Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-01 / 51. szám, péntek

Nagy gondot kell fordítani a kongresszusok előkészületeire Bratislavában Jozef Lenárt, Plzeňben Josef Haman elvtárs vett részt a kerületi pártbizottság ülésén (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság. Megtárgyalta azokat a feladatokat, amelyek a kerület mezőgazdaságára és élelmiszeriparára a CSKP KB 11. és az SZLKP KB azt követő ülésének határozataiból hárulnak. Az ülésen részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. A tanácskozást Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a kerületi pártbizottság vezető titkára nyitotta meg és vezette. Az előterjesztett beszámoló megállapította: a kerület mező- gazdasága és élelmiszeripara a je­lenlegi ötéves tervidőszakban di­namikusan fejlődött, termelése a hatodik ötéves tevidőszakhoz képest több mint kilenc százalékkal nőtt. Az ülés vitájában Jozef Lenárt elvtárs is felszólalt. Bevezetőben nagyra értékelte a kerület mező- gazdasági dolgozóinak munkáját és hozzájárulását a párt stratégiai irányvonalának megvalósításá­hoz, az élelmiszer-önellátás meg­teremtéséhez. Ugyancsak méltata a kommunisták, a pártalapszerve- zetek és a járási pártbizottságok tevékenységét, azt, hogy céltuda­tos politikai szervező munkájukkal hozzájárulnak a kitűzött feladatok teljesítéséhez. Visszatükröződik ez a növénytermelés kiemelt fej­lesztésében és az állattenyésztés dinamikájának megtartásában.- Jelentős tényező - mondotta Lenárt elvtárs - a kooperációs körzetek alapítása és tevékenysé­ge. A mezőgazdasági és a közé­lelmezést biztosító más vállalatok együttműködésének ez a maga­sabb formája eredményes, ami bi­zonyítja szervezésük és irányítá­suk helyességét. Azonban to­vábbra is fogyatékosságok van­nak a mezőgazdasági tevékeny­ségben. Nem mindenütt tartják meg az agrorechnikai fegyelmet, s nagy veszteségek keletkeznek a termények betakarítása, szállí­tása és feldolgozása során. Beszédének további részében Lenárt elvtárs az egész népgaz­daság feladataival, Szlovákia gaz­dasági helyzetével és a következő ötéves terv kidolgozásával foglal­kozott. Mint mondotta, nagy gon­dot kell fordítani a CSKP XVII. és az SZLKP következő kongresszu­sának előkészületeire, tapasztala­tokat kell gyűjteni, s ezeket a ta­pasztalatokat ki kell értékelni és általánosítani kell, hogy felhasz­nálhassuk őket a következő idő­szak feladatainak kitűzése során. A továbbiakban Jozef Lenárt elvtárs a tudományos-műszaki fej­lesztés kérdéseiről és a tudomá­nyos kutatás ismereteinek gyors, gyakorlati alkalmazásáról is rész­letesen szólt. Az ülésen öt kooperációs körzet és a Milex vállalat képviselői átad­ták Lenárt elvtársnak a hetedik ötéves terv feladatainak teljesíté­sére és túlteljesítésére irányuló együttes szocialista kötelezettsé­güket. xxx Plzeňben tegnap a nyugat­csehországi kerületi pártbizottság tartott ülést. Értékelte a kerület gazdasági feladatainak és a leg­utóbbi kerületi pártkonferencia ha­tározatának múlt évi teljesítését. Az ülésen részt vett Josef Ha­man, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára. Felszólalásában Josef Haman elismeréssel szólt a nyugat-cseh­országi dolgozók önfeláldozó munkájáról és kezdeményezésé­ről, s azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a kerület pártszerveze­tei a feladatok teljesítésére tettek az idei tél igényes feltételei között. Az ellenőrzés hatékonyságának növeléséről (Folytatás az 1. oldalról) szervezetek következetesebben kezdenek élni ellenőrzési jogukkal a tervszerű irányítási rendszer tö­kéletesítését célzó intézkedések teljesítése céljából. Ezen intézke­dések alapelemei jobban érvénye­sülnek az irányitómunkában. A pártszervezetek most nagyobb mértékben irányítják ellenőrző munkájukat a párt gazdaságpoliti­kájával kapcsolatos alapvető kér­dések megoldására. Az ellenőrzési jog érvényesíté­se hatékonyságának növekedésé­hez az a levél is hozzájárult, ame­lyet a szocialista törvényesség, er­kölcs és fegyelem megszegése elleni harc fokozásával kapcsolat­ban a CSKP KB Elnöksége inté­zett a pártszervekhez és -szerve­zetekhez. Az ellenőrzés során az is bebizonyosodott, hogy az ellen­őrzési jog érvényesítése minőségi szempontból még mindig csak lassan fejlődik, és nem felel meg a párt gazdaságpolitikájának meg­valósítása során felmerülő problé­mák megoldása sürgősségének. Ezért a pártszerveknek és -szer­vezeteknek állandóan nagy gon­dot kell fordítaniuk az ellenőrzési jog érvényesítésének tökéletesíté­sére és hatékonyságának növelé­sére. Beírták nevüket a dicsőségkönyvbe (ČSTK) - A Februári Győzelem 37. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában további 21 szlová­kiai szocialista munkabrigád nevét írták be a Szakszervezetek Szlo­vákiai Tanácsának dicsőségköny­vébe. Beszédében Ladislav Abra­hám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlová­kiai Tanácsának elnöke felidézte a dicső februári napokat, és mél­tatta jelentőségüket. Megállapítot­ta: 1948 februárja megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a hábo­rú által elpusztított gazdaság fel­újítása terén végzett önkéntes munka valóban a dolgozók szo­cialista kezdeményezésévé vál­jon, amelyben fontos szerepük van a szocialista munkabrigá­doknak. Hozzájárulnak a haza építéséhez és a béke megőrzéséhez (ČSTK) - Közgyűlést tartott teg­nap Prágában a Keresztyén Béke- konferencia területi szervezetéhez tartozó egyházak több mint 70 képviselője. Marie Jarošová, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke a közgyűlésen hangsúlyozta, hogy minden békés eszközzel törekedni kell a háborús veszély elhárításá­ra. Felidézte a lidicei tragédia ese­ményeit, és rámutatott az új neo­fasiszta és revansista irányzatok veszélyére. A résztvevőket Vladimír Jankü, a szövetségi kormány egyházügyi titkárságának vezetője is üdvö­zölte. A 15 csehszlovákiai egyházat és vallási társaságot tömörítő Ke­resztyén Békekonferencia területi szervezete értékelte az elmúlt idő­szakban kifejtett tevékenységét, és kitűzte idei feladatait. A cseh­szlovák egyházak lesznek a ven­déglátói a Prágában július 2-a és 9-e között tartandó 6. keresztyén békegyűlésnek, és várható, hogy ezen több mint 600 egyházi képvi­selő vesz részt a világ minden részéből. A csehszlovák egyházak is hoz­zájárulnak a nemzeti felszabadító harc betetőzése és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulójának méltó ünnepségei­hez. Ez_az évforduló alkalmat ad a visszatekintésre, s egyúttal arra kötelezi a hívőket, hogy növeljék hozzájárulásukat a haza építésé­hez és a világbéke megőrzé­séhez. A közgyűlés megválasztotta a szervezet új bizottságát, amely­nek elnöke dr. Milan Salajka, a Hús Teológiai Kar dékánja lett. Nicaragua a közép-amerikai feszültség csökkentését elősegítő lépéseket határozott el Daniel Ortega ismertette kormányának nyilatkozatát (ČSTK) - Daniel Ortega nica­raguai államfő szerdán este is­mertette a managuai kormány nyilatkozatát, amelyben tekin­tettel a rendkívül kiéleződött kö­zép-amerikai helyzetre, részle­tezi Nicaragua külpolitikájának alapelveit. A dokumentum többek között rámutat, hogy az Egyesült Álla­mok folytatni kívánja nyíltan ellen­séges politikáját Nicaraguával szemben, s egyenesen a sandi­nista kormány megdöntésére szó­lít föl. Az USA egyoldalúan meg­szakította a manzanillói tárgyalá­sokat, elutasította a Contadora- csoport tavaly szeptemberben előterjesztett békeokmányát, s nem hajlandó elfogadni a hágai nemzetközi bíróság illetékességét közép-amerikai ügyekben. A kormány nyilatkozata a to­vábbiakban leszögezi, Nicaragua nem fenyeget egyetlen országot sem, a térség problémáinak békés megoldását szorgalmazza. A poli­tikai pluralizmus hive, s ugyan­csak a vegyes gazdaság érvénye­sítésén fáradozik, az el nem köte­lezettségi politikát követi. Nicara­gua legfőbb feladata, hogy Latin- Amerikával fejlessze kapcsolatait. A dokumentum hangsúlyozza, Ni­caragua sosem volt és sosem lesz külföldi hatalom katonai támasz­pontja. Tavaly kevesebb volt a bűncselekmény (Tudósítónktól) - Az SZSZK Legfőbb Ügyészsége tegnap Bra­tislavában több tárca vezető szak­embereinek közreműködésével sajtótájékoztatón ismertette a szlovákiai bűnözés tavalyi ala­kulásának tényeit. Dr. Pavol Kis, az SZSZK legfőbb ügyésze he­lyettesének tüzetes beszámolója alapvető körülményként kiemelte azt, hogy 1984-ben az előző esz­tendőhöz képest általában csök­kent a bűncselekmények és az elitéltek száma. Az előadó ezt kedvező jelenségként hangsú­lyozva, egyidejűleg rámutatott ar­ra, csak hosszabb távon állapítha­tó meg, vajon töretlen tendencia kezdetének könyvelhetjük-e el a helyzet tavalyi alakulását. A jelenlevő igazságügyi és ren­dőrségi szakemberek ezen túlme­nően felhívták a figyelmet azokra a jelenségekre - visszaeső bűnö­zés, fiatalkorúak és cigányszár- mazásúak által elkövetett bűncse­lekmények, illetve vétségek -, amelyek visszaszorítására élnünk kell nemcsak a törvény adta lehe­tőségekkel, a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok sajátos eszközeivel és a hatásos megelő­zéssel, hanem a jogszabályok tiszteletét elmélyítő tevékenység tökéletesítésének módozataival is. (g. i.) Gázrobbanás Gázszivárgást észleltek szer­dán Kassán (Košice), ami a legna­gyobb valószínűséggel ismét a ré­gi és elavult gázvezeték számlájá­ra írható. A Nehézgépipari Művek Štúr utcai üzemének kis üléstermé­ben robbanás történt, amelynek kö­vetkeztében 14 művezető megsebe­sült. A tűzoltók gyors beavatkozá­sának köszönhetően nagyobb anyagi kár nem keletkezett. Á se­besülteket azonnal kórházba szál­lították. Megmentésükben Emília Zozul’áková üzemi őr nagy érde­meket szerzett, mert nem várta be a mentőautók megérkezését, ha­nem a legsúlyosabb sebesültek kórházba szállításáról személyau­tók segítségével gondoskodott. A Kelet-szlovákiai Galériában történt gázrobbanást követően ez már a második szerencsétlenség ezen a téren. A történelmi város­részben levő régi gázvezetékek egyre megbízhatatlanabbak. Ez, reméljük, elegendő figyelmezte­tés arra, hogy már a tavaszi hóna­pokban megkezdjék a régi csöve- zet újjáépítését. P. Daniel Ortega kijelentette, a ni­caraguai kormány a helyzet ko­molyságára való tekintettel, s arra törekedve, hogy felelősségteljesen járuljon hozzá a közép-amerikai feszültség csökkenéséhez, úgy döntött, megteszi az első lépést a Contadora-csoport céljainak eléréséért, amelyek egyebek kö­zött az összes katonai tanácsadó kivonását feltételezik a térségből. Nicaragua ennek megfelelően lemond a száz kubai katonai tanácsadó segítségéről, s közü­lük 50 már idén májusban haza­tér Kubába. Managua időben nem korlá­tozott moratóriumot is kész el­rendelni új fegyverfajták be­szerzésére, ami a vadászbombá­zókra is értendő, amelyek egyéb­ként elengedhetetlenek légelhári- tásunk rendszerének kiegészíté­séhez - mondotta Ortega, majd leszögezte: a Contadora-csoport kezdeményezését gátoló másod­rendű problémák megoldása ér­dekében Nicaragua gyakorlati lé­péseket tesz a Contadora-csoport idén február 14-re tervezett érte­kezletének megvalósítását meghi­úsító akadályok elhárítására. Arra törekedve, hogy az ameri­kai kongresszus, az USA közvéle­ménye és kormánya megértse a Nicaragua ún. militarizálásáról szóló állítások valótlanságát, úgy döntöttünk - mondta Ortega -.lá­togatásra hívjuk meg a wa­shingtoni törvényhozás képvi­selőit, hogy a helyszínen győ­ződjenek meg fegyveres erőink védelmi jellegéről. Nicaragua meggyőződése, hogy ezeket a javaslatokat a nem­zetközösség támogatni fogja, s hogy a managuai indítványok hozzájárulnak a közép-amerikai béke megteremtéséhez. Szúr izraeli blokád alatt Az ENSZ-fötitkár az UNIFIL-egységekről (ČSTK) - Az izraeli hadsereg tegnap elzárta a külvilágtól Szúr dél-libanoni kikötővárost és a kör­nyező falvakat. Az izraeli blokád sokban Nyugat-Bejrút 1982 nya­rán történő ostromára emlékeztet. A megszállók igy tovább fokozták a terrort, amely célja a lakosság „megbüntetése“ az ellenállóknak nyújtott támogatásért. Amint azt a bejrúti rádióadók közölték, az izraeliek Szúr térségében meg­szakították a vízellátást, a város és a környező falvak elektromos áram nélkül maradtak. A megszál­lók emellett akadályozzák az élel­miszerellátást, mivel nem engedik a térségbe a készleteket szállító kamionokat. Tegnap lezárták a szűri kikötőt is. xxx Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára kijelentette, a Liba­nonban állomásozó ideiglenes ENSZ-erőknek (UNIFIL) nincs jo­guk megakadályozni a libanonia­kat abban, hogy ellenállást tanú­sítsanak az izraeli agresszorral Munkalátogatás (ČSTK) - Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke tegnap foly­tatta látogatását az észak-morva- országi kerületben, s a Mohelnicei Elektrotechnikai Vállalatnál járt. Megtekintette a vállalat több üzemegységét, és elbeszélgetett a vezető dolgozókkal a pártalap- szervezetek ellenőrzési jogának érvényesítéséről. Nagyra értékelte a vállalat eredményeit és a dolgo­zók kezdeményezését. NÉHÁNY l^\ SORBAN NEMZETKÖZI FÓRUM Európa bé­kéjéért és biztonságáért - ezzel az elnevezéssel kezdtek tegnap Brüsz- szelben tanácskozást a helsinki Záró­okmányt aláíró országokból érkezett politikai és közéleti személyiségek, a szakszervezetek, nó és ifjúsági szer­vezetek képviselői. A csehszlovák kül­döttséget Bohuslav Kučera, a Szövet­ségi Gyűlés alelnöke, az európai biz­tonsági és együttműködési bizottság elnöke vezeti. A CSEHSZLOVÁK KULTÚRA NAPJAI keretében tegnap a Szovjet­unió fővárosában kiállítás nyílt Jan Ne­ruda világhírű cseh író születésének 150. évfordulója alkalmából. AZ AFRIKAI EGYSÉGSZERVEZET Addisz Abebában ülésező miniszteri tanácsa a kontinens nemzeti felszaba­dító mozgalmainak sokoldalú támoga­tására szólított föl. A KÖZÖS PIAC külügyminiszterei tegnap megkezdett rendkívüli tanács­kozásukon ismét kísérletet tesznek a Spanyolország és Portugália tagfel­vételével kapcsolatos problémák meg­oldására. A FASIZMUS FELETT aratott győ­zelem 40. évfordulóját Franciaország­ban a párizsi Champs Elysée-n rende­zett katonai díszszemlével ünnepük szemben. Ez a nyilatkozat válasz az izraeli személyiségek durva ki­rohanásaira, akik főként az utóbbi időben azzal vádolják az UNIFIL-t, hogy a libanoni ellenállási mozga­lom pártját fogja. Javier Perez de Cuellar állás­pontját a libanoni helyzettel kap­csolatban közvetlenül a Biztonsági Tanács ülése előtt fejtette ki. A BT-t tegnapra hívták össze a li­banoni kormány kérelmére, hogy megtárgyalja az izraeli hadsereg fokozódó agresszív akcióit, Dél- Libanon megszállt részén. Konsztantyin Csernyenkót képviselővé választották (ČSTK) - Konsztantyin Cser- nyenkónak, az SZKP KB főtitká­rának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének tegnap átadták a bizonylatot arról, hogy megválasztották az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsá­nak képviselőjévé. A legfelsőbb szovjet képviselő őszinte köszönetét fejezte ki a moszkvai kujbisevi választási körzet szavazóinak a kinyilvánított bizalomért. Hangsúlyozta, hogy az idei választásokat és az egész választási kampányt a tárgyszerű­ség és a választók fokozott igé­nyessége jellemezte a képviselők­kel szemben. Ez a helyes irányzat arról tanúskodik, hogy az SZKP KB 1984 áprilisi ülésén a taná­csok munkájának javítása érdeké­ben elfogadott intézkedések meg­hozták gyümölcsüket. meg május 8-án - közölte Jean Lau- rain államtitkár. ATOMFEGYVEREKKEL felszerelt hadihajók nem köthetnek ki Mexikó felségvizein - jelentette be tegnap új­ságírók előtt a mexikói tengerészeti miniszter, rámutatva, hogy a tilalom összhangban van a tlatelolcai szerző­déssel, amely latin-amerikai atommen­tes övezet létrehozásáról rendelkezik. VIETNAM cáfolta azokat a nyugati sajtójelentéseket, miszerint Hanoi esetleg hajlandó tárgyalni Szihanuk herceggel, az ún. Demokratikus Kam­bodzsa koalíciós kormányának vezető­jével. A VNA hírügynökség ezzel kap­csolatos nyilatkozata hangsúlyozza, Vietnam a Kambodzsai Népköztársa­ság kormányát ismeri el a kambodzai nép egyedüli törvényes képviselő­jének. MEGADTÁK MAGUKAT azok a géprablók, akik szerdán a Frankturt -Damaszkusz járaton közlekedő Luft- hansa-gépet Bécsbe térítették el. Teg­napra virradó éjszaka az osztrák ható­ságok elutasították a két szíriai állam­polgár kérelmét a menedékjog meg­adására. A 35 utas és a személyzet közül senki se sérült meg. A légikaló­zokat Ausztriában bíróság elé állítják. OLASZORSZÁGBAN tegnap 24 órás sztrájkot tartottak a nyomdászok és a hírügynökségek alkalmazottai. A munkáltatók ugyanis nem voltak haj­landók tárgyalni velük az új kollektív szerződésekről. Olaszországban ezért e hónapban már harmadszor nem je­lentek meg az újságok, s a tévé és a rádió törölte, rendszeres híradásait. ÚJ szú 2 1985. III. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom