Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-12 / 41. szám
úszó 54.X. 12. Illllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Üli IÜJ uWmJLJMAIIIulIU FÍLEIMEKROI__ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiii Mily gyakran látjuk, hogy a gyermek ott ül a tévé előtt, nézi, nézi - pedig egyáltalán nem neki való, félelmetes krimi a műsor s izgalmában rágja a körmét, ugrál, fészkelődik, izzad, az ijesztő jeleneteknél behunyja a szemét, mert már látni sem bírja. Aztán nem mer lefeküdni, fél bemenni a sötét fürdőszobába, s éjszaka felsikít, betörőkről álmodik... De legközelebb megint ott ül a tévé előtt, s el se lehet vonszolni onnan. Nappal tagadja, hogy bármitől is félne, nem akar tudni éjszakai felsírásáról, sem a rémálmairól. Sőt, napközben azt játsz- sza, hogy ö a bátor hős, aki mindenkit le tud győzni. A szülők sokszor értetlenül szemlélik gyermekeik félelmeit: ,,Nem értem, mitől fél, hiszen sosem ijesztgettük. Nem is bántottuk soha - és mégis egyedül még a szobában sem mer megmaradni. Mitől fél vajon?“ S a félénk gyermekek mellett - akiknek szülei nem bánnák, ha gyermekük kevésbé volna „mafla“ - ott a másik véglet: a gyermek semmitől sem fél, minden veszélynek nekivág.,.Hiába verjük, hiába fenyegetjük, elfelejti, és minden újra kezdődik. Pedig kell hogy féljen valamitől, különben mi lesz belőle?“ IJEDTSÉG, FÉLELEM, SZORONGÁS A félelem nem azonos az ijedtséggel és a szorongással, bár éles határ nincs közöttük. Az ijedtség váratlan vagy erős ingerre következik be. Míg az ijedtséget a csecsemő is átéli, ha éles hangot hall, vagy ha egyensúlyát veszti, a félelem állapota még ismeretlen a számára. De már az egészen kicsi gyermek is nagyon hamar „megtanul“ félni. Az első oltás okozta váratlan fájdalom még csak ijedtséget kelt benne, a másodiktól azonban már akkor kezd félni, amikor megjelenik az orvos, s megcsörren kezében az injekciós fecskendő! Pedig a két oltás között esetleg több hónap is eltelt. A félelem megelőzi a bajt, s így segíthet a veszély elkerülésében, az alkalmazkodásban. Az a kisbaba, aki egyszer leesett a díványról, amikor a szélére kerül, már vigyázni fog. Ha véletlenül hozzáér a forró kályhához, s megégeti magát, a következő alkalommal vigyázni fog, hogy ne érjen hozzá. Ez persze nem azt jelenti, hogy általában tudja, milyen veszélyt rejt magában a mélység és a forróság. A kisgyermek csak azt a helyet fogja kerülni egy darabig, ahol előzőleg a kellemetlenség érte. A félelem nem a megtörténtre, hanem a lehetségesre irányul, előrelátás kell hozzá. Amikor a gyermek fél, tulajdonképpen előre megérzi, képzeletében átéli (anticipálja) az egyszer már fájdalmat, kellemetlenséget okozó eseményt. Minél nagyobb biztonságban érzi magát a gyermek, annál „nyitottabb“, annál szívesebben ismerkedik egy-egy új tárggyal, dologgal. Ha ellenben a gyermeket zaklatott légkör veszi körül, ha a szülők, a környezetében élő felnőttek állandóan korlátot, tilalmat állítanak eléje, nem tud örülni az újnak. A szülői túlféltés vagy a túlzott korlátozás nem hagy teret a gyermeki próbálkozásoknak, s ezért az ilyen légkörben nevelkedő gyermekben nehezen alakul ki az előrelátás, az előrevetítés képessége. A félelemnek mindig kézzelfogható tartalma van, pontosan tudjuk, mi kelti. Félünk az olyan helyzettől, amely valamilyen veszélyt vagy fájdalmat rejt magában, amelyről tudjuk, hogy nem lehet elkerülni. A szorongásnak azonban nincs pontosan meghatározható tartalma. Amikor a hároméves gyermek „fél“ a sötétben, s nem mer egyedül maradni este a szobában, nem valamilyen valóságos veszélyt lát előre, nem valamilyen meghatározott dologtól tart. Hároméves kora táján a gyermek nagy változáson megy át. Játékaiban egyre nagyobb szerepet kapnak az elképzelt, a kitalált dolgok. Sokszor nem is tudja az elképzeltet a valóságostól vagy a lehetségestől elválasztani. Viselkedése is megváltozik: az eddig barátságos gyermek egyszerre félénk lesz idegenek előtt. Az „én akarom“, „én csinálom egyedül“ gyakori hangoztatásával az önállóságát (,,én“-jét) hangsúlyozza, de a szeretett személy jelenléte r»élkül mintha elvesztené minden magabiztosságát. Egy hatéves kislány meséli: ,,Amikor kicsi voltam, és leoltották a villanyt, a mackómnak megnőtt a füle, a szemét óriási szemüvegnek láttam, egyszerre sok ujj lett a mancsán, és az árnyék csíkosra festette, mintha tigris volna. Ez az ördög - gondoltam, s úgy megijedtem, hogy majd kiestem az ágyamból. “ Ennek a kislánynak sok gondot okozott az, hogy bandzsasága miatt az egyik szemén leragasztott szemüveget kellett hordania, s ezért óvodástársai csúfolták. Egy kilencéves fiú meséli: ,,Kiskoromban a rókáról álmodtam. Megjelent az ágyam mellett két lábon, lapáttal a kezében - mert embernek képzeltem -, és lógó farokkal. El akart vinni az erdőbe“. Miután félelmét bevallja, még gyorsan kioktat, hogy a róka haszontalan állat, egeret eszik - tyúkot csak akkor, ha rászorul. A kisfiút egyszer hónapokra ismeretlen helyre és ismeretlen emberek közé vitték a szülei. Álmában szüleit a ravasz róka személyesítette meg, az erdő pedig az ismeretlen helyet jelentette, ahová elvitték. A szorongás legtöbbször akkor születik, amikor a reális és az irreális összekeveredik egymással, amikor a valóság különböző szintjei (mese, álom) egyenlő értékűvé válnak. Egy-egy elemnek közvetlen élményháttere van, vagy legalábbis utal valamilyen élményre. A szubjektív elemnek a jelenléte, a „velem történik“ vagy „velem történhet“ adja az álomban vagy a képzeletben a szorongás kulcsát. A gyermek ily módon nem is a betörőtől, rablótól, farkastól, tigristől vagy a rókától fél, hanem mindattól, ami vele megtörténhet. Ha egyedül hagyják, ha sötétben van, az álom és a valóság határai összemosódnak benne, s akkor is az történik, ha nincs, aki valamely idegen, furcsa helyzetben megvédje. Ha nagyon rosszat álmodunk, felébredünk, s néha már nekünk, felnőtteknek is nehéz eldöntenünk, hogy álmodtunk-e, vagy valóban megtörtént velünk a dolog. A gyermek valóságérzéke fejletlenebb, mint a felnőtté. Az, amit elképzel vagy álmodik, számára sokkal szemléletesebb, mint a felnőttnek. A gyermek is tudja ugyan, hogy „csak“ álmodott vagy „csak“ képzelődik, mégsem tudja biztosan, hogy mindaz, amire gondolt meg- történt-e vagy nem történhet-e meg mégis. A valóságérzék csak fokozatosan alakul ki, a mágikus gondolkodás végigkíséri a gyermekkort. (Maradványai a babonák formájában sok felnőttben is tovább élnek.) A szorongással vívott küzdelem nagyjában 11-12 éves korig megmarad, s körülbelül ettől az időtől kezdve tűnnek el a gyermek fantáziaképeiböl a mágikus elemek. A konkrét, szemléletes gondolkodást az elvont, racionális, logikus gondolkodás váltja fel. A SZORONGÁS „FELDOLGOZÁSA“ Mik ennek a szorongással vívott küzdelemnek a megnyilvánulásai? Előző példáinkban a hat- és a kilencéves gyermek elmondásában már észrevettünk különbséget. A hatéves kislány úgy mondja el a képzelődését, hogy „ijedtében majd kiesett az ágyból“. Félelmét sem tagadja, hanem mesélése és rajzolása közben átéli. Ha elöntik a szorongásai, nehezen tud rajtuk úrrá lenni. A kilencéves fiú fontosnak tartja közölni, hogy már nem hisz a mesében, ma már nem gondol a rókáról ilyen butaságot. Kisgyerekes félelmét nem akarja átélni, küzd ellene. A szorongás leküzdésének legfőbb módja a valóságszintek elkülönítése. „Csak mese“, mondják lenézéssel az általános iskolások. A farkas, a tigris, az oroszlán, a krokodil - úgymond - messze él, nem kell tőle félni. Ezzel távolítják el maguktól a veszélyt. Az ésszerűsítés (racionalizálás) és a távolítás azonban nem mindig hatásos. A közelmúltban vizsgálatot végeztünk egy iskola második osztályában. Arra kértük a gyerekeket, hogy rajzoljanak valamit, ami félelmetes, amitől félni lehet. A rajzokban három csoportra lehetett osztani a szorongás tárgyát. 1. Valóságos helyzet: például iskolai felelés; 2. kalandtörténetekhez, krimikhez fűződő motívumok: kés, puska, vér, ölés, halott; 3. mesealakok: sárkány, boszorkány, ördög, csontváz stb. A csontváz meglepően gyakran szerepelt a rajzokon, holott a második osztályban még nem szerepel tananyagban, s a televízióban sem igen mutogatnak csontvázat. A nyolcéves fiú rajzában mintegy felsorolja, számba veszi, mitől lehet félni. A vele való beszélgetés során kiderült, hogy képzeletét teljesen lefoglalják ezek a félelmetes alakok és veszélyek, s nagy küzdelmet vív velük. A tanítónő szerint a gyermek nyugtalan, a figyelme folyton elkalandozik. Nyílt félelmet nem mutat, inkább verekedős. A rajz és a beszélgetés megmutatta, hogy „kalandoznak“ a gondolatai, s mi minden ellen kell „védekeznie“ verekedéssel. A szorongás ,,feldolgozásá“-nak ellentétes irányát mutatja egy nyolcéves kislány rajza. Egy valóságos helyzettől, a ,,dörgés“-től fél. A dörgést villámciká- zással ábrázolja, s nem von be semmiféle képzeleti elemet. A gyermeket a szorongás korlátozza cselekvésében, s gátolja a képzeletét. A tanítónő jellemzése szerint nagyon beszűkült, gátolt, félénk gyermek, társaival sem tud kapcsolatot találni. Az ábrázolás sokfélesége és a motívumok gazdagsága azt mutatta, hogy a nyolcéves átlagos, egészséges gyermektől mennyire nem idegen a szorongás. A két utóbbi példa a szorongás és a képzelet összefüggésének két szélső esetét szemléltette: az egyiken a szorongás a képzeletet mozgósította, a gyermek viselkedését nyugtalanná tette, a másikon épp ellenkezőleg: a képzeletet gátolta, a cselekvést szűkítette. KÖRNYEZETI HATÁSOK Amikor a szorongás belső (intrapszi- chés) feldolgozását elemeztük, arra próbáltunk rámutatni, hogy az a gyermeki gondolkodás és személyiség alakulásának fejletlenségéből következik. A szorongás nemcsak a környezet hatásaitól függ, hanem attól is, ahogy a gyermek megpróbál félelmein úrrá lenni. Mindezzel azonban nem akarjuk tagadni a környezeti hatásoknak és a nevelésnek a fontos voltát. A neurotikus tünetek hátterében mindig megtaláljuk a szorongást és a szorongás okai között azokat a káros környezeti hatásokat, amelyek a neurózisra vezettek. A szorongás szempontjából káros minden olyan izgalom, amely meghaladja a gyermek érzelmi érettségét. A gyermekben fokozott izgalmat okozhat a verés, a túlságosan szenvedélyes szeretet is, az elhanyagolás vagy a túlzott aggodalmaskodó törődés, a gyakran látott erőszakosság. Szorongást okozó hatásúak lehetnek a szülők veszekedései, a szülök válása, a szülőktől való elszakadás, a kórházi távoliét vagy műtéti beavatkozás. Egyszóval, szorongást okozó mindaz, ami a gyermeket védtelenül és számára érthetetlenül teszi ki lelki megrázkódtatásnak. A gyermek szorongásának lecsende- sítésében a szülőnek, a nevelőnek az a legfőbb feladata, hogy segítse elválasztani egymástól a reális és az irreális veszélyeket. Sokszor okoz félelmet, szorongást az ijesztgetés is. A szülő vagy a nevelő kihasználja a gyermeki hiszékenységet, s összekeveri - akárcsak a gyerek - a lehetségest és a lehetetlent. Nem tudhatjuk, hogy az ijesztgetésnek milyen további belső visszhangja lesz, hogyan növekszik tovább az irracionális szorongás, és milyen - túlzó - védekezésre vezet. Egy kilencéves fiút gyermeklélektani rendelésre hozott be az édesapja. Az apa elmondta, hogy nem bír a fiával, megszökik hazulról, s esetleg csak napok múlva kerül elő. Hiába fenyegeti rendőrséggel, intézettel, sőt még egy perverz gyermekgyilkosságnak a történetét is felolvasta neki elrettentésül. A fiú mégis újra meg újra megszökik. Legutóbb leküldték a pincébe szénért, s onnan rohant el papucsban. A másik falu határában jutott eszébe az apai fenyegetés. Ekkor tért vissza. A gyermekkel való beszélgetés és játék közben feltűnt nekünk a gyilkosról való képzelgése. A gyilkost kapcsolatba hoztuk a sötét pincével. A gyermek ekkor bevallotta titkolt rettegését: a sötét pincében egyedül volt, eszébe jutott, mi lenne, ha a gyilkos megtámadná. Képzeljük bele magunkat abba a pánikállapotba, amely a gyermeket a szomszéd falu határáig kergette! ,, Megértelek, mennyire megrémülhettél“ - mondom. ,,Bizony - válaszolja megkönnyebbülten -, de ezt a titkot nem mondhatom el senkinek, mert én nem félek senkitől, még a rendőrségtől sem. “ A gyermeki szorongás tele van ellentmondásokkal. Titkolt, szinte szégyellt érzés, és okai a legtöbb esetben nem tudatosak. El kell menekülni előle és újból fel kell idézni, hogy ne legyen a gyerek a gyötrő szorongásnak tehetetlenül kiszolgáltatva. Újból és újból át kell élni, hogy amit elszenved, azt aktívan, a saját akaratából győzze le. Dr. NEMES LÍVIA A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat immár néhány esztendeje ad ki olyan könnyűzenei hanglemezeket, melyeken könnyűzenei világszámok többé kevésbé sikerült imitációi hallhatók magyarországi együttesek ^s énekesek előadásában. Az egyik legutóbbi ilyen lemez Favorit márkajelzéssel Super Hits ’84 címmel jelent meg, s a közreműködőknek a lemezborítón feltüntetett névsorából (Csepregi Éva, Jakab György, Végvári Ádám, Juhász Mária, Lukács Erzsébet, Baracs János, Bardóczi Gyula, Pásztor László, Amb- róczy István, Dobó Ferenc) következtethetjük ki, hogy tulajdonképpen a népszerű és sikeres Neoton-együttes új lemezéről van szó. Felmerülhet a kérdés: szükség van-e az efféle hanglemezek kiadására? Igényes hang- lemezgyüjtő ugyanis nem szívesen vásárol (tudatosan) imitációkat, inkább arra törekszik, hogy eredetiben szerezze be a legkülönfélébb világszámokat tartalmazó sikerlemezeket. Ez persze igen sokszor nem is olyan egyszerű dolog, hiszen minden ilyen hanglemezt nálunk nem forgalmaznak, csere- partnerei pedig csak keveseknek vannak. így aztán „a semminél jobb az imitáció is" jelszó jegyében sokszor vásárolják meg szívesen az ilyen jellegű lemezeket, különösen ha azok olyan jól sikerült utánzatok, mint ez az új Neoton-le- mez is. A Neoton Família kétségtelenül az egyik legjobb magyarországi pop-együttes, melynek lemezfelvételeit számos európai országban, sőt a tengeren túl is jól ismerik. Új lemezükön olyan új világslágerek csendülnek fel, mint Stahl-Guldberd ,,Sunshine Reggae“, B. Gibb-Ft. Gibb-M. Gibb ,,Islands in the Stream“, Moroder-Forsey „Lady, Lady, Lady“, Gazebo -Giombini ,,l Like Chopin“ című szerzeménye és mások, a két lemezoldalon összesen tíz új világsláger. Egy-egy együttes interpretációjának, stílusának, hangzásának a „kopírozása“ egyáltalán nem könnyű feladat. Ebben az esetben a Neoton-együttes minden egyes tagjának és a hangmérnöknek (Dobó Ferenc) rendkívüli pontosságot, figyelmet és fegyelmet igénylő munkájára volt szükség, hogy ezek a felvételek elkészülhessenek. A Neoton-együttes általában jól megbirkózott a feladattal, hiszen nem is egy szám szinte megtévesztő módon idézi fel az eredetit. Az összbenyomás tehát, melyet az új Neoton-lemez a hallgatóra tesz, kielégítő. Mégis meg kell jegyeznünk, hogy a Neoton Famíliát akkor hallgatjuk a legszívesebben, amikor önmagát adja, amikor saját dalait adja elő az együttes megszokott, jellegzetes hangzásával, hangszerelési sajátosságaival, s amikor a „Neoton-lányok“ feloldódva az idegen nyelven való éneklés görcsétől felszabadultan énekelnek. Az imitációk készítése jó eszköz lehet a zenészek mesterségbeli tudásának fejlesztése szempontjából, de azzal a veszéllyel is jár, hogy átvesznek bizonyos nem kívánatos interpretációs „modorosságokat". A Neoton Família - megítélésem szerint - annyira jó együttes, hogy erre semmi szükség nincs. SÁGI TÓTH TIBOR Új Neoton-lemez
