Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-18 / 65. szám, hétfő
Nykänen nyerte a sírepülö-világbajnokságot PAVEL PLOC BRONZÉRMES (t-ton) - A jugoszláviai Planicában a hét végén harmadszor rendezték meg a sírepülö VB-t. Az átépített óriássáncon már a pénteki edzésen háromszor javították meg a világcsúcsot (Holland 186, Nykänen 187 majd 191 m). Joggal reménykedtek a szurkolók és a szakemberek is, hogy nem ez volt az ugrók utolsó szava és valamelyiküknek sikerülni fog újabb világcsúcsot ugrani, netán túlszárnyalni a 200 méteres álomhatárt. Ezek a remények azonban nem váltak valóra. A finn Nykánen azonban bemutatta a sí repülés magasiskoláját, és fölényesen nyerte a világbajnoki aranyérmet. A második helyen az NDK-beli Weissflog végzett, míg a bronzérmet a küzdőszellemből kitűnően vizsgázó Pavel Ploc szerezte meg Csehszlovákia számára. Említést érdemel még Ladislav Dluhoš szereplése, aki az első nap után még dobogóközeiben volt és az összesítésben az előkelő ötödik helyet harcolta ki. Az első versenynapon borús volt az égbolt, gyöngén havazott és a szél erőssége elhanyagolható volt. A három futamot menetrendszerűen bonyolították le. Az elsőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott az első számú esélyes, Matti Nykánen, aki 190 méterre repült. Másodikra „csak“ 174 métert teljesített, azonban harmadik ugrásának hossza elérte a 180 métert, s mivel a két legjobb eredményt vették figyelembe, 386,0 ponttal fölényesen állt az élen. A második legjobb teljesítményt az NDK-beli Jens Weissflog nyújtotta. Kétszer szárnyalta túl a 170 métert - 174 + 170 - és ez a második helyet jelentette számára Pavel Ploc, aki az edzésen nem volt elemében, szombatra feljavult, kétszer repült 169 métert, ami 344,5 pontot ért és az első nap után a harmadik helyet jelentette. Mindössze egy ponttal maradt el tőle Ladislav Dluhoš 170 és 165 méteres ugrásokkal. Jirí Parma a tőle megszokott kitűnő Osztályozok az I. jégkorong-ligába jutásért Melyik a három közül? Tavaly először folyamodtak az élvonalbeli csehszlovák jégkorongozásban az osztályozós megoldáshoz, amelyben 4M I liga 12. helyezettjeként a Skoda Plzeň, a CSNL legjobbja gyanánt a Poldi Kladno és az SZNL győztese, a Plastika Nitra vett részt, s a körmérkőzések lebonyolítása irtán a javítóvizsgán sikeresen túljutott plzeni együttes maradhatott a leq- jobbak mezőnyében. Idén a Škoda csapata egy hajszállal kerülte el az újabb osztályozót, amelyben utódjaként a Vítkovice, a CSNL részéről ismét a Poldi Kladno, az SZNL-ből a Poprad együttese szerepel. E három közül az előző pontküzdelmek során a Kladno volt a leginkább magabiztos, amely hosszútávon készülhetett az újabb kísérletre. A Vítkovice még két perccel az 1984/85-ös bajnoki év befejezését jelentő gongszó előtt sem tudta, hogy osztályozóra kényszerül. Hármuk közül mintha a klad- nói csapat látszana a legegységesebbnek. Ráadásul a második részben fogadja ellenfeleit, s azokat már e hét végén alaposan , megismeri. A popradi legénységnek odahaza van némi esélye, de be kell vallanunk, hogy az SZNL szintje nem ér fel a CSNL, mégin- kább az I. ligáéval. A nemzeti ligák győzteseinek előnye, hogy felváltva lesznek házigazdák, az I. ligásé viszont az igényesebb erőpróbákhoz szokottság. Kétségtelen hátránya a lélektani sokk, a pontküzdelmek befejeztéig tartó izgalom, s legkevesebb ideje maradt a testi, szellemi erőnlét felújítására. Ezúttal az osztályozok első házigazdája az SZNL győztese, a Poprad csapata lesz, amely pénteken a Poldi Kladno együttesével mérkőzik. SzomSportfogadás A Športka 11. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 15 31 32 33 38 49 Pótszám: 48 A II. húzás nyerőszámai: 1 9 10 24 27 48 Pótszám: 44 (ČSTK) baton a Vítkovice - Kladno, vasárnap a Poprad - Vítkovice erőpróba következik. A kladnoi jégen március 29- én a Poldi Kladno - Poprad, 30-án a Vítkovice - Poprad, s végül 31-én a Kladno - Vítkovice mérkőzésre kerül sor. Lehet, hogy a legvégső erőpróba bizonyul az osztályozók döntőjének. Elképzelhető, hogy esetleg sikertelenségük következtében az ismét a rövidebbjét húzó nemzeti ligás együttesek újból felemelik tiltakozó szavukat az osztályozók ellen, s követelik, hogy az előző lebonyolításnak adjanak újra helyet, amely szerint az I. liga 12. helyezettje kiesik, s helyét a két nemzeti liga pillanatnyilag jobb csapata foglalja el. A Csehszlovák Jégkorong Szövetség eredetileg ezzel az osztályozós megoldással vélte biztosítottabbnak az I. liga mezőnyének stabilizálását, s azt várta, hogy a leginkább megfelel a válogatott érdekeinek. Mindenesetre nem csak az osztályozók hamleti kérdése vár feleletet már a közeljövőben. ZALA JÓZSEF stílussal ugrott, de ugrásainak hossza elmaradt a várakozástól, mindössze egyszer közelítette meg a 159 métert. Miroslav Polák, aki az edzésen kitűnő eredményekkel hívta fel magára a figyelmet, ezúttal gyengén szerepelt, leghosszabb ugrása 128 méter volt, s ezzel a mezőny végén foglalt helyet. A második versenynapon az időjárás megtréfálta a rendezőket. Vasárnapra virradóra hószakadás volt Planicán és környékén, helyenként 50 cm új hó hullott. Eredetileg 10.00 órakor kellett volna kezdődnie a versenynek, azonban amíg a sáncot versenyzésre alkalmassá tették, majdnem dél lett. Oldalszél ezúttal sem zavarta a versenyzőket, a nyom kitűnő volt és az első futamban a gyengébb versenyzők is hosszú ugrásokkal ragadtatták tapsra a nézőket. Ideális lehetőség volt az új világcsúcs megszületéséhez. Amikor a 18.-ként rajtoló jugoszláv Zsagar 168 méterre repült, a zsűri félbeszakította a versenyt, attól tartott, hogy a soron következő ugrókiválóságok túl messzire repülnek és ezért lerövidítette a nekifutót, és az addigi eredményeket megsemmisítette. Ennek ellenére ebben a futamban is születtek jó eredmények, az NDK-beli Ostwald 180 méterre, az amerikai Holland 170 méterre, és Nykánen 187 méterre repült. Ploc ugrása gyengébben sikerült - 142 m. A második futamban a csehszlovák fiú kitűnően összpontosítva szinte úszott a levegőben és 173 méternél fogott talajt. Mint utólag kiderült, ez az ugrása jelentette számára a dobogó harmadik fokát. Weissflog úgyszólván biztonsági ugrásokkal - 168 és 166 méterrel - megőrizte összetettben a második helyét. Nykánen még bemutatott egy 186 méteres repülést és bebizonyította, hogy napjainkban óriássáncon nincs ellenfele. A harmadik futamra már nem került sor és így az összetett eredménynél e két futamot vették figyelembe. A SÍREPÜLÉS VILÁGBAJNOKA: Matti Nykánen (Finnország) 580.5, 2. Jens Weissflog (NDK) 531.5, 3. Pavel Ploc (Csehszlovákia) 524, 4. Ostwald (NDK) 517, 5. Dluhoš (Csehszlovákia) 515, 6. Tepes (Jugoszlávia) 512 Donttal. A KÜLFÖLD LABDARUGASA + Az angol bajnokság 30. fordulójának eredményeiből: Arsenal - Leicester City 2:0, Liverpool - Tottenham HotsDur 0:1, Norwich City - Sunderland 1:3, Nottingham Forest - West Bromwich Albion 1:2, Queen’s Park Rangers - Ipswich Town 3:0, Sheffield Wednesday - Luton Town 1:1, Southampton - Stoke City 0:0, Watford - Chelsea 1:3, Aston Villa - Everton 1:1, West Ham United - Maches- ter United 2:2. - Az élcsoport állása: 1. Everton 57 (28 mérkőzés), 2. Tottenham Hotspur 57 (29), 3. Manchester United 53 (30), 4. Arsenal 51 (31). ♦ Az NSZK-ban a 23. fordulóban a következő eredmények születtek: Bielefeld - Frankfurt 2:2, Werder Bremen - Düsseldorf 2:1, Uerdingen-Mannheim2:2, Bayern München - Stuttgart 3:2, Dortmund - Köln 2:0, Leverkusen - Bochum 1:1, Karlsruher SC-Mönchenglad- bach 0:1, Eintracht Braunschweig -Schalke4:2.