Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-11-09 / 45. szám

■ K ézszorítása már egymagában is sokat elárul arról, milyen életút van mögöt­te. Tenyere akár a vas. Igaz, gyakran markol vasat, hiszen amióta Hanák Gyula nyugdí­jas, csak amúgy magánszorgalomból vasat gyűjt. Azt mondja, ez az államnak és neki egyaránt hasznára válik. Ebben az évben már mintegy 15 tonnát adott le. Amikor már elég tetemes az udvarába összehordott ra­kás, megrendeli a teherautót, hogy elszál­lítsák.- Ma délutánra éppen várom az autót - mondja a szemre is erős ember, amikor belépek sládkovicovói családi házának por­tájára. - Úgy 1500 korona körül fogok kapni ezért a szállítmányért. Ha valahol meglátok egy kidobott vasdarabot, beteszem a Sko­dámba. Ezek a rozsdás villanymotorok elég súlyosak - mutat a halomra. Ám a vasgyűjtést csak mellékesen végzi. Sokkal inkább lefoglalja a kertészkedés. El­sősorban palántát termeszt, de paradicso­mot, paprikát, uborkát is. Feleségével, Angéla nénivel él a kertes házban, aki breznói származása ellenére elég jól elsajátította férje anyanyelvét.- Amikor az uram mellett dolgoztam Far- kasdon a pékségben, az asszonyokkal csak magyarul beszélhettem - mondja. Gyula bácsi ugyanis csaknem egész éle­tében a szakmájában, pékként dolgozott. De ne vágjunk a dolgok elébe.- Szüleim a közeli Kosútról származnak ergeti vissza az emlékezés filmkockáit, k jöttek Diószegre lakni. Apám 45 éven át ökrészgazda volt a cukorgyárnál. Hatan vol­tunk testvérek. Én voltam a legfiatalabb. T937-ben adtak pékinasnak Trnavába, aztán Komáromban folytattam a szakma tanulását. Utána nyolc hónapig Ekecsen dolgoztam, számára gondoskodtunk a telefonösszeköt­tetésről 1944. őszétől. A fronton egyszer véletlenül találkoztam Szekeressel. Meg a tornóci Szklenár Janival. Gajdosíkkal egész Prágáig együtt harcoltam.- Mi volt a telefonisták munkája a harcok közepette? - faggatom.- Az összeköttetés megteremtése a gya­logosság és a tüzérség közt - válaszolta kissé csodálkozva, hogy nem vagyok vele tisztában. - Ha röpülőtámadás volt, szétver­ték a vonalat. Nyomban futnunk kellett, hogy újból létrehozzuk. Vagyis mindig akkor akadt dolgunk, amikor a legnagyobb támadás volt. Ütegünknél hat telefonos és két központkap­csoló nő dolgozott. A PARANCSNOK KÖZELÉBEN- Ludvik Svobodát is látta? - kíváncsis­kodom.- Liptovsky Mikulás előtt együtt voltam vele a bunkerban - válaszolja némi büszke­séggel. - Egyszer egy lengyel telefonossal, aki civilben borbély volt, s minket is ő nyírt, Hrádok előtt elfogtunk két vlaszovistát, s Svobodához vezettük őket. Svoboda elv­társ aztán parancsot adott arra, hova vigyük a foglyokat. Arra is emlékszik, hogy egy alkalommal kis híján elfogták Ludvik Svobodát. Ez is Liptovsky Hrádok előtt történt. Felderítőkkel ment, szinte belebotlott két német katonába. Azok azonban éppen a fegyverüket tisztítot­ták, így könnyen lefegyverezték őket. Egyre jobban átéli az egykori harcok em­lékeit. Kezével mutogat, az asztalra lerajzolja a hajdani csatákat.- Ez egy fűrésztelep - helyez el az asztal­lap egyik sarkán egy éppen a keze ügyébe A KÖZKATONA HŐSIESSÉGE Ludvik Svoboda egységében harcost ÚJ SZÚ E E 1984. XI. 9. majd a Győr megyei Kóny községben. Ször­nyű nehéz munkát végeztem, hisz tizenhat kilométer távolságra biciklin hordtuk az árut. A hátamom 250 darab péksütemény volt, a kormányon öt-öt darab kétkilós kenyér, a csomagtartón pedig 15-20 kiló prézli. Az árut az üzletekbe, kocsmákba vittük, de ha nem kelt el, akkor még házalnunk is kellett vele. Abban az időben a pékinasok is, meg a segédek is egy esztendőben csak két éjjel aludtak: húsvétkor és karácsonykor. Másnap csak este fél öttől fél tizenegyig. Fél ötre készültünk el a kovászolással. Éjjel sütöt­tünk. Reggel fél hatra már kész volt a süte­mény. Utána ki kellett hordani. A legnehe­zebb munka a forró kemencénél volt, de válogatni nem lehetett. Én a legszívesebben dagasztottam. Beavat mestersége műhelytitkaiba. Elá­rulja például, hogy a kemencében állandóan kell lenni anyagnak, mert akkor gőz is kelet­kezik benne, ami „emeli“ az árut, és csillo- góssá teszi. A süteményt nehezebb sütni, mert az hamarabb odaég, mint a kenyér. Ha a finom brióssüteményeket a kelleténél csak egy perccel is tovább bent hagyták a kemen­cében, a mester már duzzogott, hogy tönkre akarják őt tenni. Ha megégették az árut, levonta a fizetésből. Gyula bácsi szerint tulajdonképpen igaza volt. HADIFOGOLYBÓL FELSZABADÍTÓ Bármennyire is harc volt az élet abban az időben, az igazi, a legkegyetlenebb harcot a háború jelentette, a katonaélet, melyből Hanák Gyulának is bőven kijutott. 1944 au­gusztusában Lengyelországban magyar hí­radósként fogságba esett.- Együtt voltam fogságban a szeredi Ru- do Sulekkal - emlékszik. - Sokszor adtam neki kenyeret a konyháról, mert a névsorol­vasáskor ő kiáltotta helyettem, hogy itt va­gyok. A peredi Szekeres István is velem volt a lágerban. Ha vasalóval jött a kemencéhez parázsért, lángossal tömtem -meg a vasaló­ját. Ő ugyanis szabó volt. Amikor jelentették, hogy akik csehszlovákiaiak, jelentkezhetnek Ludvik Svoboda hadseregébe, nem haboz­tam. Körülbelül három-négyszázán jelent­keztünk.- Nemsokára kivittek a lágerból. A híradó­sokhoz jelentkeztem. Kiképzésen vettünk részt. Egy ukrán szakaszvezető volt a híra­dósok parancsnoka, aki később elesett. Po- horiliaknak hívták. Beosztottak bennünket a századokhoz. Én a negyedik nehézágyús üteghez kerültem telefonosnak. A komjáti Jozef Gajdoéikkal együtt a parancsnokság (Hajdú András felvétele) kerülő tárgyat, hogy szemléltesse is a hajda­ni élethalálharcot. - Itt voltak a németek. Foszforos lövedékkel meggyújtottuk a fű­résztelepet, de csak másnap reggelre sike­rült a németeket szétverni. Amikor Mikuláá városát vettük be, akkor a gyalogság elindu­lása előtt a szovjet katyusák „tüzérségi puhí- tásban“ részesítették az ellenséget. Előfor­dult, hogy a németek a frontvonalnál hátrább is ásattak lövészárkokat, hogy, ha az elsőket ki is lövi a tüzérségünk, utána a hátsókból előretörjenek. i Fölelevenít egy hátborzongató történetet. Azt, amikor egy éjszaka egyedül javította a megszakadt telefonvonalat, s a sűrű hóe­sésben két ellenséges katonával került szemben. Nem veszítette el hidegvérét, pe­dig a fegyvere csütörtököt mondott. Futás­nak eredt, majd a közelben beásta magát a hóba. Idézi, mindegyre idézi a harci eseménye­ket, melyek, úgy látszik, örökre emlékezeté­be vésődtek. Elmondja, hogy Prerovban részt vett az utcai harcokban, majd eljutott Kolínba.- Ott egy német parancsnok az egységé­vel nem és nem akarta megadni magát, hogy közben minél több német elvonulhasson. Parancsnokságunk megadásra szólította fel. Este kilencre vártuk a válaszát, de mivel nem érkezett, megindítottuk a támadást. Akkor annyi ellenséges katonát elfogtunk, hogy legalább másfélkilométeres szakaszon úgy ültek az út mentém, mint a verebek. KÉTSZER PRÁGÁBAN Eljutott a fővárosba is.- Emlékszem, Prága VII. városkerületé­ben egy iskolában voltunk elszállásolva, de telefonszolgálatot teljesíteni jártunk abba a hotelba is, ahol Ludvik Svobodának volt a szálláshelye. Ez körülbelül két hónapig tartott.- Mi történt azután?- Utána minket Malackyra helyeztek át, ahol vagy három hétig tartózkodtunk. Ezután 2ilinára kerültem, ahonnan még egyszer fel­hívtak Prágába, hogy ezt átadják - vesz elő egy megfakult igazolványt. A Prágában 1945. november 16-án kiállított irat szerint az 18907 törzsszámú Hanák Gyula közkatona vitézségéért katonai kitüntetésben részesült. Előkerül ideiglenes katonai igazolványa is, melynek száma 380/R. A törzsszám itt is azonos, mint a másik papíron. Az ideiglenes igazolvány azt tanúsítja, hogy tulajdonosa 1944. december 19-töl tagja a Szovjetunió­ban alakult első csehszlovák hadtestnek. A harmadik dokumentum, melyet őriz, az 1946. január 1 -i dátummal kiállított légionári­us tagsági igazolványa. ÚJBÓL BÉKE Csak december 13-án vetette le a ko­miszt, mert - mint mondja - az 1921-ben születettek akkor szerelhettek le. Végre ha­zakerült szülőfalujába. Igaz, nem hosszú időre.- Rövidesen fölmentem Bratislavába a bátyáimhoz, ahol egy évig villanyszerelő­ként dolgoztam. Utána Farkasdra kerültem, ahol újból a szakmámban, pékként érvénye­sülhettem. Kezdetben, öt pékség volt a falu­ban, - sóhajtja. - Engem Partizánnak hívtak. Az érvényesülés bizony nem volt könnyű. Sokszor nem volt fám a sütéshez. Na meg pénzem sem. A végén mégis egyedül ma­radtam a faluban az öt pék közül. 1959-ben új pékség épült Farkasdon, egymillió korona értékben. Ott munkáscsoport-vezetö lettem. Farkasdon nősültem meg. Egy fiunk és egy lányunk van. Meg öt unokánk. A fiunk vasu­tas, a lányunk fűszerüzletben elárusító.- Hogyan került vissza a szülőfalujába?- Ez 1960-ban volt, amikor a bérlő elment a házunkból. Itt a pékségben dolgoztam. 1970-ig mint segédmunkás, utána 1974-ig mint főnök. Akkor azonban itt bezárták a pékséget, mert Sellyén megnyílt egy nagy­üzem. A galántai járásban akkor öt ilyen pékséget zártak be, mint a milyénk volt. Ekkor - Szeredbe helyeztek gyártásvezető­nek és karbantartónak, azzal, hogy ott nem megfelelő a kenyér minősége.- És az eredmény?- Legalább 40 százalékkal sikerült javítani a minőségen - mondja nem is leplezett büszkeséggel. - Ezután Patára akartak he­lyezni, hogy ott is javítsak a minőségen- emeli föl a hangját. Aztán igy folytatja: Hát ebbe már nem egyeztem bele. Inkább ott­hagytam a szakmámat. Elmentem a kender­gyárba kazánházi szénbekészítónek.- Nem bánta meg? - kérdem.- Nem bizony - vágja rá határozottan.- Ekkor tudtam meg, hogy könnyebb munka is létezik, mint a pékeké. Igaz, elég későn jöttem rá - teszi hozzá mosolyogva, hogy jelezze, azért ó a munkától sosem félt. NEM FELEJT Dióhéjban elmondva ennyiből áll Hanák Gyula eddigi élete. Nem sokan tudják róla, hogy szabadságunkért fegyverrel a kezében harcolt. Az ellenállókat megillető nyugdíjban sem részesül. Egyszer ugyan adtak neki valami nyomtatványt, hogy töltse ki, de ezt a mai napig sem tette meg.- Az igazat megvallva, nem voltam rászo­rulva a támogatásra - mondja, s felemeli hatalmas karját, hogy jellezze, amíg dolgozni tud, nem is panaszkodhat. Az egészségével eddig sosem volt baja. Pioníroknak ugyan már beszélt az egykori harcokról a helyi iskolában. Akkor is feleleve­níti a régi időket, ha egykori harcostársaival találkozik.- Holnap éppen összejövünk, hiszen gyű­lést tart az Antifasiszta Harcosok Szövetsé­gének városi szervezete - újságolja. Amikor azt kérdem tőle, hogy újságban írtak-e már róla, így válaszol:- Igen, kétszer is. Akkor, amikor olyan finom kenyeret sütöttünk, Diószegen, hogy még Bratislavából is lejártak vásárolni. Hosszasan néz maga elé, majd ezekkel a szavakkal töri meg a csöndet:-A fronton azt sóhajtoztuk, csak ennek a sok-sok szörnyűségnek már lenne vége. Azt sem bántuk volna, ha napi három krump­lit kellene ennünk, csak végre béke lenne. Es eljött ez a várva várt perc is.- Eljött a béke, amelyért ma is harcolni kell, erőteljesen, mert úgy látszik vannak emberek, akik nem okultak, akik játszanak a tűzzel. Le kell fognunk, és hiszem, le is fogjuk a kezüket. Hanák Gyula egész élete, minden eddig végzett munkája ennek a nagy küzdelemnek egy kis, de nem jelentéktelen részét képezi. Élete a közkatona hősiességének nemes példája. „ w FÜLÖP IMRE Saját úton Szovjet rockegyüttesek lemezen A Supraphon zenemű- és hanglemezkiadó vállalat dicséretre méltó kezdemé­nyezése a ,,Ruleta“ elne­vezésű könnyűzenei hang­lemezsorozat, amely a szo­cialista országok legjobb popzenei együtteseit mu­tatja be. A közelmúltban je­lent meg a sorozat negye­dik lemeze, mely a legjobb szovjet rockegyüttesekkel ismerteti meg az érdeklő­dőket. Az első rockegyütte­sek - a kor divatjának meg­felelően - a Szovjetunió­ban is már a hatvanas évek derekán alakultak meg. Kezdetben repertoárjuk el­sősorban külföldi sikerszá­mokból állt, de már a het­venes évek elején a szovjet rock-muzsika kezdett ma­gára találni, elkezdte kiala­kítani a saját arculatát. A szovjet Melogyija vál­lalat és a Supraphon közös kiadásában megjelent le­mezen kilenc együttest hallhattunk. Valamennyi együttes egy-egy számmal szerepel a lemezen, kivétel a Masina vremenyi (Idő­gép) együttes, mely „házi szerzőjének“ és egyben az együttes vezetőjének, And­rej Makarevicsnek két szá­mát (Lóverseny, Kristály­város) adja elő. Talán azért kaptak több helyet a leme­zen, mint a többi együttes, mert jelenleg a legnépsze­rűbb együttesek közé tar­toznak a Szovjetunióban. Vezetőjük, Andrej Makare- vics, akinek építészmérnöki diplomja van, ezt a hivatást cserélte fel a zenével. Nemcsak zongorán és gitá­ron játszik, hanem mint ze­neszerző, szövegíró és énekes is tevékenykedik. A szovjet rockegyüttesek szinte mindegyikére jellem­ző a magas szintű profesz- szionális tudás és teljesít­mény, a szólisták szinte egytől-egyik mesterei hangszereinek, hangszere­lésük kitűnő és sokszínű. Szinte minden bemutatott együttesnél megfigyelhető, hogy mind a hangszere­lésben, mind az egyes számok interpretálásában mesteri módon alkalmaz­zák a szintetizátorokat, a gitárokat, az ütő- és vo­nóshangszereket, s ez a tény nagy mértékben já­rul hozzá egy-egy együttes sajátos, jellegzetes hang­zásának kialakításához. Néhány együttes (mint pél­dául a Moszkva, a Veraszi) igen jól, ötletesen oldja meg a népzenei motívu­mok beépítését a rockzenei alkotásokba. Ilyen E. Ha- nok - I. Saferan „Ja u ba­buski zsivu" („Nagyma­mámnál lakom“) című szerzeménye a Veraszi- együttes kitűnő, hangulatos és temperamentumos tol­mácsolásában. A kitűnő lemez tíz száma jól bizonyítja, hogy a szov­jet rockzene, annak ellené­re (vagy talán éppen azért), hogy a maga útját járja, ma már felzárkózott a világ él­vonalához. Sági Tóth Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom