Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-20 / 29. szám
A közelmúltban Bratislava Petrzalka városrészében honvédelmi sportnapot rendeztek. Sok érdeklődőt vonzott az állami lóversenypálya térségébe az a tény, hogy a műsorban a fővárosi Autóródeó csoport is szerepelt. ' Kevés alkalom adódik ugyanis Szlovákiában, hogy a csoport fellépését megcsodálhassuk. Az okokat Jaroslav Kuchár vezetőtől tudtuk meg:- Sajnos, nálunk kevés a megfelelő sportpálya, melyen gyakorolhatnánk és bemutathatnánk tudásunkat. Amelyik megfelelne, azt viszont a tulajdonosok nem adják sem kölcsön, sem bérbe, féltik, hogy tönkretesszük. A felkészüléshez nincsenek jó feltételeink, azt is mondhatnánk, minden tagunk saját lehetőségei szerint használja ki az üres parkolóhelyeket, gyakorol a zárt betonpályákon. A komolyabb munka az utóbbi években az összpontosításokon folyt: Éarnovicában, Bfezolupyban és Zohorban voltunk. A közel húsz fős csoport férfitagjai gondoskodnak a jármüvekről, kellőképp átalakítják, szükség esetén javítják őket. A javítás bizony Emília Luőanová: „Úgy érzem, maguk közé fogadtak.“ rangú velük. Nem állítom, hogy könnyű volt a bizonyítás, de sikerült. Megmutattam: a nők is képesek arra, amire a férfiak. Úgy érzem, maguk közé fogadtak. Sok-sok kemény gyakorlat kellett ahhoz, hogy az autót két keréken egyensúlyban tudja tartani, ne zuhanjon le a pályán. Jó reflexek kellenek ehhez.- Két alkalommal voltam a Szovjetunióban. Fantasztikus közönségünk volt mindenütt. Nem lehet elfelejteni azt, amikor több ezer ember tapsol, örül sikereinknek, megcsodálja tudásunkat. Mennyi virágot kaptam! Hogy néztek fel rám az ottani lányok, asszonyok! Szavaikból azt éreztem ki, büszkék rám, hogy a férfiakkal azonos teljesítményt nyújtok. Ha az utcán találkoztam volna Emília Lucano- vával, még véletlenül sem feltételeztem volna, hogy mire képes. Karcsú, törékeny termete alapján egészen más foglalkozást képzeltem el számára. Elárulta, hogy építészeti szakközépiskolát végzett, nemrég pedig a vendéglátóipari érettségit tette le.- Még pontosan nem tudom, meddig fogom ezt csinálni, de nagyon szeretném minél tovább. Férjem megérti, mit jelent számomra az autózás. De ha gyermekem lesz, akkor talán megszakad ez a szép pálya. Mert akárhogy is vesszük, veszélyes, amit csinálok. A sors iróniája, hogy minden veszély ellenére majdnem egy villanymelegítő okozta a halálom. Meggyulladt a ruhám. Amikor életveszélyes állapotban feküdtem a kórházban, akkor tudatosítottam, néha hogyan kockáztatom az életem. De ez már elmúlt. Alig vártam, hogy autóba ülhessek. Szlovákiában Emília Luőanová teljesítménye egyedülálló. Nincs vetélytársa. Igaz, a csoport két újabb nővel gyarapodott, de ók még egyelőre nem vezetnek autót.- Láttam, amikor gyakoroltak a fiúk - emlékszik vissza Aneta Cipková. - Megtetszett, s először a vezető mellé merészkedtem, azt tanultam meg, hogyan kell legyőzni a félelmet. Sikerült. Már van járművezetői jogosítványa, szeretne autós számokat betanulni, de mig erre sor kerül, társával, Dana Spefuchovával akrobata mutatványokat mutat be a száguldó autókon. Fejen állva és más szokatlan helyzetben utaznak, akár a két keréken guruló gépkocsikon is. Aneta elárulta, hogy a mamája nem lelkesedett, amikor megtudta, mire adta a fejét. Igaz, az erősáramú elektrotechnikai középiskola elvégzése is a férfiasabb pályákra jogosította fel, de egyelőre az autó győzött. Dana korábban óvónő volt Petrialkában. Csodálkoztak is az apróságok, hogy most beöltözve, bukósisakban látták viszont!- Nem akarom a pedagógusi pályát elhagyni. Megosztva csinálom majd, mert a gyerekeket nagyon szeretem - vallotta. Lélegzetelállító mutatványokat láttunk, hihetetlen bátorság kell betanulásukhoz. Az akaraterő, az autó szeretete tartja össze a kis csoportot.- Ezt a bemutatót úgy is vehetjük, mint főpróbát a szovjetunióbeli turnénk előtt - összegezte a látottakat, hallottakat Jaroslav Kuchár. - Háromhónapos útra megyünk, több mint félszáz előadásunk lesz. A hét lakószobává átalakított autóbusszal és a többi jármüvei igen megterhe- lök a hosszú utak, de örülünk, hogy mehetünk. Ha itthon kevesen is, a Szovjetunióban annál többen ismerkedhetnek meg velünk. DEÁK TERÉZ elég gyakori, hisz a túlzott terhelés nem tesz jót egy kocsinak se. A bemutató előtt gondosan előkészítették a pályát, kihúzták a biztonsági köteleket. Mutatványaik több biztonsági intézkedést követelnek.- Itt csupán ízelítőt adhatunk műsorunkból, amely ovális pályára van tervezve, úgy sokkal mutatósabb - mondotta Jozef Farkas. - Körülbelül másfél óráig tart. Az első részben lassú számok vannak, artistáink közreműködésével, majd ugrómutatványok következnek. Közben, mintegy szünetként, lehetőséget adunk a nézők egy részének, hogy gépkocsijainkba üljenek. Persze a nagy meglepetés akkor következik, amikor az indulás után két keréken tesszük meg a kört... Járt Klima már régóta a motorok szerelmese. Autószerelőnek tanult és motorkerékpárver- senyzö volt. A katonaság alatt is folytatta a versenyzést. Nemrég viszont úgy elöntött, az autón is elég lesz neki a két kerék. Moszkvicsával a jobboldali két keréken közlekedik, persze csak a bemutatókon.- A közutakon szeretek biztonságosan, elővigyázatosan hajtani. Csak akkor félek, ha látom hogy mások életüket kockáztatják - mondotta. Emília Luőanovával egy lakószobává átalakított autóbuszban beszélgettünk, ezzel utaznak turnéik során.- Harmadik idényben vagyok a csoport tagja — mondotta. - Ismerőseimtől tudtam meg, hogy női vezetőt keresnek, ennek alapján jelentkeztem a Slovkoncertben. Az autó nem volt számomra újdonság, mihelyet a korom megengedte, megszereztem a jánvüvezetői jogosítványt. Persze, először ő is négy keréken tanult meg vezetni, csak amikor a csoportban kezdett gyakorolni, próbálkozott két kerékkel.- A fiúk furcsán nézték rám, volt aki legyintett, mit akarhatok köztük, hogyan lehetnék egyenÚJSZÚ 9 1984. VII. 20. Hét autó felett két irányba ugranak a motorkerékpárosok (Könözsi István felvételei) Tartalmas élet 0 Nehéz volt a találkozás időpontját egyeztetni. Pavel Globan, bár már nyugdíjas, elfoglalt ember, ritkán van odahaza. A szlovák fővárosban nincs olyan jelentősebb honvédelmi rendezvény, ahol ott ne volna, ne venné ki részét a szevező munkából. Rendszeresen eljár az iskolákba a diákok, a pionírok közé. Hatvannyolc év van már mögötte, ráférne a pihenés, de ő fáradhatatlanul részt vállal a politikai nevelómunkából.- Uhrovecban hétgyermekes családban nőttem fel-kezd bele életútjának felelvenítésébe. - Apám munkásember volt, bizony sokat kellett dolgoznia és nélkülöznie, hogy gyermekeit felnevelje. S mivel én voltam a legfiatalabb, ehatározta, hogy szakmát ad a kezembe. Amikor elvégeztem a polgári iskolát bejelentettem, hogy tanitó szeretnék lenni, s ő kéz- ségesen beleegyezett. (A szerző felvétele) Kora gyermekkora óta szűkösen éltek. Hamar ráébredt a társadalmi igazságtalanságra. Az első tanítómestere a nagybátyja volt, a helyi pártszervezet egyik alapitó tagja. Gyakran hallotta tőle: „Ne feledkezz meg arról, hogy munkásember volt az apád, mindig a népet, ne az urakat szolgáld.“ Ehhez tartotta magát a tanítóképzőben, majd egész életében is.- Pedagógusi pályafutásom a szülőfalumban kezdtem el, de tanítottam Moéo¥céban, Szencen (Senec) is, 1939-ben behívtak tényleges katonai szolgálatra. Mivel érettségiztem, elvégeztem a tartalékos tiszti iskolát, s mire leszereltem volna, az ún. szlovák államnak szüksége volt a katonatisztekre. Ott tartottak. Mit tehettem, elvégeztem a katonai akadémiát, mind segédtiszt Trencínben kezdtem meg katonatiszt pályafutásomat- folytatja. Az új állomáshelyén találkozott Alexander Tranőik tanítóval, aki fokozatosan beszervezte az ellenállási mozgalomba. Először összekötői munkát végzett, később röpcédulákat hordott be a laktanyába. A helyőrségben senki sem sejtette, hogy a röplapokat a tisztikar egyik hadnagya terjeszti. Trenőínben ismerkedett meg Golian alezredessel is.- Később századparancsok lettem, majd egy vasútbiztosító egységet bíztak rám - mondja. - Egy kissé meglepődtem, amikor mint főhadnagyot, a krupinai körzeti cendőrség étére állítottak. Később minden tisztázódott. A katonai ellenállási csoporttól - ez már 1944 tavaszán történt - azt a feladatot kaptam, hogy biztosítsam a partizánok szabad mozgását, kisérjem figyelemmel az államhatár túloldalán a fasiszta csapatok mozgását. Az említetteken kívül volt egy másik jelntőségteljes feladata is, mégpedig fegyver- és lőszer szerzése. S mivel közel volt az oremovlazi katonai kiképző bázis s az ottani parancsnoknak is ez volt a feladata, a dolog nem ment nehezen. A csendörörsökön is megbízható segítőtársakat kellett szereznie, olyanokat, akik a fegyvert, a lőszert elrejtik. S mire kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, mindent sikerült megszerveznie.