Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-28 / 23. szám, hétfő

Véget ért a 35. északi sí-VB Bečváŕ 50 kilométeren ötödik Az utolsó aranyérmesek: Nykkelmo, Weissflog és Svan (t-ton) - Vasárnap délelőtt a csehszlovák futók nevétől visszhangzottak a seefeldi havasok. Az északi sí-VB utolsó számát, a férfiak 50 kilométe­res távfutását bonyolították le, amely minden idők leggyorsabb símaratonja volt. Drámai küzdelmet hozott, és ebben nagy érdemük volt a csehszlo­vák résztvevőknek is. Bečváŕ, Benc és Lisičan a táv nagy részében előkelő helyen futott. Közü­lük Bečváŕ osztotta be legjobban erejét, és végül a ragyogó ötödik helyet szerezte meg, mégpedig egy olyan vetélkedésen, ahol a vert mezőnyben szerepelt többek között a világbajnoki cím birtokosa, Wassberg is. A csehszlovák hosszútávfutók becsületes helytállása azonban csak szépségta­pasz volt a világbajnokságon részt vett együttes vártnál gyengébb teljesítményére. A szakvezetés, figyelembe véve a körülményeket, eleve minimális célt tűzött ki: egy-egy érmet a futónőktől és az ugróktól. A várakozásnak nem tudtak eleget tenni. A 35. északi sí- VB a futószámokban egyértelműen a Siitonen-stílus diadala volt. Aki nem tudta tökéletesen elsajátítani a korcsolyázó mozgást, az - fóleg a rövidebb távokon - nem számíthatott sikerre. Tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a sífutók jelszava: egy lépést se - Siitonen- lépés nélkül. Miloš Bečváŕ nagy neveket uta­sított maga mögé az 50 km-es sífutásban, s a nagyszerű 5. he­lyen végzett (CSTK-felvétel) Ismét norvég nap A világbajnokság utolsó előtti napján a norvég lányok ismét ta­núbizonyságot tettek kivételes ké­pességeikről. Kibérelték a 20 km- es sífutásban az első négy helyet! A dobogósok egyaránt egy órán belüli időeredménnyel értek célba. A győzelmet a 23 éves Grete Nykkelmo szerezte meg Brit Pet- tersen és Anette Boe előtt. B. Aunli érem nélkül maradt. A nor­vég lányok egyetlen veszélyes el­lenfele a szovjet Romanova volt, azonban a hajrára elfogyott az ereje. A csehszlovák színek képvise­lői közül ismét Viera Klimková szerepelt a legjobban - tizedik lett. Ezúttal sem ment a versenyzés Szarajevó háromszoros olimpiai bajnokának, Maria-Lisa Kirvesnie- minek, aki Seefeldben kétszer ezüstérmes volt, azonban 20 km- en be kellett érnie a 12. hellyel. A jövőt tekintve bíztató, hogy a csehszlovák csapat újonca, Alž­beta Havrančíková a 16. lett. 5. fogadóhét I. jégkorong-liga Ugyanebben a párosításban a XI. fordulóban október 23-án mérkőztek a csapatok, s minden mérkőzés után az akkor elért eredményt tüntetjük fel. 1. Gottwaldov - České Budé­jovice (0:4). Dobogós hely a tét, kissé nagyobb a házigazda esé­lye. Tippünk: 1, 0. 2. Litvinov - Plzeň (6:2). Most is a vendéglátók látszanak a két pont várományosának. Tippünk: 1. 3. Pardubice - Vítkovice (3:1). Gólerősebb, határozottabb a Par­dubice csapata. Tippünk: 1. 4. Jihlava - Sparta (7:3). A minden csapatrészében jobb Jih­lava további győzelemmel gyara­pítja pontjai számát. Tippünk: 1. 5. VSŽ Košice - Zetor Brno (0:2). Feltehetően ismét képessé­geihez mérten szerepel a kassai csapat, s akkor győzelme nem foroghat veszélyben. Tippünk: 1. 6. Slovan - Trenčín (3:2). Amennyiben a bratislavai együttes menekülni akar az utolsó helyről, győznie kell. Tippünk: 1. Jégkorong CSNL 7. Ústí (6.) - Opava (3.). A leg­utóbb: Ingstav Brno - Ústí 2:0, Opava - Vimperk 9:2. Tippünk: 0, 2. 8. Karviná (5). - Mladá Boles­lav (8.). A 33. fordulóban: Karviná- Slávia 7:1, Kladno - Ml. Boleslav 5:5. Tippünk: 1, 0. 9. Ingstav Brno (7. - Hradec Králové (11.). Az Ingstav előbbi eredményét a 7. párnál közöltük, Hradec - Jihlava B 5:4. Tippünk: 1. 10. Slávia Praha (5.) - Vim­perk (10.). Mindkét csapat előző eredményéről már szót ejtettünk. Tippünk: 1. Jégkorong SZNL 11. Poprad (2.) - Dubnica (1.). Az előzők során: Poprad - Nitra 5:2, Dubnica - Prešov 4:2. Tip­pünk: 1, 0. 12. Liptovský Mikuláš (9.)- Martin (6.). Előbb: Lipt. Mikuláš- B. Bystrica 5:5, Ekonóm Bra­tislava - Martin 4:6. Tippünk: 1, 0. 13. Nitra (7.) - Zvolen (8.). Az előbbiek során: a Nitráról említést tettünk, Michalovce - Zvolen 6:4. Tippünk: 1. ugrott, ezúttal ez csak a 9. helyhez volt elég. Pavel Ploc ismét rossz napot fogott ki, az első sorozatban 80 méteres ugrásánál mindkét ke­zével a földhöz ért. A középsánc síugró világbajno­ka: Jens Weissflog (NDK) 225,3 (91+89,5), 2. Andreas Felder (Ausztria) 216,0 (84,5+90,5), 3. Per Bergerud (Norvégia) 214,6 (84 + 89,5), 4. Deckert (NDK) 212,8 (85 + 88), 5. Vettori (Auszt­ria) 212,5 (87,+88), 6. Ostwald (NDK 211,9 (83+89)... 9. Parma 209,1 (84+87)... 16. Polák 194,7 (81+83,5)... 27. Švagerko 184,1 (79,5+81,5)... 57. Ploc (mind Csehszlovákia) 157,1 (80+81). Svan ellenállhatatlan volt A világbajnokság záró számá­ban, az 50 km-es sífutásban le­nyűgöző győzelmet aratott a svéd Gunde Svan. A 60 induló közül utolsó előttiként vágott neki a hó­mezőnek, és amikor tíz kilométer­rel a cél előtt maga mögé utasítot­ta az előtte két perccel startolt Sahnovot, már egyértelmű volt a győzelme. Ezúttal is nagyszerű teljesítményt nyújtott az olasz de Zolt, aki kitűnően időzítette formá­ját és ennek köszönheti az értékes ezüstérmet. Bronzéremmel térhe­tett haza a norvég O. Aunli. A jó napot kifogó csehszlovák futók kö­zül az első időellenőrzésnél Beč­váŕ a tizedik volt. A táv felénél Bečváŕ a nyolcadik, Lišičan a tize­dik, Benc a tizenhatodik helyen futott. Az utolsó kilométereknél eleredt a hó, ami sokak számára gondot okozott, azonban ez nem vonatkozott Bečváŕra, aki fokozta az iramot és ötödikként ért célba. Az 50 kilométeres sífutás világ­bajnoka: Gunde Svan (Svédor­szág) 2:10:49,9, 2. Maurilio de Zolt (Olaszország) 2:11,52, 6, 3. Öve Aunli (Norvégia) 2:12:37,7, 4. Hárkönen (Finnország) 2:13:17,5, 5. Bečváŕ (Csehszlo­vákia) 2:13:33,5, 6. Mogren (Svédország) 2:13,34,9... 15. Li­sičan 2:16:01,1,... 16. Benc (mind Csehszlovákia) 2:16:20,1 óra. Bonyolódott a Slávia SVŠT kosárlabdázóinak helyzete; a hétvégi fordulóban otthonában ismét kikapott a csapat. Vojtisek felvételén a pardubice elleni találkozó egyik jelenete: sötét mezben a vendé­gek két erőssége Kulich (12) és Bŕíza, fehérben a hazai Považanec (11) Bajnoki pontokért Éremtáblázat arany ezüst bronz 1. Norvégia 1 5 5 5 2. Finnország 2 3 4 3. Svédország 2 1 1 4 NSZK 2 0 0 5. NDK 1 0 2 6. Szovjetunió 1 0 0 7. Olaszország 0 2 1 8. Ausztria 0 2 0 RÖPLABDA Prágában a női I. röplabda­liga utolsó rájátszásos tornájára került sor. Nem volt kétséges az RH Praha elsősége, viszont eldőlt, hogy a február 16-17, ill. 23 - 24- én a bajnoki címért sorra kerülő mérkőzésen az UK Bratislava lesz az ellenfele. Eredmények: RH Praha - Univerzita Olomouc 3:0, Slávia UK Bratislava - ČH Brati­slava 3:2, Univerzita Olomouc- ČH Bratislava 1:3, RH Praha- Slávia UK Bratislava 3:2. A végső táblázat: 1. RH Praha 23 22 1 67:14 45 2. UK Bratislava 23 16 7 55:29 39 3. ČH Bratislava 23 14 9 52:38 37 4. U. Olomouc 23 7 16 30:57 30 A férfiak Prágában az 1. - 6. helyért játszottak rájátszásos tornát: VŠ Praha - Aero Odolena Voda 3:1, TJ Vítkovice - Lók. Nymburk 3:1, VŠ Praha - Lok. Nymburk 3:0, TJ Vítkovice - Aero Odolena Voda 2:3. A B-csoportban: Slávia UK Bratislava - Zbrojovka Brno 1:3 és 0:3, ČH Bratislava - Škoda Č. Budéjovice (az első mérkőzést nem játszották, mert a Škoda játé­kosainak nem volt orvosi bizonyít­ványa) a másik 3:1. KÉZILABDA A férfiak I. kézilabda-ligájá­ban a 13. forduló két találkozójára került sor: Tatra Kopŕivnice - Ba­ník Karviná 21:19 (11:8), Slávia Praha - ČH Bratislava 24:23 (11:9). KOSÁRLABDA A férfiak a 15., a nők a 10. fordulóval folytatták az I. liga küzdelmeit. A férfiaknál mindkét vezető csapat, az Inter és a Che­Hengerelt a Pardubice (ČSTK) - Az I. jégkorong-liga 31. fordulójának utolsó mérkőzésén a Pardubice minden tekintetben felülmúlta a Brno csapatát és fölényes győzelmet aratott. Győzelmével a hazai együttes felkerült a negyedik helyre, míg a Brno visszaesett a tizedikre. A 32. fordulóra kedden kerül sor a következő párosításban: Č. Budéjo­vice - Slovan, Trenčin - Košice, Brno - Jihlava, Sparta - Pardubice, Vítkovice - Litvinov, Plzeň - Gottwaldov. PARDUBICE - BRNO 8:2 (4:1, 2:1, 2:0), gólütők: Velinský, Z. Čech, E. Musil, Vršanský, Veith, Koďousek, Bažant, Herold, ill. Prát és Otoupalík. A Tesla már az első harmadban mezónyfölényre tett szert, és csak Láng kapus kitűnő teljesítménye akadályozta meg abban, hogy még nagyobb előnyre tegyen szert. A második harmadban lazí­tottak a hazaiak és ez az eredmé­nyen is megmutatkozott. A hajrá­ban ismét magához ragadta a kezdeményezést a Pardubice, s megszerezte harmadik győzel­mét a Brno fölött ebben az idény­ben - és az idei legmagasabb győzelmet a ligában. Az I. jégkorong-liga állása 1. Jihlava 31 23 3 5 164:80 49 2. Košice 31 17 4 10 145:112 38 3. Gottwaldov 31 16 5 10 85:66 37 4 Pardubice 31 16 4 11 107:103 36 5. Č. Budéjovice 31 16 4 11 92:95 36 6. Litvinov 31 14 2 15 136:134 30 7. Trenčin 31 13 3 15 108:111 29 8. Sparta 31 12 4 15 100:104 28 9 Plzeň 31 10 5 16 87:103 25 10. Brno 31 11 3 17 83:103 25 11. Vítkovice 31 10 1 20 89:134 21 12. Slovan 31 8 2 21 70:121 18 Sílövő Világ Kupa (ČSTK) - A sílövő Világ Kupa Anter- selvában a 10 km-es versennyel és a 4x7,5 km-es váltóval folytatódott. Egyéniben az első helyet az osztrák Eder szerezte meg az olimpiai bajnok nyugatnémet Angerer előtt. A harma­dik helyen a'szovjet Buligin végzett. Ez a trió, valamint a negyedik, a szin­tén szovjet Salna hibátlanul lőtt és így a futóeredmény döntött A lőtéren ku­darcot vallott a tavalyi Világ Kupa­győztes Rötsch (NDK), aki csak hete­dik lett. Váltóban a várakozásnak meg­felelően az olimpiai bajnok Szovjetunió győzött. A második helyen az NDK, a harmadikon az NSZK I. csapata végzett. A 4X7,5 km-es váltó eredménye: 1. Szovjetunió 1:38:37, 2. NDK 1:39:05, 3. NSZK 1:40:22, 4. Francia- ország III. 1:42:11, 5. NSZK II. 1:42:24, 6. Norvégia 1:43:07 A Világ Kupa állása: 1. Kaskarov 124, 2. Zenkov 121, 3. Rötsch 105 pont. mosvit is győzött, s így továbbra is ők állnak a táblázat élén. Eredmé­nyek: Slávia SVŠT Bratislava- RH Pardubice 68:70 (34:27), Slávia VŠDS Žilina - VŠ Praha 102:82 (46:37), Zbrojovka Brno- Chemosvit Svit 66:72 (40:41), Dukla Olomouc - Inter Bratislava 70:80 (27:49), Sparta Praha- NHKG Ostrava 89:78 (47:38). A nőknél sem változott a helyzet az élen, továbbra is a két prágai csapat, a VŠ és a Sparta vezeti a mezőnyt 19- 19 ponttal. Eredmények: Sparta Praha - KS Brno 69:55 (34:28), LŠ Poprad - VŠ Praha 59:65 (33:30), ZŤS Košice - Slovan Bra­tislava 69:63 (34:32), Slávia B. Bystrica - Lok. Košice 66:62 (33:33). JÉGKORONG SZNL A 31. forduló meglepetése a vezető Dubnica veresége volt, és így most két pont előnnyel a Poprad került az élre. L. Mikuláš- Zvolen 5:3, Michalovce - Martin 3:5, Skalica - Dubnica 5:3, B. Bystrica - Nitra 3:1, Poprad - To­poľčany 7:2, Ekonóm Bratislava- Prešov 2:2. I. ÖKÖLVÍVÓ-LIGA US Praha - Spartak Komárno 8:12. A vendégek váratlan győzel­mükkel az elkövetkező idényre is biztosították helyüket az I. ligában. ZŤS Dubnica - Baník Most 18:2, Dukla Olomouc - TJ Vítkovice 14:6, Hydrostav Jaslovské Bohu- nice - RH Ústí nad Labem 0:20. LABDARÚGÁS (ČSTK) - A Nehru Kupáért játszott mérkőzésen Jugoszlávia 2:1 (1:1) arányban győzött a Szov­jetunió ellen. Góllövők: Hadzsibe- gics, Z. Gujovics, ill. Larionov. Az Angol Kupa 4. fordulójának eredményeiből: Barnsley - Brigh­ton 2:1, Manchester United - Co­ventry City 2:1, Orient - Sout­hampton 0:2. - Egy eredmény az angol bajnokságból: West Brom­wich Albion - Queen’s Park Ran­gers 0:0. Az RH Strašnice téli tornájának eredményei: Viktoria Žižkov - RH Strašnice 1:1 (0:1), góllövők: Pec- ka, ill. Ledecký, Spolana Neratovi- ce - Slávia Praha 3:2 (2:1), góllö­vők: Heljík, Jeníček, Jahôdka, ill. Kubík és Némec. Miskolc, Trebišov, Prešov és Košice öregfiúkból álló csapatai vettek részt a Kassán rendezett tornán. Eredmények: Košice- Miskolc 6:2 (2:1), Prešov - Tre­bišov 4:2 (1:1), 3. helyért: Miskolc- Trebišov 3:3 (1:1). az 1. helyért: Košice - Prešov 3:2 (1:1). A bratislavai Rapid téli torná­ján az Inter 4:0 (3:0) arányban győzött a rendező együttes ellen. Góllövők: Koník (2), Mráz (11- esből), és Režnák. Az Inter előké­születi mérkőzést is játszott és 3:0 (1:0) arányban bizonyult jobbnak a Montostroj Senec csapatánál. Góllövók: Tomčák, Mráz (11-es- ből) és Brezík. Előkészületi mérkőzések: Duslo Šaľa - Dukla Banská Bystri­ca 4:0 (2:0), Zbrojovka Brno- ČKD Blansko 1:0 (1:0), TS To- poľčaňy - Slovan Hlohovec 6:0 (5:0), ZŤS Malacky - Zlaté Klasy 4:0 (1:0). ÚJSZÚ 6 1985. I. 28. A 20 km-es női sífutás világbaj­noka: Grete Nykkelmo 59:19,1, 2. Brit Pettersen 59:37,5, 3. Anette Boe 59:43,5, 4. B. Aunli (mind Norvégia) 1:00:05,8, 5. Romano­va (Szovjetunió) 1:00:22,1, 6. Risby (Svédország) 1:00:40,6... 10. Klimková 1:01:33,5... 16. Havrančíková 1:02:59,2... 19. Paulú 1:03:27,1... 20. Švubová (mind Csehszlovákia) 1.03:47,8 óra. Középsáncon Weissflog A világbajnokság utolsó előtti napjának második száma a síug­rás volt középsáncról. Az aranyér­met a szarajevói olimpiai bajnok, Jens Weissflog, az NDK kiválósá­ga hódította el. A második helyen az osztrákok reménysége, Andre­as Felder végzett, míg a nagysán­con győztes norvég Per Bergerud- nak sikerült kiharcolnia a bronzér­met. A csehszlovák fiúk közül ezúttal is Jirí Parma volt a legered­ményesebb, aki 84 és 87 méteres ugrásokkal a kilencedik lett. összesen 65 ugró versenyzett. A verseny lefolyását a fiatal Mi­roslav Polák zökkentette ki a ren­des kerékvágásból. Pontosan 90 méternél, a kritikus pont határánál fogott talajt, ezért a zsűri röviddel később érvénytelenítette az ered­ményeket, és rövidebb nekifutás­sal folytatódott a verseny. Ez azt jelentette, hogy az első harminc ugrónak az első sorozatot meg kellett ismételnie. Csehszlolvák szempontból ez kedvezőtlen dön­tés volt, mert ha Polák ugrása érvényben marad, az első sorozat után Weissflog mögött a második helyen állt volna. Švagerkónak szintén ismételnie kellett. Sem ne­ki, sem Poláknak nem sikerült a korábbi teljesítmény. Jirí Parma első ugrása után a reményteljes ötödik helyen állt, s bár a második­ban három méterrel távolabbra

Next

/
Oldalképek
Tartalom