Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-16 / 46. szám
A negyven évvel ezelőtti tragédiára emlékeztető emlékmű -----------------------------------------------------► K örülbelül negyedórát mentünk hármas oszlopban. Amikor a falutól egy kilométerre lehettünk, a német katonák álljt parancsoltak. Mi mást tehettünk, engedelmeskedtünk, hiszen a mi kezünkben csak tarisznya volt, néhány szelet kenyérrel és egy darabka szalonnával, az övékben pedig ránk szegezett géppuska. Tudtuk, valaminek történni kell. Sejtettük azt is, hogy mi következik, ám ugyanakkor a csodában is reménykedtünk. Nemigen hittünk benne, de azért felvillant agyunkban, hogy hátha csak cigarettaszünetre álltunk meg, vagy azért, mert kérdezősködni akarnak tőlünk, esetleg a munkabeosztást, a további teendőket tudatják velünk. Néhány pillanat után aztán a cseppnyi remény is szertefoszlott bennünk, ugyanis kísérőink felolvasták az akkori szlovák állam elnökének, Tisonak a parancsát: ......Mivel Tokajik község lakossága segítte a partizánokat, elrendelem a felgyújtását, férfi lakosainak azonnali kivégzését...“- Én szüléimre, testvéreimre, a rokonokra, az ismerősökre gondoltam. Nyilván a többiek is, hiszen a nagyvenhat esztendős Ján Medvedz hat gyermek édesapja volt, a negyvenöt éves Juraj Hudáknak öt gyermekkel maradt otthon a felesége, csakúgy a negyvenhat éves Juraj Zelenáknak... Harmincnégyünk közül tízen voltunk nőtlenek, a többiek többgyermekes családapák voltak. A parancs felolvasása után arra sem jutott időnk, hogy egy néma pillantással búcsút vegyünk a közeli völgyben lapuló, máskor mindig csendes, nyugodt, de akkor felforgatott és szenvedő falunktól, mert a géppuskák eldördültek... Körülöttem mindenki a földre rogyott s én is ,,összecsuklottam“. Élek, futott át agyamon. Csak a lábam sajgott, másutt nem éreztem találatot a testemen. Nem mozdultam. Amikor hallottam, hogy a németek a közelemben lépkednek, a lélegzetemet is visszafojtottam. Az egyik katona belém rúgott, úgy próbált meggyőződni róla, hogy élek-e vagy sem. Kaput - mondta és pisztolyát már nem tartotta szükségesnek elsütni fölöttem. Odébb lépett. Később, amikor teljes csend lett és úgy éreztem, már nem figyel minket senki a hóhérok közül, kinyitottam a szemem. Közvetlenül mellettem a tőlem három évvel idősebb fivérem, Juro feküdt. Alighanem a sortűzkor nekem szánt golyók az ő eldőlő testébe fúródtak. Borzasztó percek voltak. Egy bizonyos idő elteltével a fejem is felemeltem, óvatosan szétnéztem. MichaI Medvedzen kívül senki sem adott életjelt magáról. Ő a hátába kapta a lövést, de nem halt meg, lassan magához tért. Együtt kúsztunk az erdőbe. Onnan figyeltük, hogy lobbannak egymás után lángra a faluban a házak, majd ott találtunk magunknak menedéket, és ott vártuk meg a felszabadító szovjet katonákat. így emlékszik vissza ma a hatvanéves Ondrej Stropkovsky az 1944. november 19-én lejátszódott tokajíki tragédiára. Az ondavai dombok között megbúvó kis faluban az akkori véres vasárnapon harminckét férfit végeztek ki a német katonák. Közülük nyolcán csak látogatóban voltak, átmenetileg tartózkodtak Tokajikban. Egyik pillanatról a másikra huszonkét feleség maradt férj nélkül és nyolcvannyolc gyermek édesapa nélkül. Ugyanakkor a házak közül csak-----------------------------------------------------► A lakosok hozzájárulnak, hogy a falu egyre szebb legyen (A szerző felvételei) idős embert kilakoltatták, majd térképükön áthúzták a felégetett falu nevét. A felszabadulást követően Tokajik újjáépült. Csakúgy, mint a hozzá hasonló sorsú Lidice, Telgárt, Ostry Grún és más települések. Igaz ugyan, hogy lakosainak száma nem sokkal több, mint akkor volt - ma 230-an élnek itt -, ám a község arculata egészen más, lakosainak élete lényegesen könnyebb és nyugodtabb. Tokajik ma takaros kisközség a svid- níki járásban. Takaros, mert lakosai arra törekszenek, hogy rendezett, szép legyen. Van üzlete, iskolája és mezőgazdasági üzeme. Az idei nyártól portalan ított út vezet a negyven évvel ezelőtti tragédia színhelyére, a napokban pedig átadják rendeltetésének azt a tizenegy millió korona ráfordítással készített kétszintes épületet, amelyben a művelődési otthon, a helyi nemzeti bizottság és a községi múzeum lesz.- Az emberek munkakedvével nincs baj. Nemcsak a saját portájukat, a saját házuk táját igyekeznek rendben tartani, hanem sí vesen bekapcsolódnak a közterületek és középületek építésébe, szépítésébe. Kis falu vagyunk, de azért tennivalót mindig találunk. A múzeum átadása után a temető körülkerítése következik, majd a járdák karbantartása, felújítása, örvendetes, hogy a fiatalok is iparkodnak - vallja a kicsi közösségről Peter Stropkovsy, a helyi nemzeti bizottság elnöke. Ő a véres vasárnap idején 13 esztendős volt. Azon a szörnyű napon őt a templomkertbe toloncolták a német katonák, de fiatal korára való tekintettel később elengedték. Már évek óta ö a fő szervezője a tokajíki építőmunkának. S van mit szerveznie, hiszen a valamikor halálra ítélt faluban ma lüktet az élet. GAZDAG JÓZSEF A sortüzet ketten élték túl. Ondrej Stropkovsky akkor húszesztendős volt egyetlen egy maradt épségben. Az, amelyikben a német tisztek tartózkodtak. Meg a templom. A többi a tűz martalékává vált. A nácik az életben maradt száznyolc nőt, gyermeket és A lelkesedés erőt ad A nőszövetség tevékenységébe már jó pár évvel ezelőtt szülőfalujában kapcsolódott be. A kis község, Borinka életébe ez a tömegszervezet változatosságot hozott, a szabad idő értékes eltöltésének lehetőségeit kínálta.- Emlékszem, a bizottságban úgy döntöttünk, először olyan akciókat kell szerveznünk, hogy ne csak tagjaink, hanem az egész lakosság részt vegyen rajtuk - idézte a múltat Jozefina Svirecová. - Télidőben mi más is lehetett volna, mint a Télapó köszöntése. Hogy biz idősebbeknek is kedveskedjünk, a hagyományokhoz nyúltunk: előkerült a hintó, szerencsére fehér lovak is akadtak a faluban. A legkisebbek öröme kimondhatatlan volt. Első rendezvényünk sikeres volt, ezt újabb, vonzó akciók követték. Előnyünk volt akkoriban, hogy a televízió még nem volt minden házban ,.családtag“, így sokakat érdekelt, amit csináltunk. Természetesen a nőkhöz akkor is igen közel álltak a gyermekekkel kapcsolatos kérdések, ezért ezek gyakran szerepeltek a szervezet tervében. Megpróbálták megszervezni a tanítás utáni szabad idejüket úgy, hogy a fiúknak sakkkört, a lányoknak pedig kézimunka tanfolyamot szerveztek. Szívesen jártak össze a fiatalok, mert a nemzeti bizottságtól egy akkor még újdonságnak számító televízót is kaptak. Jozefina asszony örömmel szólt a kedves rendezvényekről, aztán elkomolyodva megjegyezte:- A múltból meríthetünk, alkalomadtán feleleveníthetjük a történteket, de nekünk elsősorban a máért és a holnapért kell cselekednünk. Igaz ugyan, hogy az utóbbi évtizedek alatt gyökeresen megváltozott a nők helyzete, javultak élet„és munkakörülményeik. Mégis sok-sok tennivaló vár ránk, hogy mi magunk is hozzájáruljunk a gondok orvoslásához. Alaposan ismer mindent, a nőkkel, a családdal kacsolatos részletkérdést, hisz a jnb szervezési osztályáról - ahol gazdag tapasztalatokat szerzett az irányító munka területén - 1961 -ben került a Nőszövetség Bratislava-vidéki járási bizotságának titkári tisztségébe. Azóta a hatáskörébe tartozó 63 községi alap- és két városi szervezetben irányítja a nők tevékenységét.- A legutóbbi kongresszusunkon kitűzött céljaink megvalósításán fáradozunk. Bár a lakóhelyek szerint működnek szervezeteink, a nők összejöveteleiken gyakran foglalkoznak gazdasági kérdésekkel is. A takarékosság, a mező- gazdaság terén az élelmiszerönellátás elérése gyakran szerepel a felvetett kérdések között. Igen fontosnak tartjuk, hogy a családvédelem nagyobb szerepet kapjon tevékenységünkben, elsősorban a veszélyeztetett gyermekek érdekében. A nőkön keresztül keressük az egyre jobb módszereket, hogyan kerülhetnénk az ilyen családokhoz közelebb. Igen sok kezdeményezését, ötletét tárgyalták meg az egyes vezetőségi gyűléseken. A szolgáltatásokkal kapcsolatban számtalan felmérést szerveztek, keresik a nemzeti bizottságokkal való szorosabb együttműködés lehetőségeit. Jozefina Svirecová nem sajnálja szabad idejét. Szombat, vasárnap is ellátogat a járás alapszervezeteibe, amelyekről jól tudja, hogyan, milyen feltételek közt tevékenykednek. Nem ismeretlen előtte az sem, hogy sok tag a fővárosba utazik naponta a munkahelyére, s az ingázás időveszteséggel, fáradsággal jár. Ezért szorgalmazza, hogy a dolgozó nők gyermekeiről a tanítás után a napközi otthonokban gondoskodjanak, amíg az anyukák hazaérnek.-Nagyon tevékeny, önfeláldozó lányokkal, asszonyokkal dolgozom együtt. Egyedül semmit sem érhetnék el. Amikor néha úgy érzem, túl sok a feladat, elég ha elmegyek egy esti gyűlésre, ha látom, milyen lelkesen fognak hozzá az újabb szervezéshez, s ez további erőt ad nekem. Nem várnak ők nagy szavakat, a kevésből is értik, mit hogyan kell tenni, hogy könnyítsék a nők munkáját, hasznosabban töltsék szabad idejüket. Szinte lehetetlen felsorolni, mi mindenre képesek a szövetség tagjai, ha a „járásról" helyes útmutatást kapnak. A választási programok teljesítésébe való bekapcsolódás, aktiv részvétel a polgári szertartásokon, az olvasómozgalom - ezek tevékenységük legfontosabb területei. A járási bizottság titkára pedig velük együtt örül az elért eredményeknek.- Az évek múlását azon is lemérem, hogy az én korosztályombeliek lassan-lassan lányaiknak adják át a stafétabotot. A lendületes fiatalokra bízzák a vezetést. Jóleső érzés, amikor erekkel a lányokkal találkozhatom, mert ez azt jelenti, hozzájuk is közel áll a szervezet. Elárulta, hogy az ő lánya is az egyik fővárosi alapszervezet vezetőségi tagja. Nem véletlen, hogy a mama nyomdokaiban halad, akinek áldozatkész munkáját Az építésben szerzett érdemekért kitüntetéssel értékelték a közelmúltban. DEÁK TERÉZ ÚJ szú 8 1984. XI. 1í MIKII
