Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-19 / 42. szám

r Az elmúlt hét végén leve­let hozott a posta a távoli Nepálból. Feladójának neve a nyár elején vált közismert­té. A Lhotse Shar 8400 méter magas csúcsára feljutott csehszlovák hagymászó-ex- pedícióból elsőként, egyedül ért fel a hegy tetejére. Dem- ján Zoltán akkori élményeiről kétrészes riportban számolt be. Aztán tagja lett az au­gusztusban a Mount Eve­restre indult expedíciónak is. Elutazása előtt megígérte, hogy a „világ tetejéről“ is küld beszámolót. Szeptem­ber 15-én kezdte írni lebilin­cselő tudósítását, akkor a hegymászók az út kezde­tén jártak. Lapzártakor érkezett a hír, hogy két csehszlovák hegy­mászó, az 50 éves Jozef PSOTKA és a levél írója, a 29 éves DEMJÁN Zoltán felju­tott a 8848 m magas Mount Everestre. Nem a legegyszerűbb légiút után Frankfurtból indulva, .Delhin keresztül érkeztem Kathmanduba. Ezúttal is szerencsém volt. Ké­sőbb ugyanis megtudtam, hogy a PANAM-légitársaság alkalma­zottai augusztus 15-én sztrájkot kezdtek. Én 14-én repültem... Úgy látszik van abban a hiedelem­ben némi igazság, hogy a hegy­mászónak a nagy pillanatokban szerencséjének is kell lennie, csak éppen nem szabad kizárólag rá hagyatkoznia. Tehát Nepál fővárosába értem, amely tulajdonképpen a hegymá­szás fővárosa is. Hiszen minden hegymászó álma, hogy legalább egyszer láthassa a Himaláját, amelynek „királyához" a Mount Everesthez csak a szerencsés ki­választottak juthatnak el. Mount Everest... Nepálban egyébként Sagarmathának hívják, míg a tibe­tiek nyelvén Csomo Lungma a ne­ve a világ „harmadik sarkának“. Én ama szerencsés kiválasztottak közé tartozom, aki megpróbálhat feljutni erre a hegyóriásra, így leg­nagyobb álmom is beteljesedhet. Frantisek Kele, az expedíció vezetője várt a repülőtéren. A Szlovákiai Geográfiai Társaság égisze alatt lefolytatódó akció a Himalája ’84 nevet viseli és a csúcs megmászása csak egy része az egésznek, amely az óriáshegység tudományos felmé­rését tűzte ki célul, mégpedig a Sagarmatha Nemzeti Parkban, amely a Mount Everest térségé­nek sürgető környezetvédelmi kérdéseivel foglalkozik. A nemzeti park területéhez tartozik az egész Khumbu-völgy is. Nem messze a 2800 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Lukla telepü­lésnél kezdődik, magába foglalja a Dudh Kosi és lmja Khola folyók völgyét egészen a Himalája fő ge­rincéig, amely természetes határt alkot Nepál és Tibet között. Lukiá­nak van egy miniatűr repülőtere, amelyen az év két szakaszában, a nyári monszun előtt és után, egészen kicsi - a 18 személyes Twin Otteo - repülőgépek leszáll­hatnak. Ezek hozzák a hegymá­szó-expedíciók tagjait és a „trek- koló" turistákat. A „trekking“ en­nek a vidéknek jellegzetes és na­Levél a Mount Everestről A feladó: Demján Zoltán gyón népszerű turisztikai formája, hiszen itt három ,,8-ezres" is talál­ható: A Mount Everest (8848 m) a Lhotse (8511 m) és a Lhotse Shar (8400 m). így a vidék kör­nyezetvédelmének gondjai egyre égetőbbek. De térjünk vissza Kathmandu­ba. Ahol az expedíció tagjainak körében ideges a hangulat. A LlAZ-kamion ugyanis - amely a két és fél hónapra szóló élelmet és a felszerelést hozza - a pakisz­táni-indiai határon vesztegel. Az islamabadi és delhi csehszlovák nagykövetség dolgozóinak igye­kezete végül is eredményes, és a kamion augusztus 23-án megér­kezett Kathmandba. Nagy feltű­nést keltett, hiszen ekkora teher­gépkocsit még talán sosem láttak a Nepáli Királyság fővárosában. Másnap kora reggel megkezd­jük az egyenként harminc kilós, pontosan 280 darab kartondoboz átrakását a kamionból két nepáli teherkocsira. Néhány kellemetlen meglepetés ér: a kenyeret és a hazai húskonzervek nagy részét kidobhatjuk - nem bírták ki az Iránon, Pakisztánon és Indián ke­resztül tartó út szokatlan hősé­gét... Estére átrakodtunk. A két teherautóra szinte már semmi sem férne. A huszonegy hegymá­szó ennek ellenére kénytelen ma­gának helyet találni a csomagok tetején. Lehetőleg kényelmeset, hiszen több mint tíz órás út előtt állunk'... Az éjjelre ráadásul tartós eső is mellénk szegődött útitársul. Ha betakaródzunk a vízhatlan ponyvával, egy-kettőre elfogy a le­vegőnk ... így aztán Khiranticha- pában csuromvizesen és álmos­összetörve kászálódunk le az au­tóról. Már vár ránk a mintegy há­romszáz teherhordó, a sherpák és főnökük a sirdár, Ang Purba. Délre az összes csornagnak akad gazdája, és megkezdődhet a kéthetes „nagy menetelés“ mi­közben a 280 darab 30 kilós cso­magot el kell juttatni az alaptábor­ba. Az út első szakasza gyönyörű, romantikus vidéken át vezet. Fe- nyöerdón keresztül érkezünk a Tamba Khosi folyócskához, amelyen keresztül függőhíd vezet. Itt már kegyetlen a hőség, és örü­lünk, hogy a gleccseren eredő fo­lyócska jéghideg vizében meg­mártózhatunk. Ez utóbbi az első csalhatatlan jele, hogy az örök hó és birodalma nincs már olyan messze. A víz színe akár a tejes­kávé - a gleccserben levő finom apró kőzetrészecskéktől, amelyet annak mozgása csiszol le a hegyoldalból. Az út további szakasza egy hosszú, több mint ezer méteres szintkülönbségnyi emelkedő- mintha soha nem akarna véget érni. Patakokban ömlik rólunk a veríték. Közben mindenfelé apró források, de óvatosak vagyunk. Errefelé nem szabad bármit meg­inni. Túl korai lenne, ha már most kizsigerelne valamilyen bélfertö- zés. Szerencsére itt-ott, a benn­szülöttek elszórt házaiban teát ka­punk, ezzel enyhítjük az odahaza elképzelhetetlen, kínzó szomjúsá­got. A dzsungelt idéző vidéken haladunk. A buja egzotikus nö­vényzetből csak a banánfát és a bambuszt véltem felismerni. Az egész vidék nagyon tagolt, de Ne­pálban egyenes sikterület talán nincs is. A települések környékén apró teraszos rizsföldek. Az em­berek errefelé nagyon szerényen- és nagyon szegényen élnek. Az élelem rizs, hüvelyesek, a maga­sabb helyeken krumpli, silány fa­bódék az emberi hajlékok. Ahol az első nap megszállunk az egy hat­nyolc házból álló település, kabre a neve. A házak közötti térsége­ken lerakodunk. A sötétben hom­loklámpáink fényénél fogyasztjuk vacsoránkat, amely szúkös: leves, halkonzerv, tea. Meg kell szokni lassan a közelgő időszak étrend­jét. Az egyik ház tornácán kapunk helyet. Bebújok a hálózsákba és azonnal elalszom. Nem sokáig. Rövidesen arra ébredek, hogy viz csöpög az arcomba. Kint kiadósán esik és a silány tetőn keresztül nekünk is jut belőle. Kinyitom az esernyőm és így próbálok aludni. Kisebb-nagyobb eltérésekkel igy múlt el két hetünk. Közben az utunkat az állandó esőzésen kívül a sok pióca tette „változatosabbá“... Esténként számolgatjuk hány véres foltot si­került tőlük begyűjteni. Fáj a lá­bunk, többünket láz, hasmenés gyötör. Szinte állandóan csurom­vizes lábbal gyalogolunk. Egyszer azonban minden megpróbáltatás véget ér. A miénk is, mihelyt válto­zik a terep képe. A Dudh Kosi folyócska völgyében haladunk, amely a Mount Everest közelébe ered. Feliratok jelzik, hogy megér­keztünk a Sagarmatha Nemzeti Park térségébe. Az expedíció tu­dományos dolgozói ezzel már lelkesedem, nem vagyok híve az elvnek: „Föl a csúcsra - minden­áron!“ A döntésre végül az alaptá­borban kerül sor, megváltozik az útvonal, és a feladat, hogy a déli pilléren kíséreljük meg a feljutást a csúcsra. Az irányítást Orolín ve­szi át. Alaptábor. Kissé másképpen képzeltem el. 5350 méter maga­san fekszik a Khumbu-gleccseren. Csupa jég és sziklák. Szűkösen vagyunk. Ez számomra szokatlan, de bele kell törődni, hiszen egyre többen akarnak följutni a „hegyek királyára“. Eddig évente két expe­díció kapott engedélyt a monszun utáni időszakra, most négy. Egész sátorváros a környék. Vannak itt hollandok, akik Hillary egykori út­vonalán akarnak följutni, és itt van a nagy Edmund Hillary fia, Peter Hillary egy új-zélandi-ausztrál ex­pedícióval. Vannak itt aztán nepáli rendőröknek „álcázott“ amerikai­ak, akik ugyancsak a klasszikus útvonalra készülnek. A hollandok tiltakoznak, mert zavartalanul akarnak dolgozni a pénzükért - 3000 amerikai dollárt fizettek. Bennünket ez nem érint, mert a délnyugati sziklafalra csak mi igyekszünk. Mennyivel másabb volt tavasszal a Lhoce Sharon. Ott rajtunk kívül senki sem volt... Fáradságos munkával építettük ki az alaptábort. Vízszintes terep itt egyáltalán nincs, így magunk építettük ki a sátorok aljának lapos talaját. Ebben segített a hozzánk beosztott kilenc sherpa is, akik sokkal jobban bírják az 5350 mé­ter megpróbáltatásait, mint mi. Mi ugyanis sűrűn lélegzünk, kapkod­juk a levegőt, szédülünk, de két- három nap után ez elmúlik. Miután felállítottuk a sátrakat, kicsomago­lunk. Ez utóbbi két napig tart. A sátrakban hárman-négyen la­kunk. Ezen kívül van egy nagy sátor, ahol valamennyien összeül­hetünk, ez egyúttal az „étterem“. Van egy élelmiszerraktár, egy konyha-sátor és a hegymászóhol­mi raktárául szolgáló nagyobb sá­tor. Lassan megszokjuk. Beindí­tották a benzinaggregátot, amely- lyel az akkumulátorainkat töltjük, I PAR AVION i é r í c x Y io «TÖT t-Ttc YlOT LOV sMcAA EvteoYí. * megérkeztek kutatómunkáik hely­színére. Namche Bazar a Khum- ba-térségben a sherpák legna­gyobb központja. Egy nagy völgy­katlanban fekszik. A házak egy­más hegyén-hátán, mintegy száz. Az apró üzletekben szinte mindent lehet kapni, amire az embernek errefelé szüksége lehet. Namche Bazarban egy napot pihenünk. Er­re illik emlékezni: szeptember 2, vasárnap van. Erőt gyűjtünk a to­vábbi gyalogláshoz. Meleg fürdőt veszünk, hiszen az elkövetkező két hónapban erre úgysem lesz módunk. Mosdani az alaptábor­ban a hóból olvasztott vízben lehet majd. Itt merült föl először a hegymá­szás útvonalának megváltoztatá­sa. Ivan Fiala, a technikai veze­tőnk a Mount Everest délnyugati falának sportszempontból legne­hezebb útvonalát jelölte ki. Erre készültünk. Michal Orolín azon­ban a kamion körüli huzavona és késlekedés miatt a könnyebb, az ú. n. lengyel útvonal mellett kar­doskodik. Közrejátszik az is, hogy Orolín nem tudta beszerezni a ter­vezett mennyiségű oxigénpalac­kot. Többen támogatják, én nem és este világítani is tudunk a nagy sátorban. Szeptember 6. van, pi­henünk. Három nap múlva hozzá­látunk uticélunk megvalósítá­sához. Szeptember 9-én hajnali négy­kor még mindenki alszik, amikor mi öten: Orolín, Neumann, Petrík, Psotka és én álmosan készülő­dünk. Egy gyertya fényénél cso­magolunk, gyorsan reggelizünk, meleg teát öntünk a termoszba, és öt sherpával útrakelünk. Halkan, libasorban követjük egymást a homloklámpák fényénél. A sher­pák ismerik a járást, nem először vannak itt. Áthágunk a gleccser, alsó harántgátján, és ezután a gleccserben haladunk. Itt csak éjjel szabad járni. A Khumba az örök hó és jég birodalma. Akár egy megfagyott vízesés. Lakóház nagyságú jégtornyok, mintha a le­vegőben merevedtek volna meg. A Khumba az ú. n. nyugati katlan­ba „irányul“ mintegy 6400 méte­res magasságból. A gleccser ál­landó, lassú mozgásban van. „Életének“ egyetlen jelét időnként úgy nyilvánítja, hogy le-lezuhan egy-egy „jégtorony“ a mélybe. A Hold és a csillagok fényénél is félelmetes ez a gigantikus termé­szeti képződmény. A sherpák azonban magabiztosan közleked­nek, ismerik a járást a jéglabirin­tusban. Virrad. Fülsiketítő robaj riaszt meg bennünket. A Lho La nyeregből kiszakadt egy jégtömb, és zúdul alá a jéggel borított szik­lafalon. Az egész völgyet finom hóköd tölti be. Biztonságos távol­ságból impozáns az őselemeknek eme színjátéka. Felfelé haladunk. Előveszem a magasságmérőt, 5900 métert mutat. Ez azt jelenti, hogy nemso­kára elérjük azt a helyet, ahol kialakítjuk az első magaslati tá­bort. Mindegyikünk vállán 12-15 kilós teher, ami ebben a magas­ságban nem kis megpróbáltatás­sal jár. Feljön a Nap, és néhány percen belül a dermesztő hideg forróságba csap át. Szerencsére elég magasan vagyunk már ah­hoz, hogy ez ne jelentsen veszélyt számunkra a jégrengetegen. Ot- órás gyaloglás, mászás után 6000 méter magasra jutottunk. Itt állítjuk föl az I. magaslati tábor sátrait. A sherpák vidám kacagás köze­pette dobják le terhüket, majd elin­dulnak vissza az alaptáborba. Itt irigylem őket. Nagy részük Nam­che Bazarban született, 3400 mé­terre a tengerszinttől, így könnyen mozognak a ritka levegőjű térség­ben. Nem léphetünk a nyomukba, ha az óriáshegységekben „mér­kőzünk“. Egyedül maradtunk. Hozzáfo­gunk az „egyes“ építéséhez. A magasság azonban megteszi a magáét. Nehezünkre esik a mozgás. Még nem akklimatizá- lódtunk kellően. Két kupolaalakú sátrat állítunk, amelyben beren­dezkedünk éjszakára. Szigetelő alátét kerül a sátor aljára, majd bemászunk a hálózsákokba. Oda­kint havazni kezd. Ezt is meg kell szokni. A nyári monszun után ez következik. Délelőtt napsütés, dél­után havazás. Csak a tél beállta előtti néhány napon van egész nap szép idő. Ezeket kell kihasz­nálni a feljutásra. Ez, persze, még nagyon messze van, hiszen még a délnyugati falat sem láttuk. Az még sem innen, sem az alaptá­borból nem látható. Jól töltöttük az éjszakát, kora hajnalban ismét fel­kerekedtünk, hogy a gleccserből még virradat előtt kijussunk. Ilyen fel-le történő „sétafikálás“ vár ránk a következő hónapokban, amíg kiépítjük az utat, és meg­szokjuk a ritka levegőt. Menetköz­ben találkozunk a bennünket váltó másik ötös csoporttal: Fiala, Just, Brabec, Záhoransky és Sajnoha igyekeznek a sherpákkal az „egyesbe“. Egy nap pihenő, és ismét felfelé megyünk. Ezúttal magasabbra. Szeptember 12-én elkezdjük a II. magaslati tábor építését, 6400 méterre a tengerszinttöl. A nyugati katlan szélén, a délnyugati szikla­fal lejtőjén fekszik. A nyugati kat­lan egy tulajdonképpeni plató, fennsík 6000-6400 méteres ten­gerszint feletti magasságban. A Mount Everest délnyugati fala, a Lhotse nyugati és a Nuptse északi fala határolják. Innen „in­dul“ keleti irányba a Khumbu- ' gleccser. A második táborban két négy­személyes sátrat állítunk, amelyek piramisra hasonlítanak, egy há­romszemélyesnek pedig hatszög­letű az alapja. Felállítottunk még egy élelmiszerraktárát és a felsze­relésnek egy sátrat. Ez lesz a ma­gaslati alapbázis, irthen fogunk fo­kozatosan feljebb jutni a délnyu­gati falba. Még 2400 méter választ el bennünket a megálmodott cél­tól, 2400 méter kemény munka és ugyanennyi bizonytalanság. De legalább már látjuk, merre hala­dunk. Eddig csak fényképfelvéte­lekről láttuk, és ez nagy különb­ség. Ha összehasonlítjuk a Lhotse Shar déli falának megmászásával, emez könnyebb feladatnak látszik, bár a nagyobb tengerszintfeletti magasság nehezíti, és a „csapat“ ezúttal valamivel gyengébb. Egyelőre ennyit. Mire megérke­zik a levél, talán már azt is tudni fogják odahaza, vajon sikerrel jár- tunk-e. Alaptábor, 1984. szeptember 15. &ÚJSZÚ VASÁRNAPI KIADÁS index 48 097 Kiadia Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefory 309. 331-252. 332-301, szerkesztőségi titkárság 550-18 gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava Martanoviőova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5, telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közie­teknek: 815 80 Bratislava. Vatanského nábreiie 15 II emelet telefon 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kés 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS. Űstredná expedícia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gortwaldovo námestie 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom