Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-21 / 44. szám, csütörtök

Közös felelősség Fegyelem, fegyelmezés az iskolában A ligha akad olyan nevelő, aki ne mondta volna, vagy leg­alább ne hallotta volna a megál­lapítást: baj van a fegyelemmel. E kijelentés hátterében meghatá­rozott nézetek és ítéletek húzód­nak meg a kívánatos gyermeki magatartásról, s a legkülönbözőbb tapasztalatok eredményeképpen fogalmazódnak meg. A fegyelem ugyanis a valóságos pedagógiai gyakorlatban a jól észlelhető fel­színi tünetjelenségekhez tartozik - merészebb pedagógusok azt a kijelentést is megkockáztatják olykor, hogy már az első tanítási órán diagnosztálható: fegyelme­zett-e az adott osztály vagy sem. Az iskolai fegyelem nagyon bo­nyolult pedagógiai kérdés, s úgy tartják, meglétéért elsősorban az adott intézmény pedagógusai a felelősek. Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy a pedagó­gus felelősségének a túlhangsú­lyozása mélyebben gyökerező tár­sadalmi okok és pedagógiai hibák elkendőzésére is alkalmas, s nemegyszer éppen azt eredmé­nyezi, hogy a nehéz feltételek kö­zött dolgozó pedagógusok a fe­gyelmezetlenségnek csak a tüneti kezelésére vállalkoznak. A fegyelem az emberi együtt­élés elengedhetetlen feltétele, ez­zel fejezzük ki tiszteletünket a többi ember iránt. A fegyelem, az ön­uralom és a fékezés képessége is, amely azt segíti elő, hogy kordá­ban tartsuk vágyainkat, uralkod­junk hangulatainkon, elviseljük a csapásokat, a nehézségeket. A fegyelem azonban korántsem csak fékezést, elfojtást jelent, ha­nem éppen ellenkezőleg: a fegye­lem az erők összpontosításának, a kellő időpontban való mozgósí­tásának és szükséges méretű mozgásban tartásának összetett képessége. A fegyelem vagy a fe­gyelmezetlenség ezért mindig csak az adott tevékenység függvénye­ként értékelhető: más a fegyelem dolgozatíráskor, más a didaktikai já­ték alkalmazásakor, amikor ver- senyzünk, ki ismeri fel a versidé­zet szerzőjét, más, ha vitatkozunk, ha tanműhelyben dolgozunk, vagy ha a házi feladatot írják a tanulók a napközi otthonban. A fegyelem­nek logikusan kell illeszkednie a tanítási óra tevékenységének a jellegéhez és pedagógiai cél­jához. Az egyik szülői értekezleten, amelyen arról volt szó, hogy a ta­nítási órák eredményességét nagymértékben akadályozza a ta­nulók fegyelmezetlensége, az egyik szülő azt mondta: „Én mint szülő, édeskeveset tehetek az is­Hideg pillanatkép Téli vasárnap este. A vasúti pályaudvarról indított villamos óvatosan halad a város utcáin. Jóformán csak araszolgat, mert az orkán erejű szél hóbuckákat ,,épit“ útjába, a csontfagyasztó hideg megbénítja a távirányítású sínváltókat, s ilyenkor nem árt az elővigyázatosság. Az utasok dide­regnek, szótlanul toporognak; a jégvirágos ablaküvegen át kém­lelni próbálják a fázó világot. Az egyik megállóhoz közeledve hirtelen furcsa jelenet zavarja meg a villamos belső csendjét. A jármű fékezésére egy nő felpattan a fű­tött ülőkéről, karon ragadja az előtte ülő, ültében szunyókáló kis­lányt, és a ,,tündérek birodalmá­ból“ ráncigálja ki a zimankós esté­be. Persze, a gyereknek nem tet­szik ez a durvaság, azon nyomban tiltakozik, majd sírva fakad. De az anyja sem hagyja magát. - Csak nem gondolod... (itt egy nyomda- festéket nem túró jelző következik) kölyke, hogy miattad a következő megállóról jövünk majd vissza... Méghozzá ilyen zord időben! - ri- pakodik csemetéjére, akinek kipi­rult arcocskáján közben egy-két pofon is elcsattan. A kislány sírva, az anya pulyka­mérgesen száll le. A ,,leckézte- tés“ a megállóban is folytatódik. A villamos elindul döcögve; benne még nagyobb a hideg, és a csend. GAZDAG JÓZSEF kolai fegyelem megteremtése ér­dekében, azonban van egy jó ta­nácsom: kerüljön jobban az előtér­be az érdeklődés felkeltése, s mindjárt nem lesz fegyelmezet­lenség.“ A fegyelmezetlenséget általá­ban működési és magatartási za­varként értelmezik, amelyet a ne­velési folyamatban, annak feltétel- rendszerében és a reá ható társa­dalmi folyamatban meglevő hiá­nyok, ellentmondások okoznak. Ebből következik, hogy egy szülő nem keveset tehet gyermeke isko­lai magatartása érdekében, hiszen az otthoni nevelés következmé­nyeképpen alakul a gyermek sze­mélyisége, ott töltődik fel pozitív vagy negatív tartalommal, ott sajá­títja el a magatartás alapvető sza­bályait. Egy szülő tehát igenis fe­lelős azért, hogy például a gyere­ke mosdatlanul, hanyag öltözék­ben jelenik meg az iskolában, ha meglopja osztálytársát, de azért is, ha szemtelen a pedagógussal. A tanítóval szembeni viselkedés jellembeli dolog, a jellem formálá­sában pedig a szülői ház, a csalá­di értékrend szerepe vitathatatlan. Az órák szervezése és a fegyel­mezés kérdése nagy múltra tekint vissza. Móricz Zsigmond elbeszé­lésében például a rektor bácsi fe­gyelmezési módja a következő volt: ha új gyerek érkezett az isko­lába, lekent az újoncnak egy ha­talmas pofont, s azt mondta: látod, mekkorát kaptál, pedig semmit sem csináltál. Ha még csinálsz is valami rosszat, akkor mekkorát fogsz kapni! Hány példát lehetne hozni Dickens regényeiből, ame­lyekben a fizikai retorzió, a nád­pálca volt a fegyelmezés egyértel­mű eszköze. Ezt persze nem mint követendő példát említettük, hi­szen ez már mind a múlté, a tanító ma a legkisebb nebulóban is az embert kell, hogy lássa. A gyer­meknek azonban ezt a pedagógu­si magatartást honorálnia kell. A család sokat tehet azért, hogy a gyermek ne éljen vissza azzal, hogy egyenrangú partnerként ke­zelik otthon és az iskolában. Ta­nulja meg: helyt kell állnia olyan­kor is, amikor az óra unalmasabb, a feladat nem túl érdekes. Nyilván nem vonjuk kétségbe egy pillanat­ra sem az érdeklődés felkeltésé­nek a fontosságát, hiszen régóta bizonyított, milyen motiváló erőt jelent, mennyire megkönnyíti a ne­hézségek leküzdését. D e ne legyen szüksége a pe­dagógusnak a gyermek kegyeire! A matematikai feladatok lelke­sebb megoldására izgalmas szö­veges példákkal édesgesse az ok­tató a tanulókat? Tűzdelje tele a kémikus látványos kísérletekkel az óráját? A közönyös csak az érdekes szöveg elhangzásáig fü­lel, a tűzijáték folyamatára figyel, az elméleti következtetésekre már nem: esetleg éppen zavaró tevé­kenységbe kezd. Úgy véljük: a ne­velés - a meggyőzés, példaadás, buzdítás, magyarázat stb. mellett - nem nélkülözheti a kényszerí­tést, egyrészt azért, mert az isko­lának egyszerűen nincs joga ah­hoz, hogy az egyes tanulók belá­tási fejlettségének és hajlandósá­gának szolgáltassa ki a közösség munkafeltételeit, másrészt azért sem, mert a fegyelem gyakorlása, átélése - még ha kényszer útján történik is - maga is forrása an­nak, hogy szükségét belássuk, s megízleljük szépségét is. Te­gyük hozzá azonban, hogy semmi esetre sem a gyermek emberi méltóságát sértő eszközökkel, fizi­kai megtorlással, nádpálcával, po­fonnal, mert ez hozhat ugyan pilla­natnyi eredményt, megjuhászko- dást, de nem eredményezi a fe­gyelem szükségességének a be­látását, a normával történő azono­sulást. A fegyelmezettség lényegében az egész nevelési folyamat ered­ménye. Igen nagy szerep jut az optimális erőkifejtésnek, az önfe­gyelmező tréningnek, a gondol­kodás fegyelmezettségét elősegí­tő eljárásoknak, a testi és a lelki erő ellenállóképességét fejlesztő gyakorlatoknak. Ha ezek az önfe­gyelem, a kitartás, a bátorság edzésének és felmutatásának já­tékos-komoly alkalmaiként való­sulnak meg, ha óvakodunk attól, hogy az akaratedzés eszközétől a megtörés eszközévé válljanak, akkor járulnak hozzá a jellem tu­datos alakításához. A fegyelem szükségességé­nek az elfogadását a szü­lőknek is segíteniük kell. Pedagó­gusaink „örökzöld“ panasza, hogy pont azokkal a szülőkkel a legnehezebb kapcsolatba lépni, akiknek a gyermekeivel rendsze­resen tanulási, nevelési, fegyel­mezési problémáik vannak. Nem csökkenti a gondot, hogy egyes - egyébként kiegyensúlyozottan élő, gyakran egygyermekes - csa­ládok nevelési stílusát az engedé­kenység, a gyermek kívánságai­nak kritika nélküli teljesítése adja. Ha a felnőtt idejétmúlt értéknek tartja a következetességet, a szi­gorúságot, a pontosságot és a fe­gyelmezettséget, gyermekei ne­velésében sem tartja szem előtt azokat. Nagyon megnehezíti az iskola munkáját, a tanulók tárgyi­lagos értékelését, ha a szülő elv­telenül védi gyerekét, menti mu­lasztását, kicsinyíti hibáit. Akad olyan szülő is, aki a modernség látszatában tetszelegve pajtáši vi­szonyt alakít ki gyermekeivel, s az egyenrangúság rossz értelmezé­se alapján válogatás nélkül ecse­teli családi körben a gyermek er­kölcsi fejlődését zavaró, ellent­mondásos tapasztalatait, elha­markodottan ítél és mond véle­ményt. Problémát jelent az idő­sebb tanulók példamutatásának a hiányossága, illetve a fiatalabb kor­osztályok széndékos negatív be­folyásolása, az elemi magatartási szokások, szabályok és a hagyo­mányok szándékos megsértése, a tanulni szerető, igényes tanulók kigúnyolása, elszigetelése. A családi otthon mellett a köz­vélemény, az „utca“ is nagyon eltérően reagál a fiatalok magatar­tására, indulatosan, türelmetlenül vagy bántó közönnyel. Hányszor láthatjuk, hogy milyen sértő, ag­resszív módon utasítanak rendre egyes felnőttek esetleg csak vi­dámságuk és ifjú koruk okán han­gosabb, izgágább fiatalokat, de legalább ilyen gyakori, sőt gyako­ribb a közöny, amellyel szó nélkül hagyják az alig tízéves „kölykö- ket“ verekedni, alkoholt fogyasz­tani, cigarettázni. O-y ükséges lenne, hogy OZ. a mainál „nevelőbb“ környezet alakuljon ki az iskolák körül, otthon és az utcán is. Olyan környezet, amely saját magatartá­sát a gyermekre gyakorolt hatás szempontjából is mérlegeli s távla­tos felelősség vezérli, tevékeny kapcsolatokat épít ki az iskolával, a közművelődési intézmények­ke| SZEBERÉNYI JUDIT kandidátus Hagyományok és értékek KULTURÁLIS KÖRKÉP FÜLEKRŐL Még a helybeli lokálpatrióták közül is sokan csak a gyár, a vár és a sár városának tartják Füleket (Fiľakovo). Lehet persze állításukban némi öngúny is, vagy csupán a tömörség és a jó hangzás miatt vélekednek igy, mert akár a fiatalok városának vagy a kultúra és a birkózás egyik fellegvárának is nevezhetnék lakóhelyüket.- Valóban fiatalodik a város - állapítja meg Jana Halajová, a SZISZ városi bizottságának el­nöke, hiszen szervezetünk taglét­száma már meghaladja az ezerkétszázat, s nagyon sok olyan környékbeli fiatal látogatja iskolá­inkat, dolgozik üzemeinkben, akik számára a szakmai előrelépés mellett biztosítanunk kell a politikai fejlődés, a kultúra és a szórakozás Mázik István a művelődési otthon vezetője (A szerző felvétele) lehetőségeit. A város alapszerve­zeteinek tagsága részt vesz a ke­rületi és járási bizottságaink által meghirdetett politikai, kulturális és sportrendezvényeken, s ezeken általában sikeresen szerepelnek. Emellett magunk is keressük a szórakozás és a művelődés új, hatékonyabb formáit, ezért a disz­kókon kivül ezekben a hetekben vetélkedőket, zenés esteket, far­sangi bálokat rendezünk, nyáron pedig szabadtéri politikai és kultu­rális rendezvényeket szervezünk, s rendszeressé váltak a honisme­reti kirándulások, sőt a színházlá­togatások is. Évenként megláto­gatjuk a zvoleni várjátékok előa­dásait, s más tömegszervezetek­kel közösen sport- és honvédelmi játékokat rendezünk. Sajnos, a városi szervezetnek nincs önálló klubja, így sokszor a helybeli isko­lákra, üzemekre szorulunk. A Ko- vosmalt és a Mier üzemi szerve­zeteivel való együttműködést ki­elégítőnek tartom, s a városi párt- bizottság részéről is megfelelő tá­mogatásban részesülünk. A város második legnagyobb üzemében, a Béke bútorgyárban mintegy száztagú ifjúsági szerve­zet működik.- Nekünk a közelmúltig jól fel­szerelt, minden igényt kielégítő klubunk volt - tájékoztatott Benko Attila, a SZISZ üzemi szervezeté­nek elnöke -, használatáról azon­ban gazdasági okokból le kellett mondanunk. Reméljük, nem soká­ig nélkülözzük, hiszen már épül az új szakmunkásképző, amelyben megfelelő helyiségek állnak majd rendelkezésünkre. Addig sem tét­lenkedünk azonban, tagjaink előtt ugyanis nyitva állnak a szomszé­dos nagyüzem, a zománcgyár lé­tesítményeinek ajtajai is. Emellett a városi művelődési otthon is megteremti a fiatalok számára a kulturális munka és a művelődés feltételeit, különösen amióta az intézmény élére egy lelkes, hozzáértő, s a kultúra fej­lesztéséért sokat vállaló fiatalem­ber került Mázik István szemé­lyében.- Egészségi állapotom és csa­ládi körülményeim is közrejátszot­tak abban, hogy a kassai (Košice) Tháliában eltöltött hónapok után elfogadjam a szülővárosomban felkínált állást. Őszintén szólva nem bántam meg a döntést, mert olyan helyre kerültem, ahol értel­me van a fáradozásnak. Persze gond, probléma akad bőven a tö­megkultúra és közművelődés te­rületén is. Létesítményeink több­sége elavult, korszerűsítésre szo­rulna; a klubra, színházteremre és a mozira gondolok, csakhát ez pénz kérdése. Akcióinkat főleg az üzemi klubban rendezzük meg, esetleg a közeli települések műve­lődési házait vesszük igénybe. Ja­nuár elseje óta ugyanis hozzánk tartozik a fülekpüspöki (Fil'akovs- ké Biskupice) és a bolgáromi (Bul­hary) művelődési ház is. Ennél is jelentősebb változást jelent mun­kánkban, hogy az eddigi költség- vetési szervezeti formáról áttér­tünk egy másikra, amely gazdasá­gilag teljes önállóságot, önellátott­ságot feltételez. Lényegében tehát saját erőforrásainkból kell előte­remteni működésünk anyagi fede­zetét. Nem lesz könnyű, de meg­próbálunk talpon maradni. Egysé­ges kulturális tervet dolgoztunk ki, s ez annyira gazdag és sokrétű, hogy keretein belül minden kor­osztály megtalálja a lehetősége­ket az aktiv pihenésre és a szóra­kozásra. Szinte hetenként sor ke­rül valamilyen társulat, együttes vagy szólista fellépésére, s igen gyakoriak az irodalmi estek, a mű­vészekkel, írókkal való találkozá­sok is. Persze, a saját amatőr csoportjaink is aktívak; a színját­szó csoport, a férfi és női énekkar, a tánccsoportok, az Aprópalóc, a „még apróbb palóc“ fellépései mindig nagy tömegeket vonzanak, s a zenei és képzőművészeti élet is fellendülőben van. Mázik István, a Zsákszínház vezetője, rendezője és színésze ezután néhány nevet is megemlít, akik különösen sokat tesznek a pezsgő kulturális életért váro­sukban. Kerekesné Csaba Blanka nemcsak kitűnő előadó, hanem remek szervező is; Kovács Ildikó a színjátszó csoport tagja, Danyi Irén hivatásos színész lett, Mikola Róbert pedig színházművészeti főiskolára jár. Legalább százan ta­nulnak zenét Gordos László stú­diójában, így az utánpótlás is biz­tosított. A dalénekesek közül Oláh Erika legutóbb megnyerte a hazai magyar táncdalénekesek verse­nyét, a Melódiátis. A dzsesszbalett Tóth István irányításával ér el mind átütőbb sikereket, s a művé­szeti alapiskola képzőművészeti szakköreiben folyó munka is egyre eredményesebb. Az előadók közül Kerekesné Csaba Blanka már diákkorában megkedvelte a vers- és a próza­mondást. Sokoldalúságára jellem­ző, hogy újabban nemcsak ezek­kel arat sikert, hanem színészként, konferanszként, sőt táncosként is.- A színjátszó csoporttal tavaly tizenegy előadást tartottunk; ezek­nek közel hat és fél ezer nézőjük volt. A Hókirálynő után most Tho­mas Brandon Charlie nénje című háromfelvonásos zenés komédiá­ját próbáljuk; a bemutatót április közepére tervezzük. Az új darab valamennyiünk számára szokat­lan feladatot jelent, ezért is tekin­tünk nagy várakozással a premier elé. A próbák állandó látogatója Oláh Erika is, aki már a Hókirály­nőben is besegített.- Hatéves korom óta énekelek. Kedvelem a lirai hangvételű szá­mokat, azonban szeretnék más műfajjal is próbálkozni. Ha minden sikerül, jövőre a politikai dalfeszti­válon is indulok, s a magyarul már előadott sikerszámokat átültetjük szlovákra is. Nagyon örülök, hogy tavaly meghívtak egy rádiófelvé­telre, s ígéretet kaptam egy kisle­mez kiadására is. Mint említettem, szívesen „ugrok be“ más műfa­jokba is.- Nálunk két dolog miatt is igé­nyes a munka - állapítja meg mintegy összegezésként Mázik István. - Először a gazdag hagyo­mányok, másodszor a jellegzetes munkásközeg miatt, amely köztu­dottan nem fogad el akármit, csak­is a tiszta és az igaz értékekre „vevő“. Jóleső érzés hallani, hogy a fü- leki kulturális élet egyik fáklyavi­vői, a fiatalok mindezt felismer- ték HACSI ATTILA ÚJ SZÚ 6 1985. II. 21. 0) í 4* Q> > 5 c m > » :0 :0 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom