Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-12 / 41. szám
ÚJ szú 15 1984. X. 12. Az izreaeli ún. nagykoalíció, a Munkapárt és a Likud szövetsége nagyon furcsa, de nem egyedülálló, sohasemvolt jelenség. Nem is a tűz és a víz összevegyítése, inkább a tűzé és parázsé, a langyos és forró vízé. Amit pedig a választó- polgár kap, az a - hidegzuhany. Szerencsére nem jön meglepetésszerűen. Izrael állampolgárai már megszokták. Tudják, hogy más a választási hadjárat, s valami egészen más a nagy ígérgetők kormányzása. A két nagy párttömörülés között nem a politikában, hanem csak a módszerekben, a hangvételben van némi különbség. így aztán nem az a csoda, hogy nagykoalíció van, hanem az, hogy létrejött. Hatalomvágyban ugyanis egyik partnernél sincs hiány, a kompromisszumok keresése viszont nem a kenyerük. Izraelben pedig szaporodnak a koalícióval kapcsolatos megválaszolatlan kérdések: milyen lesz. meddig lesz, mi újat hoz, s egyáltalán hoz-e újat? GAZDASÁGI GONDOK Ellentmondásnak tűnik, de tény: Izrael fejlett iparral és aránylag fejlett mezőgazdasággal rendelkező tőkés állam, de egyben eltartott ország. Némi rosszmájúsággal úgy is mondhatnánk: közadakozásból tartja fenn magát. Legbőkezűbb pártfogója az Egyesült Államok, de a nemzetközi zsidó szervezetek is szívesen és rendszeresen nyúlnak jó mélyen a zsebükbe. Izrael mégsem az ígéret földje. Még akkor sem, ha az állam igyekszik (igyekezett) minél többet magára vállalni a nehéz gazdasági helyzet lakosságot sújtó gondjaiból, ami nem éppen jellemző a tőkés országokra. Izrael sokáig büszke lehetett arra, hogy biztosítani tudja a lakosság egy jelentős rétegének aránylag magas életszínvonalát. Mára azonban sokat változott a helyzet. Gyarapodik Izrael szegényeinek száma, növekednek a társadalmi szakadékok, mélyülnek a szefárdok (a keleti származású zsidók) és az askenázok (a nyugati származású zsidók) közti ellentétek, növekszik a munkanélküliek száma is. Izrael gazdasága leginkább egy süllyedő hajóhoz hasonlítható, amelyet a 400 százalékos infláció és a 20 milliárd dollárt meghaladó külföldi adósság húz az örvénylő mélybe. Az amerikai milliós segéIzraeli települések Ciszjordániában. A sötét négyzetek a már meglevő, a világosak az épülő településeket jelölik. nak“ találkozása szemmel láthatóan nem úgy sikerült, mint ahogy azt szerették volna. Jicchak Samir már néhány nappal a kormány hivatalba lépése után kijelentette: ha a koalíciós kabinet bármilyen kísérletet tenne a megszállt Ciszjordánia jövőjével összefüggő kompromisszumra, akkor a Likud azonnal kilép a koalícióból, és így megbuktatja a kormányzatot. A másik koalíciós partner szóvivője nyomban leszögezte: Samirnak nincs joga akadályozni az engedménnyel kapcsolatos tárgyalásokat. Mindebből egyértelműen az következik, hogy a koalíció bármely pillanatban megbuktathatja - önmagát. Akkor esetleg majd újabb választásokat írnak ki, és kezdődhet elölről a kormányalakítási huzavona. Ami pedig teljesen biztos: az újabb kormány sem lesz jobb a Deákné vásznánál, de a mostani koalíciónál sem. Amíg mind szorosabb Izrael és az Egyesült Államok politikai és stratégiai szövetsége, amíg Washigton sugallja, hogy Izrael mit tegyen, amíg finanszírozza agresszív politikáját és segít annak „gyümölcsei“ learatásában, amig vehemensen védelmezi Izraelt a nemzetközi színtéren, addig Izrael polgárai hiába várnak változásokat, addig életük nem lesz se könnyebb, se biztonságosabb. Az „ígéret földje“ üres ígérgetés marad. Izraelben már bekövetkezett az, amire a cionista államalapítók biztosan nem gondoltak: az utóbbi időben több a kivándorlók, mint a bevándorlók száma. Az új koalíciós kormány labilitása, népellenes gazdasági, bel- és külpolitikai programja pedig csak növeli a bizonytalanságot, a tömegeken mindinkább eluralkodik a kiábrándultság. Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke, az 1982-es libanoni invázió után, halála előtti utolsó cikkében, írta: ,,Mind többen elhatárolják magukat Izrael viselkedésétől, sőt, némelyek kijelentik, hogy kezdik szégyelni zsidó mivoltukat. Ha visszaemlékezünk, milyen lelkesedéssel és csodálattal tekintettek zsidók és nem zsidók Izraelre az állam fennállásának első évtizedében, mélységes csalódást kell éreznünk e pozíció megingása miatt!“ E megállapítás óta mintha nem is két év, hanem csak két hét telt volna el. Bizonyságul egy kis mai „népköltészet“: A szaporodó tüntetések egyikén ez állt egy transzparensen: ,,Hagyjanak bennünket az öregkortól és nem a puskagolyóktól meghalni!“ És végül egy vicc a választások idejéből: Találkozik két barát. Az egyik így szól: ,,Ki akarok vándorolni. Két okom is van rá. Egyrészt már torkig vagyok a Likud kormányzásá tói...“,, Csakhogy nemsokára az Izraeli Munkapárt kerül hatalomra“, szól közbe a barátja. ,, Hát éppen ez az“, mondja az első. ,,Ez az a másik ok, amiért ki akarok vándorolni." Találó, ugye? De találva érzi-e magát a két „titán“? GÖRFÖL ZSUZSA lyek alig elegendőek a legveszélyesebb, mind nagyobbodó lyukak betömésére. Fennállásának első két évtizede alatt (1948-1968) összesen 10 milliárd dollár külföldi kölcsönt kapott Izrael, míg 1985- ben csak az USA-tól 2,6 milliárdot kap, mégpedig ennek döntő részét - ajándékba. Tel Avivban már most tudják - s ehhez nem kellenek látnoki adottságok -, hogy ez a rekordösszeg sem lesz elég; Izrael 1 milliárd dolláros „gyorssegélyt“ szeretne kapni Washingtontól még az idén. S ez is csak csepp lesz a tengerben, összehasonlításként: az ország külföldi adóssága 1971-ben még csak 3 milliárd dollár volt, de egy főre számítva már akkor is világrekord. 1977-ben, a Likud első kormányalakításakor már 11,1 milliárd, tavaly 22(6 milliárd dollár. A külkereskedelmi mérleghiány három év alatt 2,1 milliárdról (1981) 4 milliárd dollárra (1983 vége) bővült. A gazdasági gondokat nem az okozza, hogy Izrael lakossága luxusigényeit elégítené ki a milliókból. Ellenkezőleg, a tömegek életszínvonala rohamosan csökken. A Likud-tömb kormánya a nyáron, közvetlenül a választások előtt, végnapjai közeledtét érezve tett néhány engedményt, hogy megnyerje a választókat. Feljebb igazították az adóhatárokat, s eltöröltek néhány háborús adót, amelyeket az 1982-es libanoni invázió után vezettek be. A legnagyobb szakszervezeti szövetség, a Hisztadrut sztrájkokkal elérte, hogy az inflációs bérkiegészítést, vagyis a drágasági pótlékot ne negyedévenként, hanem havonként fizessék, s jelentős béremeléseket is elértek. Ezek a lépések azonban szinte csak hetekig, valóban