Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-23 / 19. szám, szerda
A PSZICHOLÓGUS SZEMÉVEL Megértjük a fiatalokat? A serdülő fiatalok ismeretei egyre bővülnek és ennek következtében egyre bírálóbban szemlélik a valóságot. Felfigyelnek szüleik, pedagógusaik, általában a felnőttek tévedéseire, hibás lépéseire. A fiatalok ebben a korban előszeretettel vitatkoznak, kérdeznek az erkölcsről, társadalmi életünk eredményeiről és fogyatékosságairól. Különösen fontos, hogy érezzék bizalmunkat, segítő- készségünket, de ugyanakkor csak ártunk nekik, ha túlzottan kedvükbe akarunk járni, hízelkedünk nekik. A fiatalokat különösen érintik a különféle ellentmondások. Ilyen az érvényesülési vágy, az egyéni kezdeményezés és az élet túl- szervezettsége közötti ellentmondás is. Megszoktuk, hogy mindent osztályozzunk és azt is meghatározzuk, milyen legyen a fiatal, hogyan viselkedjen, gondolkodjon, sőt öltözködjön és fésülködjön. A fiatalok eleve idegenkednek a szervezettségtől. A túlzott kötöttség fékezi a kezdeményezést, korlátozza a mozgásszabadságot, a szabad döntést. Lehetővé kell tennünk, hogy a fiatalok valóban maguk dönthessenek, alkothassanak, megvalósíthassák elképzeléseiket. Ha a fiatalt megakadályozzák abban, hogy saját képességei és ereje szerint valósítsa meg elképzeléseit, passzivátással, közömbösséggel, érdektelenséggel reagálhat. A Sedlčanyi Gépgyár termékeivel főképpen az építőipari dolgozók találkoznak. A vállalat elsősorban felvonókat és rakodógépeket, továbbá burkolóanyagokat állít elő. Új termékei közé tartozik a KV 85-ös típusú rakodógép, amelynek kiválóak a műszaki tulajdonságai. A képen: Josef Vexa a FOS 200 típusú újfajta burkolólemezek felerősítése közben. (PetrJosek felvétele -ČTK) Természetesen nem jellemző az összes fiatalra, hogy érdektelenségbe, passzivitásba menekül. Néha, ha elnyomjuk kezdeményezésüket, tenniakarásukat, kitörnek. Nem ritka, hogy ez a kitörés pozitívan értékelhető... Magasra állított, igényes célok kitűzésével kell a fiatalok kezdeményezését, érdeklődését felkelteni. Legjobb, ha ezeknek a céloknak a meghatározásában az egész család részt vesz. Éppen a serdülés korában lazulnak meg a fiatalok és a család közötti kötelékek. Érdekes, hogy az ember éppen az önállóságra és függetlenségre törekedve döbben rá, hogy nem tud társak nélkül élni, bizonyos mértékben függ attól, milyen kapcsolatot alakít ki az emberekkel. Egyik alapvető jellemvonása a fiataloknak a csoportosulás. A serdülők társadalmi életének egyik fontos színtere a csoport, amelynek keretében gyorsabban vívhatnak ki elismerést, vezető szerepet mint a családban. Az a fiatal, aki nem csatlakozik valamilyen csoporthoz, illetve a csoport nem fogadja be, különféle pótcselekményekbe menekül. Esetleg rossz befolyás alá kerül, kártyázik, iszik, a szexualitásba menekül, bűnözővé válik. Az ilyen társadalomellenes magatartást tanúsító csoportok élén álló egyének nagy mértékben befolyásolják társaikat, sokszor még a rendezett családokban nevelkedő fiatalokat is. A serdülőknek vannak álmaik, vágyaik. Ez érthető, elfogadható 18-20 éves korig. Ha ezután sem tesznek semmit, hogy vágyaikat megvalósítsák, eddigi nevelésük nyilvánvalóan hibás volt. Lehet, hogy egyszerűen nem tudják, mit csináljanak. Bizonyára akad, aki segít nekik, de senki sem fog helyettük gondolkodni és dolgozni. Ebben a korban a nevelés fő feladata - keresni a kölcsönös bizalmat, megértést, kinyilvánítani szeretetünket, barátságunkat. Legyünk a serdülőkkel szemben elnézőbbek, de ez nem jelenti, hogy mondjunk le elveinkről. Halgassuk meg a fiatalokat, vegyük figyelembe egyéniségüket, pozitív és negatív tulajdonságaikat. Ez megköveteli, hogy szükség esetén vitatkozzunk velük, beszéljük meg velük a felmerülő kérdéseket. Idő és türelem kell ehhez, de megéri. Dr. JOZEF IHNAČÍK Együnk több zöldséget és gyümölcsöt Példát mutathatnak a közétkeztetési létesítmények Az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és az érrendszeri megbetegedések előidézésének okai közt vezető helyen vannak helytelen étkezési szokásaink. Az egészségügyi dolgozókon kívül önkéntesek lelkes csoportja is felvette a harcot az ésszerű táplálkozásért. Ján Magái mérnökkel, az ésszerű táplálkozás szlovákiai társaságának titkárával arról beszélgettünk, mit tehetünk és mit kell tennünk azért, hogy az orvosok figyelmeztetéseit komolyan véve hozzájáruljunk egészségünk megőrzéséhez.- Először lapozzuk fel a statisztikát. Hazánkban az egy főre eső évi cukorfogyasztás 39,6 kilogramm az ajánlott 28 kilogramm helyett. Jelentős mennyiségű cukrot tartalmaznak az alkoholmentes üdítők, ugyanis az energiaszegény édesítőkkel ízesített italok az üdítőknek nem egész egy százalékát alkotják csak. Ennek hallatán még a laikusokban is felmerül a gondolat, nem lenne-e érdemes a cukrot exportálnunk, s helyette olyan berendezéseket behozni, amelyekkel alacsony kalóriaértékű gyümölcsitalokat gyárthatnánk a szomszédos országok példáját követve. Tehát feladataink között a cukorfogyasztás csökkentése szerepel az első helyen, de legalább ugyanilyen fontos a jelenleginél jóval több zöldség és gyümölcs fogyasztása. Zöldség és gyümölcs bőven terem hazánkban, mégis azt tapasztaljuk, hogy a közétkeztetésben nagyon gyéren használjuk fel ezeket. Például 1983-ban az üzemi étkezdékben mintegy 105 millió adag ételt főznek. Ezek átlagosan 8 gramm zöldséget, illetve 11 gramm gyümölcsöt tartalmaztak. Ez azt jelenti, hogy az üzemi étkezdékben mintegy 840 tonna zöldség és 1155 tonna gyümölcs került a fogyasztók asztalára. Egyébként gyümölcsből a javasolt mennyiség felét, zöldségből pedig 75 százalékát fogyasztjuk.- Melyek a leggyakoribb fogyatékosságok?- Elég ha átnézünk néhány étlapot, a kifogásolható esztétikai kivitelezésükről most nem is beszélve. Ritkák a zöldséget is tartalmazó ételek, a zöldség vagy gyümölcs körítések, saláták. Az is baj, hogy nincsenek megfelelő normák, melyek már eleve meghatároznák a felhasználandó zöldség mennyiségét. Természetessé kellene válni, hogy a fő ételekhez zöldség is tartozik. A környező államokhoz hasonlóan meg kell honosítani, hogy leves helyett zöldséges előétel kerüljön az asztalra. Az éttermeken kívül természetesen az iskolai, az üzemi és az egészségügyi intézmények étÚj ismeretek, hasznos tapasztalatok Az egység gépparkjában a hatalmas harckocsik között gépészek és harckocsik vezetői tevékenykednek. A kocsik alvázait tisztítják. A szomszédos munkahelyen egy kerék nélküli tehergépkocsit javítanak a katonák. A kijevi harckocsizó alakulat katonái között vagyunk, azok munkáját figyeljük, akik a harci járművek jó műszaki állapotára felügyelnek. Itt ismertük meg Károlyi Viktor közlegényt, aki éppen egy tehergépkocsi fékjét javította, miközben Jaroslav Sýkora szakaszvezető és Zdenék Brojál közlegény a kerekeket ellenőrizte. A tél előtt semmi sem hagyható a véletlenre, ezért munkálkodnak olyan szorgalmasan a katonák, mielőtt a jármüvek elindulnak a gyakorlóterepre. Amikor Károlyi Viktor végre letette a szerszámait megjegyezte, olyan sok a tennivalója, hogy alig jut ideje arra, hogy kedvenc csapatára, a nyárasdi (Topol’níky) női kézilabda-csapat- ra gondoljon. - Az első ligában játszanak, büszke vagyok eredményeikre. Remélem, rövidesen ismét alkalmam lesz, hogy személyesen buzdítsam őket a mérkőzéseken. Gondolatban visszatér a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásba, szülőfalujába. Viktor a sportolásról a harckocsizó alakulatban sem mondott le. Szabad idejében Kürti Imre őrvezetővel az alakulat tornatermében gyakorlatozik, vagy a futópályán találhatjuk őket. - Az embernek meg kell tartania erőnlétét - mondja hiszen a műhelyben végzett munka a mozgás szempontjából eléggé egyoldalú, a szerelés által megkövetelt merev testtartás miatt gyakran mindenünk megfájdul. Ám nyomban védelembe is veszi mesterségét, nem győzi hangsúlyozni, milyen érdekes az autószerelési szakma. Nagyon szereti hivatását, amelyet Duna- szerdahelyen tanult ki. Megemlíti, hogy a tanulóévek alatt szerzett ismereteit jól kamatoztatja a hadKárolyi Viktor közlegény munka közben (J. Šlapák felvétele) seregben, és ráadásul, mivel itt többféle harci járművel találkozik, sok újat tanulhat. Mit kell tudniuk a műhelyben dolgozó szakembereknek?- Mindenekelőtt, úgy, mint a polgári gépkocsi javitó-múhe- lyekben, itt is a figyelmes munka, az összpontosítás, a kitartás a legfontosabb - vélekedik. Parancsnokának szavai szerint Károlyi Viktor rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Csak a legjobbakat tudtuk meg róla. Példás katona, megszerezte az első osztályú szakminősítést, ami arról tanúskodik, hogy felelősségteljesen teljesíti katonai kötelességeit. Nemcsak a gépkocsik karbantartásán dolgozik, segít a páncélozott járművek javításában is. Hol tett szert ezekre a jó'tulaj- donságokra? Minden bizonnyal sokat köszönhet szüleinek és munkahelyének is. - A dunaszerdahelyi középfokú szakmunkásintézetbe jártam. Ott ismertem meg Horváth Jenő pedagógust, ó irányította szakmai képzésünket. Mindig is azt mondta, dolgozzatok becsületesen, csak kiváló munkát adjatok ki kezetekből. A ti munkátokban megbíznak a megrendelők, tőletek függ a gépkocsik üzembiztonsága. Ezek a szavak még ma is fülemben csengenek, figyelmeztetését szem előtt tartom a polgári életben és itt a hadseregben is - vallotta Viktor. Búcsúzóul még elmondta, már várja a tavaszt. Akkor fejezi be a tényleges szolgálatát és hazatér családja körébe. Nyárasdra. Otthon majd bizonyára szívesen emlékezik a hadseregben eltöltött két évre, társaira és feletteseire is.-zrlapjait is érdemes ilyen szempontból nagyító alá venni. Tanulmányoztuk az NDK-ban meghonosodott gyakorlatot és a normákra, valamint az árképzésre vonatkozó rendeleteiket. A zöldségsaláták például közel 300 grammot tesznek ki, vagy a főétel felét alkotják. Sok követendő példát találhatunk étlapjaikon.- ön a LIKO vezérigazgatóság kereskedelmi igazgatója. Vállalataik gyümölcs, illetve zöldség feldolgozásával, tartósításával is foglalkoznak. Mit tesznek önök a helyzet javításáért?- Arra törekszünk, hogy elsősorban télen és tavasszal, amikor nincs friss gyümölcs és zöldség, tartósítva vagy mélyhütve elegendőt adjunk a lakosságnak ezekből a vitaminokat és fontos anyagokat tartalmazó élelmiszerekből. Jó az együttműködésünk a mezőgazda- sági vállalatokkal és a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségével. 1983- ban uborkából 14 527 tonnát, zöldségből 18 035 tonnát konzerváltunk. Sajnos, termékeinkből nagy készletek halmozódtak fel: sok uborka, borsó, lecsó, saláta, paprika alapanyagú készítmény, szilva, szőlő, körte és almabefőtt várja a fogyasztókat. Eleget tudunk tenni a kereskedelem igényeinek. A nagy készletek azonban az új idényben bonyodalmakat okoznak majd a felvásárlásban. Természetesen az ésszerű táplálkozás, a zöldség- valamint a gyümölcsfogyasztás propagálásából is kivesszük részünket. Termelési-gazdasági egységeink az ésszerű táplálkozás szlovákiai társaságával együttműködve szervezik a közétkeztetési intézmények népszerű versenyét. A tét: ki ad több gyümölcsöt, zöldséget az ételekhez. 1982-1983-ban 175- en jelentkeztek, jelenleg pedig 496 konyha versenyez.- Néhány példamutató, eredményes kollektívát is felsorolhatnánk.- Közéjük tartozik a ružombero- ki V. I. Pamutipari Művek, a bratislavai Dimitrov Vegyiművek üzemi konyhája, a Liptovský Mikuláš-i Vendéglátóipari Vállalat, a zvoleni Poľana, a füleki (Fiľakovo) Centrál, az ipolysági (Sahy) kórház és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Gorkij utcai alapiskola étkezdéjének kollektívája. A verseny során az is megmutatkozott, hogy az emberi tényezőnek milyen nagy szerepe van a táplálkozási szokások megváltoztatásában. Egyszerűen azt is mondhatjuk: ahol az akarat megvan, ott minden megvalósítható. Bízunk benne, hogy Szlovákia-szerte egyre többen kapcsolódnak be a hasznos versenybe, a zöldség- és a gyümölcsfogyasztás hasznosságának propagálásába. Hiszen ez mindenkinek saját érdeke. DEÁK TERÉZ APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A bratislavai STAVOINDUSTRIA építőipari vállalat azonnali belépéssel felvesz- építőipari szerelőmunkásokat (kőműveseket, ácsokat) vasbeton épületszerkezetek szerelésére;- kőműveseket (mázolókat) Sibaterm tűzálló szigetelő bevonat készítéséhez;- ácsokat;- vasbetonozókat;- villanyszerelőket;- üzemi lakatosokat;- vízvezetékszerelőket;- fűtőket (gázfűtésű kazánok üzemeltetésére);- takarítónőket;- üzemi őröket;- raktári dolgozókat. Az érdeklődők a személyzeti osztályon jelentkezhetnek az alábbi címen: Stavoindustria, národný podnik, Odštepný závod Ťažkých montáží, Stará vajnorská cesta 25, Bratislava. Telefonszám: 696 31, 696 32. Dolgozóinknak toborzási jutalékot fizetünk, mégpedig: 1 évre - 1200 koronát, 3 évre - 5000 koronát. A nőtleneknek és hajadonoknak lakást biztosítunk Toborzási terület: a nyugat-szlovákiai kerület. ÚF-157 KÖSZÖNTŐ ■ Január 23-án ünnepli 90. születésnapját Koláro- vóban Nagy Vendel. E szép ünnep alkalmából sok szeretettel köszöntik, és további jó egészséget kívánnak két fia, menyei, három lánya, veje, valamint az unokák és a kis dédunokák Ú-4260 ■ 1985. jahuár 23-án ünnepük házasságkötésük 25. évfordulóját a legdrágább szülők, Horváth Rudolf és felesége, Halász Irén (Medve - Medveďov). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván lányuk, Irénke. Ú-146 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalmas gyászunkban hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, akik 1985. január 2-án elkísérték utolsó útjára Krebes Máriát. Köszönjük a sok virágot és a koszorút, amelyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló családja. Ú-105 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, akik 1984. december 14-én elkísérték utolsó útjára a lévai (Levice) temetőbe a drága, jó feleséget, édesanyát, anyóst és nagymamát, Lehoczky Józsefné Chlebo Rozáliát, akit a halál 71 éves korában váratlanul ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok koszorút és virágot, amelyekkel igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. Gyászoló férje és családja. Ú-96 ■ Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik 1985. január 3-án elkísérték utolsó útjára a recai temetőbe a drága jó feleséget, édesanyát és nagymamát, Kohút Lászlónét, akit a halál 50 éves korában ragadott ki szerettei köréből, s részvétükkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-125 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, a somor- jai (Šamorín) lakosságnak és mindazoknak, akik 1985. január 15-én elkísérték utolsó útjára a somorjai temetőbe a szerető, gondos édesanyát, anyóst, nagymamát és dédmamát, Jurás Jánosné Illés Ilonát, akit a halál 71 éves korában kiragadott szerettei köréből. Köszönjük a részvétet, a sok szép virágot, koszorút, amelyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Emlékét örökké őrző lányai: Mária, Ilona, fiai: György, Sándor, István, menyei, vejei és unokái. Ú-145 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, munkatársnak és ismerősnek, a helyi pártalapszervezet, a sportegyesület, a vnb, a Csemadok, az efsz vezetőségének a búcsúbeszédekért és mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára az egegi (Hokovce) temetőbe a drága jó fiút, testvért, Tóth Endrét, aki 1984. december 1-én 30 éves korában tragikus körülmények között távozott szerettei köréből. Köszönjük a sok virágot és koszorút, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Emlékét örökké őrző özvegy édesanyja és testvérei családjukkal. Ú 147 ÚJ SZÚ 1985. I. 23.