Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-11 / 35. szám, hétfő
Középpontban a munkakezdeményezés és a dolgozókról való gondoskodás A leninizmushoz hűen A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke (Folytatás az 1. oldalról) Bratislava I. városkerületének szakszervezeti konferenciáján kiemelték a szakszervezeti szervek és szervezetek politikai szervező és nevelő munkáját, amely hozzájárult a dolgozók alkotó kezdeményezésének széles körű kibontakozásához. Jelenleg a kerület dolgozóinak több mint 85 százaléka vesz részt különféle formákban a szocialista munkaversenyben. Ez a verseny még eredményesebb lenne, ha a kötelezettségvállalások jobban a munkatermelékenység növelésére irányulnának. A konferencia határozatilag kötelezte a szakszervezeti szerveket, hogy formalizmustól mentesen eleget tegyenek társfelelősségüknek a gazdaság fejlődéséért s ezzel egyidejűleg a dolgozókról való sokoldalú gondoskodásért. A žilinai járási szakszervezeti konferencián elhangzott beszámoló megállapította, hogy a járás több mint 90 000 szakszervezeti tagja tavaly jelentősen hozzájárult a járás ipari termelésének 5,6 százalékos növeléséhez. A kötelezettségvállalások értéke meghaladta a 175 millió koronát. A feladatok teljesítésében részt vett több mint 2500 szocialista munkabrigád, 205 komplex racionali- zációs brigád és mintegy 2000 feltaláló és újító. A libereci járási szakszervezeti konferencián elsősorban a szak- szervezeti tevékenység és a termelés intenzifikálásának, minősége javításának kérdéseivel foglalkoztak. A beszámolóban és a vitában azonban sok szó esett a munkakörülmények javításáról, valamint az eszmei-nevelő munkáról is. A tanácskozáson jelen volt Jirí Neubert, az SZKT titkára is. A Kassán (Košice) szombaton megtartott járási szakszervezeti konferencián a város politikai és állami szerveinek küldöttségét Dezider Zagiba, a kerületi pártbizottság elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára, a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttségét pedig Jozef Lukáč, a kerületi pártbizottság elnökségének tagja, a kerületi szakszervezeti tanács elnöke vezette. A járási szakszervezeti tar ács elnökségének beszámolóját Juraj Čabai elnök terjesztette elő. Rámutatott, hogy az évzáró taggyűléseken és az üzemi szakszervezeti konferenciákon a kassai járás vállalatainak, üzemeinek gazdasági feladatai kerültek a figyelem középpontjába. A tanácskozásokon elhangzott észrevételek, javaslatok, az elfogadott határozatok azt bizonyítják, hogy Kassán tovább fokozódott a szakszervezeti tagok aktivitása. Az utóbbi négy esztendő alatt Kassa ipari termelése 10 százalékkal növekedett. A Kelet-szlová- kiai Vasmű az 1981-84-es években 260 millió koronával túlszárnyalta a tervezett feladatokat, jelentős gazdasági eredményeket értek el a Kassai Gépgyárban, a Szlovák Magnezitművekben, a Nálepka kapitány Ruhagyárban és másutt. Ezeknek az eredményeknek az elérésében nagy segítséget, mozgósító erőt jelentett a szakszervezeti szervek által szervezett szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom, valamint a szak- szervezeti tagok példamutatása. (kulik) (ČSTK) - A moszkvai Pravda szombati számában szerkesztőségi cikket közölt Jurij Andropov halálának első évfordulója alkalmából. A leninizmushoz hűen cimű írás többek között megállapítja: Megnyílt a Bolíviai KP V. kongresszusa Az SZKP KB üdvözlő távirata (ČSTK) - La Pazban tegnap megkezdődött a Bolíviai Kommunista Párt V. kongresszusa, amelyen 577 delegátus vesz részt. A központi bizottság beszámolóját Jorge Cueto, a párt első titkára terjesztette elő. A bolíviai kommunisták legfelső szintű tanácskozását táviratban köszöntötte az SZKP Központi Bizottsága. Az üzenet többek között megállapítja: A jelenlegi nemzetközi helyzetet a feszültség kiéleződése jellemzi, s ezt az USA imperialista köreinek agresszív politikája váltotta ki. Az Egyesült Államok mindenütt - beleértve La- tin-Amerikát is - olyan rendszer felállítására törekszik, amely számára kedvező, s ezért lábbal tapossa a népeknek azt a jogát, hogy önállóan dönthessenek saját sorsukról. Az SZKP a jövőben is mindent megtesz a háborús veszély elhárításáért, a nemzetközi légkör javításáért, és támogatja a nemzeti és