Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-20 / 93. szám, szombat

Nagy feladatok hárulnak a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra (Folytatás az 1. oldalról) vé Zámky). A mezőgazdasági mi­niszter segítségét kérte az inten­zív mezőgazdasági termelést fé­kező gondok megoldásában. Ján Blcháč annak szükségességét hangsúlyozta, hogy tovább kell ja­vítani a mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményeit, ami­hez jelentősen hozzájárulhat az egyes üzemek és szövetkezetek szociális programjainak megvaló­sítása. Az ésszerű táplálkozás kö­vetelményeivel foglalkozva Ján Gregor, az SZNT alelnöke megál­lapította, hogy növelni kell a tej és tejtermékek fogyasztását, lehető­vé kell tenni, hogy a lakosság több zöldséget és gyümölcsöt egyen. Anna Haššanová is táplálkozási szokásainkat elemezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ajánlott 103 kg gyümölcs helyett 70 kg- mot, a 80,5 kg zöldség helyett pedig 46,8 kg-mot fogyasztunk évente. Megemlítette, hogy ennek ellenére nem használjuk fel elég­gé gazdaságosan a megtermett zöldséget és gyümölcsöt, főleg akkor nem, ha jó a termés. Štefan Ferencei miniszter, a Népi Ellenőrzési Bizottság elnö­ke azzal foglalkozott felszólalásá­ban, hogy a mezőgazdaság inten­zív fejlesztésében a továbbiakban döntő tényező lesz a földalap kö­vetkezetes védelme és a talajjaví­tás. Beszélt a kertbarátok és az apróállat-tenyésztók szerepéről a lakosság ellátásában. Elena Su- chovská a mezőgazdasági szak­emberek képzéséről szólt, ki­emelve a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola fontos feladatát. Felve­tette az elméleti képzés és a gya­korlat szorosabb összekapcsolá­sának fontosságát. Ján Králik a nyugat-szlovákiai mezőgazda- sági dolgozók eredményeit ismer­tette. A kereskedelem és a mező- gazdaság együttműködését ele­mezte Jaroslav Zelko kereske­delmi miniszter. Elmondta, hogy továbbra sem kielégítő a zöldség- és gyümölcskínálat választéka, és nem lehetünk elégedettek az ellá­tás folyamatosságával sem. Meg­említette, hogy a kereskedelem és a mezőgazdaság a gondok ki­küszöbölése érdekében több közös­létesítményt épít, például a burgo­nya és a zöldség tárolására. Ele­na Tkáčová a növényvédő szerek és műtrágyák használatáról be­szélt. Ondrej Horniak az élelmi­szeripar műszaki ellátottságának fogyatékosságaira hívta fel a fi­gyelmet. Karol Lukáč rámutatott, hogy a beruházók, de nemegyszer maguk a mezőgazdasági üzemek sem tartják meg következetesen a földvédelméről szóló törvény rendelkezéseit. Az utolsó felszóla­ló, Pócs József a mezőgazdasági üzemek és a nemzeti bizottságok együttműködésével kapcsolatban mindenekelőtt a környezetvédelmi feladatokról szólt. Foglalkozott a mezőgazdasági dolgozók rész­vételével a településfejlesztésben és a közös beruházások jelentő­ségével. A képviselők a kormány beszá­molóját jóváhagyólag tudomásul vették, majd meghallgatták az el­nökség jelentését a legutóbbi ülés óta végzett munkáról. Az SZNT 16. ülése ezzel befe­jezte munkáját. -r­A Szlovák Nemzeti Tanács El­nöksége tegnapi, 46. ülésén, amelyet Viliam Šalgovič, az SZNT elnöke vezetett, a csehszlo­vák föderációról szóló 147/1968. sz. alkotmánytörvény 3. bekezdé­sének 111. cikkelye alapján új SZNT-törvényt hirdetett ki, amely megváltoztatja és kiegészíti az ügyvédelemről szóló 