-Az élcsoport állása: 1. Bayern München 33, 2. Werder Bremen 30, 3. Borussia Mönchen- gladbach 26 pont. A ČH Bratislava férfi kézilabdacsapata biztosan győzött a VSŽ Košice elleni I. ligás mérkőzésen. Felvételünkön Vyňuchal kísérletezik lövéssel. (Vojtišek felv.) Bajnoki pontokért KÉZILABDA Hosszabb szünet után a 14. fordulóval folytatódott a I. férfi kézilabda-liga. Eredmények: Tatran Prešov - Tatra Kopŕivnice 29:19 (15:9), ZŤS Martin - Lok. Trnava 19:12 (10:6), Dukla Praha - Škoda Plzeň 16:10 (6:5), Baník Karviná - Slávia Praha 21:24 (13:12), ČH Bratislava - VSŽ Košice 25:18 (11:9). A nők az I. kézilabda-liga 12. kettős fordulóját játszották a hét végén. A vezető Partizánske kettős győzelmével megerősítette helyét a táblázat élén. Ugyancsak teljes sikert aratott ebben a fordulóban a Topoľníky, amivel följött a harmadik helyre. Eredmények: Duslo Šaľa - Inter Bratislava 19:19 (12:8) és 15:15 (9:8), Iskra Partizánske - Slávia Praha 23:20 (7:8) és 28:19 (16:7), Družstevník Topoľníky - ZVL Prešov 22:16 (12:8) és 26:19 (10:8), Štart Bratislava TJ Gottwaldov 29:18 (16:8) és 17:18 (8:12.) 1. Parizánske 24 17 1 6 520:435 35 2. Štart 24 13 2 9 508:470 28 3. Topoľníky 24 12 2 10 469:452 26 4. Šaľa 24 9 6 9 441:454 24 5. Gottwaldov 24 11 2 11 441:471 24 6. Prešov 24 11 1 12 499:500 23 7. Inter 24 7 5 12 467:505 19 8. Slávia 24 5 3 16 414:472 13 KOSÁRLABDA A férfiaknál az első „play off“ mérkőzést játszották a bajnoki címért. A Chemosvit Svit teljesen megérdemelten 90:86 (48:43)-ra győzött az Inter Bratislava ellen. A döntő második találkozójára március 19-én Bratislavában kerül sor és amennyiben a házigazdák nyernének, akkor harmadik mérkőzés lesz ugyancsak Bratislavában, március 21- én. A harmadik helyért játszott első mérkőzés: NHKG Ostrava - RH Pardubice 91:94 (49:49). Ez már az ötödik győzelme volt a Par- dubicének ebben az idényben az Ostrava ellen. A szünet után az NHKG még tíz ponttal vezetett, de az utolsó három percben a vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést. SÚLYEMELÉS Havirovban került sor az országos súlyemelő-liga első fordulójára. A bajnoki cíni védője, a Dukla Trenčín volt a legeredményesebb 2203 ponttal. 2. ŽD Bo- humín 2139, 3. RH Praha 2114. Sok élversenyző betegség vagy sérülés miatt távolmaradt, így Zubrický, Khek, Zaremba, Bartoň. Kijelölték a jégkorong-válogatott keretét (ČSTK)- A jégkorong szövetség elnöksége kijelölte a prágai VB-re és EB-re készülő A-válogatott keretét. Kapusok: Králik, Hašek, Šindel, hátvédek: Bénák, Horava, Svoboda, Uvíra, Stavjaňa, Musil, Kadlec, Bokroš, Božík, Suchánek, csatárok: Lukáč, Rusnák, Richter, Lála, Vodila, Liba, Rosol, Kameš, Válek, Pivoňka, Caldr, Jeŕábek, Pašek, Šejba, Ružička. A szűkebb 22-es keret Jutalomnyeremények GYŰJTŐHELY SORSZÁM Pošta Uhersky Brod 1, Uherské Hradišté-i járás 18 789 862\ Pošta Semily 1 17 844 6601 Pošta Olomouc 9 20 720 6892 Pošta Ostrava 25 14 767 9770 Pošta Šenov u Ostravy, Frýdek-Místek-i járás 19 822 7362 Pošta Karlovy Vary 1 20 084 0704 Pošta Brezová pod Bradlom, Senica nad Myjavou-i járás 18 258 5471 Pošta Hava, Považská Bystrica-i járás 18 663 5550 Pošta Bardejov 3 18 666 8378 TJ Baník Sokolov 19 601 9240 TJ Slávia Kroméŕíž 18 117 5261 ZJ Auto škoda Mladá Boleslav 20 131 5278 TJ Hvézda Trnovany 21 393 1105 TJ Tatran Praha 7 18 824 8303 TJ Zemplín Vihorlat Michalovce 19 184 4584 TJ Slovan Agro Levice 18 122 3549 TJ Slovan NV Galanta 18 199 0313 (ČSTK) 12. FOGADÓHÉT I. labdarúgó-liga 1. OSTRAVA - PREŠOV Az őszi eredmény (0:0). Nincs aki kételkedne a Bánik győzelmében. Tippünk: 1. 2. OLOMOUC - TRNAVA (0:0) Alighanem csak az olomouci győzelem aránya lehet kérdéses Tippünk: 1. 3. PETRŽALKA - RH CHEB (0:3). Mivel az újonc mindent meg akar tenni a kiesés elkerüléséért, győzelme valószínű: Tippünk: 1. 4 DUKLA PRAHA - SLÁVIA (1:2). A fővárosi fiókrangadón nem ajánlatos az esélyest egyértelműen a házigazdában látni Tippünk: 0, 1. 5. INTER - SLOVAN (0:0). A bratislavai derbi kimenetele ezúttal is kérdéses Tippünk: 0, 2. 6 BOHEMIANS - SPARTA (3:1). Az I. liga éllovasa a bajnoki cím védőjét fogadja, s e vérbeli rangadó két pontjának várományosa Pospichal edző legénysége Tippünk: 1, 0. 7. LOKOMOTÍVA - BANSKÁ BYSTRICA (0:4). A kassai csapatnak legalább otthonában kell duplájával szereznie a pontokat, mert különben a kiesési övezetben marad. Tippünk: 1. 8 ŽILINA - VÍTKOVICE (0:1). A kiesési zóna ingoványából menekülni akaró Žilina együttese mindkét pontra számít. Tippünk: 1. Labdarúgó CSNL 9 XAVEROV PRAHA - D. ČESKÉ BUDÉJOVICE (1:3). Mivel a vendégcsapat még joggal tart igényt az I. ligába jutásra, legalább részleges sikerével számolhatunk. Tippünk: 2, 0. 10 CHOMÚTOV - ZBROJOVKA BRNO (0:0). A minden csapatrészében jobb brnói együttes sikere várható. Tippünk: 2, 0. 11 ČESKÁ LIPA - SP. HRADEC KRÁLOVÉ (2:4). Legfeljebb az egyik pontra számíthat a házigazda együttese Tippünk: 2, 0. Labdarúqó SZNL 12. HUMENNÉ (6.) - MICHALOVCE (10.). Ilyen párosítás esetében a helyszín jut meghatározó szerephez. Tippünk: 1. 13 ZŤS KOŠICE (8.) - POVAŽSKÁ BYSTRICA (2.). Ősszel a mezőny nagy meglepetését jelentette az újonc, amely most is csak két ponttal szorul a vezető DAC mögé. Tippünk: 1, 0. kijelölésére az április 6-i Svédország elleni mérkőzés után kerül sor. Franciaországban április 2-7 között rendezik meg a 18 évesek Európa-bajnokságát. Erre az eseményre a kővetkező játékosok készülnek - kapusok: Tóth, Svoboda, Málek (tartalék Horák), hátvédek: Kučera, Látal, Lipovský, Roh, Brázda, Záruba, Merta, Halahija, Kubíček, Routa (tartalék Dostál), csatárok: Rákos- ník, Pázler, Hosták, Behal, Václa- víček, Geffert, Lubina, Czerlinski, Chládek, Kron, Hŕstka, Kapusta, Sýkora, Andrys, Jurdovanský (tartalékok Suk, Michálek, Novosad). Sí VILÁG KUPÁK (ČSTK) - Oslóban a Holmen- kollen verseny 20 km női sífutását a norvég Böe nyerte honfitársnői, Nykkelmo és Pettersen előtt. Ök hárman vezetnek a Világ Kupa összetett versenyében is. A kanadai Panorámában a svájci Müller nyerte a férfi lesikló Világ Kupa-versenyt az ugyancsak svájci Mahrer, az osztrák Höflehner és a svájci Zurbriggen előtt. A Világ Kupában Girardelli vezet Zurbriggen és a liechtensteini Wenzel előtt. A 22 éves amerikai McKinney győzött az egyesült államokbeli Waterwille Valleyben a Világ Kupa női mülesiklóversenyén. Második az olasz Quario, harmadik az osztrák Kronbichler lett. A Világ Kupa sorrendje: 1. Figini 259, 2. Oertli 216, 3. Walliser (svájciak) 197, 4. Kiehl (NSZK- beli) 168, 5. Charvátová (csehszlovák) 167. A női műlesiklásban McKinney vezeti 82 ponttal a mezőnyt, a 73 pontos Hess és a 71 pontos Pelen előtt. Charvátová az 5. - 8. helyet osztja 60 ponttal. DJ SZÓ 1985. III. 18. így tippelünk A športka 11. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei: