Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-20 / 29. szám
O lyan könnyűnek éreztem magam, mint még soha. Csak a szemhéjam volt ólomsúlyún nehéz. A heverön feküdtem, forró vizes tömlővel a hasamon. Apa elment, de előbb még kitisztította a szőnyeget, eltakarította a kávéscsészék cserepeit, és forró hársfateát itatott velem. Hogyan is lehetne másképpen? A hársfatea segített minden eddigi gyermekbetegségen, amit megkaptam, miért ne segítene most is? Apa szemében még hatvanéves koromban is gyerek leszek. Akkor is félteni fog, és ha szükség lesz rá, még ezerszer feltárja előttem legrejtettebb titkát, hogy a leikébe lássak. Szenvedni fog, szégyen gyötri majd, de nem szépíti meg a tévedéseket, amiket elkövetett, s amelyektől meg akar óvni. Tudom jól. Már egy órája tudom. Nagyon bonyolult ez az egész, és rémítő, de tiszta, mint a kristály. Tudom, hogy még egy apa sem beszélt így a lányával, nem érdekel! Az én apám így beszélt velem! ' Ezért érzem olyan könnyűnek magam! Már egy órája fekszem a heverön lehunyt szemmel. A szemhéjam egészen elnehezült, de nem az álmosságtól. Nem alszom, nem is akarok aludni. Gondolkozom, de nem apára gondolok, s még kevésbé Inocentára. Inocenta az áthatolhatatlan fal mögött maradt, s mert már este nyolc óra van és sötét, a falon keresztül nem látni semmit és senkit. Magamra gondolok. És mert magamra gondolok, Jozef dombokra is gondolok. Furcsa, hogy nem Zefre. Zef, az Jozef dombok. Ezt az összefüggést először a vezetőségi gyűlésen fedeztem föl. Viera Zoltánová nevezte öt így. Ezért gondolok most Jozef dombokra. Hogy segíteni kell rajta. Hogy segítenünk kell rajta. Most már nem azért, mert ő az iskola legcsino- sabb sráca, és mert sokkal jobban tetszem neki, mint Marcela, hanem azért, mert miattam került a faliújságra. Igen, miattam. Eddig ezt nem tudtam. Eddig csak azt tudtam, hogy boldog vagyok, őrülten boldog, mert nekem kíván füttyjellel jó éjszakát, mert velem akart moziba menni és a Kőmalomhoz. Segítenem kell rajta, mert ha az első pillanattól kezdve nem tudta volna, hogy elbűvölt, nem akart volna előttem még többnek látszani, nem akart volna minden és mindenki fölé kerülni. Mit is tehetett volna, ha más akart lenni, mint a kedves és jó, de egyszerű Vinco Otőenáá, aki mindig megbízható volt, de aki mellett sohasem dobogott gyorsabban az ember szíve! Semmit, csak azt, amit tett: fekete pulóverben, mérték után csináltatott cipőben járni, a Mister Bluest fütyülni és úgy beszélni az emberrel, mint a középkorban. Ez imponált nekem. Ezzel nyerte meg a tetszésemet. Közönséges sznobsággal és nem kiválósággal, nem eredetiségével és semmiféle isteni szikrával, amit hajlandó voltam elvitatni a költőktől, de neki elismerni. Te jó ég, milyen részeg voltam! Részeg a szerelemtől! Hűvös lett. A nyitott ablakon besuhanó szellő meglebbentette a függönyt, s megsimogatta arcomat. Jólesett a szél hűvössége. A forró tömlőtől egész melegem lett. S a részegségem miatti szégyentől is. Éreztem, hogy ég az arcom. A szél, azonkívül, hogy lehűtött, orgonaillatot sodort a szobába. Ez is jólesett. Ebbe a jó érzésbe hasított bele hirtelen a telefon csengése. Szegény apa, biztosan nyugtalankodik miattam. Mielőtt fölmegy a függöny, szeretné tudni, hogy érzem magam. A telefon egyre csak csengett. Az volt az érzésem, hogy apa nyugtalansága átragadt a telefonra. Nagy nehezen kihámoztam magam a paplanból, amivel apa betakargatott, és igyekeztem, hogy minél gyorsabban a telefonhoz érjek. Igyekeztem, de hiába. Alig vánszorogtam, és úgy éreztem, hogy sohasem érek oda. Végre mégis odaértem. A telefonkagylóban nem apa hangját hallottam. Vinco beszélt:- Te vagy az, Andrea?- Én.- Szeretnék veled beszélni. Nem jössz ki?- Nem. A kagylóban kattant valami, és Vinco folytatta:- Nem baj. Elmondom így. Elnapoltam a vezetőségi gyűlést. Bedugult a fülem, vagy hirtelen meghülyültem. Fogalmam sem volt róla, mi az, hogy elnapolni. Jó vagy rossz.- Mit csináltatok? - kérdeztem olyan hangosan, ahogy csak bírtam.- Elhalasztottuk a gyűlést. Egészen elszédültem. Sokáig azt sem • tudtam, hol vagyok. A kagylóban Vinco egyre csak a nevemen szólongatott:- Andrea, Andrea! Ott vagy még?- Itt vagyok, Vincko! - suttogtam alig hallhatóan.- Mi bajod van? Beteg vagy? Hívjak orvost? Mondd meg, mit tegyek!- Gyere ide! Vinco hamarább tette le a kagylót, mint én. Elképzeltem, hogy szalad és hogy félt. Lassan, óvatosan kimentem az előszobába, kinyitottam az ajtót, és tapogatózva visszamentem a szobába. Ittam a hársfateából, hogy lehűtsem a forrósá- got, amely tetőtől talpig elöntött. Az asz-« talon feküdt A balgák bölcsessége, de most a picassói arc egyik szeme fehér, a másik meg kék volt. S a könyvnek nem volt címe sem szerzője. Még ilyet! Legfőbb ideje, hogy Vinco, aki mindig megbízható volt, ideérjen, mert különben megbolondulok én is, és besétálok a regénybe. Megjött Vinco. Kettesével vette a lépcsőket. Jó, hogy nincs itthon Gö kisasz- szony. Biztosan kijönne a konyhából és látná, hogy egy idegen fiú jön hozzám. Felsikoltana, és ezt gondolná: Mégsem neveltük őt jól. Szerencsére Götczi kisasszony anyával együtt Iglóra utazott Müller bácsi temetésére, és csak éjjel tizenegykor jönnek vissza. Addig Vinco is elmegy, és apa is hazajön. És főleg: addig Vinco mindent helyrehoz, amit én elrontottam. Vinco belépett, és beszéni kezdett:- Csak feküdj, meg se mozdulj! - Az ablak alá tolta az asztalkát. Rajta A balgák bölcsessége. Megfordította a könyvet, a címével, a szerző nevével és a piros szemű arccal fölfelé. Föllélegeztem. Az a kék szem mégsem volt hallucináció. A borítólap másik oldalán volt. De akkor Jozef 2ombok megjavítására van más megoldás is. Biztosan van! Vinco Otcenáé közelebb tolta a karosszéket a heveróhöz, leült és folytatta:- Amikor elmentél, elnapoltuk a gyűlést. Nem folytathattuk. Még sohasem voltunk ennyire más véleményen. Viera széttépte a beszámolót és a jegyzőkönyvet is. O mondta ki elsőnek, visszavon mindent, és hogy szégyelli magát. Aztán megsemmisítettük a faliújságot is. Vinco hangja elcsuklott, és a paplanra tette a kezem melé a játékot: a tizenkettő ötvenes fehér-sárga, játékbolti robogót. Sokáig egyikünk sem vett róla tudomást.-Anyám mondta, hogy már reggel rosszul érezted magad. Ezért telefonáltam. Ezenkívül meg akartam tőled kérdezni, nem tudod-e, hogyan segíthetnénk Jozef Zombokon. Bólintottam:- Tudom.- Hogyan?- Úgy, hogy elmondod neki azt, amit most nekem mondtál. Vinco egész teste megrándult a meglepetéstől.- Ezt nem gondolhatod komolyan.- Komolyan gondolom! Egyikünk sem mondta neki, hogy térjen észre, és fogadja meg a jó tanácsot. Vinco az orrán át fújta ki a levegőt. HANA ZELINOVÁ — <jff É j| f j Ét ff Ä r-'-■ ' Semmi mást nem tett, és én, bár tudtam, hogy ezzel megbántom, befejeztem a mondatot:- Te sem! Pedig a te kötelességed lett volna. Most nem csuklott el a hangom. Kimerített a beszéd és a vágy, hogy Jozef Zombokból rendes fiú legyen. Nagyon sokára Vinco megkérdezte:- Mit tegyünk hát?- Hívd ide. A telefonszáma...- Nincs otthon - vágott a szavamba.- Hol van? Ilyenkor otthon szokott lenni.- Moziba ment Marcelával. Már kimondta. Tudtam, hogy megköny- nyebbült és a lélegzetem figyeli. Csak figyelje! Semmivel sem lesz az nehezebb. Rosszakaratú közlése, mint sima falról, úgy siklik le a szívemről. Alig érinti.- Nézd meg, világítanak-e 2ombokáknál? - mondtám.- Világítanak. Az anyja az előbb öntözte meg a fikuszt az erkélyen - felelte Vinco.- Akkor jó.- Mi jó?- Hogy otthon az anyja.-Miért?- Mert elmegyünk hozzá.- Andrea!- Menj gyorsan a másik szobába vagy a konyhába. Föl akarok öltözni - siettettem, mert máris indulni akartam. Szófogadóan fölállt, de még egyszer megkísérelt visszatartani:- Andrea! A heverő szélére csúsztam, lábam már a padlón volt.- Menj gyorsan, menj! Mielőtt hazaér, el kell tőlük jönnünk. Szó nélkül kiment a szobából, és én sietve felöltöztem, magam sem tudom, hogyan. Aztán kimentem utána a konyhába.- Hát akkor menjünk! - mondtam lázban égve, és a továbbiakban már mindent szinte önkívületben tettem.- Hová - kérdezte Vinco, és megfogta a kezemet, amelyben, magam sem tudom, miért, a játék motorbiciklit tartottam. Sehová sem megyek, amíg meg nem mondod, minek megyünk az anyjához.- Segítenünk kell rajta - feleltem.-Azt tudom! - szakított félbe. - De holnap is elkezdhetjük.- Nem! Holnap már késő lenne- mondtam. - Holnap nem biztos, hogy otthon lesz az anyja. Kanasztázni jár, és ha azt akarjuk, hogy Zef megváltozzon, előbb az anyjának kell megváltoznia. Vinco megint az orrán fújta ki a levegőt, és mondani akart valamit.- Csst! - fojtottam bele a szót, és unszolni kezdtem, amilyen sürgetően csak tudtam: - Egy szót se, Vincko, gyere! Beleegyezése jeléül elengedte a kezemet, kinyitotta az ajtót, és kulcsra zárta mögöttünk. Egész úton egy szót sem szólt, csak idősebb dr. Jozef 2ombok ajtaja előtt:- Mindenekelőtt az igazolványát kell megtalálni!- - Igen, Vincko — feleltem, és becsöngettem. D. SIDÓ ÁGNES fordítása + Az Este nem jövök című regény fönti részletének közlésével köszöntjük a 70 éves szlovák írónőt. Soha diáknak, kém azo vette a lo jószág V( indította a nagyke előtte idi rúgott, I húzta a2 nem vale szamár. Anyán- Azt mon több vek Ilyenkor I az is igye máskor r lójában., hatsz! Csak i meg én a szerteli dísznek I Rá nem kincséért Egyik apám, li egyenlíte te átadtí a kocsi-le-Befő gyón. Ne nincs vei teher du< egy derék Den / Valentyin Raszputyin * ‘cjjeí tiki Éjnek évadján zavaros távoli zúgásra ébredt, amely hol elcsitult, hol hirtelen megint feltámadt. A hatéves fiúcska máskor bizonyára rögtön a feje búbjáig a paplan alá bújt volna előle, és igyekezett volna minél előbb elaludni, de most az utolsó remény arra késztette, hogy legyőzze félelmét, és felkeljen az ágyból. Valami külső parancsoló erőnek engedelmes- kedve eltapogatózott az ajtóhoz, nesztelenül kinyitotta, és kisurrant az utcára. Eget-földet sűrű koromsötétség borított, amelyen sehol semmi nem szűrődött át, de ő csukott szemmel is ismerte az utat a folyóhoz. Mulatságosan és esetlenül szökdelve a part felé iramodott - félt, hogy nekiszalad valami kerítésnek, de még jobban félt lépésben menni. Ott világosabb volt. A jégről gyönge, szürke derengés szivárgott, így hát e derengésben köny- nyen észrevehette, hogy a folyó ugyanúgy áll, ahogy állt. Az este óta semmi sem változott rajta. Sót mintha megnyugodott, elcsende- sett volna. Valahol messze a tajgában fel- dübörgött valami, és egyre fokozódó erővel, gördült, gördül egyenest a falu felé, azzal fenyegetve, hogy legázolja, szétmorzsolja, és csak akkor omlott széjjel, amikor már kis híján odagördült. Vihar közeledett. Az, amit a fiúcska a folyó zúgásának vélt, mennydörgés volt - az első azon a tavaszon -, amely váratlanul és eleinte nem túl hangosan keletkezett. Rövid villámfény lobbant fel, mindjárt ki is aludt, és gurulását a folyó fölött kiegyenesítve, megint mennydörgés gördült a falu felé, majd tőle nem messzire megint elakadt. Most hatalmas és félelmetes volt az ég. A szélein, a földdel összeolvadva, végtelen sötétségbe nyúlt, fentröl pedig óriási, nyugtalan súly gyanánt csüngött alá. A felhőtornyok között, előrehaladva és váltakozva, baljós kékséggel lobogtak valamiféle csíkok és foltok. A mennydörgések szünetében, amikor csend állt be, a magasból alig hallható, -szinte megfoghatatlan nesz hallatszott - talán a fellegek surrogása, talán a szél fojtott fütyülése. Az égiháború már közvetlenül a falu felett járt. Kelletlenül, lanyhán kezdib, mintha nem is tudná, érdemes-e vagy nem érdemes dörmögnie, de aztán addig morgóit, míg felhergelte magát, majd hirtelen egy pillanat alatt dühösen oldalt szökkent, aztán erőlködve, nehézkesen nagyot pukkant, robbant, és sok-sok csörgő szilánkot szórt szerteszét. Még el se csendesült az egyik égzengés, máris felzúgott a másik. A vihar, mivel esőt akart kierőszakolni, mind jobban belemelegedett. Az ég átláthatatlanul, teljesen feketéből sötét bíborszinüvé vált, és világosabban kirajzolódott. Az ég egyenletesen és haragosan dörgött, már nem volt benne a kezdeti mérséklet és játékosság, rögtön robbant, és változatlan erővel hajszolta robaját, amíg valahol, más oldalon újabb csattant fel. Körös-körül minden csak mennydörgéssel volt tele - amelyet a villámok sűrű robbanásai ösztökéltek -, minden remegve összehúzta magát előtte, de neki már nem volt elég a tér, már fuldoklóit dühében . . . Hamarosan valami egészen borzalmas dolognak kellett bekövetkeznie. MAKAI IMRE fordítása Ki ti rója? Vali a mec férfi öl kopás: s ügye Vál megy közül sok rr Per tam re szók,: a Flói most £ komis: utc» j< tunk. I gyűjtsi megje a koc Annyi jegesk ót, elő Szó te a p Langstein Erzsébet: FALUVÉG
