Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-12 / 41. szám
«REK W SÉTÁN mm ult vele nagyobb sétára. Csak a, mindössze néhány hónapja, simeztették, hogy ha az ember sz szert, amelyről semmit sem jglepetés érheti, vagyis nem árt a kutyáját, s az okosan, csend- néha felemelte a fejét, s felné- I akarna győződni róla, hogy jó azdája meg van vele elégedve, ránevetett, és megsimogatta » - dicsérte boldogan minden szeret, tette hozzá magában. : vele, amikor egyszer Prága att. Néha, amikor már elviselhe- magányt, kisétált a városból, bér a lakótelepen érzi magát anak, ahol a rengeteg ember ner. Ha az erdőben jár, egyedül elhagyatott; a természet széplén látta meg. A bokrok közül lesen feléje tartott. Alighanem alakivei, gondolta magában, tágosan nagy, egy cseppet sem itya odafutott hozzá, szükölt, és aiszkos, sáros vizet. Pár perce atakban bóklászott, ag? - kérdezte tőle. alvinnyogott, s ez meghatotta, aki, csak nem értette, hogy mit. s fuss haza! lem mozdult. Amikor hazaindult, itóttá, hogy követi, megpróbálta . Aztán eszébe jutott, hogy talán fájától és éhes. Adott neki egy iájából. A kutya olyan mohón i, hogy szinte megijedt. Rágás nélkül nyelte a falatot. Nekiadta egész uzsonnáját, s a kutya pillanatok alatt felfalta, majd hűségesen követte tovább, csak egyszer állt meg, mikor az árok zavaros vizéből ivott. A közeli faluban megtudta, hogy az állat biztosan egyike azoknak a kivert kutyáknak, amelyek mostanában falkaszám kóborolnak az erdőkben, a vadászok szüntelenül vadásznak rájuk, ez is csak véletlenül menekülhetett meg.- A gazdája kihozta, és megszökött előle - mondta a nemzeti bizottság tisztségviselője -, sajnos mostanában gyakran megesik az ilyesmi.- Ezt még oda is kötötték egy fához, nézze, a nyakörvén most is ott lóg egy darabka szíj, bizonyára elrágta a pórázt. Különben éhen veszett volna. Ha akarja, elviheti, a faluban senkinek sem kell, az erdőben meg csak golyó vár rá. Hát így jutott kutyához, és hamarosan azt is megtudta, hogy a kutya fajtiszta pudli, úgynevezett közép uszkár, kétéves vagy még annyi sincs. Amikor megfürdette, gyönyörű lett. Csak azt nem tudta meg soha, hogy hívják. Mivel még sohasem volt kutyája, a kutya maga alakította ki a saját életrendjét. Nem akart a konyhában aludni, inkább az előszobát választotta, a neki szánt kosarat sokáig szagolgatta, aztán a padlóra feküdt. Alighogy felébredt, kaparni kezdte úrnője ajtaját, hogy eressze be a szobába, s ó előre örült neki.' Valahányszor cukrot akart, a hátsó lábára állt, s a mellsővel kért. Az irodában nevettek rajta, ö lett a „kutyás hölgy.“ De nem bánta. Gyakran kijárt a szabadba, de sohasem mentek az erdőbe, mert a kutya félt az erdőtől, s ó jól tudta, miért. Az utcán sokan megfordultak utána, csakugyan szép kutya volt, s ha nem piszkolja be a bundáját (a fehér kutyák sajnos akkor boldogok igazán, ha nem fehérek), valóban öröm ránézni. Az is lehet, hogy utánam fordulnak meg, moso- lyodott el. Már két üzletben is megállt, s a kutya mindkét esetben türelmesen várakozott a kirakat előtt, ügyet sem vetett a járókelőkre, csak feszülten leste a bolt-, ajtót, és amikor gazdája visszatért, őszinte lelkesedéssel üdvözölte. Akkor történt, amikor a bevásárlás után hazafelé indultak. A kutya egyszer csak felkapta a fejét, megfeszült, felvakkantott, és kétségbeesett ugatással nekiiramodott. Rémülten megmarkolta a pórázt, de gyöngének bizonyult, a kutya valósággal vonszolta maga után, szokatlan hangokat hallatott, vágy és türelmetlenség, meglepetés és felelem harsogott a csaholá- sában. Az emberek megálltak. Rántott egyet a pórázon, de az sem segített.- Mi van veled? A kutya egész testében remegett. Az emberek fejcsóválva megfordultak vagy közönyösen továbbmentek. Egy kockás kabátot viselő kalapos férfi haiadt előttük, egyedül ó nem állt meg, sőt megszaporázta a lépteit, majd futásnak eredt, és felugrott az autóbuszra, amely épp akkor fékezett a megállóban. Az ajtó azonnal becsapódott mögötte. A kutya őrjöngve rángatta a pórázt, nem lehetett elhallgattatni. Az autóbusz után akart rohanni, s amikor az elindult, vonított.- Utálatos vagy! - kiáltott rá. - Hát szabad így viselkedni?! Mit akarsz? A kutya már nem akart semmit. Csüggedten bámult az autóbusz után, talán megértette, hogy már semmi értelme ugatni és vonítani. Fájdalmasan szűkölt.- A gazdád volt? Hol a gazdád? - kérdezte. Erre a kutya még egyszer nekifeszült, és felugatott, kurtán, türelmetlenül. Talán a volt gazdájára emlékeztette az az ember? Vagy csakugyan ő volt? Vissza akart menni hozzá? Vágyakozás volt a hangjában? Nem felejtette el egykori gazdáját, aki az erdőben egy fához kötötte és otthagyta? Képes volna elfelejteni mindazt, amit új gazdája tett érte? Vagy rá akart támadni volt gazdájára, aki lassú éhhalálra ítélte? Hátha csak azt akarta jelenteni neki, hogy új gazdára talált? Több üzletbe már nem tért be, kétségektől gyötrődve sietett haza. Sehogy sem tudta leküzdeni csalódását. Elhagyott volna, ez világos. Elhagyott volna csakugyan? A kutya otthon most is ugyanúgy visszahozta neki a labdát, mint mindig, aztán várta, hogy ismét eldobja. S mivel nem dobta el, lefeküdt a lábához, és vinnyogott. Ennyire hűtlen vagy ilyen hallatlanul hűséges, hogy nem bírja elfelejteni azt az embert, aki oly nagyot vétett ellene, és most újból megszökött előle? Csalódottságában könnyekre fakadt. A kutya pedig odament hozzá, két lábra állt, és nyalni kezdte a kezét. Csak most értette meg, hogy kedvence végérvényesen mellette döntött, és boldogan magához szorította. C2AGÁNY ISTVÁN fordítása ONDREJ CILIAK Beszélgetés a halottakkal 1. Hogy hittétek, hogy a nap nem hervad el a bárányok vérével befröcskölt ágakon, hogy a tél felolvad, hogy a tavaszi szél a sebekbe tér pihenőre, és a bestiák közelébe rontó ember visszatér önmagához. 2. Hogy szerettétek ezt a ráncos világot szemetekkel, melyekben kiszáradt kutak alja sötétlett, kiáltásba csavart kezekkel, szívbe helyezett szívvel. Hogy szerettétek az életet, arccal mentetek a halálnak lépésről lépésre, s az ébredő föld illatát lélegeztétek ránk. 3. Eltemettek benneteket az ősz kis füzébe, a gyökerek zizegése és a rejtett vizek közé. Maradt ott hely egy férfinak. Az apámnak, akit összezúzott a srapnel, aki a sötétséghez támaszkodott, ellenszegült a szajha halálnak, nehezen vonszolta magát, huszonöt éves volt. y*. 4. Sok dolog választ el bennünket: a szenvedélyes nyárba rögzített arcéi, a folyóból való hörpintés, vagy a cigaretta illata, évek és tévedések, vereségek és győzelmek, s az is, hogy néha hiúk és gyengék vagyunk, de a vér, az egyformán keringő vér elárasztja szívünket, felfrissíti emlékezetünket. x 5. Gondoltam, elég a véres remegésből, ósdi kellékekből, vasból és szurokból, tűzfészekből és félelemből, hogy az ember és a föld megbékül, s lesz idő verset írni... De ma borzalmasabban, mint bármikor, ördögi alacsonyan lóg felettünk a felhő. A madarak fojtott hanggal repülnek el, s a szavak ágait beleverik a felhőbe. SZITÁSI FERENC fordítása árost szomjúvárosba, meg- 1, a kerékpárt , keze fejével irt, és benyitott olt. Csak egy lány, és zsem- szürcsölgetve. íros belépett, , és kíváncsian lány arca na- >s volt, vonásai gyermeké, a padlón egy londta a férfi, /a. ek. lecsukta a di- tgy üveget, és Az üveg kissé összeráncolta I töltött a pezs- mohón kezdte njóságát, rékpáros ivott, Tekintetében még valami, •m lehet kifea nézett egy- »sé elpirult és Szeme külöosnak eszébe ban elidőzzék a, honnan tá- Még egy limo- ta fejéről a pi- cigarettát vett. Miközben cigarettáját szívta, csak a lány járt az eszében. Ki lehet? Hová utazik? Vajon elvihet- né-e?... Hátha nem utasítaná vissza. Az is meglehet - egy irányba tartanak. Tegyen ajánlatot? De hogyan is álljon szóba vele? Hiszen estére már a tengerparton kell lennie és találkoznia a barátaival, akik helyet rendelnek az egyik kávézóban. Az is megtörténhet, kiderül, hogy a lánynak ellenkező irányba kell mennie, és nehéz helyzetbe kerül... Mégis, miért nem szólítja meg? De ha a barátai megtudják, hogy valami fruska miatt vesztegette az időt, még kinevetik. A motorkerékpáros cigarettára gyújtott, és próbálta elterelni gondolatait a kisasztal mellett ülő lányról, aki titokban csak őt figyelte. Kint megdördült az ég.- Vihar lesz - mondta a kiszol- gálónő, újra kinyitva a divatlapot.- Egész éjszaka dörgött és villámlott. Maga nem fél a dörgéstől?- Nem... - mondta halkan a motorkerékpáros.- De én nagyon félek. A nő rámosolygott a férfira, s közben kilátszottak aranyfogai. Melle alig fért el a ruhában. - Amikor falun laktunk, és vihar kerekedett, azt sem tudtam, hová bújjak félelmemben. A városban nem olyan ijesztő.- A városban nem hallik olyan erősen a dörgés.- Vajon miért?- Nem tudom. A dörgés megremegtette a falatozó ablakait.- Meg -kell várnia, míg elmúlik a vihar - monta a nő, miközben összeráncolta homlokát. - Pár hete a villám belecsapott a tejüzletbe és az leégett. Megnézheti útközben. Ott áll feketén, ablak nélkül. Messzire megy?- Messzire.- A tengerpartra?- Oda.- Ó, milyen boldog lehet! - sóhajtotta a nő. - Én pedig itt füstölgők napokon át. A motorkerékpáros orrát erős parfümillat csapta meg. A férfi a nő mellét figyelte, s közben meztelen karjárá is vetett egy-egy pillantást. Hirtelen a lány jutott eszébe és megfordult. A lány nem volt a falatozóban. Kiment.- Mennyit fizetek? - kérdezte gyorsan a férfi. A kiszolgálónő megmondta. A motorkerékpáros fizetett és fejére tette a sisakot meg a szemüvegét.- Elmegy? Nem várja meg, míg elcsendesedik a vihar? - Fanyar mosoly jelent meg a kiszolgálónő ajkán. - Már itt is van az eső...- Minden jót! A férfi kiszaladt a falatozóból és körülnézett. A lányt nem látta sehol. Úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A kisváros fölött egyre gyűltek a sötétkék fellegek, fehér villámkardok hasogatták az eget. A motorkerékpáros még egyszer körülnézett. A kisváros kihaltnak látszott. Akkor a férfi, miután felhúzta hosszú fekete kesztyűjét, begyújtotta a motort és egyenesen nekivágott a viharnak. Vakító villámok csaptak le körötte, megvilágították a piros csillogó sisakot. A motor üvöltött. Félelmetes sebességgel re-x pült, közben újra eszébe jutott a lány, s arra gondolt, vajon találkozik-e még vele. Biztosan - sohasem. BÁN PÉTER fordítása Romualdas Lankauskas Gyurák Éva: A KERTBEN
