Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-11-30 / 48. szám

4* * van, fecskék! Elrepültök a me­legbe, én meg itt maradok egész télen és vacoghatok a hidegtől. A fecskék egy kört írtak le a ház fölött, mire a kémény hirtelen elrugaszkodott a tető­től és elrepült utánuk. Elrepült melegebb vidékekre. Attól kezdve nem fűtök a kályhában. Vacog a fogam, fázom a jéghideg házban. Hogy egy kissé fölmeleged­jek, meséket írok nektek. kém tenger időm volt elnéze­getni, hogyan kandikálnak ki a virágokból a holnapi almák kis csillagocskái. így múlt el az illatos tavasz, a méhzümmögéses nyár és beköszöntött az esős ősz. Egy napon lenéztem a fáról és lá­tom ám, hogy Körtéssy szom­széd rázza az almafát. Lopottyanva a fáról, a fűben találtam magam. A szomszéd­nak kimeredtek a szemei, majd a nyakába kapta a lábát. Szét­néztem magam körül. Mellet­tem a macskám üldögélt és huncutul mosolygott:- Mégiscsak együtt fogunk lakni, hiszen nem hagyhatlak itt télre téged. Zs. Nagy Lajos Ilyen korareggelen mit akar a vekkerem? Csireg-csörög-csörgedez. Mint egy bolond, olyan ez! Fejem fölött a paplan: muzsikáját ne halljam! A szemem leragad, ó. Vigyen, vekker, a manó! Annyi szépet álmodtam! Emitt voltam, ott voltam: láttam piros törpéket, csilingelő körtéket, nagy fákat és kis fákat, ravaszkodó rókákat, muzsikáló majmokat, táncoló virágokat. Láttam ezt és láttam azt: hóban virító tavaszt; bejártam hét országot, ettem finom tortákot, lent jártam és fent szálltam, fácánokkal kártyáztam, malmoztam és sakkoztam, < Karpovot bemattoztam. A legyőzhetetlen csodaló A múlt század hetvenes éveiben a magyar lótenyész­tésre és -versenyzésre egy káprázatos képességű ver­senyló, a legerősebb hazai és külföldi ellenfeleket is játszi könnyedséggel legyózó Kincsem hívta föl a világ figyelmét, „akit“ a szakemberek méltán neveztek Hungarian Won- dernak, Magyar Csodalónak. Kincsem 1874-ben Gödön jött világra, ahíres lótenyésztő, Blaskovich Ernő tenyészetében. 1876 és 1879 között hat ország ötvennégy versenyén diadalmaskodott a verhetet­len csodaló. E teljesítményt azóta sem szárnyalta túl a világ egyetlen versenylova sem! Frankfurt, Hannover, Baden-Baden, Bécs, Prága, Budapest galopp-pályái Kin­csem nevétől voltak hangosak. Sok nagy diadala közül a legértékesebbet a telivérte- nyésztés őshazájában, Angliában aratta 1878. augusztus elsején, Goodwoodban. Az acélizmú angol telivérkanca rendkívül kezes, nyu­godt vérmérsékletű ló volt, csupán elmaradhatatlan kísé­rőjét, egy fekete-fehér macskát kellett mindig az istállójá­ban tartani, különben nyugtalanság lett úrrá rajta. Vasszer­vezete a legnagyobb fáradalmakat, a leghosszabb utazá­sokat (akkor még kizárólag tehervagonban szállították a lovakat!) is könnyedén viselte el. 1879. október 21-én futotta utolsó versenyét, a buda­pesti Kanca-díjban. Hátsó lábán csontkinövés keletkezett, s a soha le nem győzött csodaló ötéves korában ménesbe vonult. Három csikója - Budagyöngye, Olyan nincs, Kincs - vitte tovább nemes vérét, kiváló tuljdonságait. Az 1887-ben Kisbéren kimúlt Kincsem csontvázát, nyer­gét és egyéb relikviáit a budapesti Mezőgazdasági Múze­umban őrzik. Több festmény készült róla, szobrászok mintázták meg alakját, bélyegek és könyvek hirdetik a magyar lóversenyzés leghíresebb lovának emlékét. Kálmán Gyula SZÓFEJTÓ Nevezzük meg külön-külön, amit az ábra mutat, majd minden szóból vegyük figyelembe azokat a betűket, melyeket az ábra alján feltüntetett szám(ok) határoz(nak) meg a szó első betűjétől számított sorrendben. írjuk ezeket a betűket a képek alatti üres kockákba. Megfejtésül egy szót kapunk. Melyik az? Készítette: N. L. elefántot is leterített volna! így aztán a következő tör­tént: Amikor Hubert úr a hangver­senyen belekezdett a szaxo­fonszólójába, a náthás hang­szer a dallamok helyett hatal­mas HAPCIlí-t hallatott. Azután még egyet! Es még egyet. A közönség lelkes tapssal ünnepelte Hubert urat, aki ez­zel akaratlanul is egy új hang­szert talált fel - a hapcifont. henger bukkant fel a sarok mö­gül és még mielőtt bármit is mondhatott volna, valamennyit összelapította! És most bizonyára akad, aki azt mondja, hogy igencsak kegyetlen és szomorú ez a mese. Pedig dehogy! A teás­kannákból egyszer csak tizen­három gyönyörű gong lett. Hallgassátok csak, milyen vi­dáman konganak... Tóth László fordításai Éppen Irkutszkba értem, s a vekker eljött értem. Most itt csörög, csikorog: fülem rágja, vicsorog. Kilyukad a paplanom, ha még tovább hallgatom... A TERMÉSZETI EMBER CSAK ALAPVETŐ ÉR­TÉKÍTÉLETET ISMER, ÉS A LEGALAPVETŐB­BEL: AZ ERKÖLCSI MÉRTÉKKEL MÉR. Sohweitzer 3-5 A november 16-i számunkban közölt feladatok megfej­tése: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig; sarkantyú. Nyertesek: Takács Edit, Besenyő (Besenov; Wall Bri­gitta, Kassa (Koáice); Rácz Vince, Mihályfa (Michal na Ostrove); Kábái Edit, Kéty (Kvetná); Gyönyör Szilvia, Ipolyvisk (Vyskovce nad Ipfom). P™=1 r* bei 'ift 7!^ : 1 :• \ £ A | ~ 0 ,­Mozgófénykép üveglemezen t* Daniel Hevier Kimentem nemrégiben az utcára és mit láttam: a villany­drótokon már gyülekeznek a fecskék. KészülődneK a me­legebb vidékekre. Hiszen ép­pen itt az ideje. A napok már hűvösek és ha nem fútenék a kályhában, bizony alaposan átfáznék. Fölpillantottam a kéményre, hogy annak rendje s módja szerint eregeti-e a füstöt. De füst helyett csak panaszos si­ránkozás dőlt belőle:- Nektek aztán jó dolgotok összevesztem a macs­kámmal.- Vagy te mégy el a háztól, vagy én! - mondtam neki. És mivelhogy a macska úgy tett, mintha nem értené az em­beri beszédet, magamhoz vet­tem egy vánkost, egy dunyhát, a Robinsonról szóló könyvet és elköltöztem. Kitűnő helyet találtam ma­gamnak az almafán a kertünk­ben. Megtelepedtem a fa koro­nájában és nagyon jól éreztem magam ott. Senki nem hábor­gatott, nem csöngött a telefon, nem csöpögött a víz a csapból. Álmaim az almavirágok szir­maitól voltak illatosak, és ne­Hubert úr, hóna alatt egy szaxofonnal, dzsesszkoncertre sietett. A szaxofonnak arany­sárga színe van, s amikor süt a nap, csak úgy csillognak- villognak rajta a sugarak. Most azonban a nap eltűnt: talán valami dolga akadt. És tüstént esni kezdett az eső. Hát aztán?! Hubert úrnak vízhatlan kalapja volt. De a szaxofon teljesen átázott. És belebújt az orrába a nátha. Méghozzá olyan, amely egy Gyönyörű vasárnap volt, te­le biciklicsengőkkel, pattoga­tott kukoricával és cukorvattá­val. Ilyenkor van a legjobb al­kalom a sétára. Nem kell cso­dálkozni hát, ha a járdán ép­pen ekkor vonult el vidám fütty­szóval tizenhárom menetelő teáskanna. Valódi rézből való régimódi teáskannák voltak és éppen ötórai teára siettek. De hirtelen egy nagy göz­3. FELADAT Amikor szüléitek legköze­lebb kávézáshoz készülődnek, kérjétek meg őket, segítsenek az alábbi kísérlet elvégzé­sében. A csészében levő forró (!) kávét jól kavarjuk meg, majd vegyük ki a kanalat. Várjuk meg, hogy nagyjából egyenle­tesen forogjon a kávé, akkor a csésze közepébe csöppent- sünk néhány csepp hideg tejet. Mit vesztek észre? Ezután végezzétek el a kí­sérletet néhány csepp forró tej­jel is. Hasonlítsátok össze a két eredményt. Megpróbál­kozhattok a tapasztalt jelenség magyarázatával is. BÖDÓK ZSIGMOND A filmszalagról mindenki tudja, hogy fényér­zékeny anyaggal bevont, rugalmas, simulé- kony, vékony anyag, amelyre fényképezni le­het; a moziműsort is filmről vetítik. Mindezt nagyon természetesnek tartjuk, pedig az első fényképtől a mozgóképig hosszú út vezetett. A képünkön látható és a vágtató ló képét mutató képsorozat több mint száz évvel ezelőtt készült; története van. A képsorozatot E. Muybridge, az 1830 és 1904 között élt, Angliából Ameri kába származott fényképész 1878-ban készítette. Muybridge, mint kora minden fényképésze, nagy üveg­lemezre fényképezett; 1867-ben például a Yo- semite Nemzeti Park szikláit, vízeséseit fény­képezte; szép tájképeit a folyóiratok, utazási könyvek kiadói szívesen vásárolták. Akkoriban történt, hogy két sportszerető amerikai polgár azon vitatkozott, van-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló mindegyik lába a levegőben van. Hiába figyelték ugyanis sza­bad szemmel a lóversenypályán száguldó lo­vakat, nem tudták megállapítani, létezik-e a nevezetes pillanat, amikor mind a négy pata elhagyja a talajt. Fogadtak, s nem is kevésbe: 25 ezer dollárba. Felkérték Muybridge-t, fényképezze le a vágtató lovat, a képről talán meg tudják állapítani, kinek van igaza. Muybridge már előbb is készített ilyen fény­képet, sőt fényképsorozatot, képeiről famet­szetet készítettek, és a képek újságban megje­lentek, azzal a szöveggel, hogy a ló mindegyik lába a levegőben van egy-egy pillanatra. Vol­tak, akik azt állították, hogy Muybridge retusál­ta képeit, azok tehát hamisak. A kérdés eldöntésére a lóversenypálya egy szakaszán Muybridge tizenkét fényképező ka­merát állított fel. A gépek zárrugóját megfeszí­tette, és a pályán kereszetbe húzót vékony, gyenge zsinórhoz kötötte. A pályát fehér mész­kőporral felhintette, hogy világosabb legyen, erre szükség volt, hiszen a lencse fényereje és a lemez fényérzékenysége még sok kívánniva­lót hagyott hátra. A nevezetes futtatáson kitűnő zsoké ült a lovon, és nagy iramban száguldott végig a pályán. A zsinórok egymás után rántották meg a gépek kioldóbillentyújét, a képek elké­szültek. A képen jól látható, hogy valóban van pilla­nat, amikor a lónak mind a négy lába a levegő­be emelkedik. Ezzel azonban nemcsak a foga­dás dőlt el, de azt is észrevették, hogy a re­mekszép színes acélmetszetek, amelyek to- vasjeleneteket ábrázolnak, nem mindig a való­ságnak megfelelően mutatják a ló mozgását. így kezdődött a mozgóképek készítése, de még hosszú idő telt el addig, amíg élvezhető játékfilmet tudtak készíteni. Dr. Horváth Árpád ■ ■■■ ■■■■■■■■■■ ÚJ szú 18 1984. XI. 30. — « — ■■ ■ _ mm _ _ _ _ —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom