Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-05 / 40. szám
E gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis- elefánt. Ez a kiselefánt olyan csökönyös volt, hogy senki sem bírt vele. Egy szép napon az elefántcsalád sétálni indult.- Gyerünk - mondta az elefántpapa a kiselefántnak.- Nem megyek! — feleselt a kiselefánt.- Induljunk! - mondta elefántmama.- Nem megyek! - felelte a kiselefánt.- Menjünk már! - kiabálták az elefánttestvérek.- Nem megyek - mondta a kiselefánt.- Hát akkor majd sétálunk •• mm * mm akarsz énvelem játszani? - szólt sértődötten a kiselefánt.- Persze hogy nem. Először is én most aggódom a fiaimért, másodszor, te túl nehéz vagy és még leszakítod a liánomat, harmadszor: szervusz! Azzal a gyík egy szempillantás alatt eltűnt. Besurrant a falevelek közé, épp csak hogy villant a farka. ,,Majd pont egy gyík után fogok sírni! - fintorgott a kiselefánt. - Találok én magamnak jobb barátot is!" Azzal tovább indult. A tisztáson majmokra akadt. Éppen fogócskáztak. n mm mm (AFRIKAI MESE) nélküled - és ezzel az elefántcsalád útnak is indult. A kiselefánt egyedül maradt. Ekkor már kedve lett volna sétálni a többiekkel. Csakhogy a többiek már messze jártak. ,,Hát, ha már így esett- mondta magában a kiselefánt -, én nem leszek többet kiselefánt. De akkor mi legyek?" A kiselefánt elhatározta, hogy ezentúl inkább kisoroszlán lesz. Lefeküdt a földre, fölemelte mind a négy lábát, és beszélgetni kezdett velük. Éppen úgy, mint egy kisoroszlán. Ekkor egy suta gazella szaladt el mellette. Egy pillanatra megállt, ránézett a kiselefánt- ra, megijedt, és továbbfutott. A kiselefánt csak nézte, nézte, hogy kapkodja futás közben vékonyka lábait és hogy rázo- gatja szarvacskáját.- Már tudom is, mi leszek!- kiáltott fel a kiselefánt, és ugrándozni kezdett, mint a gazella. Libegett a füle, akár egy hámozott banánhéj, és tömzsi lábai lépten-nyomon összegabalyodtak. Az ugrándozástól hamarosan sajogni kezdett minden porcikája. ,,Nem is olyan jó gazellának lenni.— gondolta magában a kiselefánt. És akkor meglátott egy zöldszemú gyíkot, amint éppen egy hajlékony liánon üldögélt.-Jó napot kívánok! - köszönt szépen a kiselefánt.- Hogy tetszik lenni?- Rosszul - felelte a gyík.- Elengedtem a fiaimat játszani a folyópartra unokatestvéreikhez, a kiskrokodilusokhoz. Jaj, csak le ne nyeljék őket a játék hevében!- Én is úgy szeretnék valakivel játszani! Tudod mit, én most fölmászok hozzád a liánra, és fogunk hintázni, jó!- Jaj, csak azt ne! - rémüldözött a gyík.- Hogyan? Hát te ngm „Ez aztán nekem való játék!" - örvendezett a kiselefánt.- Én is játszhatok veletek? - kérdezte illedelmesen.-Játssz velünk! Játssz velünk! - sivalkodtak a majmocskák, de olyan hangosan, hogy a kiselefánt majd megsüketült. Ó, ez volt aztán csak a játék! A majmok huzigálták a kiselefánt farkát, ráncigálták az ormányánál fogva, cibalták a fülét, bukfenceztek a hátán, csiklandozták a hasát. A kiselefánt meg, akárhogy is igyekezett, nem tudott elkapni egy majmot sem. Szegénykét már teljesen elhagyta minden ereje.- Nem tetszik nekem ez a majomkodás - mondta, és elfutott. A majmok még sokáig vihogtak a kiselefánt ügyetlenségén. Ó meg csak ment, mende- gélt tovább, egyszer csak megpillantott egy papagájt, aki az egyik ágról a másikra szálldogált. Ez a papagáj olyan, de olyan szép tarka volt, hogy a kiselefántnak tisztára bele- káprázott a szeme.- Na végre, most már igazán tudom, mit fogok csinálni!- örvendezett. - Repülni fogok!- Csak rajta! Én majd figyellek - szólt a papagáj. A kiselefánt ugrott egy nagyot, de valahogy nem sikerült felrepülnie. Egyszerűen lepottyant a földre, és jól megütötte a lábát. A vén papagáj félrehajtott fejjel, gúnyos mosollyal szemlélte.-Itt nincs hol nekifutni...- mondta a kiselefánt zavarában.- Majd én mutatok egy helyet, ahol nekifuthatsz - csalogatta őt a papagáj, és elvezette a kiselefántot a meredek folyópartra.- Idenézz, - *mondta a vén kárörvendő és odaszállt a meredek part legeslegszélére, ugrott egyet, és felrepült. A kiselefánt is odament, nekirugaszkodott, és... belepoty- tyant a vízbe. Csurom vizesen, sárosán kievickélt a partra. Szegénykére egy csomó iszap meg hínár tapadt. Amint kimászott, látja ám, hogy előtte áll az egész elefántcsalád. És mindenki döbbenten ót nézi. A kiselefánt nagyon elszégyellte magát.- Vigyetek magatokkal sé- tálnííiií... - könyörgött. - Én most már mindig elefánt leszek! És az elefántcsalád a kis- elefánttal folytatta sétáját. Oroszból fordította Czibula Ildikó A matematikus méhecske René Antoine Ferchault de Réaumur francia tudóst - aki 1683- 1757 között élt - kora egyik legkiválóbb kutatójaként tartjuk számon. Feltalálta az öntödei formaszekrényt, egyik megalapítója volt a metallográfiának, foglalkozott szög- és horgonygyártással, aranyhuzal-készítéssel, tojáskonzerválással, hömérsékletmérés- sel és még sok mással. A hőmérőkön látható R jelzés az 6 nevére emlékeztet. Sokat írt, egyik legszorgalmasabb munkatársa volt Diderot-nak a Nagy Francia Enciklopédia elkészítésében. Nos, ez a nagy tudós tanulmányozta a méhek életét is; a méhsejteket a kristálytanban használt szögmérővel - goniomé- terrel - vizsgálta, és azt találja, hogy a sejt oldalait képző lapoknál a hegyesszög 7 fok és 45 perc, a tompaszög 109 fok és 40 szög perc. Akárhány sejtet vizsgált, az eredmény mindig ugyanannyinak adódott. Minthogy tudományos körökben nagy tekintélyt élvezett, elfogadták indítványát, és pályadíjat tűztek ki. A pályázónak ki kellett számítania, hogy a méhsejt lapszögeinek milyennek kell lennie, hogy a méh a legkevesebb viasz felhasználásával felépíthesse. Az edinburgh-i egyetem matematikaprofesszora, Colin Maclaurin (1698-1746) munkáját találták a legjobbnak. A jeles matematikus kiszámította, hogy a sejtlapok hegyesszögét a méhecske* jól határozta meg, azaz 7 foknak és 45 percnek, de a tompaszögnél tévedett, nem sokat, csak két percet, mert 109 fok és 40 perc helyett - többszöri méréssel ellenőrizhetően - csak 109 fok és 38 percet vett. No, ezt elnézték a méhecskének, bár akadt matematikus, aki kiszámította, hogy egymillió év alatt hány szekérderékra való viaszt „pazaroltak" a méhek. A tudósok meg egy idő után napirendre tértek a tévedés fölött. Történt azonban, hogy az Északi-tengeren egy hajó - a tengerészeti térképeken egyébként feltüntetett - zátonyra futott, és elsüllyedt. A bíróság a kapitányt és a kormányost felelősségre vonta, de ők bizonygatták, hogy jól „navigáltak,“ helyzetüket jól állapították meg. Számításaik ellenőrzésére hivatalból felkérték megint csak Maclaurint, aki nekilátott, és kiszámította, majd igazolta, hogy a hajósok jól vezették a hajót, helyzetüket pontosan határozták meg. A matematikusok és a hajósok az ilyen számításokhoz logaritmustáblát használnak, ami könnyebbé, gyorsabbá teszi a számolást. A kitűnő matematikusnak akkor eszébe ötlött, vajon nem a logaritmustáblában van-e a hiba? Utánaszámolta a logaritmustábla adatát, és kiderült, hogy hibás. A hajó navigálásakor hibás táblát használtak, ezért mentek zátonyra, nem lehet őket felelősségre vonni. Maclaurinnak eszébe jutott, hogy a logaritmustábla ugyanazon adatát használta a méhsejt lapszögeinek kiszámításakor is. Nem volt rest, nekilátott a méhtudomány ellenőrzéséhez is, és a világ hamarosan megtudta, hogy a méhecske matematikatudománya hibátlan, a tompaszög a sejten pontosan az, amit a méhecskék kiszámítottak, vagyis 109 fok és 40 perc. H. Á. KESZELI FERENC Kelemen Jenőke ökelme, kelmefestőnek elmenne. Reggelente, ha felkelne: kelmére kencét felkenne, s lelné a kedvét ö benne. El is szegődik Jenő, kelmére kencét ken 6. Kencepacák Mestere - ki a kelmét festi Svájcból jött helvét, de pesti. Oktatja, tanítja, inti..., tudását Jenőbe hasztalan hinti. Mert a Jenő nem okul, pacákat fest és pocsékol - konokul. Aztán elmegy Jenő kedve, s szól a mester restellkedve: miféle pacák vagy, miféle pacákat festet? Drága kelmémtől el a testtel! S vissza se gyere, Jenő, csak ha a fejed kinő. Iszkolj, te piszkoló zseni, fej nélkül nem lehet festeni! GONDOLKODOM, TEHÁT... Szócsoportosítás Megadunk hét szót: párok, téren, halom, sorok, beverek, pártok, repesnek. Csoportosítsd át minden szón belül a betűket úgy, hogy a szavakból egy kissé bolondos, de mégis értelmesnek ható mondat alakuljon ki! Kettő összetartozik A TINTA MEGMARAD Az iskolában általában kétféle írószert használtok, tollat és ceruzát. Tapasztalatból tudjátok, hogy például a ceruzarajzok könnyen eltávolíthatók a papírról radírgumival, a tintával írt, rajzolt dolgokat viszont nem tüntethetjük el radírozással, inkább a papír szakad ki. Vajon miért van ez így? Tudjuk, hogy a ceruza nem más, mint fából készült csövecskébe iSújtatott vékony grafitbél. A grafit szerkezetére jellemző, hogy puha anyag, és nyomot hagy szinte minden felületen, amelyen végighúzzuk. Ez úgy történik, hogy közben milliónyi mikroszkopikus nagyságú szemcse töredezik le belőle, és ezek megmaradnak a papír felületén. Erről könnyen meggyőződhettek úgy is, hogy ujjatokkal szétma- szatoljátok a ceruzával rajzolt vonalat. A toll esetében más a helyzet. A toll hegyéről papírra jutó tinta folyékony halmazállapotú, és beszívódik a papírba, téhát nem csak a felületen hagy nyomot. Éppen ezért nem távolítható el radírozással, a papír belsejéből ezzel a módszerrel nem tudjuk kivenni a tintát. Ha viszont üvegre Írnánk tollal, könnyen letörölhetjük „művünket“ akár az ujjunkkal is, mert ebben az esetben az üveg szerkezete miatt nem hatolhat be a tinta annak belsejébe, a felületen marad. Fontos iratokat, rajzokat nem ceruzával írnak, illetve rajzolnak, hanem tollal vagy tussal. Például: tanulókönyvecskéitekbe is tintával kerülnek be a jegyek, nem véletlenül... BÖDŐK ZSIGMOND Ugyan „mi“ tartozik „kihez?“ Azaz melyik állathoz melyik tárgy illik? Ha rájöttél, nem lesz nehéz a megfelelő betűk és számok párosítása. MEGFEJTÉS A szeptember 21 -i számunkban közölt feladatok megfejtése: Losonc, fácán. Nyertesek: Cábocky Mónika, Királyhelmec (Král'. Chlmec); Juhász Gábor, Kassa (Kosice); ifj. Takács Zoltán, Csata (Óata); ifj. Dányi István, Dernö (Drnava); Kun Zsolt, Battyán (Botany). ÚJ SZÚ 18 1984. X. 5.
