Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-07 / 49. szám
Nincs mit szégyelnünk nincstelenek, kisparasztok... Mi az előbbibe tartoztunk. Nem mondhatnám, hogy ragaszkodtam a földhöz. De tudtam, mit jelent. A házban, ház körül, ahol éltem, sokat beszéltek róla a munkások. De valójában akkor döbbentem rá, amikor olyan légkör alakult ki, főképpen negyvennyolc után, hogy kezdhették realizálni magukat az emberek. Szeretem a földet, olyan értelemben, hogy életet, munkát ad. Én ezekkel az emberekkel együtt nőttem, nemcsak biológiailag, hanem erkölcsileg, szellemileg is. Annak ellenére, hogy vannak problémáink, nincs mit sé- gyellenünk. Harmincöt év munkája eredményes volt, még akkor is, ha lehetne jobb. 7500 hektáron gazdálkodunk, annak a termőképességét fokozni nem kis feladat, aztán ott a műszaki fejlesztés, az emberek közötti viszonyok javítása. 1400-an dolgoznak itt. Egykor 25 mázsa volt a terméshozam magvasokból, ma 78. 700 vagon sertéshúst adunk le évente, 10 millió liter tejet. 2200 tehéntől 5100 liter a fejési átlagunk. Érzem, mégiscsak lesz valami a beszélgetésből, a portréból. Megkérdem, rágyújthatok-e? mi fflffluwtM A MOS v m L endületes reggel. A titkárnő szobájában örvénylik a levegő, az egyes osztályok és üzemegységek vezetői, az intézők, gépesítők egymásnak adják a kilincset.- Igen, bent van az igazgató elvtárs, csak tessék - mondja a titkárnő az érkezőknek, a távozóknak meg különböző üzeneteket ad át jegyzetfüzetéből. Nem nagyon áll meg egyikük sem, és ha mégis, csak pillanatra: elsütni egy tréfát a kellemesen meleg helyiségben. Osztá lyaikon és a terepen várják őket a munkatársaik, a munkások, a gépek, s vala- mennyiüket a napi teendők, melyek elosztását, végzését az imént beszélték meg, úgyszólván percek alatt. Itt láthatóan nincs idő hosszúra nyújtott tanácskozásokra. Valahol egy rádió csak most jelzi a hét órát. Még mindig érkeznek az igazgatóhoz, aki közben kinéz irodájából. - Üdvözlöm - nyújtja felém a kezét, majd két félmondat a titkárnőhöz, kit hívjon még be hozzá, aztán ismét bezárul az ajtó. No, már ez is valami, örvendezek magamban, nem mondta, hogy menjek el vagy, hogy most nem megfelelő az időpont. Talán végre mégis lesz valami a portréból. öt évvel ezelőtt visszautasította; öró- la nem kell írni, nem csinál ö semmi különöset, csak a munkáját végzi. Tudok arról, hogy más újságírókat, sőt televíziósokat sem volt hajlandó fogadni; jobb esetben a munkatársaihoz irányította őket. Mindenki mást annál szívesebben. A már említett első találkozásunk idején körülbelül másfél órát vártam rá, ennyit töltött egy idős emberrel, aki tanácsot, segítséget jött kérni tőle, feltárva közben panaszait, fájdalmait. A nyitott ajtón át akaratlanul is fültanúja voltam egy sokat próbált élet őszinte kitárulkozásának, ugyanakkor a másik, a vezető ember részéről: a megértés hangjának. Ezúttal egészen mást láthatok-hallha- tok, várakozván újfent, ami azonban már nem tart sokáig, súgja a titkárnő. Szinte szurkol nekem, hogy sikerüljön végre a találkozás. Három hétig hiába próbálkoztam újra és újra az ő segítő közreműködésével is, mindig csúsztatni kellett az időpontot, hol prágai utazás, hol magyar- országi mezőgazdászok érkezése, hol halaszthatatlan gyűlés miatt. Javasoltam én vasárnapot is, de: - Hogy képzeli? Kint leszek a földeken.- Nem tudok én semmi érdekeset mondani magamról. Mit mondjak? Köszönöm, hogy rám esett a szerkesztőség választása, ez elismerés számomra, de...- Azért próbáljuk meg, kezdve mindjárt az elején. Mi szeretett volna lenni gyermekkorában?- Nekem nem voltak álmaim. Nem képzelődtem én, olyan volt az életünk. Tizenhárom éves voltam, amikor kitört a világháború, éreztem végig az egészet. Megkezdtem a gimnáziumot, de csak a háború után, negyvenhatban érettségiztem. Azóta ezen a birtokon vagyok. Kezdetben állami gazdaság volt, aztán nagyhizlalda, most Agrokomplex. Huszonkilenc évesen lettem igazgató, idestova harmic esztendeje. Addig különböző munkakörökben dolgoztam.- Mi kötötte ide?- Itt születtem. Meg maradnom kellett azért is, mert apám megbetegedett. Reálisan fogtam fel mindent. Ami a becsületet és a tisztességet illeti, apámtól tanultam, aki mozgalmi ember volt. Adni keveset tudott, de amije volt, adta. A régi világban valakinek volt földje, valakinek nem. Kategorizálták az embereket:- Ilyen sokáig akar itt maradni?- Hát... Azért még érdekelne egy-két dolog. Például, hogyan lehetett elérni ezeket az eredményeket. Milyen vezetéssel? i- A vezetőnek először is tudatosítania kell, hogy ő van az emberekért, nem fordítva. A problémákat csak emberekkel lehet megoldani, akik gondolkodó lények, társas lények. A kérdés az, hogy a vezető föl tudja-e sorakoztatni őket maga mögé, vagy sem. Itt nem lehet azt csinálni, hogy vizet prédikál és bort iszik. Szót értsünk, az a lényeg. Persze, százszázalékos megértés nincs, egy-egy kollektívában nem egyforma emberek vannak, de a tisztességes embereket meg tudjuk győzni, akikben az előfeltételek megvannak, magunk mellé tudjuk állítani. Nálunk a párt vezető szerepe nem formális, nem istápolgatjuk egymást. Meg aztán, hiába vagyok én jó teoretikus, ha nem vagyok képes szót érteni az emberekkel.- Ha jól tudom, Józsi bácsinak... Megengedi, hogy így szólítsam, ahogy általában is ismerik, szólítják?- Ahogy akarja, nem ez a lényeg.- ... nos, nincs főiskolája. Nyílik az ajtó:- Na tessék, szabad vagyok. Remélem, nem tart sokáig. Foglaljon helyet.- Itt mindig ilyen mozgalmas a reggel?- Nem mindig, de elég gyakran. Az emberek kint dolgoznak a terepen, nagy távolságokra innen meg egymástól is. Asztal mellől vagy telefonon lehetetlen kapcsolatot tartani, irányítani. Hogy operatívan intézkedhessünk, a problémákat és az aznapi legfontosabb feladatokat személyesen kell megbeszélnünk. És rugalmasan. Háromnegyed hétre már itt vannak a munkások, nem várhatnak. Munka - itt annyi van! Valamikor a semmiből akartunk valamit, ma meg a valamiből akarunk többet, ami nem könnyű. De mit is akar, milyen cikkről van szó? Megismétlem, amit a telefonba már jeleztem korábban. Fekete Józsefről, a Nagymegyeri (Calovo) Agrokomplex nemzeti vállalat igazgatójáról szeretnék portrét írni. Nem a termelési eredményekről, bár azok is bizonyára elkerülhetetlenül szóba jönnek, hanem az emberről, aki az ország egyik legkorszerűbben és legjobban gazdálkodó mezőgazdasági vállalatának a vezetőjeként ezek mögött a közismerten óriási eredmények mögött áll, sokadmagával együtt természetesen.- Beosztásom mellett nehéz lett volna elvégezni. Fél kézzel ezt a munkát csinálni nem lehetett, ma sem lehet. Azért megtanultam egyet s mást. Az ötvenes években mások voltak a körülmények, a tudat is. A tudatformálással jutottunk el oda, ahol ma vagyunk. Feladataink vannak, azokat el tudjuk végezni.- Nem túl nagyok ezek a feladatok? Hallottam ugyanis, hogy a központi tervek ettől a vállalattól is mind többet követelnek, s hogy teljesíthessék őket, szinte hajtják az embereket.--Teljesíthetőek a feladataink. Ha kisebb a feladat, a hozzáállás is lehet lezser. Igaz, van olyan, hogy azt a lovat ütik, amelyik húz. De jobb elöl húzni.- Bizonyára itt sem fogadnak minden intézkedést, utasítást egyértelmű lelkesedéssel az emberek. Talán haragosai is vannak. Meg szokták mondani Józsi bácsinak őszintén a véleményüket?- Meg, úgy érzem. Megmondják, amit gondolnak. És ez jó is, így jobban meg lehet közelíteni az igazságot. A lényeg az, hogy a vezetőnek legyen hitele az embereknél. Viselkedjék úgy, hogy a megbízatásával ne éljen vissza. Én mindig is iparkodtam így cselekedni. Nem fölhasználni a funkciót arra, hogy a saját krumplinkat sütögessük. Az átlagemberek életét élem, azt se fitogtattam soha, hogy nemzetgyűlési képviselő vagyok. Hogy milyen vezető? Kérdezze meg az embereket. Vannak, persze hogy vannak nekem is hibáim. Nem vagyok szent. Meg nem igaz, hogy az a jó ember, aki angyal. Egyébként ilyen típusú, mint én, volna vezetőnek nem kevés. Itt vannak a fiatalok, jó felkészültségű emberek, politikai, szakmai szempontból egyaránt. Nem kell félni a nemzedékváltástól. A lényeg az, hogy egyetlen vezető se feledkezzen meg arról, hogy honnan jött és kikért van. Fekete Józsefről sokféle történet járja Nagymegyeren és környékén. Ezek egy része segítókészségének különböző megnyilvánulásairól szól, másik részük beszédmodoráról, amely nem mondható finomnak, cizelláltnak. Keverednek abban még nyomdafestéket nem tűrő szavak is, tréfából vagy komolyan, ahogy épp a lélek diktálja. Beszédstílusával se akar ó másnak látszani, mint aki: „Egy vagyok a sok közül.“ Családi háza is az egyszerűbbek közé tartozik. Tizenhárom évig volt egy kocsija, ma már az sincs.- Kirándulni nem szeretek, utazni nem szeretek. A színház nem érdekel. Amióta megoperálták a szememet, csak a legszükségesebb dolgokat olvasom el.- Viszont hallottam, a foci nagyon érdekli, vérbeli szurkoló.- Igen, a focit, azt szeretem. Általában kint vagyok minden meccsen. Meg este megnézem a televíziót.- Gondolom az infarktust nem a szurkolás izgalmai okozták?- Nem. Vannak olyan problémák, amelyek miatt sokszor nem tudok aludni. Bárcsak tudna az ember nyugodtan átaludni minden éjszakát.- Gyermekei?- Két lányom van, három unokám. Az is természetes, hogy az ember gondoskodik róluk.- Elégedett az életével?-Ezzel nem foglalkozom. Tudomásul veszem a simogatásokat és a pofonokat. Nem bántam meg, hogy erre a pályára kerültem. Nincs is mit szégyellenem, felemelt fejjel nézhetek az emberek szemébe. Lehet, hogy a mából visszanézve, másként kellett volna csinálni egy-két dolgot, dehát a huszonkilenc éves fej meg az ötvenkilenc éves fej között különbség van. Nekem is megvannak a magam hibái. Aki magáról azt gondolja, hogy mindent jól csinál, nem igaz. De mondom, ezzel nem foglalkozunk. Nincs ilyesmire időnk, most például itt a kukorica meg a répa. Mindennap dolgozni kell. Vasárnap olykor beülök az őrszobára vagy kimegyek valamelyik majorba. Itt olyan dolgokat is elmondanak az emberek, amelyeket máskülönben nem mondanának el. Aztán váratlanul, vagy éppen várhatóan, visszatér vendéglátóm az eredeti problémához: nem örül, hogy írás jelenik meg róla; és ha már végképp elkerülhetetlen, csak nagyon szerényen írjak. Igyekszem eleget tenni a kérésnek, még annak árán is, hogy sok minden kimarad ebből a beszélgetésből.- Amikor hetvenhétben a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kaptam - az valamennyi dolgozónk munkájának az elismerése volt. Nemcsak a vállalaté, hanem az egész környéké. Nem ósak Fekete Józsi kapta... Megszólal a telefon.- Ne mondd, te?! Már a negyedik fordulót csinálja? Ez igen. Na. Ugye hoqy lehet?! BODNÁR GYULA Janiga József: A CSALLÓKÖZI MOTÍVUMOK című sorozatból
