Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-18 / 91. szám, csütörtök

Ha örömteli a munka AZ ISKOLÁHOZ VALÓ VISZONY KIALAKULÁSÁRÓL Száz éve született Weiner Leó Az egészséges gyermek min­dennapi kötelessége, hogy rend­szeresen járjon iskolába és tanul­jon. Kivételt jelentenek csupán azok a 6. életévüket már betöltött fiúk és lányok, akiket az oktatási szervek rendkívül komoly ok miatt felmentettek ez alól. Tapasztalatból tudjuk, hogy az új ismeretek, jártasságok, készsé­gek maradéktalan elsajátításának alapvető feltétele a megfelelő ér­deklődés, a pozitív beállítódás. Ez nem csupán pillanatnyi kedvező pszichikai állapot, hangulat kérdé­se, hanem huzamos ideig tartó, állandó viszonyról van itt szó. Az is közismert tény, hogy a gyermekek többsége általában szívesen megy iskolába, s ki is alakul az iskolához való jó viszonya, azon­ban akadnak (s úgy tűnik, nem is csökkenő számmal) olyan gyer­mekek, akikről ez nem mondható el. Ha a tanulók iskolához fűződő negatív viszonyának az okait vizs­gáljuk, többféle variációval talál­kozhatunk. A leggyakoribbak a kö­vetkezők: 1. Extrém érzelmi függőség bi­zonyos felnőttől (anya, nagyszülő) leginkább azoknál a gyermekek­nél észlelhető, s elsősorban az iskolakezdés idején, akik nem jár­tak óvodába, szűk családi körben nevelődtek. Az ilyen szoros, mondhatni kizárólagos kapcsolat nagyban megnehezíti az iskola munkáját és általában az iskolai élethez való alkalmazkodást. Ez a gyermek képes napokon keresz­tül sírni, nem lehet szóra birni, képtelen az összpontosításra, ami az iskolai munka alapfeltétele. Az is elfőfordul, hogy az erős érzelmi kötődést az anyára vagy a tanító­nőre transzformálja, illetve az osz­tálytársakra (ez a gyakoribb eset). A hatéves gyermek azonban még képtelen a tartós barátságra, s ha csalódik a kiválasztott barátban, ezt igen nehezen viseli el. 2. Iskolai fóbiák. A félelem ter­mészetes reakció a valóságos ve­szélyre, veszélyeztetettségre, de életre hívhatják ilyen elképzelések is. A fóbia - magyar nevén kény­szerképzet - pszichikai zavar, amelyről akkor beszélhetünk, ha aránytalanul nagy félelemérzetet vált ki valamely tárgy, személy vagy helyzet. Aszerint, hogy mire irányulnak ezek a kényszerképze­tek, pontosabban mi a tárgyuk, különbözőképpen nevezzük őket. Akik nem mernek magas helyre felmenni, nyílt téren átmenni, tér­iszonyban szenvednek, akik iszo­nyodnak a zárt helyen tartózko­dástól, a hídon átmenéstől, azok­nak klausztrofóbiájuk van. A fóbi­ák (a tériszony is) néha rövid ideig tartanak, máskor éveken keresztül fennmaradhatnak. Ha a kényszer­képzet az iskolával kapcsolatos, Kanovits György felvétele iskolai fóbiáról beszélhetünk. A gyermek nem képes félelmét leküzdeni, ha ezért a megnyilvá­nulásokért büntetik, fokozódhat kényszerképzete, különféle neu­rotikus tünetekkel párosulhat (reg­geli hányás, hasmenés, fejfájás, a gyermek nem hajlandó iskolába menni stb.). Lényegében a várha­tó kellemetlen iskolai események­től való túlzott irtózásról van szó, amely beteges félelemmel társul. A gyermek napközben vidám, ele­ven, szabad idejében természete­sen viselkedik, de mihelyt iskolába kell mennie: azonnal hallgatag, le­tört, kedvetlen, szomorú lesz. Többnyire nem is tudja megmon­dani, mi az oka szorongásának, amely kapcsolódhat a tanító, vala­mely osztálytárs (padtárs) szemé­lyéhez, valamely iskolai kudarc­helyzethez. Ezeknek az ,.okok­nak“ a tüzetes átvizsgálása után sem találunk rendszerint igazán reális motívumot. A gyermek kü­lönben valóban szenved, mert ha például nem megy iskolába, gyötri a kötelességmulasztás érzete. Az iskolai fóbia kialakulásához a családi környezet is hozzájárul­hat, ha a szülők az óvodáskorú gyermeket az iskolával fenyegetik. Leküzdésében épp úgy, mint vala­mennyi neurotikus tünet esetében a rendszeres életmód, a jó ritmusú napirend, a nyugodt családi háttér elvi jelentőségű. A szülők, sőt né­hány pedagógus téves elképzelé­se ellenére sem lehet a szoron­gást erőszakkal feloldani, meg­szüntetni. Az a pedagógus jár el helyesen, aki az ilyen gyermeket akkor is megdicséri az osztály előtt, ha teljesítménye a valóság­ban csak átlagos. Nagy szükség van itt a család és az iskola szoros együttműködésére, nehogy súlyo­sabb neurózisnak teremtsük meg a melegágyát szakszerűtlen be­avatkozással. 3. Az egyenlőtlen személyiség- fejlődés. Egyes gyermekek termé­szeti tulajdonságainak alakulásá­ban aránytalanságok vannak. Ál­talában problémás gyerekekként tartják őket számon. Jóllehet az iskolához való viszonyuk inkább közömbös, igen gyakran iskolake­rülök. Intellektusuk többnyire átla­gon aluli, igaz, az iskolai követel­ményeknek eleget tudnának tenni, ha akarnának. Képtelenek valami iránt huzamosabb ideig érdeklőd­ni. Az ilyen gyermek nem fél az iskolától, a hiányzás motívuma, oka az önuralomhiány. A szülők gyakran csak jóval később szerez­nek tudomást iskolakerüléséről, mert otthonról rendesen elmegy, de persze nem az iskolába, ha­nem csavarogni hasonszőrű tár­sakkal. Ismételt esetekben nem­egyszer csak az intézeti elhelye­zés hozhat eredményt, ahol a rendszeres napirendet ellenőrzik (gyermekotthon, pszichiátriai in­tézet). 4. A konfliktushelyzet reakciói. Az eddig felsorolt esetekben az iskolához fűződő negatív viszony okai a gyermeki személyiség sza­bályostól eltérő fejlődéséből adód­tak, itt a külső okok játsszák a döntő szerepet - a család, az iskola, a nevelőkörnyezet kény­szerítő hatása. Egyaránt előidéz­heti a túl magas és a túl alacsony követelmény támasztása. Ha pél­dául a gyermek otthon addig min­dent megkapott, akár megérde­melte, akár nem, ha agyonké­nyeztették, nem kapott késztetést az ellenállásra kudarchelyzet ese­tén, s így teljesen elbizonytalano­dik az iskolában, teljesen önál- lótlan. Tagadhatatlanul vannak gyen­gébb értelmi képességű gyerekek, akiknek a tananyag elsajátítása lassabban megy. A bajt csak fo­kozza a szülők aránytalanul ma­gas követelése, elvárása. A szülő nem mindig képes tárgyilagosan megítélni gyermeke intellektuális képességeit. Problémát okozhat az átlagon felüli tehetséges gyer­mek is, akivel a szülő már előre foglalkozott. Az ilyen az iskolát unja, osztálytársait lenézi, amire az osztályközösség természet­szerűen úgy reagál, hogy kiközö­síti vagy legalábbis nem szívesen van vele együtt. A testi fogyatékosságban szen­vedő gyermekek viszonya az isko­lához szintén ritkán zökkenőmen­tes. Elsősorban az olyan gyerme­kekre gondolunk itt, akiknek a fo­gyatékosságai nem igénylik a spe­ciális intézményben való elhelye­zést, de a többségtől mégis eltér­nek (dadognak, selypítenek stb.). Ha az iskolában örömteli mun­ka folyik, nyugalom van, lényege­sen csökken a konfliktusveszély és az iskolához való negatív vi­szony kialakulásának a lehetősé­ge. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT IGÉNYES MŰSOR, JÓ MŰVÉSZI SZÍNVONAL A Szlovák Filharmónia legutóbbi koncertjéről Noha nem szerepeltek vendég- művészek a Szlovák Filharmónia múlt csütörtöki és pénteki hang­versenyén, mégis zsúfolásig meg­telt a Vigadó nagyterme. Az orgo­nazene vonzotta a közönséget? Vagy az est szólistája, az idehaza és külföldön egyaránt elismert Ferdinand Kiinda orgonaművész? Vagy esetleg Beethoven? Nehéz lenne megmondani. Egy bizonyos: a zömében fiatal bratislavai zene­kedvelő közönség immár két-há- rom évtizede felnőtt a komolyze­néhez - hétről hétre nagy szám­ban és nagy lelkesedéssel vesz részt a szlovák filharmonikusok koncertjein. Talán azért is, mert általában nem csalódik sem a ze­nei produkciókban, sem a drama­turgia által felkínált programban. Az április 12-i koncerten két orgonakompozició: Hándel 1., g- moll orgonaversenye (op. 4) és Ladislav Burlas mai szlovák zene­szerző háromtételes Orgonára és zenekarra irt versenyműve, vala­mint Beethoven VII. (A-Dur) szim­fóniája szerepelt műsoron. A fil­harmónia-zenekart Bystrík Režu- cha, a Szlovák Filharmónia vezető karmestere vezényelte. Hándel ismert müve, mely a maga nemében ha nem is tarto­zik az európai barokk zene gyöngyszemei közé, igazi cseme­ge volt orgonistának-közönségnek egyaránt. A záró (Andante) tétel- háromütemű ritmusával - úgy hatott, akár egy kecses és bájos néptánc. Előadói virtuozitásra- hangszerelésénél fogva - első­sorban a második (Allegro) tétel ad lehetőséget, amit Kiinda, a hangszerét biztosan kezelő mű­vész kitünően ki is aknázott. Ladislav Burlas a mai szlovák zeneművészet középnemzedéké­nek neves egyénisége. Az elmúlt évtized során számos figyelemre méltó hangszeres művet kompo­nált hegedűre, zongorára és nagy­zenekarra, melyek bemutatója a szlovák zenei élet jelentős ese­ményei voltak. Fejlődésére a nyolcvanas évek elején a lírai- ság s ugyanakkor a hangzásbeli újromantika felé fordulás is érzé­kelhető. Ez utóbbi egyik megnyi­latkozása talán a most elhangzott orgonaverseny is, melyet éppen Ferdinand Kiindának és igor Di- báknak, a Csehszlovák Rádió ze­nei főszerkesztőjének ösztönzé­sére komponált az új rádióépület s benne a koncertstúdió átadása alkalmából. Ott is csendült fel első ízben - szlovákiai ősbemutatóként- a tavalyi Bratislavai Zenei Ün­nepségek keretében. Amint dr. Zuzana Martináková zeneteo­retikus megállapítja róla: ,,A mű a kompoziciós munka tekinteté­ben és egész megformálása révén egyik csúcspontja Burlas eddigi munkásságának, miáltal termé­szetszerűen sorakozik be a jelen­kori szlovák zeneművészet prog­resszív fejlődési vonalába.“Zene­szerző és előadóművész - akár­csak az ősbemutatón - most is tökéletesen egymásra talált. Kiin­da előadásában jól érvényesült a klasszikusan épített mű temati­kai gazdagsága, hangzásbeli kife- jezöereje és színes dinamikai ár­nyaltsága. (Itt jegyezzük meg, hogy Kiinda az orgonairodalom óriásai - Bach, Hándel, Cézár Franck stb. - mel­lett nemcsak Csehszlovákiában, hanem szerte a világon, ahol kon­certezik, a mai cseh és szlovák zeneszerzők - főként Suchoň- műveit is népszerűsíti.) Az est igazi nagy közönségsi­Egy évszázaddal ezelőtt szüle­tett Budapesten Weiner Leó, Bartók és Kodály mellett nemze­dékének legjelentősebb magyar zeneszerzője. Biztos formaérzék, választékos harmóniák, természe­tes szólamszövés jellemzi vala­mennyi művét. Tizenhat éves korában került a Budapesti Zeneakadémiára, ahol Koessler János növendéke lett. Tanulmányainak befejezése után egy ideig az akkori Vigopera korrepetitora volt, 1908-től egé­szen haláláig a Zeneakadémia ka- marazanei tanszakán fél évszáza­don keresztül képezte a hangsze­res művészek több nemzedékét. Első zenekari müvét, a Szere­nádot, még növendék korában írta és megnyerte vele a lipótvárosi zenebarátok Erkel-diját. A mű ma­gyaros hangvételben íródott, egyé­nien stilizált, késői verbunkos stí­lus jellemzi. A hangszerelés feltű­nő biztonsága és szinessége már ebben a kompozícióban is elárulja a hangszerelés későbbi virtuózát. Ebben az időszakban született el­ső vonósnégyese és a hamar nép­szerűvé vált Farsang című humo- reszk, amely tulajdonképpen szin- fonikus költemény kis zenekarra. Weiner kifejező eszközeinek skálája leggazdagabban a Cson­gor és Tünde 1913-ban komponált kísérőzenéjében mutatkozott meg. A Vörösmarty Mihály drámai költeményéhez írt kísérőzenéből később hattételes zenekari szvitet állított össze. Hangulatainak válto­zatosságával, színpompájával el­ragadóan festi meg Vörösmarty tündérvilágát. Későbbi müvei tartózkodóbb, klasszikusabb, mozarti tisztaságú hangot ütnek meg. Ebbe az idő­szakba tartozik II. vonósnégyese- amellyel 1922-ben Amerikában sok száz pályázó közül megnyerte az 1000 dolláros Coolidge-dijat- és a sziporkázóan szellemes Concertinója zongorára és zene­karra. A későbbi évek során Weiner művészete egyre közelebb került a népzenéhez. A találkozásból több remekmű született, mindenekelőtt a 18. opusszámot viselő Szvit. Ebben a négytételes alkotásban Weiner eredeti nép­tánctémákat használ fel, mesteri­en hangszerelve. Megtalálja azt a zárt és közvetlen formát, amely­ben a népi dallamok eredeti jelle­güket megőrizve kifejlődhetnek. Népzenei motívumokra épült a zongorára írt Hat parasztdal, valamint az öt Divertimento vo­nószenekarra. A népi anyagot Weiner részben a Néprajzi Múze­um gyűjteményében kutatta fel, de felhasznált Zemplén-megyei nép­dalt (Amerre én járok, még a fák is simák) s marosszéki népi tánco­kat is. Zenekari fantáziájának egyik legkiemelkedőbb bravúrja Johann Sebastian Bach C-dúr orgonatoc­kere és zenei élménye - amint azt várhattuk is - a Beethoven-szim- fónia előadása volt. Tóth Aladár, a magyar zenekritikus Beethoven III. szimfóniájának egyik budapesti előadása kapcsán ezt írta egy íz­ben: ,, Aki hallotta Toscanini Eroica szimfóniáját, annak felesleges magyaráznunk, hogy ennek az in­terpretációnak a méltatásához a legnagyobb szavak is kicsinyek, a legdifferenciáltabb szavak is durvák. Ilyen zenei élmény után a kritikus legfeljebb csak... da­doghat. Amit erről a szimfóniáról álmondtunk, azt a beteljesedés maximumában kaptuk meg.“ No­ha mi most a bratislavai előadásról nem szólhatunk ekkora lelkese­déssel s ily túlfűtött szakmai elis­meréssel, annyit azonban megál­lapíthatunk, hogy Beethoven VII. szimfóniája - mely hangzásvilágát tekintve és kompoziciós erények­ben nagyon közel áll az említett Eroicához és a csúcsot képviselő IX. szimfóniához - az április 12-i koncerten a Szlovák Fiiharmoni­kus Zenekar és az élén állt Bystrik Režucha szakmai tudásának, mű­vészi érzékenységének és szor­galmának köszönhetően méltó előadásban hangzott el, maradan­dó zenei élményt nyújtva a lelkes közönségnek. kqVESDI JÁNOS cata és fúgájának zenekari feldol­gozása, valamint Liszt Ferenc Feux follets-jének zenekari átirata. Weiner Leó utolsó müve a hat­tételes nagyzenekari Toldi-szvit, amelynek bemutatóját még meg­érhette - röviddel azután, 1960 nyarán halt meg. A Toldi-szvit tu­lajdonképpen átdolgozott, rövidí­tett formája az 1952-ben kompo­nált nagyszabású Toldi-zenének, amely Arany János költeményé­nek tizenkét énekét ugyanannyi szimfonikus képben dolgozta fel. Megjelenítő ereje, humora, a kife­jezésnek természetes könnyedsé­ge Weinert azoknak a komponis­táknak a legelső sorába állítja, akik az új zenei tartalmakat régi mesterek építkezési hagyomá­nyaival egyesítik. Külön fejezetet érdemel Weiner Leó pedagógiai munkája. A világ­hírű magyar virtuózok csaknem kivétel nélkül Weiner Leó tanítvá­nyai voltak. Hadd idézzük egyikü­ket, Doráti Antalt, a nagy karmes­tert, aki így emlékezik mesterére: ,,A zenészek zenésze volt, ha ilyen egyáltalán létezik. Agglegény és magányos, szívében és agyá­ban örökösen zenével teli. Magyar Bizet-nek szokták nevezni, nem minden ok nélkül, mert muzsikájá­nak ugyanez a kifinomult, válasz­tékos mesterségbeli tudás a jel­lemzője, mint Bizet-nek. Sajnos Weiner mintegy fél évszázaddal később születet ahhoz, hogy alko­tó tehetsége úgy kivirágozhassék, ahogy megérdemelte. Nehéz leír­ni, hogy mit is tanított, és lehetet­len elbeszélni, hogy miképpen tet­te. Óráin a növendékek megtanul­hatták hangszerük legbensőbb, legrejtettebb titkait. Az együttesek felfedezhették, mi az egyes hang­szerek összjátéka, a zeneszerzők megtanulhatták, hogyan kell az egyes hangszerekre és az ezek­ből kombinált együttesekre a leg­jobban Írni, hogyan kell előadható, élő muzsikát megfogalmazni és megvalósítani. Nem volt termé­szete a hízelgés. A legnagyobb dicséret, amit valaha is hallottunk tőle, és ezt is nagyon ritkán - ez volt: Magából idővel jó muzsikus válhat. Akinek ezt a szóbeli ér­demrendet a mellére tűzte, azzal hetekig nem lehetett beszélni.“ A centenáriumi ünnepségek jó alkalrrtat nyújtanak arra, hogy a ze­netudomány az öt méltán megille­tő helyre tegye Weiner Leót. Mert sok kortárs szerint - amint Doráti is említi visszaemlékezésében - Weiner zenéje kissé megkésett, nem illeszkedett be a tonalitás határát átlépő mozgalmakba, tö­rekvésekbe. Weiner Leó valóban mindvégig megmaradt az utóro­mantika vonalán, ám ezt a vonalat eredetien, magas szinten, mesteri tökéllyel követte. DELMÁR GÁBOR Kerületi fesztiválok Ma kezdődik Érsekújvárott (No­vé Zámky) a nyugat-szlovákiai ke­rület magyar szinjátszócsoportjai- nak versenye, melynek vasárna­pig tartó programjában hat együt­tes mutatkozik be. Az esti előadá­sok kezdésének időpontja 19.30 óra, a délutáni előadásoké (pénte­ken és szombanton) 14, illetve (vasárnap) 13 óra. Helyszín a Szakszervezetek Háza. Ugyanezeken a napokon ren­dezik meg Kassán (Košice) a ke­let-szlovákiai magyar gyermek- és felnőtt színjátszócsoportok, báb­együttesek, valamint a vers- és prózamondók kerületi versenyét, melynek helyszíne az I. számú Körzeti Művelődési Központ (Kuz- mány lakótelep) és a CSEMADOK székháza. A program ma este 17.45 órakor kezdődik, a megnyitó után két színházi előadást láthat a közönség. Holnap és holnap­után 11 órai kezdettel folytatódik a verseny, a vasárnapi kezdés időpontja - amikor is a vers- és prózamondók lépnek pódiumra - 9 óra. Mindkét fesztivált hazánk fel- szabadulása 40. évfordulójának tiszteletére rendezik. -bor­ÚJ SZÚ 6 1985. IV. 18. Az utóromantika egyéni hangú művésze

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom