Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-29 / 24. szám, kedd
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1985. január 29. XXXVIII. évfolyam 24. szám Ára 50 fillér Következetesebben Az utóbbi években mindinkább tapasztalható, hogy az ellenőrzés színvonalának emelése a pártmunka fontos részévé vált. Ezt tükrözik egyebek között a már megtartott év eleji pártgyűlé- sek beszámolói is. A pártszervezetek többségében az elmúlt évben többször is ellenőrizték: mi valósult meg a tervből s a határozatokból. A legtöbb helyen helyesen értelmezték az ellenőrzés fő célját. Azt, hogy a pártszervezet miképpen segített a kitűzött feladatok teljesítésében, s mit tett az ezzel összefüggő politikai-szervező munka fogyatékosságainak a felszámolásáért. Persze, a pártellenőrzésben is érvényes a differenciálás elvének a megtartása. Igazodnia kell egy adott üzem vagy intézmény tevékenységi köréhez, a termelési szférában a termeléshez, az iskolákban az oktató-nevelő munkához, a kutató intézetekben a kutatáshoz stb. Ahol a fenti elveket megtartják és ezek szellemében végzik a pártellenőrzést, ott az eredmények sem maradnak el. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Jednota fogyasztási szövetkezet pártszervezetében például az ellenőrzést és a számonkérést egy háromtagú csoport végzi. A csoport tagjait a pártgyűlésen választják meg. Munkájukat is az egész tagság nevében végzik, méghozzá szigorúan és következetesen, senkinek sem néznek el semmit. Az is természetes, hogy a hibák felszámolásából a párton kívüli dolgozók is cselekvöen kiveszik a részüket. Nem véletlen, hogy a Jednota dolgozói az 1984-es év kereskedelmi tervét közel hatmillió koronával túlteljesítették. Ez a példa arról is képet ad, hogy ahol megfelelő szinten érvényesítik a párt vezető szerepét és nem formális az ellenőrzés, ott jó a párt és a tömegek kapcsolata. Csak így érhető el, hogy a feladatok teljesítésében mindenki egy emberként vesz részt. E témakör kapcsán szót kell ejtenünk arról is, hogy sajnos, még nem minden pártszervezetben ellenőrzik következetesen a határozatok és feladatok teljesítését. Nem fordítanak kellő figyelmet a kezdeményezésre, a lehetőségek, az anyagi és szellemi tartalékok jobb kihasználására, s nem utolsósorban az igényességre. Az is előfordul még, hogy - bár az ellenőrzés rendszeres - nem elemzik kellő mélységben a hibák okait, nem jelölik ki az új feladatokat, s nem ösztönöznek előremutató javaslatok kidolgozására. Találkozunk olyan esetekkel is, amikor a gazdasági vezetők beszámoltatása csak formális. Felsorolják az eredményeket, de a hibákról hallgatnak. A beszámoló még csak nem is utal az ott dolgozó kommunisták álláspontjára és a további feladatokra. Pedig erre ott is szükség van, ahol rendjén mennek a dolgok, hát még ott, ahol alacsony színvonalú mind a gazdasági, mind a pártmunka irányítása. Természetesen az sem véletlen, hogy az ilyen pártszervezetekben egy enyhébb bírálatot is csak úgy fogalmaznak meg, hogy előbb a témát többször körbejárják, s számtalan jót elmondanak a hibákért felelős személyről. A gondok, a bajok magyarázatára pedig minduntalan előkerülnek a „külső“ és az úgynevezett „objektív“ tényezők, mint indokok. Hiszen köny- nyebb a „külső“ okokra hivatkozni és másokat hibáztatni, mint saját gyengeségeinket feltárni és beismerni. Abban tehát, hogy az igényes és bonyolult gazdasági, társadalmi feladatokat hogyan és milyen színvonalon oldjuk meg, nagyon is meghatározó a pártellenőrzés milyensége. Csak a folyamatos és következetes ellenőrzéssel érhetjük el a hibák valós okainak feltárását és azok kiküszöbölését. Mindezekhez az is hozzátartozik, hogy állandóan erősíteni kell a pártszervezet és a párton kívüli dolgozók között a kapcsolatot. A feladatok sikeres teljesítését ez is lényegesen befolyásolja. Éppen ezért a CSKP XVI. kongresszusán hozott határozattal összhangban: „... egyre nagyobb feladat hárul az ellenőrző és a revíziós bizottságokra. Még jobban hozzá kell járulniuk a párt- határozatok megvalósításához, a pártegység és a pártfegyelem megszilárdításához...“ TÖRÖK ELEMÉR Év eleji taggyűlés Kvetoslavovban Átfogóan elemezték az elvégzett munkát Jelen volt Ignác Janák elvtárs is (ČSTK) - Éveleji taggyűlést tartott tegnap a Kvetoslavovi, (dunaszerdahelyi - Dunajská Streda - járás), Magtermesztő Állami Gazdaság pártalapszervezete. Átfogóan elemezte az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára. A bizottság jelentése megállapította: a mezőgazdasági termelés intenzifikálásával kapcsolatos igényes feladatok teljesítéséhez jelentősen hozzájárultak a kommunisták. Különösen nagy aktivitást fejtettek ki tavaly, amikor nagyok voltak az igények a mezőgazda- sági dolgozók munkájával szemben. A beszámolót követő vitában Ignác Janák elvtárs is felszólalt. Nagyra értékelte az elért eredményeket és a feladatok folyamatos teljesítését, amelynek célja az önellátás mértékének növelése az alapélelmiszerek termelésében. Maximális figyelmet kell fordítani a talaj védelmére és termővé tételére, a trágya ésszerű hasznosítására, a mesterségesen öntözött terület növelésére és a minőségi biológiai anyagok felhasználására. A vállalat dolgozói előtt rendkívül igényes feladat áll: elegendő vetőmagot kell termeszteniük a nagyhozamú, újonnan nemesített fajtákból. Ez felelősségérzettel végzett munkát követel meg minden dolgozótól, aktivitást a kommunistáktól, és szükségessé teszi a többi dolgozó megnyerését a XVI. pártkongresszuson és a földmüvesszövetkezetek X. országos kongresszusán kitűzött célok elérésére. Az állami terv céljaival összhangban fejlődött az SZSZK gazdasága A Szlovák Statisztikai Hivatal jelentése az SZSZK gazdaságának tavalyi fejlődéséről és az 1984. év állami terv teljesítéséről Az SZSZK gazdasága 1984-ben egészében véve az állami terv alapvető szándékaival összhangban fejlődött. Növekedett az anyagi erőforrások képzése és a termelés növekményeit túlnyomórészt a munkatermelékenység növelésével biztosították, főleg az iparban és az építőiparban volt így. A mezőgazdasági feladatok túlteljesítése erőteljesebben hozzájárult az élelmiszerekből és mezőgazdasági nyersanyagokból való önellátás mértékének növeléséhez. Általában megvalósították a terv minőségi mutatóinak túlteljesítésére irányuló célfeladatokat. A gazdasági fejlődés gyorsabb üteme és a nagyobb gazdaságosság kedvezően hatott az SZSZK bruttó nemzeti jövedelmének képzésére (a külkereskedelem nélkül), az előzetes eredmények szerint ez a növekedés 4 százalékos volt. Az eredményekhez nagy mértékben hozzájárult a CSKP KB 10. ülésén és az SZLKP KB következő ülésén kitűzött feladatok végrehajtása. Ezek a feladatok a terv minőségi mutatóinak túlteljesítésére, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott kezdeményezés fejlesztésére irányultak. Persze, továbbra is tapasztalhattunk olyan fogyatékosságokat, melyek következtében termelésszerkezeti szempontból is eltértünk a tervezett feladatoktól, és ugyanez a helyzet a felhasználásban is tapasztalható. Főleg arról van szó, hogy néhány ágazat nem termelt a tervezettnek megfelelő mennyiségben, és a tervezettnél kevesebb állóeszközhöz jutottunk a beruházások révén. A népgazdaság meghatározó területein született túlnyomórészt kedvező eredmények jó kiindulási alapot teremtenek a 7. ötéves tervidőszak utolsó évére kitűzött feladatok teljesítéséhez. (Folytatás az 5. oldalon) A Cseh Statisztikai Hivatal Jelentése 1984-ben tovább gyorsult a cseh népgazdaság fejlődésének dinamikája, és növekedett hatékonysága. Az igényes gazdasági feltételek között sikerült biztosítani a bruttó nemzeti jövedelem 2,7 százalékos növekedését, miközben viszonylag kisebb volt a fűtő- anyag-, az energiahordozó- és a nyersanyag-felhasználás. Szilárdult a külső és a belső gazdasági egyensúly, csökkent a termelés energiaigényessége, javult a nyersanyagok hasznosítása és a belpiac ellátása. Bebizonyosodott a CSKP KB 10. ülése határozatainak helyessége, amelyek az 1983. évi és a tavalyi első negyedévi eredmények alapján ösztönözték az állami terv feladatainak progresszívebbé tételét és a minőség terén nagyobb feladatok kitűzését. Az iparban, az építőiparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és más területeken dolgozó kollektívák kedvező eredményeihez jelentősen hozzájárult a párt- és a társadalmi szervezetek, az állami és a gazdasági szervek politikai szervező munkája. Az egészében véve kedvező helyzet ellenére a cseh népgazdaságban még sok a tartalék, amelyek kihasználása lehetővé tenné a fejlődés további gyorsítását. Például az elért eredmények még jobbak lennének, ha minden vállalat és üzem hiánytalanul teljesítette volna feladatait. A termelés minősége és szerkezete nem felelt meg mindig teljesen a szükségleteknek, s 1984-ben is problémát jelentett a külkereskedelem hatékonysága. A tudományos-műszaki haladás a múlt évben is hozzájárult a termelés műszaki és minőségi szintjének az emelkedéséhez, s továbbra is ez jelenti a hatékonyabb gazdasági fejlődés egyik legfontosabb tartalékát. A csehországi szervezetek a műszaki fejlesztés állami terve alapján tavaly 253 kutatási és fejlesztési feladattal foglalkoztak. Ezek 98 százalékát a határidőn belül megoldották. Termelési célokra és egyéb fel- használásra 528 gyakorlati kutatási eredményt adtak át, ez a tervezett mennyiség 91 százaléka. A sikeresen megoldott kutatási feladatok alapján tavaly Csehország iparvállalatai 324 ezer tonna fűtőanyagot és 1086 millió korona értékű nyers- és alapanyagot takarítottak meg. Egyidejűleg e vállalatok nyeresége 2759 millió koronával növekedett. Egybevéve a cseh iparban az új termékek részaránya 18 százalékra emelkedett. Ugyancsak 1984-ben 292 ezer újítási javaslatot nyújtottak be, 6,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A gyakorlatban 147 ezer újítási javaslat realizálását kezdték meg. A beruházások területén a munkák és a szállítások értéke 91,1 milliárd korona volt, 4,6 százalékkal tqbb a tervezettnél. Csehországban tavaly számos jelentős kapacitást adtak át. A nemzeti bizottságok által irányított Z akcióban 2,9 milliárd korona érték született: 225 bölcsődei, 5011 óvodai és 2811 iskolai férőhelyet létesítettek például. (Folytatás a 2. oldalon) Szlovákiai aktívaértekezlet A CSKP KB 12. ülésének határozatairól A strakonicei Cseh Motorkerék- pár-gyár már két éve gyárt korszerű turbófúvókat, amelyek a motor kipufogógáz-energiáját hasznosítják. Többnyire LIAZ tehergépkocsikba és különféle traktorokba szerelik őket. A motor teljesítményét 35 százalékkal növelik. A képen: Ivan Hraz- díra turbófúvókat szerel. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) (ČSTK) - Szlovákiai aktívaértekezletet tartottak tegnap Bratislavában az SZLKP KB és a kerületi pártbizottságok előadói, a társadalmi és a gazdasági szervezetek propagandistái, valamint a tömeg- tájékoztató és propagandaeszközök képviselői a CSKP KB 12. és az SZLKP KB decemberi ülésének eredményeiről. A tanácskozást Jan Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője vezette. Jelen volt Gejza Kováč, az SZLKP KB osztályvezetője és Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Tervbizottság elnöke. Hazánk gazdasági és szociális fejlesztésének idei állami tervéről és az ezzel kapcsolatos propagandamunka feladatairól Václav Vértelár, az Állami Tervbizottság első alelnöke tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a CSKP KB 12. ülésén kitűzött célokat a CSKP KB 8., 10., és 11. ülésének, valamint az SZLKP KB azt követő üléseinek határozataival összhangban kell értelmezni. A szlovák építőipar és ipar idei feladatairól Dušan Miklánek szlo- „vák építőipari miniszter és Štefan Šťastný szlovák iparügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a jelenlevőket. Az aktivaértekezlet végén Pavel Hrivnák szólalt fel. Rámutatott annak fontosságára, hogy a pro-, pagandamunkát koncepciózusán végezzék. Már a pártalapszerve- zetek év eleji taggyűléseinek és a nyilvános pártgyúléseknek előkészítése során gondoskodni kell arról, hogy ezeken a tanácskozásokon foglalkozzanak az idei feladatok teljesítésével, s ezzel kedvező alapot teremtsenek a 8. ötéves tervidőszak megkezdéséhez. Elvtársi találkozó (ČSTK) - Andrzej Jedynak, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete tegnap látogatást tett Jozef Lenártnál, a CSKP KB Elnöksége tagjánál, az SZLKP KB első titkáránál, Peter Colotkánál, a CSKP KB Elnöksége tagjánál, szlovák miniszterelnöknél és Viliam Šalgovičnál, az SZLKP KB Elnöksége tagjánál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökénél.