Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-28 / 50. szám, csütörtök

Az első negyedszázad után Beszélgetés a P. J. Šafárik Egyetem rektorával i-eiszaoaauias utam tortenei- münk fontos fejezetének számít Szlovákia felsőoktatási intézmé­nyeinek létrehozása és a marxis- ta-leninista alapokon épülő okta- tó-neveló munka megkezdése. A párthatározatok, 'illetve kor­mányrendeletek értelmében az or­szág legelmaradottabb részén, Kelet-Szlovákiában is főiskolákat és egyetemet nyitottak. Az alábbi­akban a fennállásának 25. évfor­dulóját ünneplő kassai (Košice) P. J. Šafárik Egyetem rektorával, Mi­chal Baran professzorral beszél­getünk.- Kelet-Szlovákiában a felsőok­tatási intézmények hálózatának kiépítését a második világháború után szinte a nulláról kellett kezde­ni. Hogyan történt ez?-Az 1948-as februári esemé­nyek után világos volt számunkra, hogy a dolgozó nép tudásszintjét, kultúráját átgondoltan és megfele­lő formában fejlesztenünk kell. A szocialista társadalom alapjai­nak lerakása során - más egyéb mellett - ez igen fontos követel­ménynek számított; de természe­tesen nemcsak akkor. Műszaki és kulturális felemelkedésünket a nép műveltségi szintje mindmáig meghatározza, s ez a jövőben is így lesz. Fenntartások nélkül állít­hatom, hogy kerületünkben másfél évtized, tehát aránylag rövid idő alatt sikerült jó eredményeket fel­mutató felsőoktatási intézménye­ket kiépíteni. A Pavol Jozef Šafárik Egyetem az 1958/59-es kormány- rendelet értelmében alakult meg Kassán, a már korábban itt műkö­dő két egyetemi kart, a kassai orvosi és a prešovi bölcsészkart összekapcsolva. E két karhoz 1963-ban a kassai természettudo­mányi kart, 1964-ben a prešovi pedagógiai kart, majd 1973-ban az addig a Komenský Egyetem­hez tartozó kassai jogi kart is hoz­zánk csatolták. A Šafárik Egyetem így most Szlovákiában a második, Csehszlovákiában pedig az ötödik legnagyobb egyetem.- ön azt mondta, hogy másfél évtized alatt képesek voltak jó színvonalra emelni az egyetemi oktatást. Hogyan sikerült ez?- Egyetemünk alapjainak lera­kásakor, az oktató-nevelő munka megkezdésekor, később pedig a tudományos kutatómunka meg­szervezése során is igen jelentős volt az az önzetlen segítség, amit a nagy hagyományú prágai Károly A tizedik sorozat A Világirodalom Remekei című válogatás tizedik sorozatát ta­vasszal indítja útjára a budapesti Európa Kiadó. Két év alatt tizenkét klasszikus és kortárs szerző mű­vét jelentetik meg. A Világirodalom Remekei soro­zat első kötetei 1963-ban kerültek a könyvüzletekbe, s azóta a könyvfüzért minden idők legna­gyobb magyar könyvsikereként tartják számon népes olvasótá­borral. A több mint két évtized során 228 könyveimmel csaknem 26 millió példányt adtak közre. A különböző színű, vászonkötés­ben megjelenő kötetekben a kiadó az egyes nemzetek klasszikus és modern prózájából a jellemző, a magas színvonalú, olvasmányos műveket válogatja össze. A soro­zatban helyet kapnak a közelmúlt és napjaink népszerű alkotásai. Az idén jelentetik meg Anna Seghers: A hetedik kereszt, Bal­zac: César Birotteau - A szamár­bőr, Iwaszkiewicz: Mater Johanna és Anatole France: A fehér kövön- Bonnard Szilveszter vétke című regényét. Jövőre, illetve 1987 első felében Puskin: A kapitány lánya- Dubrovszki, Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap, Thomas Mann: Királyi fen­ség, Maupassant: Egy asszony élete - Péter és János, Jane Aus­ten: Értelem és érzelem, Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe - Me­sék című művét, valamint Cesare Pavese: Az ördög kastélya címmel a szerzők kisregényeit adják ki. (MH) Egyetem oktatóitól és a nálunk négy évtizeddel idősebb bratisla­vai Komenský Egyetem tanáraitól kaptunk. Segítő kezet nyújtott a kassai Állatorvostudományi Fő­iskola és a kassai Műszaki Főisko­la is. Ez utóbbi felkészült és ta­pasztalt oktatókat rendelkezé­sünkre bocsátva járult hozzá egyetemünk tanári karának erősí­téséhez. De az sem titok, hogy rajtuk kívül csaknem valamennyi csehszlovákiai felsőoktatási intéz­mény igyekezett a segítségünkre lenni. E sokoldalú és hathatós se­gítség nélkül fejlődésünk bizonyá­ra lassúbb és problematikusabb lett volna. Itt jegyzem meg azt is, hogy huszonöt évvel ezelőtt egye­temünk 31 tanszékén mindössze 5 professzor, 18 docens oktatott és a 136 tanársegéd közül csak 14-en voltak a tudományok kandi­dátusai. Egyetemünk 5 karán most 714 oktató és 35 tudomá­nyos dolgozó tevékenykedik; kö­zülük 41-en professzorok, 18-an a tudományok doktorai, 171-en docensi, 302-en pedig kandidátusi tudományos fokozatok viselői. Az első tanévben mindössze 952 hallgatónk volt. Számuk az évek során természetesen növekedett. Volt idő, amikor 7000 diák tanult nálunk. Fennállásunk negyedszá­zada alatt közel húszezer fiatal szerzett itt egyetemi végzettséget, köztük magyar nemzetiségű fiata­lok is.- Ha már a nemzetiségi isko­lákból érkező diákokat említette, hadd kérdezzem meg: hogyan áll­ják meg a helyüket?-Tapasztalataink azt mutatják, hogy azok a tanulók, akik a közép­iskolában kellő tárgyi tudásra tesznek szert, az egyetemen is jól megállják a helyüket nemzetiség­re való tekintet nélkül. Nekünk kü­lönösebb gondjaink a magyar gim­náziumokból érkező diákokkal nincs, jóllehet nem ártana, ha töb­ben jelentkeznének hozzánk, ez­zel is lehetővé téve, hogy a jók közül is a legjobbakat válasszuk ki.-Az intenzív gazdaságfejlesz­tésre való áttérésünk törvénysze­rűen megköveteli, hogy sokoldalú­an fejlett, nagy szaktudású fiatalo­kat neveljünk. Ezért nyilván az eddigieknél is nagyobb követel­ményeket támasztanak az egye­temre készülő diákokkal szemben.- Valójában mi is sokkal jobban válogatunk a felvételi vizsgán, mint korábban, de nem csak a diá­koktól várunk többet; követel­mény, hogy a tanáraink is egyre többre legyenek képesek. El­mondhatom, hogy tanári karunk szakmai és politikai felkészültsége az utóbbi időben lényegesen jobb lett,- Törekvéseiket az egyetem felszereltsége és ellátottsága is bizonyára nagyban segíti...- Kétségtelenül, s örömmel ál­lapíthatom meg, hogy a központi, a kerületi, a járási párt- és állami szervek mindig is megkülönbözte­tett figyelmet szenteltek egyete­münk fejlesztésének. Hogy mást ne mondjak, egyetemünk öt kara közül négy az utóbbi három évben korszerűen felszerelt épületbe köl­tözhetett, s az sem lebecsülendő, hogy évi költségvetésünk megha­ladja a 167 millió koronát.- Egyetemeinken az utóbbi idő­ben fontos szerepe van a tudomá­nyos kutatómunkának. Ez alól, gondolom, a kassai Šafárik Egye­tem sem kivétel.-Természetesen nem, és ne­künk már régóta az a vélemé­nyünk, hogy tudományos kutató­munkára csak olyan tanár nevel­het, aki maga is aktív kutató. Egyetemünkön jelentősebb ered­ményeket csak a hetvenes évektől kezdve érünk el, azóta, hogy az állami kutatási feladatokba is be­kapcsolódtunk. Ma már gyümöl­csöző kapcsolatot tartunk fenn a Szlovák Tudományos Akadémia neveléstudományi intézetével és a sort még folytathatnám.- S ebből a termelő vállalatok sem maradnának ki, hiszen úgy tudjuk, az ezekhez fűződő kap­csolataik is jók.- Jelentős változás állt be ezen a téren is. A prešovi Fémipari Kutatóintézettel, a michalanyi lmunával, a modrai Gyógyszeripa­ri Kutatóintézettel, a Kelet-szlová­kiai Vasművel, a strážskéi Chem- kóval, a sviti Műrost Kutatóintézet­tel, a kassai Szlovák Magnezit Művekkel közösen már több olyan elméleti és gyakorlati kérdést ol­dottunk meg, amelyek jelentős népgazdasági hasznot hoztak. A kutatómunkába hallgatóinknak az egyharmada kapcsolódott be.- Nem szóltunk még a Šafárik Egyetem külföldi kapcsolatairól...- Mint minden egyetem, mi is fontosnak tartjuk, hogy kitekint­sünk a világba. Ezen a téren nagy jelentősége van a baráti egyete­mekkel fenntartott kapcsolatoknak is. Az Ungvári Állami Egyetemmel az idén is nyolc közös kutatási feladaton dolgozunk. Igen jó kap­csolataink vannak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­temmel és az orvosi egyetemmel, a kijevi Gorkij Pedagógiai Intéz­ménnyel, a magdeburgi Orvosi Akadémiával, a jénai Schiller Egyetemmel és a lódzi egyetem­mel. Egyetemünkről többen be­kapcsolódtak azokba a nemzetkö­zi kutatási programokba is, ame­lyeket a dubnai Egyesített Magku­tató Intézetben végeznek. Az In- terkozmosz programban a termé­szettudományi karunk révén első­sorban az űrbiológiai és űrgyógyá­szati kutatásokban vagyunk érde­keltek. Tennivaló, munka tehát van bőven és mi ennek csak örü­lünk. SZASZÁK GYÖRGY A díszlettervezés - kollektív munka Ladislav Vychodil hatvanöt éves Napokig hiába kerestem a laká­sán vagy a munkahelyén, a Szlo­vák Nemzeti Színház műhelyei­ben. „Éppen Brnóban van; most a színházban próbál; csak néhány órája érkezett meg Oslóból; a té­véseknek ígérkezett“. De a való­ban elfoglalt embernek pontos az órabeosztása. így aztán az egyik órába én is belefértem. Könyvek, színpad-makettek, rengeteg vázlat az egyszerű raj­zoktól kezdve a már megvalósított vagy születőben levő színes dísz­lettervekig, a részletek kidolgozá­sától a teljes színpadképet ábrá­zoló kompozíciókig. Ez Ladislav Vychodil nemzeti művésznek, fő­iskolai oktatónak, a Szlovák Nem­zeti Színház fődíszlettervezójének a birodalma. Itt születnek meg az ötletek, gondolatok a színpadi mü­vek szövegkönyvei alapján, me­lyek azután a színes díszletterv valamint a pontos műszaki leírás segítségével a műhelyekben konkrét formát öltenek. Ladislav Vychodil éppen négy évtizede vezető szcenográfusa a Szlovák Nemzeti Színháznak. Több mint háromszáz prózai da­(ČSTK-felvétel) rabhoz és operához készített szín­padi díszletet itthon és külföldön. Milyen művészi elképzelések ve­zették?- Elsősorban a gondolat és a kivitelezés harmonikus egysé­gére törekszem. A modern szce- nográfia nem lehet öncélú, felada­ta a színpadi kép funkcionális sze­repének kiemelése, az előadott mű és a szereplők szolgálatában. A díszlettel a cselekmény hangsú­lyait formailag élesen alátámasztó lényeget keresem.- Úgy tartják, hogy a díszletter­vezés alapja a festőművészet és az építőművészet. Mi erről a véle­ménye?- Negyven-ötven évvel ezelőtt nagy festők is készítettek díszlete­ket, színpadképeket, de ma már megszilárdult a hivatásos díszlet- tervező helyzete. Ez részben összefügg a színpadi technika, fő­leg a fénytechnika fejlődésével. Mindig arra törekedtem, hogy Új köntösben az Irodalmi Szemle Bár egy lap népszerűsége, ol­vasottsági szintjének alakulása mindenkor elsősorban a tartalom­tól függ, az a döntő, azért nem árt, ha időnként megváltoztatja külső­jét, különösen manapság, amikor oly gyorsan változik-módosul íz­lés, divat, stílus. (Nem mond ellent ennek, hogy vannak nagy múltú lapok, melyek többé-kevésbé a mai napig őrzik eredeti formáju­kat, például ugyanazok a betűtípu­sok láthatók névfeliratukban, fejlé­ceikben, melyekkel annak idején az olvasó elé léptek. Szokatlan az lenne már, ha egy napon megvál­toztatnák őket.) A forma megválto­zása persze általában tartalmi vál­tozásokat szokott jelezni és kife­jezni, új program, szemlélet, cél realizálásának a szándékát, de szerepelhet az indítékok között pusztán a frissítés szándéka. Az Iro­dalmi Szemlét tekintve, mely fenn­állásának negyedszázada alatt négyszer vagy ötször váltott kön­töst, azt hiszem, inkább ez utóbbi­ról van szó. Most is elmondhatjuk ezt, ami­kor a nyolcvanötös esztendőben ismét új külsőben jelentkezett iro­dalmi és kritikai folyóiratunk. Bár ezúttal van más is az indítékok között, amiről az első számban Varga Erzsébet, a lap főszerkesz­tője ezeket írja a felszabadulási évfordulóhoz kötődő vezércikké­ben: ,,Az ünnepeket általában új ruhában köszöntjük, ezzel is ki­emelve jelentőségüket, hangsú­lyozva nem-hétköznapi, kivételes voltukat. Olvasóink ezért bizonyá­ra meg sem lepődnek, ha ebben az esztendőben folyóiratunk, az Irodalmi Szemle is új ruhába öltö­zik, levetve a sokak által már kifo­gásolt, elavultnak, ódivatúnak tar­tott régit. A Szemle új ruháját fiatal képzőművész-nemzedékünk egyik tehetséges képviselője, Csótó László tervezte.“ Nos, új köntösében könnyebb, „foghatóbb“ a Szemle, az egyes rovatokat jelölő fejlécekben alkal­mazott tollhegy-kép változatai többnyire találóak. Ami viszont a címoldalát illeti, ma már megle­hetősen iskolás megoldásnak tet­szik a múzsák szárnyas lovának, a költészet és az ihlet jelképének, a Pegazusnak a szerepeltetése (egy irodalmi lap élén), még akkor is, ha sajátos (csótói) stílusban készült. Újítási törekvés mutatko­zik a versek közlésének módjá­ban, viszont jellegtelen („beszűkí­tett“) a prózai művek címzése. Ezekután néhány mondatban a tartalom. Verseket olvashatunk Zs. Nagy Lajostól, Koncsol Lász­lótól, Barak Lászlótól, a Látóhatár rovatban pedig Július Lenkotól, aki nemrégiben ünnepelte 70. szüle­tésnapját; ebből az alkalomból írás is szerepel a versek előtt Karol Wlachovskýtól, Emberlakta táj címmel. A szépprózát Duba Gyula és Grendel Lajos képviseli, regényrészlettel, illetve novellával. A Fórum rovat központi témája ezúttal a nyelv. Jegyzet a szak­nyelvi nominalizáltságról (Zeman László), A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései (Mayer Judit), A műfordítás stilisz­tikai vonatkozásai (Zsilka Tibor). A Naplóban a közelmúltban el­hunyt Mártonvölgyi Lászlót bú­csúztatja Szeberényi Zoltán. Ez­után Török Elemér és Gál Sándor legújabb verseskönyvéról közöl kritikát Mészáros László, illetve Alabán Ferenc. A Figyelőben is­mét olvashatjuk Koncsol László Horizontját írókról, költőkről, köny­vekről. A számot, melyben az Iro­dalmi Szemle XXVII. évfolyamá­nak tartalomjegyzéke is szerepel, Lórincz Gyula Kosúti sortűz című grafikái illusztrálják.-bor megtaláljam az egyensúlyt a szín­padi díszlettervezés festészeti és műépítészeti elemei között. Fon­tosnak tartom az új anyagok fel- használását, a rekvizitumok elő­térbe helyezését, a részletek ki­domborítását és jelképpé alakítá­sát, s nem utolsósorban a kollázs- * technika alkalmazását a színpadi képben. Emellett hangsúlyozni kell, hogy a szcenográfia - a tiszta képzőművészettel szemben - kol­lektív munka. A színpadi kép a díszlettervező, a rendező, a dra­maturg, a kosztümtervező, a fő­szereplők és zenés mű esetén a karmester szoros együttműkö­désével születik meg. Ladislav Vychodil 1951 óta pe­dagógiai munkát is végez: a brati­slavai Színház- és Zeneművészeti Főiskola díszlettervezői tanszéké­nek vezetője, 1977 óta főiskolai oktató. Megalapítója és vezető személyisége a szlovákiai pro­fesszionális díszlettervezői iskolá­nak. Nevét az egész világon isme­rik. Előadott például 1969-ben Ha­vannában, 1974-ben a kaliforniai Santa Barbara egyetemen, aztán a Mexikói Szépművészeti Intézet­ben. Hogyan tekint vissza erre a tevékenységre?- Iskolarendszerünk is kifejezi a szcenográfia szoros kötődését a színházhoz. Míg a világ legtöbb országában a színházi díszletter­vezést a képzőművészeti főiskolá­kon oktatják, addig nálunk, Prágá­ban és Bratislavában ezt a művé­szeti ágat a színházművészeti ka­ron tanulhatják. Nagyon sok tehet­séges és külföldön is elismert szcenográfus került ki már a főis­kola padjaiból. A pedagógiai mun­kában - de nemcsak abban- nagy segítségünkre van a szín­ház jól felszerelt és kitűnő szak­embereket foglalkoztató központi műhelye, mely egyike a legna­gyobbaknak Európában. Saját szakmunkásképzőjében mintegy száz fiatal tanulja a színpad szá­mára fontos szakmákat: az aszta­los, festő, szabó, cipész, kárpitos, parókakészítő és egyéb mester­séget.- Min dolgozik jelenleg és mi­lyen feladatok várnak önre ebben az évben?- A huszonnyolc országot tö­mörítő OISTT (Színpadi Díszlet- tervezők és Színpadi Technikusok Nemzetközi Szervezete) szceno- gráfiai szekciójának elnökeként minden évben külföldön is foglal­koztatnak. Szeptemberben Shakespeare Rómeó és Júliájával nyitják meg az északi országok legkorszerűbb színházát, az oslói új színházat. Ehhez készítem a színpadi képet. Májusban kell leadni a kész terveket, ezért most kéthetenként Norvégiába utazom. Teljesen modern, a mában játszó­dó előadás lesz Tybalt japán mo­torkerékpáron, Rómeó Fiat kisau­tón száguldozik a színpadon. Ter­mészetesen a színpadi képnek is ezt a légkört kell tükröznie.- És itthon?- Most februárban mutatták be az én színpadképemmel a brnói operában Verdi Nabuccóját. A Szlovák Nemzeti Színház Su- choň Svätopluk című operájának felújításával köszönti hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulóját. Ez már a negyedik inszcenációja lesz nálunk e zenedrámának, mindegyiknek én terveztem a díszleteit. Eddig - a szlovák nemzeti operának megfelelően- ünnepélyesek voltak a díszletek is. Ezúttal azonban egyetértve a rendezővel és a szövegkönyvet is figyelembe véve a realisztiku­sabb ábrázolás mellett döntöttünk. A cselekmény időpontjában ugyanis már felbomlóban van a Nagymorva Birodalom és a szín­padi képpel is a belső és külső konfliktusokat szeretném érzé­keltetni. Ezenkívül a prózai szín­házban Tajovský Bűn című darab­jának díszleteit tervezem, majd az év végén újabb feladat vár az operában: Bizet Carmenjének új inszcenációja. Ladislav Vychodil nemzeti mű­vész hatvanöt éves, de munkabí­rását, ötletgazdagságát, a színpa­di művészetbe, annak kulturális elhivatottságába vetett töretlen hi­tét sok fiatal megirigyelhetné. DELMÁR GÁBOR ÚJ SZÓ 6 1985. II. 28.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom