Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-12 / 10. szám, szombat
Milán Václavík mérnök, vezérezredes a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új nemzetvédelmi minisztere Milán Václavík mérnök, vezér- ezredes, nemzetvédelmi miniszter 1928 március 31-én Predmierben (žilinai járás) született. Géplakatosnak tanult, s ebben a szakmában dolgozott a Považská Bystri - ca-i Vágmenti Gépgyárban 1949- ig, amikor megkezdte tényleges katonai szolgálatát. 1951 óta hivatásos katona. Elvégezte a Frunze Katonai Akadémiát és a Szovjet Fegyveres Erők Vezérkarának Katonai Akadémiáját. Számos parancsnoki és vezérkari tisztséget töltött be a csehszlovák néphadseregben. 1983 óta a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnökének első helyettese volt. A CSKP-ba történt belépése óta különféle tisztségekben aktívan tevékenykedett a hadsereg pártszervezeteiben. Volt helyi és járási nemzeti bizottság képviselője, 1981-ben a Cseh Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. Érdemeit a Munka Érdemrenddel, a Vörös Csillag Érdemrenddel, A haza védelmében szerzett érdemekért kitüntetéssel és más állami kitüntetésekkel méltányolták. Eszmecserét folytattak a gazdasági együttműködés kérdéseiről (Folytatás az 1. oldalról) kovval, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökével, aki szovjet küldöttség élén részt vett a KGST tervezési együttmüködési bizottságának ülésén. A baráti és elvtársi légkörű találkozón tapasztalatcserét folytattak a KGST-tagországok gazdasági csúcstalálkozóján elfogadott határozatok végrehajtásáról. Megvitatták az 1986-1990. évi népgazdaságfejlesztési tervek egyeztetését, valamint a gazdasági és a tudományos-műszaki együttműködés 2000-ig terjedő hosszú távú programjának előkészületeit, s nagyra értékelték a csehszlovák-szovjet gyártásszakosítás és kooperáció fejlődését. A találkozón részt vettek: Svätopluk Potáč és Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyet - tesek, valamint Zbynék Soják, a CSKP KB osztályvezetője. Jelen volt még Nyikolaj Inozemcev, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának első alelnöke és Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Az állami célprogramok következetes megvalósításával Sajtótájékoztató a csehszlovák népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztésének eredményeiről és feladatairól (Tudósítónktól) - JaromírObzi- na elvtárs, a szövetségi kormány alelnöke sajtókonferencián tájékoztatta tegnap a prágai, valamint távközlési kapcsolással a bratislavai újságírókat a csehszlovák népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztésében elért eredményekről, valamint az ilyen irányú állami célprogramok tartalmáról. Beszámolójában kiemelten foglalkozott az alapkutatás fő területeivel, továbbá a kutatási eredmények gyakorlati érvényesítésében szerzett tapasztalatokkal. Részletesen ismertette a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében, főleg a Szovjetunióval folytatott tu- dományos-műszaki együttműködésünk elmélyítésének fő irányzatait, s kitért a licencekkel való gazdálkodás kérdéseire is. Többek között azt is megemlítette, hogy Csehszlovákia nemzeti jövedelmének több mint 4 százalékát fordította tudományos-műszaki fejlesztésre, s ezzel a részaránnyal a világ első tíz állama között szerepel. Az egyes reszortokban és vállalatoknál azonban sokkal céltudatosabban és rugalmasabban kellene kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat. Obzina elvtárs rámutatott, hogy a 8. ötéves tervidőszakban, s a további években a tudományos-műszaki fejlesztés állami célprogramjainak megvalósításával olyan gyakorlati eredményekre törekszünk, amelyek döntő mértékben növelik Csehszlovákia hozzájárulását az egész szocialista közösség gazdasági és tudományosműszaki haladásához. (-ai) Magasabbra emelik a mércét (Tudósítónktól) - A Honvédelmi Szövetség előtt álló feladatokról volt szó a Bratislavában tegnap megtartott sajtótájékoztatón. Egyd Pepich vezérőrnagy, a szövetség szlovákiai központi bizottságának az elnöke bevezetőül elmondta, hogy az alapszervezetekben ezekben a hetekben fejezik be a tagkönyvcserét. Az előzetes felmérések szerint növekszik a szlovákiai szervezet taglétszáma, s megközelíti a háromszázki- lencven ezret, örvendetes tény, hogy a tagok mintegy 20 százaléka tizennyolc éven aluli fiatal. A szövetség sportvetélkedőket és nemzetközi rendezvényeket szervez. Az alapszervezetek ósz- szel tartják meg az évzáró taggyűléseiket, majd sor kerül a járási konferenciákra. Az idén is megrendezik a honvédelmi hetet. Mindent megtesznek azért, hogy a sorkötelesek felkészítése még színvonalasabb legyen. A szakköri tevékenység terén a műszaki sportok kerülnek előtérbe, az év végéig kiépítik a kerületi elektronikai kabinetokat. Koloman Kováč ezredes, a központi bizottság alelnöke a továbbiakban arról szólt, hogy az iskolák és a szövetség sportolói lelkesen készülnek az országos spartakiádra. Végezetül arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a fasizmus fölött aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából nemzetközi autóversenyt rendeznek. A versenyzők április 18-án indulnak Moszkvából és május 9-én érnek Berlinbe. Az európai szocialista országok honvédelmi és ifjúsági szervezetei négy-négy gépkocsival képviseltetik magukat. -njMegnövekedett az energiaszükséglet (Folytatás az 1. oldalról) čák mérnök. - Ez azt jelenti, hogy a folyamatosan termelő gyáraknak, üzemeknek, az összes intézménynek és a háztartásoknak a hétvégén teljesíteni tudjuk a tervekbe foglalt igényléseiket. Mivel azonban most a többletként hálózatba juttatott energia legnagyobb részét éppen a kisfogyasztók égetik el, arra kérjük a lakosságot, hogy az esetleges későbbi korlátozások megelőzése érdekében sehol se hagyják fölöslegesen bekapcsolva a háztartási munkagépeket, vagy az egyéb sok energiát igénylő készülékeket. - ly Koivisto-Arhipov találkozó (ČSTK) - Mauno Koivisto finn elnök tegnap fogadta Ivan Arhi- povot, a Szovjetunió Minisztertanácsának első alelnökét. A találkozó a szovjet-finn kormányközi gazdasági együttműködési állandó bizottság 30. ülésszakának végén valósult meg. A baráti beszélgetés során a két államférfi a szovjet-finn kereskedelmi és gazdasági együttműködés további bővítésének kérdéseivel foglalkozott. Gromiko fogadta a francia nagykövetet (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első alelnöke, külügyminiszter tegnap Moszkvában ebédet adott Claude Arnaud szovjetunióbeli francia nagykövet tiszteletére, aki befejezi megbízatását a Szovjetunióban. A pohárköszöntökben mindkét fél hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok elmélyítése különböző területeken a Szovjetunió és Franciaország között megfelel a szovjet és a francia nép létérdekeinek. A nemzetközi helyzet jelenlegi fejlődése során a két ország együttműködésének hozzá kellene járulnia Európa és az egész világ helyzetének lényeges javulásához. Február 28-ig (ČSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság idei nemzeti díjának odaítélésével kapcsolatos javaslatokat az intézmények, közületek és magánszemélyek február 28-ig a következő címre küldhetik be. Ministerstvo kultúry, Suvorovova 12, 813 31 Bratislava Folytatódik az MX-program (ČSTK) - George Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere a Kongresszusban tett látogatása során megerősítette, hogy a Reagan-kormányzat folytatja az MX típusú interkontinentális rakéták gyártását és telepítését, jóllehet, számos amerikai katonai szakértő és törvényhozó ellenzi ezt. Az Egyesült Államok diplomáciájának irányítója úgy vélte, hogy az MX-program megszüntetéséről csakis a küszöbönálló szovjetamerikai fegyverkorlátozási tárgyalások eredményei alapján lehetne szó. A Pentagonban bejelentették, hogy ma Connecticutéban vízre bocsátják az újabb, sorrendben immár a hetedik Trident típusú stratégiai rakétákkal felszerelt Ohio osztályú tengeralattjárót. Az Alaszka elnevezésű tengeralattjáró, amelyet a General Dynamics cég gyártott, 18 700 tonna vízki- szorítású és 24 darab T-4 típusú rakéta hordozására alkalmas. Jobban és ésszerűbben kell gazdálkodnunk (ČSTK) - Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára tegnap Václav Janoušeknek, a CSKP KB osztályvezetőjének, František Škorničkának, az észak-csehországi kerületi pártbizottság iparügyi titkárának és Miroslav Bauernek, az Északcsehországi Barnaszénmedence Konszern vezérigazgatójának társaságában ellátogatott az Ústí nad Labem-i Antonin Zápotocký Fűtőanyagipari Kombinát több üzemébe Bányászokkal, munkásokkal, műszaki dolgozókkal, párt-, szakszervezeti és ifjúsági tisztségviselőkkel beszélgetve elismeréssel szólt arról az önfeláldozó munkáról, amellyel a rendkívüli hideg napokban a külszíni bányákat, az energia- és a gázipari létesítményeket üzemeltetik.- Ezekben a hideg napokban - mondotta Josef Haman - gyakran eszünkbe jutott, mekkora értékük van az egész társadalom és mindannyiunk számára a fűtőanyag- és az energia- tartalékoknak. De arra is gondoltunk, hogy jobban és ésszerűbben kell gazdálkodnunk, és következetesen fel kell használni a gazdálkodás társadalmi ellenőrzésének eredményeit. A béke megőrzése mindennél fontosabb Az NDK vezető testületeinek nyilatkozata (ČSTK) - az NDK napilapjai tegnap közzé tették az NSZEP Központi Bizottságának, az NDK Állam- és Minisztertanácsának, a Nemzeti Front nemzeti tanácsának a hitleri fasizmus felett aratott győzelem és a német nép felszabadulása 40. évfordulója alkalmából tett nyilatkozatát. A dokumentum emlékeztet a hitleri fasizmus - amely a német monopolistákat és nagybirtokosokat segítette volna a világuralom eléréséhez - keletkezésének és elterjedésének okaira. A Szovjetunió kísérletet tett arra, hogy időben megteremtse az agresszorral szembeni kollektív biztonsági rendszert, ez azonban a tőkés államok magatartása miatt nem járt sikerrel. A második világháborúban a Szovjetunió hozta a legnagyobb áldozatokat: a győzelem elérése 20 millió ember életébe és több mint 2 billió rubel anyagi veszteségbe került. A Szovjetunió felszabadító küldetése reményt adott a német népnek az új antifasiszta, demokratikus és szocialista életre. Ezt a reményt a német történelemnek, a német munkásosztály tapasztalatainak (Marxszal és Engelsszel kezdődően) köszönhetően ki is használtuk - szögezi le a nyilatkozat. A dokumentum a továbbiakban ezzel kapcsolatban rámutat a Német Kommunista Párt és a Német Szociáldemokrata Párt 1946-os egyesülésére, a Német Szocialista Egységpárt létrejöttének jelentőségére. Az NDK megalakulása 1949- ben történelmi mérföldkőnek számit a német és az európai történelemben. A nyilatkozat ezt követően emlékeztet az eltelt 35 év eredményeire, az NDK-nak a Szovjetunióval és más szocialista országokkal folytatott együttműködése sikereire. Leszögezi, hogy német földön jelenleg két független állam létezik - a szocialista Német Demokratikus Köztársaság és a kapitalista Német Szövetségi Köztársaság. E két ország méltán nevezhető azon egyensúly elemeinek, amely a háború következtében és a háború utáni években alakult ki. Az NSZK-ra nézve is érvényes a kötelezettség: mindent megtenni azért, hogy német földről soha többé ne induljon ki háború. Ebben az értelemben az NSZK elkötelezte magát az NDK-val, Szovjetunióval, Lengyelországgal és Csehszlovákiával kötött szerződésekkel, a helsinki Záróokmányban stb. Ennek mond ellent az amerikai közepes hatótávolságú rakéták provokatív telepítése az NSZK-ban, s ugyancsak az egyes bonni körök által hangoztatott revansista jelszavak is. A dokumentum befejező része megállapítja: a háború legfontosabb tanulsága az, hogy a béke megőrzése mindennél fontosabb. A békéért folytatott harc a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindent megteszünk a szocializmus erősítéséért és védelméért, hogy külpolitikánkat a lázas fegyverkezés elleni harcra, az enyhüléspolitika visszatérésére irányítjuk. A végső cél az atomfegyverek felszámolása Vélemények a szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozóról (ČSTK) - Gromiko szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter genfi tárgyalásait üdvözölte Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke azon a díszvacsorán, amelyet a diplomáciai testületek vezetői számára adott Berlinben. Kijelentette, az NDK minden állampolgára üdvözli a genfi megállapodást arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok tárgyalásokat kezd az űrfegyverkezés megakadályozásával, valamint a nukleáris fegyverek korlátozásával és csökkentésével kapcsolatos kérdések komplexumáról. Aláhúzta: a párbeszéd végső céljának az atomfegyverek felszámolását kell tekinteni. Miljan Komatina, a leszerelési konferencia főtitkára, az ENSZ főtitkárának nemzetközi bizalom megteremtésével foglalkozó kü- lönmegbízottja a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a genfi találkozó nagyon fontos lépést jelent a megfelelő irányban, a leglényegesebb azonban mégjiátra van. A Finn Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozata is pozitívan értékeli Gromiko és Shultz tárgyalásait. A dokumentum rámutat a lázas fegyverkezés megállításának szükségességére. Bettino Craxi olasz miniszter- elnök tegnap kijelentette, kormánya megelégedéssel nyugtázta a genfi tárgyalások eredményeit.. Mint mondotta, a párbeszédnek, a nemzetközi együttműködésnek nincs ésszerű alternatívája. A végső cél, amelyre mindannyian törekszünk, az atomfegyverek összes fajtájának megsemmisítése. Hozzáfűzte, hogy az olasz kormány hozzá kíván járulni a Kelet és a Nyugat közötti bizalmi légkör és együttműködés megteremtéséhez, ami viszont lehetővé tenné megállapodás elérését a nemzetközi stabilitás megszilárdításáról. Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások megkezdéséről szóló genfi döntést a Szovjetunió és más szocialista országok békepolitikája sikereként könyvelhető el. Nyilatkozatában kijelentette, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben Ausztriának is mindent meg kell tennie a nukleáris katasztrófa elhárításáért. Robert Hawk ausztrál kormányfő a szovjet-amerikai tárgyalások tényét üdvözölve azt tartotta különlegesen ösztönzőnek, hogy Andrej Gromiko és George Shultz megbeszélései konstruktív légkörben zajlottak. A rakétatelepítés ellen (ČSTK) - A genfi találkozó pozitív eredményeire tekintettel Belgiumnak most nem szabad engednie az Egyesült Államok nyomásának és nem egyezhet bele robotrepülőgépek elhelyezésének megkezdésébe az ország területén. Ezt hangsúlyozza Louis van Geyt, a Belga KP elnöke abban a nyilatkozatában, amelyet pénteken tett közzé a Le Drapeau Rouge című lap Wilfried Martens belga miniszterelnök közelgő washingtoni útjával kapcsolatban. Az atomfegyverek elleni fla- mand akcióbizottság nyílt levelet intézett Wilfried Martens miniszterelnökhöz, amelyben felszólítja, hogy ne egyezzen bele a robotrepülőgépek belgiumi telepítésébe. A két német állam viszonyáról (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke tegnap Berlinben fogadta Johannes Raut, Észak-Rajna- Vesztfália tartományi kormányának elnökét, aki látogatáson tartózkodik az NDK-ban. Bombamerénylet Bejrutban (ČSTK) - Bejrút nyugati részében tegnap forgalmas utcán egy bank épülete előtt erős robbanószerkezet robbant fel, amely megölt három személyt és több mint húszat megsebesített. A robbanás súlyosan megrongálta a bankot és néhány környező épületet. A rendőrség feltételezése szerint a robbanást 25 kg trinitrotoluén erejű pokolgép okozta. Bejruttól keletre, a hegyvidéken Szűk el-Gharb környékén tegnap súlyos tüzérségi párbaj tört ki a libanoni hadsereg és a drúz egységek között. Erich Honecker többek között rámutatott arrak, hogy a két német államnak aktív erőfeszítéseket kell tennie a béke, a leszerelés és az enyhülés érdekében. Hangsúlyozta, hogy kölcsönös kapcsolataik tovább bővülhetnek a realitás és az NDK, valamint az NSZK kapcsolatainak alapjairól szóló szerződés alapján. Johannes Rau annak a nézetének adott kifejezést, mindent meg kell tenni azért, hogy német földről soha többé ne induljon ki háború. Ezzel kapcsolatban ugyancsak üdvözölte a genfi megbeszélések eredményeit és állást foglalt a kelet-nyugati együttműködés mellett. ÚJ SZÚ 2 1985. I. 12.