csak a választási hadjárat idejére enyhítettek valamit a gondokon. A nagykoalíció kormányprogramjának gazdasági része lehervasztotta az arcokról a bizakodó mosolyt. Az új kormány első és második ülésén született döntések semmi jót sem ígérnek: új adókat vezetnek be, jelentősen korlátozzák a szociális programokat, tovább csökkentik az élelmiszerek ártámogatását, ami 18-55 százalékos áremelkedéseket idéz elő. A„TERÜLETEK“ Akaratlanul is felvetődik a kérdés: hova tűnnek a milliók? Izrael állami költség- vetésének legnagyobb, állandóan növekr vő, csillagászati összegeket elnyelő tételét a hadikiadások képezik. A háborúskodás drága mulatság, de még ennél is költségesebb a megszállt területek megtartása, betelepítése. Az (időközben Egyiptomnak visszaadott) Sínai-félsziget, a palesztinoktól elrabolt Gázai-övezet és Ciszjordánia, a Szíriából kiszakított Go- lan-fennsík, és az új „szerzemény“, Dél- Libanon lerohanása szinte csak fillérekbe került a tartós megszállás költségeivel összevetve. A hadigépezet fejlesztése és fenntartása - bevallottan - a mindenkori állami költségvetés felét emészti fel, valóA Frankfurter Allgemeine karikatúrája Lelkesedés helyett kiábrándultság: izraeli katonák Dél-Li- banonban. Illlllllllllllll jában azonban lényegesen többet. Elég, ha arra utalunk: a fegyvervásárlások duzzasztották ilyen nagyra, Izrael külföldi adósságait, tehát ezek törlesztése is lényegében hadikiadásként fogható fel. Azonkívül itt vannak az iparfejlesztési kiadások. A már úgy is rendkívül fejlett hadiipar a legdinamikusabban fejlődő, az állam által kiemelten támogatott ágazat. Továbbfejlesztése azonban nem a hadügy, hanem az ipari tárca költségvetését terheli, és sorolhatnánk tovább a közvetett katonai kiadások eredetét. Hasonló a helyzet a megszállással is. Az araboktól elrabolt területeken a rend- fenntartás (értsd: terror) már „belügy“, hasonlóan a telepesek védelme is. A ki- bucok építését, fenntartását, az arab földek kisajátítását az állami költségvetés fejlesztésre, lakásépítésre, mezőgazdaságra szánt tételeiből fedezik. A ,,területek“- szemérmesen így nevezi az izraeli sajtó az araboktól elrabolt földeket - óriási terhet rónak az ország gazdaságára. A „bibliai hagyományokéra hivatkozva Izrael mégsem mond le ezekről a területekről. Ellenkezőleg, Jeruzsálemhez és a Golan-fennsíkhoz hasonlóan, valamennyi megszállt terület végleges an- nektálását szeretné elérni. A Likud legalábbis sosem titkolta ezt a célját. Az Izraeli Munkapárt előző kormányai sem gondoltak a megszállt területek kiürítésére. A mostani választások előtt viszont Peresz már azt ígérte, hogy tárgyalni fognak Jordániával, elsősorban Ciszjordánia jövőjéről, természetesen szigorúan a Camp David-i keretmegállapodások szellemében. Ez az ígéret szerepel a „nemzeti egységkormány“ programjában is. Kérdéses azonban, hogy Jordánia hajlandó lesz-e tárgyalóasztalhoz ülni, ha a tét egy különszerződés, a palesztin állam helyett csak egy „autonómia“, egy nesze semmi, fogd meg jól. A kormányprogramot már megszavazta a knesszet, de a jelek szerint még mindig nincs egyetértés a koalíciós partnerek, főleg a két „nagy“, Peresz és Samir között. Az izraeli politika ,,titánjaiKoalíciós kézfogás: Samir és Peresz mám mmmm I IZRAEL
