot" ah­hoz, hogy bármikor és bárhol be­avatkozzon más ügyeibe, figyelmen kívül hagyja és nem ritkán egye­nesen lábbal tiporja más országok és nemzetek érdekeit, a nemzet­közi kapcsolatok hagyományait, az érvényben levő szerződéseket és megállapodásokat. Szüntelenül válsággócokat és háborús ve­széllyel fenyegető konfliktusokat robbant ki, s a világnak egyszer ebben, másszor abban a részé­ben élezi a helyzetet. Az Egyesült Államok jelenleg katonai beavat­kozással fenyegeti nicaragua hős népét, s igyekszik megfosztani öt szabadságától és szuverenitásá­tól, ahogy az Grenada esetében történt. Számunkra elvi kérdés a haladó és demokratikus erőkkel, továbbá azokkal az országokkal és népekkel vállalt szolidaritás, amelyek szabadságukat és füg­getlenségüket védik a reakció tá­madásaival szemben. Irányvona­lunk e téren ugyanolyan egyértel­mű, mint mindig is volt. Nem kell különösebb politikai éleslátás ahhoz, hogy az ember észrevegye: az imperializmus az utóbbi években fokozza felforgató tevékenységét és egyezteti akcióit a szocialista államokkal szemben. Érvényes ez minden területre - a politikaira, a gazdaságira, az ideológiaira és a katonaira egy­aránt. A testvérpártok dokumentu­maiban nemegyszer hangsúlyoz­ták, hogy az imperializmus a leg­szélesebb fronton szociális visz- szavágásra törekszik: mind a szo­cialista közösség ellen, mind pe­dig azon országok ellen, amelyek megszabadultak a gyarmati elnyo­mástól, továbbá a nemzeti felsza­badító mozgalmak és a tőkés álla­mok dolgozói ellen úgyszintén. Erősödik és aktivizálódik az USA gazdasági expanziója. A ka­matlábbakkal való manipuláció, a multinacionális társaságok zsa­roló szerepe, a politikai korlátozá­sok a kereskedelemben és a leg­különbözőbb bojkottok és szankci­ók a nemzetközi gazdasági kap­csolatokban a feszültség és a bi­zalmatlanság légkörét teremtik meg, bomlasztják a világgazdasá­got és -kereskedelmet, s megsér­tik jogi alapjait. Fokozódik a fel­szabaduló világ országainak ki­zsákmányolása, s akadályok emelkednek gazdasági dekoloni- zálódásuk útjába. Az Egyesült Ál­lamok más országok pénzügyi és anyagi forrásait mindinkább a sa­ját kezében összpontosítja és köz­vetlenül vagy közvetve ezeket gi­gászi katonai programjaira hasz­nálja ki. Ilyen körülmények között a vi­lágban mind nagyobb érdeklődést kelt a nemzetközi gazdasági kap­csolatok normalizálására és az ál­lamok gazdasági biztonságának szavatolására irányuló intézkedé­sek kidolgozásának és megvalósí­tásának gondolata. Tekintettel a bonyolult nemzet­közi helyzetre és a kiélezett fe­szültségre, továbbra is elsőrendű jelentőséget kell tulajdonítanunk a külpolitikai kérdéseknek. Mind fontosabb feladat az együttműködés sokoldalú tökéle­tesítése és gazdagítása, a kap­csolatok fejlesztése a testvéri szo­cialista országokkal. Biztosítani kell szilárd együttműködésünket politikai, gazdasági, ideológiai, vé­delmi téren és más területeken, s nagy gondot kell fordítani e kö­zösség valamennyi tagja nemzeti és internacionalista érdekeinek szerves összekapcsolására. A testvéri országok közös mun­kájának napirendjén szerepel a KGST legfelsőbb szintű, tavaly júniusban megtartott gazdasági értekezlete határozatainak meg­valósítása. Ezt határozottan meg­követelik a közösség azonos ér­dekei, valamennyi állam szociális és gazdasági fejlesztésének szük­ségessége, s ugyancsak a nem­zetközi helyzet sajátosságai. A Varsói Szerződés legfelsőbb párt- és állami vezetőivel március közepén folytatott véleménycsere feljogosít bennünket arra, hogy biztonsággal állítsuk, vélemé­nyünk megegyezik abban: a Var­sói Szerződés Szervezetének to­vábbra is - amíg a NATO létezik - fontos szerepet kell játszania a szocializmus európai és egyete­mes pozícióinak védelmében, s a szervezet a nukleáris háború elhárításának és a nemzetközi biztonság megszilárdításának megbízható eszköze kell hogy le­gyen. A Szovjetunió céltudatosan és kitartóan fogja erősíteni kölcsönös kapcsolatait és fejleszteni együtt­működését a többi szocialista or­szággal, így a Kínai Népköztársa­sággal is. Álláspontunk e kérdés­ben ismert, és továbbra is érvé­nyes. Síkraszállunk az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal foly­tatott sokrétű együttműködés to­vábbi bővítése mellett. Az SZKP és a szovjet állam következetesen támogatja minden nemzet azon jogát, hogy saját választásával összhangban önmaga döntsön társadalmi-gazdasági rendszeré­ről és bármiféle külső beavatkozás nélkül alakítsa jövőjét. Azok a kí­sérletek, amelyek igyekeznek megtagadni a nemzetektől ezt a szuverén jogukat, reménytele­nek és kudarcra vannak ítélve. Következetesen síkraszállunk a tőkés országokkal való normális és egyenjogú kapcsolatok fejlesz­téséért. A vitás kérdéseket és a konfliktushelyzeteket politikai eszközökkel kell megoldani. Ez szilárd meggyőződésünk A Politikai Bizottság abból indul ki, hogy az enyhülés időszakában született államközi dokumentu­mok, köztük a helsinki Záróok­mány, nem veszítettek jelentősé- (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom