Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 21. szám, péntek
Szepességi műemlékek reneszánsza új szú 1985. I. 25. „A 4. ukrán front és a szovjetunióbeli 1. csehszlovák hadtest csapatai 1945. január 27- én felszabadították Spišská Nová Ves és Levoča városát.“ Új korszak virradatát jelezte annak idején itt is a szovjet hadijelentés tényrögzítő velős mondata. Az emberhez méltó életnek és minden területén a szocialista fejlődés eddigi négy évtizedének kezdetét - a felhőtlenebb jövőt. De nemcsak azt. A Szepesség páratlan történelmi kincsei enyészet előli megóvásának a lehetőségét is. Nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy a Spišská Nová Ves-i járásban található ma Szlovákia járásai közül a legtöbb, szám szerint 1245 védett műemlékingatlan. Köztük két városi műemlék-rezer- váció, a középkori Lőcse és Sze- peshely (Spišská Kapitula), több rendkívül értékes történelmi városmag, Szepesvár - Közép-Európa legnagyobb vára, s a 16. század nagy faszobrászának, Lőcsei Pál mesternek néhány remek alkotása is. E vidék gyöngyszeme mégiscsak a Szepesség szívében, a Magas-Tátrától negyven kilométernyire, 571 méter tengerszint feletti magasságban, a 13. században keletkezett Lőcse. Középkori felvirágzását a szepességi szászok, az ún. zipszerek középpontjaként főleg annak köszönhette, hogy a Lengyelországba, illetve az Ausztriába, Németországba és Olaszországba vezető fontos kereskedelmi utak metszőpontjába került. így nem véletlen, hogy kormányrendelettel már 1950-ben városi műemlék-rezervációnak nyilvánították. Szüntelen folyamat Jelenét a legilletékesebbtől firtatjuk. Jozef Vicéi műépítésztől, az SZSZK kormánybiztosától, akinek a tizenkét ilyen „rangú“ szlovákiai város közül jó hat évvel ezelőtt négyet bíztak a gondjaira: Bardejo- vot, Banská Štiavnicát, Kremnicát és Levoőát.- A tizenkét történelmi város jelentősége az idők folyamán - egyebek között az államjogi és a közigazgatási helyzet változásai miatt - többször módosult. Közülük azok, amelyek jelentőségüket vesztették, zártabban megőrizték jellegüket, hiszen gyérebb volt itt az építkezés és így a bontás is. Viszont az is igaz, hogy kevesebb pénz maradt értékeik megóvására is. Az említett négy város egyrészt műemlékeinél fogva a legértékesebbek közé tartozik, másrészt pedig állaguk hosszú távú fokozatos leromlása immár riadót dobolt. Ez Levočára is vonatkozik, amely különben műépítészen szempontból nemcsak a legkompaktabb, hanem stílusában is a legtisztább. Főleg a hetvenes évek elejétől számos kormányhatározat született a szlovákiai műemlékek védelmére, megújítására. A kormány- biztos egymás után sorolja a törvényerejű rendelkezések sorszámát, keltét, ismerteti lényegüket. Olyan összkép alakul ki, hogy noha már korábban is voltak többé- kevésbé elszigetelt gyakorlati intézkedések, tüzetesen megfontolt, átfogó, rendszeres és - tegyük hozzá - nagyobb anyagi ráfordás- sal járó lépésekre csak a hetvenes évek végétől került sor. - Tulajdonképpen mennyit fordítunk Szlovákiában műemlékvédelemre az idén záruló ötéves tervidőszakban?- Feltételezhetően mintegy 2,2-2,3 milliárd koronát. A következő ötéves tervidőszakban pedig hozzávetőleg két és fél milliárd koronával számolunk...- Rendkívül nagy összeg ez, kiváltképp ha tekintetbe vesszük ezeknek az éveknek nem éppen rózsás gazdasági körülményeit, lehetőségeit. A másik oldalon azonban tény az, hogy egy-egy nagyobb történelmi épületcsoport teljes felújítása és új rendeltetésének megfelelő kiképzése tudtommal akár 60-90 millió koronát is megkövetel...- Ez elvitathatatlan. Mi azonban nemcsak a komplex felújítások kategóriáiban gondolkodunk. Az anyagi eszközök jelentős hányadát tartalékoljuk a leromlott állagú, közvetlenül veszélyeztetett épületek „ konzerválására”, továbbá a legidőszerűbb részmunkálatok, javítás, tatarozás elvégzésére is. Ezen túlmenően tisztában kell lenni azzal is, hogy az évszázados lemaradás behozására rövid távon semmiképp sincs módunk. A műem lékfel újítás hosszan tartó, állandó folyamat. Hogy példával éljek, Levoča főtere - minden eddig elvégzett nem csekély munka ellenére - becslésem szerint valamikor az ezredfordulóra ölt magára szakembert és a laikust is ,,megnyugtató“ jelleget. De ez nem zárja ki azt, hogy akkor is állványzat bástyáz majd körül egy- egy tatarozott házat. Gazdájuk és rendeltetésük van A lőcsei fehér asszony, Jókai híres regénye városában járunk. Kísérőm Eva Brezovská, a jnb kulturális szakosztályának dolgozója. Azoknak többségéhez hasonlóan, akikre a műemlék- és a természetvédelmet bízták, munkájának szinte megszállottja. Mindenről áttekintése van, józanul fogalmaz, csak ritkán izzik fel a hangja, ha olyasmiről szól, ami véleménye szerint elkerülhető akadály a bokros tennivalók útjában.-A felújítás arányainak érzékeltetésére csak néhány adat. Erre a célra 1969-ben még csak kétmillió koronát fordíthattunk. Tavaly már 33 milliót. Becslésem szerint eddig összesen nagyjából mintegy kétszázmilliót. A párt- és az állami szervek gondoskodása e tekintetben valóban nagy. Jelenleg öt szakaszban folyik a munka a várost körülvevő vizesárkok, a megmaradt városfalak, bástyák rendszerén. Mindez feltehetően 1988-ig elkészül. A legfontosabb azonban a város főtere; Szlovákia egyik legnagyobb középkori tere. A Béketeret nem magas, de árinál terebé- lyesebb polgári házak övezik. Számos közülük már új köntösben. Az építő állványokon pedig a mínusz tizenöt fokos cudar hidegben is láthatunk itt-ott mesterembereket. A fő téren volt 1971 óta a legtöbb épületfelújítás. Elkészült például Pál mester szülőháza, egyelőre a művészeti alapiskola épülete, amelyből később a mester múzeuma lesz. A 15. századra emlékeztető egyik házban megtekintjük a Szepességi Múzeum gazdag kiállítási termeit. A falfestmények itt lengyel restaurátorok munkáját dicsérik. A Thurzó-házat sem hagyhatjuk ki, amely homlokzatos festett attikájával a 17. sz. felsőmagyarországi reneszánsz művészetének egyik jellegzetes alkotása. S még vagy nyolc-tíz további megújított épületet veszünk szemügyre.- Mindahánynak gazdája és rendeltetése van - magyarázza Eva Brezovská. - Többnyire múzeum, egyéb kulturális intézmény nyert bennük elhelyezést. Továbbá mozi, kollégium, idegenforgalmi létesítmény, üzlet, szolgáltatás. Évente kétszázezren A tér egyik éke a 15. századi városháza. Vagy két századdal későbbi külső falfestésének újbóli restaurálása lassan már a végéhez közeledik. Emeleti előcsarnokából - ez a Szepességi Múzeum fő objektuma - reneszánsz keretes ajtón át lépünk be a tágas, famennyezetes tanácsterembe. A múzeum igazgatójától, Máiia Halmovától itt tudjuk meg a sokatmondó tényt: a múzeumot évente körülbelül kétszázezer érdeklődő keresi fel, egyharmadában külföldi. Az utóbbiaknak többsége magyarországi. Ezen is lemérhető a műemlékvédelem egyik nagyon fontos szerepe - a közös hagyományok tisztelete, megbecsülése alapján az internacionalizmus szerteágazó gyökereinek éltetése. Megnyílik előttünk a háromajtós gótikus Szt. Jakab-csarnoktemp- lom kapuja is. - A 14. századi rendkívül értékes műemlék fokozatos megújítása ez idén kezdődik- tájékoztat bennünket az igazgatónő. Csodálattal állunk percekig az európai szárnyasoltár-művé- szet egyik legjelentősebb alkotása, a tizennyolc méternél magasabb, ragyogó főoltár, Lőcsei Pál mester müve előtt. Némán lépünk ki ismét a térre. Pillantásunk rávetódik a háborúkat tiltó felkiáltójelet idéző obeliszkre, amely a város felszabadítása során elesett szovjet hősök emlékét őrzi. Innét ívelek át gondolatban a Szepességi Múzeum emlékkönyvében olvasott mondathoz: ,, Büszkék vagyunk városunkra- Az SZNF lakótelep alapiskolája 3. A, B és C osztályának tanulói“. Úgy hiszem, ezek a gyerekek nemcsak városuk lakóinak véleményét fogalmazták meg ebben a három szóban, hanem mindazo- két, akik látták a múltnak, a jelennek és a jövőnek ezt a lassan kialakuló csodálatos ötvözetét. GÁLY IVÁN A városháza téli pompában, esti megvilágításban (Péchy - foto) Nem tehertétel Korunkban meghosszabbodott az emberek élete. Ezt az idősebb emberek számának növekedése is bizonyítja. A megnyugtató és örömteli tény egyúttal komoly feladatok elé állítja a társadalmat. Ezekről a kérdésekről, a nyugdíjasokról való gondoskodásról beszélgettünk Tar Tiborral, a Tornai (Turnianske Podhradie) Helyi Nemzeti Bizottság elnökével és több nyugdíjassal.- Az idősebbekről való gondoskodást - mondja Tar Tibor - törvények határozzák meg. Ezek az előírások humánusak és méltóak szocialista elveinkhez, megtartásuk minden hivatalos szerv kötelessége. Községünkben igyekszünk mindent megtenni, hogy az idősebb polgáraink segítségére legyünk. A rászorulókat tüzelővel vagy pénzsegéllyel támogatjuk. Ebédet a vendéglő étterméből jutányos áron kaphat minden nyugdíjas. A betegek házi szociális gondozásban részesülnek. A magányt, az elhagyatottságot azonban nem lehet sem rendeletekkel, sem anyagiakkal megszüntetni. Ezen a téren komoly és szép feladat hárul a polgári ügyek testületére és a tömegszervezetekre. Munkájuk nem formális, szívvel-lélek- kel azon vannak, hogy segítsenek, ahol segítségre van szükség. Az egyik legjobban működő tömegszervezetünk a nószövetség. Nagy segítséget nyújtanak ezen a téren is, a helyi nemzeti bizottság mindig számíthat rájuk. Az ő soraikból kerülnek ki az önkéntes szociális gondozók is. A magányosság megszüntetésében sokat tehetnek és tesznek is maguk a nyugdíjasok. Mi minden feltételt megteremtünk ahhoz, hogy szervezeti életet élhessenek, kulturáltan tölthessék el idejüket. Az elnök szavait tények bizonyítják. Az egészségügyi központ mögött, egy régi, hosszú épület húzódik. Esténként vígan füstöl a kéménye, egyedül vagy párosával gyülekeznek a nyugdíjasok. A klub már augusztusban megnyílt, de a tagság csak az új év küszöbén választott vezetőséget. Az elnök, Ján Libertin és az alel- nök, Juhász Ferenc nagyon büszke a létesítményre.- Meg is van rá az okunk - mondja Ján Libertin. - Több mint kétszázezer koronájába került társadalmunknak a felújítás, a modern, szép berendezés. Itt mindnyájan otthon érezhetjük magunkat, tervezgethetünk, dolgozhatunk, szórakozhatunk. Nagyon sok tehetséges ember van közöttünk, elképzelés is van bőven. Annyi a tervünk, hogy ha a felét teljesítjük, az is több lesz a soknál. Komolyra fordítva a szót, valóban nőttek a lehetőségeink s egyre többen veszik észre, hogy szükségük van a közösségre, ahol gyorsabban tartalmasan telik az idő. A község háromezerkétszáz lakosából ötszáznyolcvan a nyugdíjas. Ez közel húsz százalék. Ha összefogunk, tudunk mi még a társadalom számára hasznosat tenni. Mig a tagság a klubhelyiségben beszélget Tar Tiborral s a község vezetőivel, mi az olvasóteremben folytatjuk az eszmecserét. Mik a terveik? - kérdem Juhász Ferencet.- Elsősorban segíteni a nemzeti bizottságnak - mondja. - Gondolok itt a faluszépítésre. Tettekkel akarjuk megköszönni ezt a szép létesítményt. Nagyon sok köztünk a régi színjátszó, kitűnő énekes, sokan népi hangszereken tudnak játszani. Tervünk, hogy készítünk egy jól megrendezett műsort s azt bemutatjuk. Azt szeretnénk, hogy vidáman, okosan teljen az időnk. Az épületben két klubhelyiség van, konyha a harapnivaló, tea, kávé készítésére, fürdőszoba, mellette pihenőszoba, s hogy az egészség se károsodjon, a dohányzóknak is megvan a külön helyük. Sztereorádió, lemezjátszó, televíziós készülék biztosítja a szórakozást, s a helyi könyvtár jóvoltából a jövőben helybe jön a szellemi táplálék is. Mikor visszatérünk a klubtagok közé, már a nyári kirándulásokról folyik a szó. Végig akarják járni a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékezetes helyeit, megismerni hazánk múltját, jelenét. A sonkás szendvics kínáltatja magát, illatosan párolog a tea, a kávé. Valaki szép tiszta hangon elkezd énekelni. Távozva még sokáig hallom a népdalokat. FECSÓ PÁL Nehéz a búcsú Rezes Sándorné rövidesen eléri a nyugdíjkorhatárt, még egykét hónap s megválik a munkahelyétől, ahol több mint húsz évet töltött el örömben, gondokban. Néha túlórázni, szabad szombatonként dolgozni kellett, hogy a nehézségek ellenére is teljesítsék feladataikat, bizonyítsák az üzemrészleg létjogosultságát.- Amikor ide kerültem, alig egy páran voltunk, női fehérneműt varrtunk, ma pedig exportra termelünk - mondja nem kis büszkeséggel. - Annak ellenére, hogy számunk kilenccel kevesebb a tervezettnél, a múlt évi feladatainkat, nagy erőfeszítéssel ugyan, de 100,4 százalékra teljesítettük. A rozsnyói (Rožňava) járási ipari vállalat pelsóci (Plešivec) üzemrészlegében Rezes Sándorné azok közé tartozik, akikre mindig számítani lehet, jóllehet nem helyben lakik, Viktelkéröl (Vidova) jár be munkába. Szorgalmát mi sem bizonyítja jobban minthogy kétszer kapta meg a vállalat legjobb dolgozója cimet, s 1981-ben átvehette a szocialista munkaverseny győztesének járó emléklapot. Szocialista munkabrigádban dolgozik, a tagok többsége már megkapta az ezüst jelvényt.- Évek óta két műszakban dolgozom. A ház körüli munkát úgy kell beosztanom, hogy mindenre fussa az időmből. Főleg akkor okozott ez problémát, amikor a lányok még iskolába jártak - mondja. - Azóta már férjhez mentek, sőt négy unokám is van. Odahaza mindig akad tennivaló, különösen amíg építkeztünk is. Szerencsére a nagyobbik lányom velünk lakik és igy kihasználjuk az ötszobás lakást, amely nélkülük üres lenne. Ünnepnapokon, ha csak lehet, együtt a család, számomra ennél nincs nagyobb öröm. Zúgnak, zakatolnak a varrógépek, készül a fehér és a sötétkék munkaruha. Rezesné munkatársával ott áll a munkaszalag végén, a minőség ellenőrzése után ötösével becsomagolja a kész termékeket. Figyelmét semmi sem kerüli el, fürgén félre teszi azokat a darabokat, amelyeken javítani kell, nehogy csorbát szenvedjen az üzemrészleg jó hírneve.- A férjemet idő előtt nyugdíjazták, megviselte a kőbányai munka. Talán ezért is jó, hogy én is hamarosan nyugdíjba megyek - jegyzi meg -. Nyáron bőven lesz munka a kertben, télen pedig varrók az unokáknak vagy kézimunkázom. Nem fogok unatkozni. Szünetet tart, majd megjegyzi:- Ha szükség lesz rám, szívesen bejövök segíteni. Jól jön majd egy kis mellékkereset, de azt hiszem, hogy ennél is többet jelent, ha érzi az ember, hogy a régi munkahelyén még számítanak rá, szükség van a munkájára. A keresetével, a munkájával elégedett. Igyekszik a tudása legjavát adni, hogy példát mutasson a fiataloknak.- Csupán azt sajnálom, hogy most, amikor már csaknem kifogástalanok a munkafeltételek, bővítették a munkacsarnokot, öltözőt, zuhanyozót és éttermet kaptunk, kell itthagynom a munkahelyemet - mondja bánatosan. - Az idő múlását azonban nem állíthatja meg az ember, előbb-utóbb át kell adni a helyét a fiataloknak. Miközben beszél, keze fürgén dolgozik. Végighordozza tekintetét a munkacsarnokon, az ismerősök visszamosolyognak rá, mintha csak biztatnák, nem felejtik majd el, nyugdíjasként is közéjük tartozik, visszavárják. Rezes Sándor- nét ismét javasolták a vállalat legjobb dolgozója címre. Ennél nagyobb elismerés nem is érheti. NÉMETH JÁNOS