szociális függetlenségért küzdő népek igazságos ügyét. Pártjainkat a marxizmus -leninizmuson alapuló testvéri szolidaritás köti össze. A szovjet kommunisták jól ismerik a Bolíviai KP internačionalista irányvonalát, a dolgozók és az egész nép létérdekeiért folytatott határozott küzdelmét, fellépését az imperializmussal, a helyi oligarchiával szemben - szögezi le a távirat. Portugália Cunhal bírálta a kormánypolitikát (ČSTK) - A lisszaboni dolgozók nagygyűlésén szombaton beszédet mondott Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. Az idei év nagyon jelentős állomás lesz az 1974- es forradalom vívmányainak megőrzéséért folytatott harcban. Kijelentette, hogy az elkövetkező választásoknak a portugál politikai életben jelentős változásokat kell hozniuk. Hangsúlyozta a kommunisták meggyőződését, hogy 1985 elhozza a jelenlegi kormány népellenes irányvonalának vereségét. A tapasztalatok bizonyítják - mondotta -, hogy az ország bonyolult problémáit nem lehet megoldani a dolgozók és élcsapatuk - a kommunista párt RÖVIDEN Leopold Lér, a CSSZSZK pénzügy- minisztere vezetésével vasárnap munkalátogatásra, az irányítással és a tervezéssel kapcsolatos tapasztalatcserére Moszkvába utazott szakértőink egy csoportja. A Német Szövetségi Köztársaság ifjúsági szervezeteinek meghívására vasárnap az NSZK-ba utazott a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke vezet. A látogatás "folyamán a SZISZ, valamint a DBJR képviselői tanácskozni fognak további együttműködésükről, tájékoztatják egymást felkészülésükről a moszkvai VIT-re, valamint aktivitásukról az ifjúság nemzetközi évében. nélkül. A PKP nemcsak tudományosan megalapozott alternatívát kínál, hanem készen áll arra, hogy részt vegyen a mély válság leküzdésében. A kommunisták követelik az alkotmány szigorú megtartását, a termelőerők egyre sokoldalúbb fejlesztését s az imperializmustól való függőség csökkentését. Cunhal elitélte a kormány azon törekvését, mellyel a nagytőke uralmának helyreállítását szorgalmazza és támadásokat intéz a földreform ellen. A hegyi mentőszolgálat felhívása (ČSTK) - A hétvégi havazás Szlovákia hegyeiben növelte a lavinaveszélyt. Jóllehet az év elejétől a Magas- és az Alacsony- Tátrában a lavinaomlás több tragédiát idézett elő, egyesek továbbra is lebecsülik ezt a veszélyt. Vasárnap délelőtt is a hegyi mentőszolgálat 25 tagú csoportja indult Starý Smokovecből az egyik völgybe, ahol a szemtanúk szerint négy ember tartózkodott egy lavinaomlás előtt. A hegyi mentőszolgálat ismét felszólítja hegyvidékeink látogatóit, főleg a hegymászókat, hogy saját biztonságuk érdekében vegyék tekintbe a lavinaveszélyt, amely továbbra is fennáll. Egy évvel ezelőtt ért véget Jurij Andropovnak, a szovjet párt és állam kiemelkedő személyiségének, a szocialista haza hű fiának, a békéért és a szociális haladásért vívott küzdelem faradhatatlan harcosának az élete. Jurij Andropov csak rövid ideig állt az SZKP Központi Bizottságának az élén. E rövid időszak alatt is sokat tett azonban a pártunk a Szovjetunió további előrehaladásáért. Jurij Andropov jelentős mértékben hozzájárult a párt jelenlegi kiegyensúlyozott, realista és újító szellemű stratégiájának kidolgozásához. E stratégia a jelenlegi fejlődési szakaszban a fejlett szocializmus tökéletesítésére irányul. Társadalmunk - írja a cikk - fontos mérföldkőhöz érkezett. A párt ezt a szakaszt úgy jellemezte, mint a fejlett szocializmus tökéletesítése történelmileg hosz- szú időszakának kezdetét. Annak a hatalmas alkotó munkának köszönhetően, amelyet az utóbbi években végeztünk, olyan szintre érkeztünk, ahonnan előre kell és lehet is lépni, s a szocializmusról alkotott, a tudományos elmélet által alátámasztott legmagasabb eszmék megvalósítása felé kell orientálódni. E valóban gigantikus feladatok megoldása összefügg azzal a realisztikus, józan és alkotó hozzáállással, amely egyre mélyebb gyökereket ereszt az SZKP tevékenységében. A szovjet emberek üdvözölték és támogatják a rend és a szervezettség elmélyítéséért, a párt-, az állami és a munkafegyelem erősítéséért és a felelősségtudat növeléséért - a munkástól egészen a miniszterig - folytatott harcot, amelyet a párt ösztönzésére kezdtünk. Ennek köszönhetően az utóbbi két évben a népgazdaság minden ágazatában pozitív változások születtek. A jóváhagyott intézkedések nemcsak Afganisztán Tiltakozó jegyzék (ČSTK) - Az afgán külügyminisztérium jegyzékben fordult a pakisztáni szervekhez, amelyben teljesen alaptalannak minősítette azokat a pakisztáni állításokat, melyek szerint az afgán légierő támadást intézett volna Arando pakisztáni határ menti járás ellen. A jegyzék aláhúzza, hogy az ilyen vádaskodások csak tovább rontják a két ország kapcsolatait. Nyilvánvaló; a megalapozatlan támadások célja elterelni a figyelmet azokról a katonai provokációkról, amelyeket Pakisztán hajt végre Afganisztán ellen. Ausztria A Reder-botrány újabb fejleményei (ČSTK) - Az ausztriából szombaton érkezett hírek szerint Walter Peder náci háborús bűnös elhagyta a badeni kaszárnyát, ahol orvosi kivizsgálás alatt állt. Jelenlegi tartózkodási helyéről mindeddig nem érkezett jelentés, az azonban bizonyos, hogy nem lesznek anyagi gondjai. Hivatalosan 1970 óta nyugdíjjogosult, 7124 schillinget kap havonta. A Voksstimme napilap számításai szerint Reder ilyen formában eddig több mint egymilliót kapott. Ezen kívül Strassburg község polgármestere hivatalosan lakást és állást kínált fel neki. Rómában tegnap bejelentették, hogy Fred Sinowatz osztrák kancellár köszönőlevelet küldött Bet- tino Craxi olasz miniszterelnöknek, amiért idő előtt szabadon bocsátották Redert. Sinowatz elítélte a háborús bűnöket, s Reder sza- badonbocsátását ,,a kiváló osztrák -olasz kapcsolatok“ megnyilvánulásának nevezte. Ausztriában továbbra is magasra csapnak annak a botránynak a hullámai, amelyet az váltott ki, hogy Frischenschlager hadügyminiszter személyesen is fogadta a náci tömeggyilkost. A parlamenti szavazás eredményeinek ellenére a közvélemény a hadügyminiszter lemondását követeli. nagy gazdasági, hanem szociális és erkölcsi haszonnal is jártak, elősegítették az igényesség légkörének elmélyítését, az előrehaladásunkat gátló hibákkal szembeni meg nem alkuvást. A párt következetesen és céltudatosan valósítja meg a lenini külpolitikát. E politikában tükröződik a szovjet állam osztályjellege, az az igyekezet, hogy megvédjük az ember legalapvetőbb jogát, az élethez való jogot, s e politikában szociális eszméink is tükröződnek. Éppen ez a szilárd, felelősségteljes és konstruktív hozzáállás vezetett a szovjet-amerikai párbeszéd felújításához. A párt elsőrendű külpolitikai feladatának tartja a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok fejlesztését, a szocialista közösség gazdasági és védelmi erejének szilárdítását. Az SZKP Központi Bizottsága jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a testvéri országok a nemzetközi politikában közös és összehangolt irányvonalat dolgoztak ki. Az SZKP és a szovjet állam mindent megtesz azért, hogy ne kerüljön sor atomháborúra és megvédje az emberi civilizációt. Béketörekvéseinket azonban senki se értelmezze gyengeségként vagy a saját erőnkbe vetett hit hiányaként. Van mivel megvédenünk a szocialista vívmányokat, a szovjet nép érdekeit, barátainkat és szövetségeseinket. A szociális igazságosság eszméiért, a dolgozók érdekeiért folytatott kitartó harccal a lenini párt bizonyítja, hogy a társadalom élcsapatát alkotja. E tulajdonságai újult erővel mutatkoznak meg most, amikor megkezdődött az SZKP XXVII. kongresszusára való közvetlen felkészülés időszaka, amelynek során megvitatjuk az új szerkesztésű pártprogramot. Az új társadalom építésével és tökéletesítésével, a nép anyagi és élet- színvonalának emelésével, a világbéke megszilárdításával kapcsolatos terveink és feladataink hatalmasak és optimisták - írja befejezésül a Pravda. E céloknak szentelte életét Jurij Andropov. E célokért él és dolgozik pártunk, amely a néppel való megbonthatatlan egységét, a lenini gondolatok iránti hűségét úgy őrzi, mint a szeme világát. Befejeződött a Francia Kommunista Párt XXV. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) zástól. Amint az FKP titkára elmondta, a kongresszus záródokumentumában 156 változtatást és kiegészítést hajtottak végre, ezeket 497 olyan javaslat alapján eszközölték, amelyeket a kongresz- szus előtti vita során nyújtottak be a párttagok. A XXV. kongresszus határozata lesz az elkövetkező évekre a párt legfontosabb programdokumentuma, amely elemzi a jelenlegi francia gazdasági és társadalmi válságot, s megszabja a kommunistákra váró tennivalókat. Internacionalista alapállásból jellemzi a jelenlegi nemzetközi helyzetet, elemzi az FKP álláspontját és a szocialista országokhoz fűződő viszonyát. Mindenekelőtt a párt politikai orientációjának elmélyítésével foglalkozik, amely elkerülhetetlenül szükséges a fő cél eléréséhez, ,,a francia demokratikus szocialista önigazgatáshoz“, s kiemeli az ,,új népi többség“ kialakításának fontosságát. Az FKP XXV. kongresszusának egyik jelentős eseménye volt a pénteki szolidaritási est, melyen a párizsi dolgozók tízezrei találkoztak a kongresszuson részt vevő nyolcvan külföldi delegáció tagjaival. Ezen részt vett a CSKP küldöttsége is Josef Hamannal, a CSKP KB Elnökségének póttagjával, a KB titkárával az élen. A jelenlevők nagy lelkesedéssel üdvözölték a szónoki emelvényen a nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabaditási Front, a Kubai KP, a Vietnami KP, az Afrikai Nemzeti Kongresszus, valamint sok más párt és mozgalom képviselőit. Georges Marchais főtitkár beszédében kiemelte: minden kommunistát összekötnek az azonos eszmék. Mindannyian az új, igazságos és haladó társadalomért harcolnak. Behatóan elemezte a nemzetközi szolidaritás tartalmát, amelynek szerinte jelenleg mindenekelőtt a béke megőrzéséért és a leszerelésért folytatott akciókra kell összpontosulnia. Szavai szerint a nemzetközi szolidaritás másik fő irányát az új világgazdasági rend megteremtéséért kifejtett igyekezetnek kell képeznie. A nagygyűlésen felszólalt Mihail Szolomencev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB mellett működő pártellenőrzési bizottság elnöke, a szovjet küldöttség vezetője, aki tolmácsolta a jelenlevőknek Konsztantyin Csernyenko szívélyes üdvözletét. Kijelentette: - Kongresszusuk nagy hatást gyakorolt ránk. Marchais elvtárs beszámolója, valamint a vitafelszólalások visszatükrözték azt az igyekeze- tet, hogy gondoskodjanak a munkásosztály és minden dolgozó alapvető érdekeiről, a párt erősítéséről és a tömegekkel való kapcsolatának elmélyítéséről. A szovjet küldöttségvezető beszédében elemezte a nemzetközi helyzetet, a legnagyobb figyelmet a Genfben márciusban kezdődő szovjetamerikai tárgyalásoknak szentelte. Kijelentette, hogy országa szerió- zus tárgyalásokat kíván. Washington szintén hangsúlyozza, hogy a siker elérésére törekszik. Ezt csak üdvözölni lehet, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai kormánykörökben vannak befolyásos erők, melyek ezzel teljesen ellentétes nyilatkozatokat tesznek. A tárgyalások sikere nagyban függ az európai és az egész nemzetközi közvélemény hozzájárulásától - mondotta Szolomencev. Beszédének befejező részében az SZKP és az FKP kapcsolatait elemezte. E kapcsolatok már évtizedek óta a testvéri barátságon és az internacionalista szolidaritáson alapulnak. Pártjainknak - hangsúlyozta - különböző körülmények között kell harcolniuk, s különbözőek a konkrét feladataink is. Mindkét párt önállóan tűzi ki és alkalmazza stratégiáját. Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogyan kell a szocialista társadalomnak kinéznie. A fő dolog az, hogy kizsákmányolástól mentes, szociálisan igazságos társadalmat akarunk. Pártjaink véleménye a jelenlegi nemzetközi fejlődésről közeli, vagy teljesen azonos. Meggyőződésünk, hogy a világ kommunistáinak szorosabban együtt kell működniük békés céljaik elérése érdekében, - hangsúlyozta Szolomencev. A kongresszus résztvevői tegnap megválasztották a 137 tagú új központi bizottságot, amely első ülésén megválasztotta az új politikai bizottság 22 tagját. Georges Marchais főtitkárt megerősítették tisztségében. A politikai bizottság megválasztotta a héttagú titkárságot is. Új gazdasági intézkedések Nicaraguában (Folytatás az 1. oldalról) A munkatermelékenység fokozása érdekében új bérrendszert hagytak jóvá. Az állam a jövőben nem utal ki devizát az alapvető gabonanemü- ek vásárlására. Ennek az intézkedésnek a gabonatermelés fokozását kell ösztönöznie. A közkiadásokban az első helyen szerepel az ország védelméhez, valamint az egészség- és az iskolaügy fejlesztéséhez szükséges pénzalapok biztosítása. ÚJ SZÚ 2 1985. II. 11.