Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
■ ■ . // szonto L, dő íjulni! ggai. rulni! ében, égben éljetek! ggei fvel djetek! ídókák irtások még? V? 1-e még? még? is, ha piros! igény, gény, \lájo, ágyiro. i porán, d ám! lesen, desen! tyűnk is, ink is! romszél! 'gószél! kis táncra! n cifrát, ányjék szikrát! lásd meg, \dd meg! járom! ábom! íb! égykézláb! rd ki most! enki most! úgy lesz kétszer, ladfélszer! maringkoszorú című iltési gyűjteményből) CSICSAY ALAJOS Régi és még régebbi históriák Az együttérző Hol vánnak a régi szép idők, mikor még a tanároknak vesszőparipáik voltak! Ha- jaj! Pedig milyen gyönyörű is volt, mikor a diák már mindent kiöntött magából, amit hosszú heteken át feketekávé és olcsó cigaretta mellett a koponyájába gyömöszölt, s aztán jött a tanár és így szólt:- Mit tudna mondani, kedves kolléga, a diketopiperazinról? - S kérdezte ezt békés nyugalommal, mert a régi profesz- szorok nagyon kiegyensúlyozott emberek voltak.-A diketopiperazin... a diketopiperazin..., ha két glikokoll molekula úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy két vizmole- kula lép ki belőlük, diketopiperazin nevű gyűrűs vegyület jön létre.- Szíveskedjék felírni az egyenletet!- A vegyületben két ketoncsoport van... - hebegte a diák - ezért diketo,- No, ne mondja! - szólt közbe a tanár. - Úgy tűnik, mintha ezt most fedezte volna fel. A diák tagadólag rázta meg a fejét, közben szörnyen haragudott önmagára, és magában így meditált: Én hülye, kötözni való bolond. Hát nem megmondták a haverok, hogy az öreg a diketopiperazi- non lovagol? S én éppen ezt a marhaságot nem tanultam meg. Ami igaz, az igaz, sosem akartam kémia szakos tanár lenni, de ha már erre kényszerített a sors, a sok abrakadabra mellett az agyamban elfért volna az a nyavalyás diketopiperazin is. Lám, milyen jó hangzása van. Bizonyára ezért nyargal rajtam az öreg. A csend elég hosszan tartott. A tanár ráért. Egyébként ráérős ember volt. Nála egy-egy vizsga reggel nyolctól délután kettőig tartott. Mi a fenét találjak ki, hogy megkegyelmezzen és ne rúgjon ki? - morfondírozott a diák. Hirtelen kitűnő mentő ötlete támadt.- Tanár úr, kérem, elnézést kérek, kissé indiszponált vagyok, ma nem bírok összpontosítani - mondta elszántan.- Hogy-hogy nem bír? Valami baj érte?- Ahogy vesszük...- Mondja már!- A feleségem éjjel lánygyermeket szült... A tanár lassan felemelte a tekintetét. Eddig ugyanis a pipájával bajlódott. Majd mélyet sóhajtott és így szólt:- Adja ide az indexét, barátom!- S beleírt egy szép dicséretest. Miközben visszaadta, csendesen megjegyezte:- Tudja, nekem három lányom van. Egy nagy megalkuvó Ugye, vitathatatlan, hogy a tudósok mindig arra törekedtek, hogy a világot minden kis részletében a legtökéletesebben megismerjék. Ha nem így lett volna, akkor ugyan mi által fejlődik a tudomány? Az sem kétséges, hogy az ember maga is, mint természeti lény, igen gyakran a tudomány tárgyát képezi. Mégsem érhettük be a végtelenségig Ádám és Éva gyermeteg históriájával! Egyszer jönnie kellett Darwinnak és Haeckelnek, akik kijelentették, hogy Ádám pedig nem létezett. De volt helyette Pithecantropus erectus, akit, hogy bizonyítékkal is szolgálhasson a tudomány, ki kellett ásni a föld mélyéből. Szaladj csak fiam, Dubois, Jáva szigetére és turkálgassál egy kicsit a folyómedrekben, egészen biztos hogy sikerrel jársz - szólt Haeckel mester, és Dubois doktor elindult. Csak úgy hobbiból kotorászott a folyóhordalékban, mert tudvalevő, hogy eredeti foglalkozása katonaorvos volt. S mit ad a véletlen, 1891-ben a Solo folyó bal partján, nem messze Trinil községtől rábukkant egy zápfogra. Alig egy hónap múlva pedig egy koponyatetőt talált. Aztán megint egy zápfogra lelt, majd a sok lim-lom közül kihalászott egy combcsontot. E csekély leletek alapján bátran ki merte mondani, hogy megtalálta az ember közvetlen ősét. Persze, ekkor még fiatal volt Dubois doktor és merész, talán hírnévre is vágyott és nagyszerű beszámolókkal ajándékozta ' meg a tudományt. Ám a tudomány nem valami jámbor nagyapó, aki a szorgalmas unokának szerető biztatással simogatja meg a fejét. A tudomány néha kemény kőfalakkal körülbástyázott vár, s ebbe az erődbe nem olyan könnyű bejutni. Tudhatta volna ezt Dubois doktor is. Ha másból nem, hát tanulhatott volna szegény dón Sautuola esetéből, aki a híres altamirai barlangot fedezte fel. De úgy látszik, Dubois nem figyelt, őt a művészet kevésbé érdekelte, a tudomány mezején akart sikert aratni. Kapott is leckét, egy életre, szólót, Virchow professzortól. Csakhogy öt más fából faragták, mint az érzékeny lelkű Sautuolát. Ő nem halt bele a sérelmekbe. Inkább fogta a Pithecantropust és belerakta egykori katonaládájába, majd elszegődött professzornak Rotterdamba. Úgy látszik, igencsak megtetszhetett neki a kényelmes polgári élet, mert végül maga is vallotta a nézetet, miszerint Jáván nem élőembert talált, hanem csak egy óriási majmot. A világon a legelső Sokat mondogatják az olvasni szerető emberek, hogy a könyv nemesíti a lelket. Szép, biztató szavak ezek, csak éppen feleslegesek, mert aki rákap az írott szó ízére, annak már nincs szüksége az effajta közhelyekre, aki pedig viszolyog a-betűtől, annak ugyan mondhatják. Meg hát nem is olyan biztos, hogy az olvasás mindig léleknemesítő. Itt van például az őskori királyok közül Asszíria rettegett uralkodója, Assurba- napli. Neki volt a maga idejében, pontosabban i. e. a VII. században a legnagyobb könyvtára. Mintegy 30 ezer agyaglábából állt. Csodálatos gyűjtemény lehetett, s büszke is volt rá a tulajdonosa. Hogy megmaradt Mezopotámia népeinek sok becses öröksége, többek között a jól ismert Gilgames-eposz is, neki köszönhető. Ezek szerint bizonyára a sokat olvasó emberek közé tartozott ez az Assurbanapli. Én még úgy tanultam kiejteni a nevét: „Asszurbanipál“. A kövek meg alighanem így őrizték meg: Assur- ban-aplu. Nem lehetett könnyű az akkori piktográfiából kisilabizálni. De maradjunk csak a megkezdett témánál! Mivel úgy tudtam, a szóban forgó asz- szír uralkodó könyvszerető ember volt, akárhogyan is változtatgatták a nevét, én továbbra is a szebb hangzású „Asszur- banipál“-ként tiszteltem. Hanem amikor egy szavahihető történelemkönyvben rábukkantam a király saját maga által meg- örökittetett cselekedeteire, minden összeomlott bennem. Hiszen ez a ba- napli egy szörnyeteg volt! Az ellenfél, királyait, ha élve kezébe kerültek, Ninivé- be, birodalma fővárosába hurcoltatta, ahol saját maga elevenen megnyúzta őket. Hogy mi öröme telhetett benne, föl nem foghatom. Lám, lám, tehát a könyv sem éri el mindig a kellő emberformáló hatást. Vagy tán Assurbanaplira is érvényes lenne a mondás, miszerint a kivétel erősíti a szabályt? Nem hiszem. Inkább feltehető, hogy az asszír uralkodó csupán olyan műgyűjtő volt, aki a sokezer „könyvéből“ egyet sem olvasott el. Ám, ha ez az igazság, akkor is megilleti őt az elsőbbség. Mert akkor ő volt a világon az első sznob, vagy, ha úgy tetszik, nyárspolgár. I. CSENGETÉS- Csókolom a kis kacsóját, szép naccsád! Boldogságos, vadonatúj esztendöcskét kívánok! Nem tetszik megismerni?- Azt hiszem, még nem volt szerencsém ...- Hát hogy mondhat ilyet? Én vagyok a szemetes. Kenyérhéj, almahéj, eszterhéj...- Micsoda eszterhéj?-ö... Eszter... a kislányom is szokta mondogatni, mennyi héjat cipelek éven át. Bizony, kenyérhéj, kalácshéj... szinte meggebedek bele A kalácshéjról jut eszembe, nem maradt egy kis sarkocska az ünnepiből? Jaj, ne a /bakosból tessék vágni, azt nem szeretem. Dióst kérnék, csak avas ne legyen a dió...- Hát, ha elfogadja...- Már hogyne fogadnám el Nincs lelkem megsérteni senkit. Szemetes vagyok, de nem szemét ember __ II . CSENGETÉS- Én hozom a szerencsét, a garantált jégbe hűtött szerencsét! Remélem, meg tetszik ismerni. Én vagyok a kéményseprő.- Mintha ismerős lenne...- Persze hogy az vagyok. „Kéményseprő, borsepró, együtt járjon a kettő“...- Szóval azt várja, hogy kínáljam meg. De tulajdonképpen miért? Ebben a házban nincs is kémény. Villanykályhán főzünk ZÁGONI ATTILA- Nem tesz semmit, naccsága. Kipucolom én azt is, csak legyen egy kis áramszünet. S még a cigarettaszipkáját is. Elejétől végig. Rááldozok egy egész munkanapot. No, egészségünkre! III. CSENGETÉS- Boldog BÚÉK-ot kívánok. Én vagyok a gödörásó ..- De hiszen itt nem halt meg senki...- De meghalhat az új évben. -Ne ijesztgessen, jó ember! A gödörásóban is lehetne egy szik- rányi humánum.- Nem olyan gödörásó vagyok én, naccsád. Mi csak az aszfaltot bontogatjuk. Utána meg ásoga- tunk, míg lesz az egy nagy gödör. Egy formás kis tömegsír. Aztán szépen besötétedik, az emberek meg jönnek-mennek, s egyszer csak potty, bele a gödörbe Van, amikor potty-potty-potty, mint májusban a cserebogarak. Egyenesen a föld gyomrába. Jaj, erről jut eszembe, nincs egy kis köményes pálinkája? Elrontottam a gyomrom ...- Az nincs, de van mentám.- Nem baj, megjárja az is.- De mondja, elemlámpával sem lehet kikerülni a maga gödreit?- Nincs kizárva. De ha kanálisdugulás lesz, akkor mit kerülgetnek? Azt a zavaros tekintetű tengerszemet? De ne tessék aggódni, kérem, ha itt lesz a dugulás, mi akkor is a szomszédból ásunk át. Ezt ünnepélyesen megfogadom. Mert ez a menta... Mert ez a men - talitásom. IV. CSENGETÉS- Cseremakk, egészséget, uborkazöld, örök ifjúságot!- Hogy milyen ismerős maga..- Persze hogy az vagyok, nacs- csád. Én vagyok a környék leghíresebb kapufélfatámasztója- Ne vegye rossz néven, de én blokkban születtem azt se tudom, mi a kapufélfa.- Hát ez az, kérem: a blokk. Amiatt estem én ki a kenyérből egy évvel nyugdíjazásom előtt. Pedig hogy szerettem támasztani azokat a régi, tölgyből faragott kapulábakat. Kemény munka volt, kérem, de egészséges. Friss levegőn dolgoztam egész nap. Jöhetett oldalszél, hátszél, a kapuláb nem dóit ki. Mert én alaposan nekifeküdtem rendre mindeniknek az utcában De hát, munkanélkülivé tett ez a nagy építkezés. Ez a vasbeton flanc. ..- Ha tényleg faipari munkás volt, megkérném, lépjen be egy pillanatra, s igazítsa meg az ajtóimat: lerokkantak.- Milyen fából vannak?- Fenyőből, könnyű gyalulni,- Fenyöő? Hát minek néz engem a naccsád? Mondtam már, hogy nehéz testi munkát végeztem. tölgyekkel volt bajom Azt hiszi, nincs nálunk szakmai büszkeség? Kemény fa volt a kenyerem, nem holmi vajfenyő A vajat csak kalácsban szeretem, mondjuk diósban.. .- Megvan! Tudom, honnan ismerem magát! Maga csengetett be mind a négyszer. Hát nem szégyellj magát? így visszaélni az ember jóindulatával...- Én szégyelljem, naccsád? Én, aki egy életen át gürcöltem, hogy gondtalan, nyugdíjas öregkorom legyen? Én, aki egész nap tömbházalok, s még az sem jut ki, hogy valódi kapufélfára hajtsam a fejem? Elérzékenyülve a csengőre borul. Az asszony mazsolás kalácsot és egy üveg házibort dug a síró ember zsebébe. Két perc múlva a csengető férfi szipogva el, rá fél percre a jószívű asszony sikítva fel:- Szent Habakuk! Leszerelte a csengőmet! Jégbe hűtött szerencse izasság rovatába. Élettársat keres i jeligére. Megtörténik a csoda, jl szőke nő jelentkezik az apróhir- t eltöltött szilveszter éjszaka után : sorsukat. Hajnalban kéz a kéz- ndes utcán. A lány aranyhaját :orúja övezi... tam a művemet, mindig megha- tszélés minden mondata kedves em én ezt négy flekknyire? Egy éjszaka telt el, mire megszületett i rövidített változata, lulva? - mordult rám az irodalmi még mindig rengeteg! Különben is flekket tudok neked biztosítani ! bennem. Hát lehet a tengert vá zsugorítani? Hiszen én egy ondani, melyben a cselekmény ki. De hát milyen cselekményről Idalnyi terjedelemben? tam hazafelé. Vörósorrú, jókedvű ezembe nyomott két szaloncukrot í ég! Iparkodnom kell, hiszen ha ek, az azt jelenti, hogy szilveszte- nrn£ három hét. Másnap a szer- ím kétflekkes miniirományomat. Szilveszter napján kíváncsian böngésztem át az újság irodalmi rovatát. Szilveszter - kettesben Kerestem a minielbeszélést, de sehol semmi. Mindkét oldal klasszikus írók jól ismert, „szakállas“ írásaival volt tele Hiába, morfondíroztam magamban a lapok vagy honorárium-szűkében vannak ilyenkor, év végén, vagy az irodalmi rovatok vezetőinek nincs semmi érzékük sem a szilveszter romantikája, sem a szilveszter humora iránt. Az apróhirdetés-rovatban aztán megakadt a szemem a következőkön: „Jól szituált, középkorú, diplomás agglegény keresi korban és műveltségben hozzá illő, lehetőleg szőke, teltkarcsú hölgy ismeretségét mielőbbi házasság céliából. Jelige: Szilveszter - kettesben De hiszen ez az én novellámban szereplő apróhirdetés! - kiáltottam fel ingerülten, majd éreztem, hogy a fejembe tódul a vér. Az apróhirdetés ugyanis folytatódott. A jelige után ott állt - a teljes nevem és a pontos címem... Ezzel aztán teljesen vége lett a nyugalmamnak. Jóságos egek! Mit szó majd mindehhez a feleségem? Készültem a várható családi perpatvarra. De megúsztam. Ugyanis - felébredtem... Érdekes álom volt, állapítottam meg. S hogy féltem a feleségemtől. Pedig nincs is feleségem. Hiszen én „jól szituált, középkorú, diplomás agglegény“ vagyok. Mi lenne, ha feladnék egy apróhirdetést Szilveszter - kettesben jeligére? I i 1 I 2 I I í I m > I I 5 I o 1 ■ ft I ■ > I I 2 I I Q) I I J I I O I I ”0 I Hoi * Q