- A közeli rendőrőrsök állományából, a krupinai és a Banská Stiavnica-i helyőrség maradványaiból egy századnyi fegyveres csoportot hoztam létre, amelyhez francia partizánok is csatlakoztak - eleveníti fel az akkori eseményeket. - A tűzkeresztségen a kiképző bázison estünk át. Sorainkat megritkitották a fasiszták légi bombái, tüzérségi gránátjai, de a harc folytatódott... Folytatódott az egész felkelési területen, számára pedig Banská Stiav- nica, Kalinka, Viglaá térségében. Felesége és kisfia a szülőfalujában bújt meg, ő pedig harcolt, hónapokig hírt sem kapott családjáról. Nem ült fel a fasiszta röplapok ígéreteinek, egységét a kapott parancs szerint Brus- nóba vezette. Harcra készült, de erre már nem került sor. A túlerő elől a felkelők a hegyekbe vonultak visz- sza. Maroknyi csoportjával Volkov őrnagy partizánegységéhez csatlakozott, amely Baláze és Kaliéte térségében tevékenykedett. Ónként vállalta a felderítői beosztást. Civil ruhát szerzett, s bejárt a falvakba, felderíteni hol vannak a fasiszták, hol összpontosítják támadásra erejüket. '-A felderítés során sohasem volt nálam fegyver, de nem azért mintha nem féltem volna - vallja meg. - Mindig óvatos, elővigyázatos voltam, mindig más és más ösvényt választottam. Egyszer előfordult, hogy abba a házba, ahol éppen tartózkodtam németek tértek be. Az volt a szerencsém, hogy a szállásadóm jól beszélt a nyelvükön, s így sikerült megbújnom. Felderítói tevékenységemet 1945 április közepéig végeztem, ami- koris találkoztunk a szovjet csapatokkal. Haza még nem mehetett, a formálódó nemzetbiztonsági testület törzskarához irányították Kassára (Koéi- ce). A háború befejezését ünnepelte az emberiség, amikor új állomáshelyére, Bratislavába megérkezett, ahol a Nemzetbiztonsági Testület készültségi egységének lett a parancsnoka. Egy év múlva megbetegedett, ezért a testület iskoláinak a parancsnokhelyettesévé, majd a parancsnokává nevezték ki. Ekkor már párttag volt, s hacsak tehette segített, hogy a testületbe minél több kommunista, volt partizán kerüljön. 1948 márciusában kinevezték a kerületi rendőrkapitányság parancsnokának helyettesévé. A párt számított rá, s nem csalatkozott benne.- Az ötvenes évek elején újabb fordulat állt be életemben - mondja.- Kineveztek az akkor formálódó határőrdandár parancsnokává. Az igazat megvallva, elfáradtam s ezért az említett év végén a saját kérelmemre leszereltem. A Nehézgépipari Minisztériumban vállaltam munkát, ahol a szakmunkás-utánpótlási osztály élére kerültem. Folytattam tehát pedagógusi pályafutásomat. Irányított, szevezett, de közben maga is tanult. Elvégezte a gépipari szakközépiskolát, majd a hároméves szakosító iskolát. Ezt követően kinevezték a Ravako vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettesévé.- Három év után a Munkaügyi- és Szociális Minisztériumba kerültem- folytatja életútjának ismertetését.- A miniszter titkárságán dolgoztam, 1980-ban onnan mentem nyugdíjba. Mindig azt tette, amit elvártak tőle, ott állt helyt, ahová állították. Mire nyugdíjba ment, a gyerekek is kirepültek a családi fészekből, ma mindketten felelősségteljes beosztásban dolgoznak. Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége városi szervezetében az elnökség tagja, az egyik alapszervezetben az elnöki tisztséget tölti be. Tagja az utcai pártalapszevezet vezetőségének és ki tudja még hány szakbizottságnak. Életútjának eredményességét számos kitüntetés tanúsítja, többek között a Szlovák Nemzeti Felkelés két érdemrendje, Az építésben szerzett érdemekért és az Érdemes antifasiszta harcos kitüntetés. Haja ősz, járása azonban még ma is fiatalos, öt unokája van. S hogy mik a tervei? Továbbra is részt venni a társadalmi munkában, a fiatalok nevelésében s jó egészségben, s amint külön hangsúlyozza, békében élni. NÉMETH JÁNOS Már megszokták, hogy két keréken utazzanak