133/1925. sz. SZNT-törvényt. A népek barátságának jegyében (Tudósítónktól) - Folynak a szocia­lista országok 3. amatőr művészeti fesztiváljának előkészületei. Az idei fesztivál a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója jegyé­ben zajlik majd, célja - a hagyomá­nyokhoz híven - bemutatni a szocialis­ta országok amatőr művészeti tevé­kenységét s az e téren elért eredmé­nyeket. A fesztiválnyitány április 23-án, a Szovjetunióban, Breszt városban lesz. Hazánkat itt a Bratislavai Közgaz­dasági Főiskola Ekonóm folklórcso­portja képviseli. A berlini megnyitóra, amelyre április 28-án kerül sor, hazánkból a Prágai Vasutasok Központi Művelődési Ottho­nának Vycpálek nevű együttese, a bra­tislavai Slovnaft Bralen tánccsoportja, a bmói Lokátor folklórcsoport és az Ekonóm együttes táncosai utaznak. A Béke- és barátságstaféta Len­gyelországból indul. Az NDK több vá­rosán keresztül május 8-án jut el Cseh­szlovákia területére. Az érkező delegá­ciók ezen a napon ellátogatnak Most- ba, Teplicébe, Déčínbe, Ústí nad La- bembe, az esti órákban pedig az ústíi Zdenék Nejedlý Színházban a Szívből jövő köszönet és hála címmel az észak-csehországi kerület amatőr és hivatásos együttesei által adott műsort tekinthetik meg. Május 9-én délelőtt Terezínben haj­tanak fejet a küldöttségek tagjai a 2. világháború áldozatainak emléke előtt. (tar) Megkezdték az ősziek öntözését Hihetetlenül hangzik, de tény; hogy nincs elegendő víz a talajban - állapí­tották meg az öntözési szakemberek. Ezért a nagymagyari (Zlaté Klasy) Ag­roprogress közös mezőgazdasági vál­lalat öntözési részlege idejében felké­szült az öntözésre, (gy április 17-én működésbe léphettek az éltető vizet permetező berendezések a felsőcsal­lóközi mezőgazdasági üzemek búza­tábláin, többek között a Gombai (Hubi­ce) Állami Gazdaságban, a légi (Lehni- ce) Csehszlovák-NDK Barátság Efsz- ben, a nagymagyari Béke Efsz-ben és az illésházi (Nový Život) Csehszlovák -Mongol Barátság Efsz-ben. (méri) Üzemel a földalatti gáztároló (Folytatás az 1. oldalról) ló a tél egyes napjain csaknem 60 százalékban fedezte Szlovákia energiaszükségletét, s ezzel je­lentős mértékben hozzájárult ah­hoz is, hogy a Cseh Szocialista Köztársaságban sem volt fenn­akadás az energiaellátásban. Amikorra a tél beköszöntött, a Nafta Gbely konszernvállalat dolgozói már rekordmennyiségű -1,1 milliárd köbméter - földgázt tároltak a föld alatt és a napi termelésük 16 millió köbméter volt. Az építők és az energetikai dolgozók tegnapi aktívaértekezle­te ezért ünnepi hangulatban zaj­lott, s a dolgozókat előbb Vlasti­mil Ehrenberger köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a földgázellá­tás terén pótolhatatlan a Szovjet­unióval folyó szoros együttműkö­dés. A Szovjetunióból származó földgáz földalatti tárolásával az el­múlt év végétől a malackyi föld­gáztermelő körzet belépett a lét- fontosságú energetikai létesítmé­nyek hálózatába. így utólag meg­állapítható, hogy különösen sokat jelent a kilenc hónappal korábbi átadás, hiszen ennek is köszön­hető a téli energiagondok sikeres leküzdése. A földalatti gáztároló hálózat harmadik szakaszának építése során, a kivitelezők kitűnően hely­tálltak, ezért az aktívaértekezlet során több mint száz egyéni és kollektív kitüntetést vehettek át a dolgozók, akiket Miloslav Hruš- kovič is köszöntött. Ugyancsak ki­emelte, hogy a népgazdaság to­vábbi feladatai teljesítésében na­gyon fontos, hogy a fűtőanyag- és energetikai mérleg szilárd és kie­gyensúlyozott legyen. Ebben to­vábbra is fontos szerep hárul. a földgázra, amelynek ráadásul a vegyiparban is széles körű a fel­használási területe, és ezért fel- használásában különösképpen tö­rekedni kell a gazdaságosságra. Ebben a tudomány és a technika vívmányainak gyors bevezetésé­nek is jelentős szerepe van - hangsúlyozta beszédében Mi­loslav Hruškovič. A küldöttség tagjai az energeti­kai dolgozók társaságában meg­tekintették az újonnan átadott léte­sítményeket. - -méj­Szovjet-kubai gazdasági kapcsolatok (ČSTK) - Havannában csütör­tökön befejeződött a kubai-szov­jet gazdasági és tudományos mű­szaki együttműködési bizottság 15. ülése. Az együttműködés to­vábbi irányait meghatározó záró- jegyzőkönyvet Ivan Arhipov, a szovjet minisztertanács első alelnöke és Carlos Rafael Rodri­guez kubai miniszterelnök-helyet­tes írta alá. Ivan Arhipovot Havannában fo­gadta Fidel Castro legfelsőbb ku­bai vezető is. A találkozón áttekin­tették a két ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait. Vízügyi szakemberek tanácskozása (ČSTK) - Győrben tegnap be­fejeződött a csehszlovák és ma­gyar vízügyi szakemberek egyhe­tes tanácskozása, amelyen a 150 kilométer hosszú közös Duna- szakasz hajózása szabályozási munkálatainak és árvízvédelmi in­tézkedéseinek a kérdései szere­peltek a napirenden. Közös munkák végrehajtásá­ban állapodtak meg, amelyekkel az idén elősegítik a hajózás biz­tonságának a fokozását. Megálla­podás jött létre arról, hogy két csehszlovák és két magyar hajó az idén közös terv alapján kijelöli a csehszlovák-magyar Duna-sza- kaszon a legveszélyesebb hajó- utakat. Mihail Zimjanyin bonni sajtóértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) eredményeiről szólva leszögezte, hogy a többnapos megbeszélése­ken kérdések széles körét érintet­ték. Több kérdésben a vélemé­nyek azonosak vagy közeliek vol­tak. Számos témakörben viszont jelentősen különböztek az állás­pontok. Mihail Zimjanyin a megvitatott témák közül a lázas fegyverkezés leállításával és a leszereléssel, valamint a kétoldalú kapcsolatok­kal összefüggőket emelte ki. Kije­lentette, hogy a szovjet delegáció tagjai nyíltan rámutattak arra a ve­szélyre, amelyet az amerikai raké­ták nyugat-európai telepítése - többek között NSZK-beli elhe­lyezése - rejt magában. Ezzel összefüggésben emlékeztették a nyugatnémet törvényhozókat a legutóbbi szovjet moratórium­javaslatra. A továbbiakban arról szólt, hogy szovjet részről nyíltan rámu­tattak: meglepetést és ugyanakkor aggodalmat vált ki az, hogy az NSZK vezető körei milyen gyorsan biztosították támogatásukról az Egyesült Államok úgynevezett stratégiai védelmi kezdeménye­zését. A kétoldalú kapcsolatok áttekin­tése során hangsúlyozták a 15 évvel ezelőtt aláírt moszkvai szer­ződés jelentőségét, amely többek között leszögezte az európai hatá­rok megváltoztathatatlanságát. A hetvenes évek tapasztalatai azt igazolták, hogy a két ország képes együttműködni népeink javára az európai és a világbéke érdekében. Mihail Zimjanyin és a szovjet küldöttség tagjai ezt követően vá­laszoltak az újságírók kérdéseire. Salvador Amerikai milliók a pacifikálási tervre (ČSTK) - Az amerikai kormány újabb 37,6 millió dollárt folyósított csütörtökön a salvadori rezsimnek azon területek „pacifikálása“ cél­jából, amelyeket a forradalmi erők tartanak ellenőrzésük alatt. Az ún. pacifikálási terv keretében Salva­dorban egyebek között az állítóla­gos belső menekültek számára lé­tesítenének településeket, ame­lyeket nemzetközi emberjogi szer­vezetek az amerikai agresszió idején Vietnamban létrehozott ,.stratégiai falvak“ pontos kópiái­nak tartanak. A Notisal hírügynökség jelenté­se szerint Duarte május 16-a és 27-e között látogat az USA-ba Külügyminiszterünk a JNDK Hadramaut tartományában (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter, aki hivatalos baráti látogatáson tar­tózkodik a Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaságban, Abdel Aziz Dali külügyminiszter kíséretében ellátogatott Hadramaut tartomány­ba, megismerkedett történelmi emlékeivel és gazdasága jelenlegi eredményeivel. A vendéget a tartomány kor­mányzója tájékoztatta azokról a haladó változásokról, amelyekre az 1963-as forradalom után került sor, majd rfiagasra értékelte a szocialista országok, köztük ha­zánk támogatását a jemeni nép­nek. Bohuslav Chňoupek elisme­rően szólt azokról a sikerekről, amelyeket a Jemeni Szocialista Párt vezetésével az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb tar­tományának dolgozói érnek el. A Reagan-kormány minden eszközzel a sandinista forradalom megsemmisítésére törekszik % Nicaragua különleges határőr alakulatokat hoz létre (ČSTK) - A washingtoni szená­tus megajánlási bizottsága csütör­tökön szoros szavazattöbbséggel jóváhagyta a nicaraguai ellenfor­radalmároknak nyújtandó 14 millió dolláros támogatást, amellyel az Egyesült Államok a sandinista kor­mányzat megdöntését próbálja elérni. Ronald Reagan elnök elképze­lései szerint az említett összeget „humanitárius támogatás“ címén folyósítanák az ellenforradalmá­roknak, de a pénzt katonai célokra használnák, ha a nicaraguai kor­mány nem volna hajlandó tárgyal­ni a „kontrákkal“. Mindez össz­hangban van az elnök „béketer­vével“, amelynek legfőbb célja, hogy a managuai vezetést a forra­dalmi irányvonal feladására kény­szerítse. Jóllehet a megajánlási bizott­ság megszavazta az összeget, mégsem vehető biztosra, hogy a szenátus és a képviselöház a jö­vő héten szintén ilyen döntést hoz. Reagan a törvényhozók megnye­rése céljából manőverezni kezdett és „kompromisszumra“ való haj­landóságát hangoztatja. Kongresszusi források szerint célja változatlanul az, hogy ke­resztülvigye a katonai támogatás elfogadtatását. Thomas O’Neill, a képviselőház elnöke úgy véleke­dett, hogy az elnök addig úgysem lesz nyugodt, amíg Nicaraguában nem lesznek amerikai egységek. A tekintélyes politikus hozzáfűzte, minden eszközzel megkísérli an­nak megakadályozását, hogy a jö­vő heti szavazáson a törvényho­zás két háza jóváhagyja a kért összeget. George Shultz külügyminiszter a New York Postnak nyilatkozva kijelentette: ha nem szavazzák meg a „kontráknak“ szánt 14 mil­lió dollárt, akkor az Egyesült Álla­mok fontolóra veszi gazdasági szankciók életbe léptetését Nica­ragua ellen, sőt még a diplomáciai kapcsolatokat is megszakíthatja. Hugo Torres, a nicaraguai hadsereg politikai osztályának ve­zetője a közvetlen amerikai fegy­veres intervenció visszaverésére szólította fel az ország lakosságát. Kijelentette, hogy az Egyesült Ál­lamok a legközelebbi hetekben képes meggondolatlan kalandba bocsátkozni a sandinista forrada­lom megsemmisítése végett. Be­jelentette, hogy a fokozódó ag- ressziós veszélyre való tekintettel az államhatárok védelmére külön­leges katonai alakulatokat hoznak létre. Torres rámutatott arra, hogy a nicaraguai védelmi erők sikeres akciókat hajtanak végre és a san­dinista néphadsereg tagjai súlyos csapásokat mérnek az ellenforra­dalmi csoportok ellen. Az év eleje óta az ellenforradalmi bandák 1300 főt vesztettek és néhány tá­madó alakulatukat teljesen meg­semmisítették. Arra figyelmezte­tett, hogy az Egyesült Államok Nicaragua jelenlegi súlyos gazda­sági helyzetét arra próbálják ki­használni, hogy a forradalmi kor­mány ellen uszítsák a politikai el­lenzéket. SZUDÁN Ideiglenes kormány alakul (ČSTK) - A Szudánban közel­múltban hatalomra jutott ideigle­nes katonai tanács Guzuli Dafal- lahot, a Szudáni Orvosszövetség elnökét bízta meg az ideiglenes kormány megalakításával, közölte a Kairóban megjelenő Al Gumhu- rija című napilap. A lap úgy értesült, hogy az ideiglenes kormányban 10 polgári politikus kap helyet, ezenkívül a hadügyminiszter személyében egy katonatiszt, a belügyi tárca birtokosa pedig a rendőrség egyik képviselője lesz. A kabinetben he­lyet biztosítanak Szudán déli, ke­resztények lakta területe három képviselőjének is. Uszman Abdallah Moham­med tábornok, a katonai tanács tagja szerint még tegnap várható volt a kormány névsorának a köz­zététele, lapzártáig erről azonban nem érkezett jelentés. Nehezíti a helyzetet és csök­kenti a nemzeti megbékélés kilá­tásait az a tény, hogy a déli szepa­ratista mozgalom bejelentette: nem hajlandó tárgyalni az ideigle­nes katonai tanáccsal és felújítja a partizánharcot. NÉHÁNY SORBAN| BUDAPESTEN tegnap befejez­te tavaszi ülésszakát az ország- gyűlés. A napirenden a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló javaslat és né­hány törvény módosítása szere­pelt. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke közelgő olaszországi látogatása előtt nyi­latkozatot adott olasz újság­íróknak. A FRANCIA JOBBOLDALI el­lenzéki pártok képviselőcsoportjai tegnap bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen, amelyről kedden szavaznak. KOPPENHÁGÁBAN csütörtö­kön és pénteken került sor konzul­tációkra Csehszlovákia és Dánia külügyminisztériumai között. A DISCOVERY amerikai űrre­pülőgép két nappal a tervezett időpont után tegnap földet ért. AZ ÉSZAK-SKÓCIAI IVER- NESSBEN tegnap befejeződött a STUC skót szakszervezeti köz­pont évi közgyűlése. A tanácsko­záson élesen bírálták a Thatcher- kormány népellenes belpolitikáját, s a résztvevők védelmezték Skó­cia és egész Nagy-Britannia dol­gozóinak jogait. AZ INDIAI KORMÁNY aggo­dalmát fejezte ki amiatt, hogy a Kasmír szövetségi állam Pakisz­tán által megszállt részét India többi területétől elválasztó, ún. ellenőrzési vonal környékén a pa­kisztáni fegyveres erők akcióinak nyomán kiéleződött a feszültség. A CHILEI FASISZTA REZSIM 57 ellenzéki személyt száműzött az ország északi sivatagos, valamint a rendkívüli zord időjárású déli területeire. Santiagóban azt is be­jelentették, hogy tiltakozásul a rossz bánásmód ellen, 115 poli­tikai fogoly éhségsztrájkot kezdett. Az akció már negyedik napja tart, és időben nem korlátozott. ÚJ SZÚ 2 1985. IV. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom