Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
V égre megvirrad. Az őrtoronyban posztoló határőr szeméhez emeli a látcsövét, végigpásztázza az előtte elterülő tájat, a határsávot, amelyre most 6 vigyáz. Szemlátomást megnyugszik, amikor mindent rendben talál. A legszívesebben rágyújtana, hogy hamarabb teljen az idő, de ezt szigorúan tiltja a szolgálati szabályzat. Ő itt az őrhelyén harci feladatot teljesít, ezért nem gondolhat lazításra. Bent a század körletében nagy a sürgés-forgás. Az állomány egy része éppen reggelizik, a másik szolgálatba indul. Nincs hangoskodás, mindenki végzi a kötelességét, csak Peter Tököly tizedes figyelmeztető szava hallatszik hol itt, hol ott. Semmi sem kerüli el a figyelmét.-Jó fiúk, bízni lehet bennük - mondja határozottan Rutkai István határórtiszt, az egység parancsnoka. - Büszkék vagyunk arra, hogy egységünk immár tizenöt éve száz százalékos biztonsággal védi a gondjaira bízott államhatárt. Milan Haéek örvezető, az egyik legeredményesebb katonánk már négy határsértőt tartóztatott fel, de a főszakácsunk, AleS Jezek örvezető is kitett magáért. Hívó szóra előkerül a szőke, mosolygós arcú katona, a Hradec Králove-i Interhotel egykori szakácsa. Akadozva, szégyenkezve kezd bele a beszédbe.- Nálunk az egységnél mindenkinek kell szolgálatba járnia. Én sem vagyok ez alól kivétel. A nyáron egy alkalommal az őrhelyemen észrevettem, hogy egy rosz- szul öltözött egyén tart az államhatár felé. Felhívásra futással válaszolt, de utolértem, elvégre civill- ben futballista voltam. Az őrsön bevallotta, hogy át akart szökni a túloldalra. Jutalomként soron kívüli eltávozást kaptam. A század legénysége mindjárt más szemmel nézett rá, noha a főztjéért eddig is megbecsülték. Tavasszal leszerel. Minden bizonnyal sokáig emlegetni fogják azok, akik ittmaradnak, mert ízletesen főzött, olyan disznótoros ebédeket készített a századnak, mint odahaza az édesanyjuk. Az udvar kihalt, csupán Pavel Esztergályos Géza közlegény hú barátjával Aleé Jezek örvezető az őrségben is helytáll Pavel Vaéík közlegény járművét példásan rendben tartja Jiri Dolezal őrvezető faliújságot készít (A szerző felvételei) Nyugalmunkra, biztonságunkra vigyáznak Vaéik közlegény tesz-vesz a terepjáró autója körül. Megtudtam, hogy a legjobb sofőrök egyike. Mindig üzemképes a jármüve, havonta mintegy hatvan liter benzint takarít meg. Kétszer kapott soron kívüli eltávozást a példás szolgálatteljesítésért, az üzemanyaggal való eredményes takarékosságáért.- Bár a polgári szakmám kőműves, mint gépkocsivezető is igyekszem helytállni - jegyzi meg. - Ha a szükség úgy kívánja, a szabad időm egy részét is a karbantartásra fordítom. Az én kocsim mindig kész a feladat teljesítésére. Minden bizonnyal más egyebet is mondana még, de szólítja a kötelesség. A készültségi őrjáratot viszi ki a rendeltetési helyére. Találkozók Esztergályos Géza közlegénnyel, aki rangidős kutyavezető. A hétéves, okos tekintetű Urus kutya fegyelmezetten ül a lábánál, mintegy vezényszóra várva.-A tavasszal leszerelek, ami- nek igen örülök, de azt hiszem, hogy nehéz lesz a búcsú a kutyától, két év alatt nagyon megszerettem. Ha szabadságról vagy eltávozásról tértem vissza az egységhez, az első utam hozzá vezetett s ilyenkor mindig kapott tőlem a hazaiból kóstolót - mondja. A bevonulás előtt nem tartott kutyát, de azt állítja, ha leszerel, szert tesz egy farkaskutyára. A kutyavezetők zászlóalji és alakulati versenyében a második helyet szerezte meg, s a közelmúltban kapta meg a szakminősítési jelvény második fokozatát.- Az állomány politikai neveléséről és a szórakozásról sem feledkezünk meg - mondja Jiri Dolezal őrvezető, a SZISZ alapszervezetének az elnöke. - Eredményesen dolgozik a Lenin és a földrajzi szakkörünk, de az újítók is. Az idén két újítási javaslatot valósítottunk meg. A klubhelyiségünkben van tévé, biliárdasztal. A közeli településen levő alapiskolában katonáink négy ifjú határőr pionírrajt vezetnek.- Hetente háromszor filmet vetítünk - viszi tovább a szót az egység parancsnoka. - A fiúk szabad idejükben évente mintegy kétezer óra társadalmi munkát végeznek a műszaki berendezések karbantartásánál, de a település fejlesztéséből is kiveszik a részüket. Az idén már harmincán adtak térítésmentesen vért, ezzel teljesítették a jubileumok tiszteletére tett kötelezettségvállalásukat. Amióta Dolezal őrvezető a SZISZ alapszervezetének az elnöke, megjavult a szervezeti munka. Javaslataik alapján évente öthat fiatalt vesznek fel a párttagjelöltek sorába.- A feladatok nagyok, jó közösségre van szükség ahhoz, hogy azokat teljesítsük. Talán ezért is élünk úgy, mint egy nagy család. Megkövetelem a fegyelmet, nem tűröm a lazaságot. Az a tervünk, hogy a jövő évben megszerezzük a példás egység címet. Ehhez nagy segítséget kapunk az ifjúsági szervezettől - vélekedik a parancsnok. - A bizalom kölcsönös, és számos olyan esetet is felsorolhatnék, amikor egymás véleményének meghallgatása után születik meg a döntés. Azt hiszem, hogy ez mindkét fél számára hasznos. Még nincs dél, amikor Ales Jezek föszakáccsal újra találkozom. Ezúttal nem fehér köpeny van rajta, hanem tábori egyenruha. Őrségbe indul. Feszesre húzza a derékszíját, élesre tölti a fegyverét. Miközben jelentést tesz, megfigyelem a zubbonyát a példás határőr és a szakminósítési jelvény első fokozatát. Mosolyogva jegyzi meg:- Az ebéd már csaknem elkészült, ha majd visszajövök, papírra vetem a szilveszteri menüt... Az is lehet, hogy az új év első napján ismét rám kerül a szolgálat. Szívesen megyek ki az államhatárra. Szégyelleném az ismerőseim, a menyasszonyom előtt, ha azt kellene mondanom, hogy a tűzhely mellett töltöttem el a két évet. Egy kis szakaszon a Magyar Népköztársasággal határos terület is tartozik ehhez az egységhez. Jó az együttműködés a rajkai határ- őrssel, nemegy feladatot közösen oldottak már meg. A határőrség napján rendszeresen tapasztalat- cserét és sportvetélkedőket szerveznek. Nem véletlenül kapták meg három évvel ezelőtt a Fegyverbarátságért kitüntetést.- Az államhatár védelmében nagy segítséget kapunk a segédhatárőr egységtől is - jegyzi meg Rutkai István parancsnok. - A közelmúltban egyikük egy büntetett előéletű határsértőt tartóztatott fel, de mások is eredményes munkáról adhatnak számot. Az ö érdemük is, hogy a település megkapta a Példás határközség címet. Esteledik. A távolban kigyúlnak a lakóházakban a fények. Munka után együtt a család, kezdődhet a tévénézés. S a megszokott kényelemben kevesen gondolnak arra, hogy az államhatár mentén sok száz határőr vigyáz a nyugalmunkra, a biztonságunkra, az országra. NÉMETH JÁNOS ÚJ SZÚ 9 1984. XII. 28. H ét éve egy szovjet állampolgár járta Kelet-Szlo- vákia falvait, városait. Nem használt térképet, az emlékeire támaszkodott, melyek harmincnégy év után sem halványodtak, hosszú évek után is visszahozták arra a tájra, ahol valamikor a hadak útját járta. Egy községet keresett, melyhez szomorú, de mégis szép emlékei kötődnek. Michalovcében a járási pártbizottságon segítséget kapott s megtalálták azt a községet, melyet keresett. Felhívták a Tornai (Túrna nad Bodvou) Helyi Nemzeti Bizottságot, melynek vezetői, Tar Tibor elnök és Majlát Tibor pártelnök a megbeszélt időben Kassán (Kosice) várták a vendéget, (gy került ismét Tornára Szergej Ivanovics Anyekin, aki 1944 decemberében, mint felderítő járőrparancsnok, a második ukrán front alhadnagya érkezett a községbe. Első dolga volt végigjárni az akkor harcolva, háztól házig lopakodva megismert utcákat. - Innen jöttünk - mutatott széles mozdulattal a zsarnói dombok felé. - A patak partján közeledtünk a községhez, de ez a patak nem itt folyt. Igaza van, hiszen azóta a vasútépítés miatt szabályozták. Az egyik utcán megáll.- Itt egy kis pálinkafőző volt - mondja. - Itt húzódtunk meg felderítéskor, míg az ajtónk előtt dübörögtek el a németek. Parancsunk volt, hogy csak elkerülhetetlen esetben nyissunk tüzet, felderítés volt a célunk. Eljutottunk a templomig, ahol erős német egység ásta be magát. Feladatunkat teljesítve visszavonultunk. — A felderítés után pár nappal - emlékszik tovább, - felszabadítottuk Tornát. Az öröm azonban korai volt. Nemcsak nekünk volt stratégiailag fontos a község, hanem a németeknek is, hiszen a Kassa-Rozsnyó (Roznava) főútvonal közepén fekszik. A németek összegyűjtötték megmaradt erőiket, s kiszorítottak minket. Kevesen voltunk, ötször, vagy hatszor cserélt gazdát a község. Véres utcai harcok folytak. Egyik házban a németek voltak, a másikban mi, az egyik szoba a mienk volt, a másik az ellenségé. Később is sokszor jártam a községben, mint felderítő, ezért ismerem olyan jól. Folytatva a sétát a falu végén egy kis háznál megtorpan, a szeme elhomályosodik.- Itt vagyunk - mondja elcsukló hangon, s a ház hátsó falára mutat. - Számomra itt fejeződött be a második világháború. Itt sebesültem meg egy kézigránáttól. Ebbe a kis házba vittek be, emlékszem, hogy egy fiatal fiú is segített. A németek itt mászkáltak körülöttünk. Többször elvesztettem az eszméletemet, több sebből véreztem. Derekamat érték a szilánkok, a gyomrom is megsérült, a lábam több helyen eltört. Ennek a kis háznak a lakói mentették meg az életem azon a napon, amikor végleg szabad lett a község. 1945 január 21-e volt. Varga Pista bácsi, volt vöröskatona lakott itt családjával. Ma már üres a ház, a szülök kiköltöztek a temetőbe. A látogatás idején még találkoztak. Szólni egyik sem tudott, csak szorongatták egymás kezét, ölelték egymást s ez többet mondott minden szónál. 1980-ban ismét ellátogatott Tornára Szergej Ivanovics s most már nemcsak a múltat kereste, hanem ismerkedett a jelennel, a község fejlődésével, az emberek életével. Ekkor is gyakran emlegetett egy fiatal fiút. Ném tudtuk elképzelni, hogy kiről van szó, pedig nem lett volna nehéz rájönni. Varga Pista bácsi középső fiát, Sándort emlegette. Ma kőműves, családapa, sőt nagyapa. Felelevenítettük a negyven éve történteket.- Úgy emlékszem az eseményekre, mintha ma lett volna - mondja -, hiszen már nem voltam kisfiú, tizenöt éves múltam akkor. Házunk körül futottak a lövészár- - kok, nem messze volt a tankcsapda. A szovjetek nagy erővel támadtak minden oldalról, a németek védekezéAki kétszer született Szergej Ivanovics Anyekint szeretettel fogadták a tornaiak se kilátástalan volt, mégis öltek, lőttek, nem nézve, hogy hová. Közelharc alakult ki. Ha az oroszok kimentek a kapunkon, a németek bejöttek a kert végén és fordítva. A vasútállomásról egy hátrahagyott üteg lőtte a falut, pedig már körül voltak kerítve. Én is ott lapultam a lövészárokban a szovjetek mellett, ki tudott volna akkor visszatartani egy tizenöt éves fiút! Fegyverem is volt. Pár méterre tőlünk gránát robbant és láttuk összeesni a felderítő parancsnokot. Egy szakaszvezetővel bevittük az udvarra, az eresz alá, majd a szobába. Vizet kórt. A szakaszvezető eltűnt, mert németek futottak át az udvaron. Kis szünet után folytatja. - Később előkerült a szakaszvezető s a sebesültet elrejtettük a szomszédék csűrjébe. Amikor a tűz csendesedett, átvittük az utca másik végébe - Kovácsék házába, mely üres volt. Innen szállították el Miskolcra. Sokat gondoltam rá, vajon él-e? Mikor itt járt, nem találkoztunk, szeretnék vele kezet szorítani. A tizenkilenc éves alhadnagy a súlyos sebesülés ellenére életben maradt, győzött a fiatal szervezet és a gondos ápolás. A többit már tőle kérdeztük, hiszen természetes, hogy további életére is kíváncsiak voltunk.- Ez volt a második születésem. Sokáig feküdtem a miskolci kórházban - folytatja a visszamelékezést Szergej Ivanovics. - Még ma is tudok egy kicsit magyarul. Mikor felépültem, Budapestre kerültem. Amikor leszereltem, folytattam megszakított jogtudományi tanulmányaimat. Sokat gondoltam Tornára, az emberekre, a szétlőtt falura. Milyen lehet ma? Visszavágytam. Vágya teljesült, s itt olyan szeretettel fogadták, mint amilyen őszinte barátsággal érkezett. Őszinte, szívélyes ember Szergej Ivanovics Anyekin. Szívesen beszél magáról, családjáról s kíváncsi mindenki sorsára, életére. Moszkvában, a Közgazdasági Egyetemen docens. Felesége szintén egyetemi tanár, a Kohászati Egyetemen tanszékvezető. Egy lányuk van, Tatyjána, aki Tokióban végezte el az egyetemet és a szovjet-japán kereskedelemmel foglalkozik. Legutóbbi látogatásakor hálából, barátságuk kifejezéséül a tornaiak a község díszpolgárává választották. Sok emberrel tartja a kapcsolatot, leveleznek. A tornaiak közül már többen meglátogatták moszkvai lakásán, ahol igazi vendégszeretettel, őszinte barátsággal fogadták őket. A napokban levél érkezett a messzi Moszkvából. Szeigej Ivanovics azt írta, hogy a község felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából ismét el szeretne ide látogatni. Torna szeretettel várja őt, és végre Varga Sándor is kezet szoríthat vele. FECSÓ PÁL
