Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-27 / 30. szám
/ ^ AUTÓSOK L_J MOTOROSOK A áramkör hibái A szekunder áramkör hibájának jellemzője, hogy a főkábelnél van áram, a gyertyánál azonban nincs. A szekunder áramköri hibák helyei: 1. Gyújtótekercs 2. Elosztófej 3. Elosztópipa 4. Kábelek, kábelsaruk 5. Gyújtógyertya \ A hibákat általában nem a rossz érintkezés, hanem átütések, lényegében rövidzárlatok jellemzik. Ilyen esetben nem a gyertyánál, hanem egy rövidebb úton ugrik át a szikra. Amennyiben az a gyújtótekercsnél, illetve az abból kijövő főkábelnél, az elosztófedél bevezetőjénél történik, akkor a motor leállását idézi elő. Ha az elosztófedél gyertyákhoz menő kivezetőinél, vagy a kábeleknél, gyertyapipáknál jön létre zárlat vagy átütés, akkor emiatt a motor kihagy. Átütéseket okozhatnak a hibás szigetelések, például a sérült gumiharangok, aminek következtében a kábelhez, illetve azok fészkéhez víz kerül és az áram vezetését elősegíti. Az ilyen jelenség autómosás után, vagy más módon, például eső, vagy a kerék által felcsapott, s a motortérbe került víz miatt következik be. A hiba tünete úgy jelentkezhet, hogy nem indul, vagy kihagy a motor. Bizonyos idő után a kihagyás - amikor a víz kiszárad - megszűnik. Ez vonatkozik arra is, ha nem indul be a motor és hosszabb várakozás után ismét lesz gyújtás, minden beavatkozás nélkül. Nedves időben és nagyobb vízmennyiség esetén a száradási folyamat hosszú időt vesz igénybe. Gyújtás kihagyásakor nem célszerű a motort hosszabb ideig így használni. Az elosztó csatlakozók megtörlésével, vagy levegővel való kifúvatás- sal a hibát azonnal megszüntethetjük. Az átütések megelőzése és megszüntetése érdekében: Ne mossuk vízzel az elektromos helyeket. A hibás kábeleket és gumiharangokat cseréljük ki időben. Az elosztót és a kábeleket ajánlatos a szaküzletekben kapható víztaszító sprayvel befújni. A nedvesség az elosztófedél belső részének átütését is okozhatja. Rendszerint a hirtelen hőváltozás következtében lecsapódik a pára. A hiba többnyire gyújtáskihagyás tüneteivel jelentkezik, amelyet szántással, illetve törléssel szüntethetünk meg. A rutinos autósok ilyen esetben elosztófedelet cserélnek, mert a tökéletes megtorlás és szárítás hosszadalmas művelet. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy legyen nálunk tartalék. Az elosztófedél bakelit anyagán keletkezett repedések - a hosszabb átütés következményei - is hasonló tüneteket okoznak. Az átugró szikrák ugyanis elszenesítik, ezáltal vezetővé teszik az elosztófedél bakelit anyagát. Emiatt a szikra nem a magas nyomás alatt levő hengerben, a gyertyacsúcson ugrik át, hanem az elszenesedett úton, alacsony nyomáson a testhez. Ebben az esetben a repedt részhez tartozó hengerek hagynak ki, vagy egyáltalán nem működnek. Az elszenesedett repedések alapos kikaparása ideiglenes segítséget jelent. Végleges megoldás: a fedélcsere. (am) AJÁNLÁSOK Több mint egy évig vizsgálta legutóbb egy különleges bizottság a közlekedésbiztonság helyzetét az NSZK-ban. Nemcsak minden részletre kiterjedő statisztikát állítottak össze, hanem ajánlásokat fogalmaztak meg a balesetek számának csökkentése érdekében. Leszögezték, hogy átfogóbb intézkedésekkel mind a halálos, mind pedig az anyagi káros balesetek számottevően csökkenthetők. Elsősorban arra volna szükség, hogy a felvilágosító és az oktatómunka javuljon, és azokat az útszakaszokat, ahol gyakran adódnak közlekedési balesetek, korrekciókkal lássák el, esetleg teljesen átépítsék. Nagy visszhangot váltott ki az a javaslat is, hogy a lakóterületek bizonyos körzeteiben a megengedett legnagyobb sebességet 30 km/órára csökkentsék, a kezdő vezetők csak átmeneti - három évre érvényesített - jogosítványt kaphassanak, a motorosoknak pedig az erőforrástól függően, fokozatonként adjanak ki vezetői engedélyt. Ez azt jelentené, hogy csak akkor kaphat nagyobb motorra jogosítványt valaki, ha könnyebb motoron már legalább félévi gyakorlata van. Nem titok, hogy a szóban forgó intézkedési terv főleg a fiatalabb korosztályt érinti, és nem is véletlenül, minthogy az ő körükben a legkedvezőtlenebb a baleseti arány. Megállapították azt is, hogy az NSZK polgárainak 40 százaléka főleg csak munkába járásra használja az autóját. Kitűnt, hogy a baleseti gyakoriság reggel kisebb, mint este. A kifáradás, s az igyekezet, hogy gyorsan hazaérjen, este károsabban befolyásolja a figyelmüket, mint reggel. Az Opel cég Ascona SR/E változatát új sebességváltóval szerelik. Az ötsebessé- ges szerkezet gyorsabbá, elasztikusabbá tette a kocsit. Igaz, az 1,8 literes, bertzin- fecskendezés 85 kW (115 LE) teljesítményű motorra eddig sem lehetett mondani, hogy lusta. Ugyanezt a váltót kapta a Kadett GTE is. Egy másik hír: a rüsselsheimi gyárban elkészült az egymil- Homodik Manta. Ezt a típust 1970-ben kezdték gyártani, és 1983-ban a legkeresettebb kupékocsi volt Európában. Az elsókerék-meghajtá- sos Kadettból eleddig 2 milliót készítettek. Az új információk szerint ősszel egy minden eddiginél szebb, jobb és kevesebb benzint faló Kadett gördül le a futószalagról. híreki ■ A Renault segítséget nyújtott az új Moszkvics személygépkocsi megtervezéséhez és gyártásához - jelentette be a francia állami autógyár. A négyajtós, négyüléses, közepes kategóriájú Sedan-t tervek szerint 1986-tól fogják gyártani a Moszkva melletti AZLK autógyárban. A Renault közreműködik a prototípus ki- fejlesztésében, ezenkívül rendelkezésre bocsátja műszaki és tervezési know-how-ját a gépi alkatrészek és a karosz- széria gyártásához, az összeszereléshez és a festéshez. ■ A stockholmi és a Stockholm környéki gépjárművezetők különleges kedvezményben részesülnek. Amennyiben ráállnák, a benzinkutakon benzin és alkohol keverékű üzemanyaggal tölthetik meg gépi- kocsijuk tartályát. A különleges alkoholt (az OK-cég hozta forgalomba) a búza lepárlásából nyerték. A benzinben levő alkohol elősegíti az égést, és csökkenti a környezet szeny- nyeződését - állítják a cég szakemberei. ■ Gépkocsival utazva valamilyen nem várt esemény bekövetkezésekor másodpercek telnek el, amíg a vészvillogót bekapcsoljuk. Ilyen esetben segít a nyugatnémet Fritz -Wahl GmbH által gyártott automatikus vészjelzókapicsoló, amely balesetkor vagy vészfékezéskor azonnal bekapcsolja az összes irányjelző lámpiát. Az ÁSS 8 típxjsú automata utólag minden gépkocsiba beszerelhető. Abban az esetben is működésbe lép, ha az úttestről letér a gépkocsi, így ezt azonnal jelzi a követő forgalomnak. Látod, barátom! A kempingezésben ez a kikapcsolódás a legjobb... MIKROPROCESSZOROK AZ AUTÓBAN 2. A környezetvédelem érdekében bevezetett ólommentes benzin és a katalizátor megjelenésével szintén nagy terepiét kap az elektronika. A katalizátortechnika csak akkor működik jól, ha tökéletes az égés. A levegő mennyiségének áramlását például a Lambda-szondával mérik, amely jelzi az oxigén mennyiségét a kipiufogó gázban és ezt mindenkor jelzi az elektronikus szabályozószerkezetnek. Ez a berendezés azután változtat a keverék összetételén. De a beszívott levegő hőmérsékletének változtatása is szükséges a terheléstől és a fordulatszámtól függően. Az a jó, ha a motor mindig a neki legmegfelelőbb hőmérsékletű levegőt szívja be, s így csökken a fogyasztása, kevésbé káros a környezetre. A régi álom a szelepiek nyitási idejének változtathatósága, amely pillanatnyilag nehezen oldható meg. Az elektronikus része még megoldható lenne, de honnét vegyék az erőt a szelepiek működtetéséhez? Itt már egyértelműen kialakult az elektronika bevethetőségének határa. Igaz, valami hasonló valósult meg az Alfa/Alfetta 2,0-nál, ennél a típusnál ugyanis a mechanikát számítógépipiel vezérlik, s ez változtatja a vezérmútengely helyzetét. Ez egy részmegoldás tehát, mert a nyomóerőt adó vezérmű- tengely végeredményben megmaradt. Egy másik jelentős felhasználási területe lehet az eletronikának a szerviz- és olajcsere idejének a megállapítása. Ezen a téren is a BMW jár élen. Már egyes típusaiban megtalálható az úgynevezett szerviz-intervallumjelző berendezés, amely értékeli a magas fordulatszámok gyakoriságát, a megtett út hosszát és a hideg indítások számát, jelzi mindazokat a jelenségeket, amikor a legjobban kopnak a motor alkatrészei. S ennek megfelelően ad utasítást a szerviz elvégeztetésére. Még jobb lenne természetesen, ha a tényleges kópiás mértékét lehetne mérni. Az ilyen szenzorok kialakításában lázas tempióval dolgoznak a mérnökök. RUGÓZÁS ÉS CSILLAPÍTÁS CHIPEKKEL A karosszéria biztonsága témában az úttörő az ABS. Bár körülötte minden már régebben ismert volt, de csak az elektronika tette iehetővé a blokkolásmentes fékezést. Ez már nagy pluszt jelent a biztonság területén. Széles körű elterjedésének pillanatnyilag a magas ár az oka, de alkotóelemei a nagyobb sorozatokban történő gyártásával bizonyára olcsóbbak lesznek. Igaz, ettől függetlenül még mindig elég költséges az igényes hidraulika készítése. Egyelőre a BMW, a Daimler Benz és a Volvo alkalmazza szériában a felszerelésüket. Nagyobb biztonságot és komfortot nyújt az elektronikusan állítható lengéscsillapító. Japiánban már megtalálható a Toyota egyik típusában. A vezető vagy saját maga állítja be, vagy az egészet rábízza a mikropxocesszorra, amely kiválasztja, hogy normális puha, vagy spiortos, azaz kemény legyen a lengéscsillapítás. A komputer a következő információk alapján dolgozik: sebesség, kerekek szögének állása, gyorsulás, vagy lassítás, és hogy hányas fokozatban van a sebességváltó. Ezek értékelése után állapítja meg a lengéscsillapítás nagyságát. Kialakulóban van az úgynevezett aktív rugózási rendszer is. A hagyományos acéltekercs- vagy lapcugók helyett hidraulikus hengerek veszik át a korábbi rugók és lengéscsillapítók szerepkörét. Az aktív szó annyit jelent, hogy állandóan és előrelátóan dolgozik a mikroprocesszor. Itt is a jelenlegi legnagyobb problémát a megfelelő szenzorok és az erőt kifejtő rendszer hiánya okozza. A passzív biztonság fokozására a legjobb példa a Mercedes Airbag-je (ez a gázzsák ae kormánykerékre van szerelve és ütközéskor felfúvódik, megvédi a vezetőt a mellkassérüléstől) és a biztonsági öv gyorsfeszítője. Sajnos a piénzhiány még mindig a biztonság rovására megy, hisz a két utóbbi is jelentős felárat jelent. A számítógépes fűtésszabályozást csak az tudja igazán értékelni, akinek a kormány mellett van a munkahelye. Közvetve: a vezető jó közérzete hatással van a biztonságra is! Az autóelektronika harmadik csoportja a szórakoztató elektronika. A legtöbb felesleges értelmetlenség. Igyenek piéldául a beszélő info-rendszerek, a túlterhelt „fedélzeti számítógépiek,“ a rosszul leolvasható, agyonzsúfolt műszerfalak, az autórádió előprogramozással. Tehát a reklámokban oly sokszor említett Chek-panel néha jó, de többségében öncélú játék. Tulajdonképipien nevetséges is: hisz az egyik oldalon világűr- szintű elektronika kerül be a kocsikba, a másik oldalon viszont értelmetlen kapcsolók és drótok zavarják a vezetést. Itt inkább jobb lenne, ha ezeket az öncélú elektronikus játékokat kihagynák, s ezzel szemben Olcsóbban tudnák piacra dobni a kocsikat. Az elektronika nagy hátránya viszont abban jelentkezik, hogy ha egyszer meghibásodik, kevés vezető tudja megjavítani, s a specialisták sincsenek mindjárt kéznél. De nehéz lesz az autószerelők „átállítása“ is az elektronikus alkotórészek javítására, cseréjére. Az elektronikának végeredményben a gépkocsiban ott van a helye és értelme ahol többet tud, mint a mechanika. Ennyit röviden és velősen erről a témáról. Ám az idő sok mindent hozhat, hiszen ami ma mégcsak elképzelés, az holnap már megvalósításra alkalmas tény lehet. A technika haladásában nincs megállás. (L) ÚJ SZÚ 16 1984. VII. 27. Opel Asíeno SR £