Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-19 / 42. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. október 19. XVII. évfolyam 42. szám Ára 1 korona Gyökeres György felvételei A fiatat népművelő szavaiból szinte áradt felém a hivatásszeretet, a népművelés lehetőségeinek illúzióktól sem mentes felismerése. Jó volt hallgatni az alig két esztendeje érettségizett, sikertelen egyetemi vizsgát tett fiatalasszonyt. Pedig ismerve a népművelők helyzetét, a falusi művelődési házak felé egyre sekélyebben csordogáló anyagi forrásokat, azt hihetném ilyen már nincs is. Az utóbbi években egyre többen hagyják ott ezt a pályát, sokan olyanok is, akik évekig országos figyelmet keltve dolgoztak, szerveztek; nemegy közülük vállaira vette a tömegszervezetek gondját is, ráadásul szinjátszócsoportot vezetett, fotózott, néptánccsoportot szervezett. Tette a dolgát, amig meg nem unta a szűkössé lett pénzügyi támogatás okozta napi gondokat. A havi fizetésről beszélni ebben az esetben méltánytalan dolog lenne, hiszen évek óta az értelmiség legrosszabbul fizetett rétegébe éppen a népművelők tartoznak. így a pályáról távozók nagy része rendszerint csak más okokat takargatva hivatkozik erre a tényre. Az említett, hivatásáért lelkesedő fiatalasszonnyal egy olyan faluban találkoztam, amely véleményem szerint egyáltalán nem különbözik a többitől. Sem természeti környezetéből eredő adottságai, sem az ott élők életmódja nem jobb a többiekénél. Bart (Bruty) - mert erről a faluról van szó - sem lett központi község, az egyesített szövetkezet székhelyét sem itt jelölték ki. Ráadásul a közelben két eléggé nagy lélekszámú falu - Köbölkút (Gbelce) és Szógyén (Svodin) - is van, amelyeknek közigazgatási rangjukat a „központi“ jelzővel jelölik. A szokásoktól eltérően azonban a barti kulturális élet KOTEUlUZfll t nem viseli magán az általában „hátrányosnak“ mondott helyzet jegyeit. Természetesen ennek oka van. A szögyéni szövetkezet nem tartja fölösleges luxusnak, hogy a nemrég felépült barti művelődési házat a székhelyén lévő, ennél impozánsabb szövetkezeti klubbal egyenrangúan üzemeltesse. Tény, hogy a jó eredmények ellenére sem szórhatják két marokkal a pénzünket, mégis úgy tűnik fel a művelődésre, a szövetkezeti tagok és a falu lakóinak kulturális igényeinek kielégítésére mernek áldozni. Ez azonban kevés volna, ha az anyagi feltételek mellé nem állítanának népművelőket. Bármennyi lenne is a pénz, az ember hivatásszeretete, elhivatottsága nélkül aligha ért volna el a barti művelődési ház az országos versenyben előkelő helyezést. Mindezek mögött ott állnak a népművelés ügyének elörevitelére összefogott szövetkezeti vezetők, a népművelők, az egyes tömegszervezetek funkcionáriusai, s nem utolsósorban a falu vezetői. Egy alkalommal a kötélhúzásnak egy olyan változatában vettem részt, amikor a kötelet egy patak medre fölött feszítettük ki, s a gyengébb csapat bizony megfürdött a patakban. Ehhez hasonlít az a huzavona is, amelyben az egyes falvakban a népművelésért intézményes feladataikból eredően felelős nemzeti bizottsági dolgozók, illetve a népművelők, a tömegszervezetek funkcionáriusaival együtt vesznek részt. Bizony ebben a kötélhúzásban általában az anyagi támogatásra várók húzzák a rövidebbet. Kétségtelen, hogy a megváltozott hazai gazdasági feltételek, világgazdasági válságjelenség hatására a művelődésben, a kultúrában is érzékelhetők az ésszerúsitő megszorítások. Éppen ezért egyre fontosabb, hogy a falvakban sok helyen még mindig gyakorolt kötélhúzás, az erők elaprózása helyett megkeressék az összefogás módozatait, amely egyben az itt is, ott is szűkösebb anyagi lehetőségek ésszerűbb felhasználását eredményezné. Ha minden szövetkezeti vezető, minden nemzeti bizottsági elnök, minden népművelő tudatosítaná, hogy az érdekeik közösek, Így a népművelésben vállalt részfeladataikat együtt könnyebben, ráadásul hatékonyabban teljesíthetik, kevesebb lenne a pályáról kiábrándultán távozó népművelő, az üresen tátongó művelődési ház... Nem tudom, hogy a kulturális tárca illetékesei birtokában vannak-e valamilyen felmérésnek a hatvanas-hetvenes években épült művelődési házak kihasználtságáról. Ezek az „elócsarnok-nagyterem- színpad-öltözö“ belső térelrendezéssel tervezett épületek mára már nem képesek a megváltozott művelődési szokások, igények kielégítését szolgálni. Hiányoznak a kisközösségi művelődéshez, szakköri és klubjellegű foglalkozásokhoz szükséges kisebb helyiségek, fnnen nézve érthető tehát, hogy az ötvenes-hatvanas években kiteljesedett amatőr színjátszó mozgalom igényeihez, a nagyközösségi művelődést célzó „Szocialista kultúrát a falunak“ jelszó jegyében szervezett esztrádműsorokhoz, a kollektivizálás, az új közösségi lót- és tudati formák megteremtéséhez mérve épített művelődési házak bizonyos tekintetben elavultak. Az üzemeltetésükre szánt pénz tetemes részét felemészti a fűtés. így aztán olyan helyzetek alakulnak ki, amelyek nem segítik a szocialista társadalom jelenlegi szintjén a népművelésre háruló feladatok elvégzését. Nincs más lehetőség, minthogy az így épített művelődési házakat bizonyos mértékig átalakítsák. Ehhez legtöbbször elegendő a lakosság összefogása, de körülményektől függően kelt állami költségvetés, s nem utolsósorban a szövetkezetek támogatása. Ez nem valamifajta képzelgés, hiszen a szocialista kultúra, művelődés szorosan követte az életmód megváltozását, az életszínvonal emelkedését, ehhez mérten a népművelésnek is differenciálódnia kell. A marxista-leninista eszmeiség talaján a társadalmi rétegek, csoportok művelődés iránti igényeit differenciáltan kell kielégíteni. Ezek olykor falvanként is változhatnak, éppen ezért sem túlzás, ha egy szövetkezet a hozzá tartozó falvak mindegyikében fenntart egy-egy, a népművelést szolgáló művelődési házat, szövetkezeti klubot. Mindemellett persze elvárhatja az összefogást, az általa előteremtett pénzügyi alapok mellé az elaprózva itt is, ott is megtalálható, a kulturális élet támogatására szánt kisebb-nagyobb pénzösszegek közösbe helyezését DUSZA ISTVÁN
