Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-26 / 43. szám
A lakótelepi lakásokat berendezni... - legyintenek sokan lemondóan, és tegyük hozzá, rendszerint jogosan. Sok utánajárás, várakozás előzi meg azt a pillanatot, míg a kiválasztott bútor a lakásba kerül. A nappali szobák szekrénysorai nehezen variálhatók, a kis gyerekszobákban a komplett gyermekbútor elveszi a gyerek életterét - soroljuk kifogásainkat. Igaz, hogy az utóbbi időben a bútoriparban is újítani igyekeznek, vannak bútorcsaládok, amelyek iránt nagy a kereslet. De mert az ember mindig jobbat és újat akar, szorgalmasan látogatja a bútorkiállításokat és válogat. Az ipari szövetkezetek bútorai előtt sokan megállnak és kijelentik, hogy ez az a bútor, amit lakásukba elképzelnek. Igaz, több hónap telik e[a megrendeléstől a szállításig, de az érdeklődést ez sem csökkenti. A bútort nem egy-két évre vásároljuk, igy marad a türelmes várakozás. Igen ám, de nem mindenki jut el a legnagyobb, a brnói bútorkiállításra, s mégis egyedi bútort szeretne. Hogy hol vásárolhat? A válasz egyszerű. A Slovakia vállalat hat bratislavai, illetve 48 szlovákiai üzletében. Mi sem véletlenül kerestük fel a bratislavai Koéická utcai Slovakia-üzletet. Többször hallottuk, hogy ott érdemes vásárolni, oda érdemes „csak úgy" benézni. Benéztünk. Jobban mondva benéztünk volna, ha bejutottunk volna az ajtón. Két férfi éppen bútort vitt az üzletből az úton várakozó teherautóhoz. Amikor visz- szafelé tartottak, megkérdeztük az egyik munkaruhás férfitól, merre találjuk az üzletvezetőt. Ránk nézett, elnevette magát. - Én vagyok az. - Majd elnézést kért, s néhány perc múlva már a fehér köpenyes üzletvezető kísért az irodába. A falakat oklevelek sokasága borította: a vállalat üzleteinek szocialista munkaversenyében a Szalay István vezette kollektíva mindig az elsők között szerepel.- öt éve már, hogy megnyitottuk ezt az üzletet, s azóta is azon vagyunk, hogy minden vásárló elégedetten távozzon tőlünk - mondta bevezetőként. Beszélgetésünket a telefon csengetése zavarta meg. - Marianske Lázné? -öröm villant Szalay István arcán, majd a náhány perces beszélgetésből kivettük, hogy a jövő év első negyedére szóló megrendeléseket ppntositják, és a napokban indítják útnak az új szállítmányt.- Üzletünk közvetlenül az ipari szövetkezettől kapja az árut a szerződések alapján. A kezdettől, 1979-től jó az együttműködésünk, hiszen az áru minősége kiváló. Ezt bizonyítja az is, hogy öt év alatt egyszer sem fordult elő reklamáció - tudtuk meg. Az üzletvezető elmondta, hogy nyolc ipari szövetkezet szállítja a keresett árut, , hogy Marianske Láznéból, Hradec Královéból ülőgarnitúrákat, Komáromból (Komárno), Ostravából, Písekból szekrénysorokat és diákszoba-bútort kapnak. S milyen a választék? - kérdeztük. Megtudtuk, hogy a divatos termékek iránt nagy az érdeklődés, de a várakozási idő ebben az üzletben három-négy hétnél nem több. Itt is bevezették az előrejegyzést, de amint láttuk, a listán már csak egy-két név mellől hiányzott a szállítási időpont.- Egyedüli hiánycikk a Kokava nad Rimavou-i és a rajeci ipari szövetkezet faragott bútora. Divatújdonságnak számit, s ma már nemcsak a hétvégi házakba, hanem a tágasabb előszobákba is vásárolják. De nézzük meg a jelenlegi választékot - invitál Szalay A vétett meg kell gondolni summ w KÍZZÍL István az eladótérbe. Feltűnt, hogy az egyes bútorok „fel vannak öltöztetve“, könyvek, térítők, üveg-, illetve kerámiatárgyak teszik mutatósabbá a kiállított szekrénysorokat.- Tudni kell, hogy a tárgyak kiegészítik egymást, s lehet, hogy a véletlen vásárlónak éppen a bútor kiegészítője tetszik meg. Nézzük meg az ülőgarnitúrákat is. Hiába szép a karosszékek formája, ha a bútorszövet nem felel meg. És ez fordítva is érvényes. De van még valami. Ma már a vásárlók többsége a természetes alapanyagú árucikkeket keresi. Az ipari szövetkezetek bútorai többnyire bükk- és tölgyfából készülnek. Annak ellenére, hogy az üzlet bevételének 85 százaléka bútoreladásból ered, láthattunk kerámiatárgyakat, virágtartókat, előszobafalakat, de tarka ágyneműt, szebbnél szebb térítőkét, bőrdíszmúárut, kristály- és üvegpoharakat, népviseletbe öltöztetett babákat, apró ajándéktárgyakat is.- Sajnos, a modrai kerámia iránti keresletet lehetetlenség kielégíteni, ám mégsem használjuk a nincs szót. Eltörne a nyelvem, ha ki kellene mondanom ezt a szót - nevette el magát, majd hozzáfűzte: - Jobb azt hallani, hogy a jövő héten, vagy két hét múlva lesz, mint azt, hogy most nincs. Ez viszont arra kötelez minket,' hogy az ígért időpontig előteremtsük a kívánt termékeket. Csak így nyerjük meg és tartjuk is meg a vevők bizalmát, csak így tudjuk a tervezett évi 8-9 millió korona bevételt elérni. És még valamit hadd mondjak el. Nálunk mindenkit szívesen látunk. A nézelődőket éppúgy, mint a vásárlókat. Szívesen adunk tanácsot, nyújtunk felvilágosítást is. Hogy senki sem távozik üres kézzel, ez a nálunk vásárolható szép áru, de talán egy kicsit a mi rábeszélésünk érdeme is - mondta büszkén. Joggal. PÉTERFISZONYA Szalay István üzletvezető felveszi a megrendelést (Gyökeres György felvételei)- Még ekkor sem tudta, hogy a férje szeret inni?- Mikor terhes voltam, már elég sokszor ittasan jött haza. Néhányszor megvert. Volt úgy, hogy véresen ültem a vonatra, de hazamenni anyámhoz nem mertem.- Első gyermekét, Marikát itt az albérletben szülte?- Igen, de az apja olyan cirkuszt csinált, hogy a főbérlő azonnal felmondott nekünk. Apámat a sebészetre, őt pedig a kijózanítóba vitték a keresztelőből. Másnap, amikor elmentem utána, már átvitték a pszichiátriára. Ruhát vittem neki, mert otthonról zokniban, nadrágban, ing és cipő nélkül vitték el. Egy pádon ült. Először ő vett észre. Gyöngéden rámszólt, hogy Marika. Nekem ez elég volt. Megbocsátottam neki. Elhittem, hogy ilyesmi többé nem fog megtörténni.- Hol laktak ezután?- A sógoromék fogadtak be, itt Miglé- cen. Vagy nyolc hónapig laktunk náluk. Ez egyrészt jó volt, mert megvédtek, ha részegen jött haza. Persze, végleges megoldásnak ezt sem lehetett tekinteni. Az ö idegeik sem voltak kötélből. Rokoni alapon felajánlottak egy házat a faluban. Tényleg olcsón, 30 ezer koronáért. Kölcsönt vettünk fel, és megvettük a házat. Ekkor már a fiam is megszületett. Három év alatt négy gyermeket szültem...- Mennyit keresett a férje?- Havonta 1500 koronánál többet soha nem kapott, de én ezt sem láttam. Fizetéskor 3-4 napra eltűnt. Azt sem tudtuk, hol keressük. Nemegyszer csak öt koronával jött haza. Azt el sem lehet mondani, hogy min mentünk mi keresztül. Míg kicsik voltak a gyerekek, valahogy csak megvoltunk. Főztem nekik darát, de később még kenyérre sem jutott...- A nemzeti bizottság nem tudott segíteni?- Elintézték, hogy én kapjam postán a fizetését. De ez még rosszabb volt! Addig vert, amíg oda nem adtam neki a pénzt. Ha csak egy százast adtam neki, előttem tépte szét, mondván, hogy ennyivel ő nem mehet a kocsmába! össze sem tudom számolni, hány éjszakát kellett a szabad ég alatt töltenem! Nyáron még kibírtuk, de télen sokat szenvedtünk. Ilyen volt az én életem, de szavakkal nem is tudom elmondani a sok keserűséget.- Elvonókúrán nem volt a férje?- Dehogyis nem, vagy ötször-hatszor, de nem segített. Ő már nem tudott megváltozni, én meg teljesen tönkrementem. Többször öngyilkosságot kíséreltem meg kiúttalanságomban.- Miért nem vált el?- Mit értem volna el vele? Akartam, de a gyakorlatban semmi sem változott volna meg. Pénzem nem volt, lakásom nem voit - hová mehettem volna a gyerekeimmel? Különben is megmondta az uram, hogy Amerikába úgy sem megyek, másutt meg megtalál. Anyámékhoz sem mertem menni, mert fenyegetett, hogy ránk gyújtja a házat.- Hogyan emlékszik arra a bizonyos októberi napra?- Valahogy minden összejött. Megint berúgott, betörte a házon az ablakokat, és minket összevert. Bevitték a pszichiátriára. Azon a napon elmentem Kassára ablaküveget venni és öt is meglátogattam. Ott találkoztam a sógornőmmel, aki nekem támadt, hogy miért küldtem el az uram a bolondok házába! Ha ö onnan kijön, élve nem maradok! - vágta még ő is a fejemhez. Mit mondhattam? A gyerekek betegek voltak. Megfáztak, köhögtek. Mikor hazaértem kérdezték, hogy hoztam-e orvosságot. Mondtam nekik, hogy hoztam. Mézzel adtam be a tablettákat. Tudtam milyen hatásuk van, amikor kórházban voltam, ezeket szedtem. Gabika meg is kérdezte, hogy ettől már soha nem fogunk köhögni? Már soha, mondtam nekik. Én úgy gondoltam, hogy nem okozok nekik fájdalmat. Elalszunk, és nem ébredünk fel többé. Nekem se kell majd látnom azt a gyötrődést, ami eddig mindennapjainkat betöltötte. Nem tudom, hogy mi történt aztán, öt napig eszméletlenül feküdtem a kórházban. Mikor magamhoz tértem, akkor sem igen emlékeztem semmire. Most már tudom, szörnyű, amit tettem. Én, aki annyira védtem a gyerekeket, annyira szerettem őket, én, aki törődtem velük, aki a filléreket kuporgattam, hogy ennivalót, ruhát tudjak venni nekik - megöltem őket. Tudom, hogy nekem már nincs jogom az élethez, és én valójában nem is élek, csak valamilyen módon létezem. Soha nem bocsátom meg, hogy megmentettek! Mert mire ébredtem én?! Csak a múltba, ami most még jobban rám nehezedik...- Úgy tudom, a férje is bűnhődött.- Már három évet letöltöttem a büntetésből, amikor az én tárgyalásomon a tanúvallomásokban felmerült tények alapján per indult ellene. Mint tanút, engem is kihallgattak. A járásbíróság hat évre ítélte, de fellebbezett és a kerületen három évre csökkentették büntetését.-Mi lett a két gyerekkel, Lacival és Marikával?- Intézetbe kerültek.- A férje szabadulása után is ivotf - és valószínűleg ez lett a veszte...-Mi még nem voltunk itthon. 1983. márciusában késő estig a kocsmában volt. Vihar tombolt. Egy asszony észrevette, hogy valaki fuldoklik a patakban. Mire szereztek elemes lámpát, már eltűnt. Nem is találták meg. A mai napig sem. Különben már ő a harmadik ember, akit nyomtalanul elnyelt ez a rozsdás vizű, gyors patak. Mi 1984 májusában jöttünk vissza ide Miglécre. Marika a szi- nai' szövetkezetben, a fiam a kohóépitő vállalatnál dolgozik, én pedig a szinai vendéglő konyháján.-A gyerekek nem kérdezték, hogy miért követte el azt a borzasztó dolgot?- Ók nem hozták fel soha. Én terelem rá a szót, hiszen nekem nincs nappalom, nincs éjszakám, hogy ne ezen gyötrődnék. Ha Marikának veszek egy ruhát és örül neki, én is örülök, hogy milyen helyes benne, de egyúttal sírok is - és ezek a könnyek befelé folynak, mert arra gondolok, hogy Gabika is biztosan ilyen aranyos lenne benne. Ha Laci fésülködik, akkor Pali jut eszembe, - neki milyen lenne a haja? Tudja, úgy van ez, hogy ók mind velem élnek, vagy én vagyok velük halott...- Ki szokott menni a temetőbe?- Egyedül nem. Csak a gyerekekkel. Velük sokszor. Karácsonykor egy kis fenyőfát is vittünk. Szaloncukorral, gyertyával.- Itt a szobában két esküvői fényképet is látok a falon. Ezek ott maradnak?- Miért venném le? Mikor azok a felvételek készültek, még boldog voltam.- És az a szív, ott a kép mellett?-Azt Marika vette nekem, a búcsún. SZASZÁK GYÖRGY 1.X. 26.
