Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-05 / 40. szám

A WARNOWI MÓLÓTÓL B 1984. X. 5. Emlékmű a rostocki kikötőben ◄----------------------------------------------------------­több a felnőtt, mint a gyerek. S ráadásul ők tapsolnak a leglelkesebben. A sátrak, a maszekok sorában különös árusokra bukkanok. Fiatalok, az FDJ, a Szabad Német Ifjúság városi szerveze­tének megbízottai úgynevezett szolidari­tási vásárt rendeznek. Azokat a disz- és emléktárgyakat árusítják, melyeket ma­guk és társaik saját kezűleg készítettek. Az összegyűlt pénzt a Szolidaritási Alap folyószámlájára fizetik be. S okszor jártam már a Német Demok­ratikus Köztársaságban. Mind­egyik utam emlékezetes, s az emlékek kedvesek, mert ha néha történt is közben apróbb kellemetlenség - ami a turista­utak velejárója ezeket feledtette velem az, hogy mindenütt barátként fogadtak. Észak, vagyis a tenger felöl érkezünk. Hajónk Rostockba tart. Egyre több sirály röpköd, csapkod fölöttünk, és a tenger­parti dúnék szürkeségéből tekintetünk elé tárul a kikötő, az NDK legnagyobb forgalmat lebonyolító kikötője. Az előbb még a távoli, sötéten zöld Rügen sziget felé pillantgattunk, mert a vele szemközti part városáról, Greifs- waldról, valamint Petershagen ezredes­ről beszélgettünk meg arról a tévéfimröl, amely bemutatta, hogy az ezredes, a ké­sőbbi díszpolgár egyetlen puskalövés nélkül adta át a várost a felszabadító szovjet csapatoknak. Most azonban in­kább a hajókat, a rakpart fedett csarnoka fölé ágaskodó darukat, a hajógyár sólya­terének forgalmát nézegetjük, figyeljük. Amikor a wamowi mólónál kikötünk, veszem észre a monumentális emlékmű­vet. A tengerész és a dokkmunkás - ez a kettős szoboralak neve. Hatalmas, hosszan elnyúló, mintegy öt méter ma­gas alapzatának elnevezése: Hősök Fala. Körüljárjuk. Á dombormüveken látható jelenetek és német barátom tájékoztatá­sa is meglepetéssel szolgálnak, mert bi­zony a sokak szerint jellegzetesen po­rosznak vélt város munkásmozgalmi múltja rajzolódik elém. Wussten Sie dass...?' Tudják-e hogy...? kérdi, s úgy magyarázza: Ros­tock már a múlt század hetvenes éveiben a munkásmozgalom központja volt a Bal­ti-tenger partvidékén. Itt 1890 óta ünnep május elseje. Az orosz munkástestvérek támogatásaként 8 hétig sztrájkoltak 1905-ben. Az első világháború kitörése­kor elsőként, 1914. július 29-én Wilhelm Pieck vezetésével felemelték szavukat a háború ellen. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom idején, mert munkásta­nács vette át a hatalmat, vörös zászlót tűztek a városháza kapuja fölé, mely másfél évig hivatalos, hatalmi jelképe volt a városnak. Már 1919. január 19-én megalakult a kommunista párt városi szervezete, és a Kapp-puccsal a fasisz­tákkal szembeni ellenállás is kibontako­zott. Hitler uralomra jutásakor 95, a későb­bi években, a második világháború kez­detéig 998 munkásmozgalmi szervezőt, ellenállót ítéltek el, végeztek ki. Nevüket a Hősök Fala őrzi. A fasiszták csak értesítést küldtek a hozzátartozóknak az elhamvasztásukról, s esetleg gyufás- doboznyi hamut - ha kérni merészelték. Eszméik azonban tovább élnek. A rostocki látogatás élménye az is, hogy a városháza előtt egyenruhás lá­nyok zenekara szórakoztatja a békegyű­lésre érkezőket. Azon nem csodálkozom, hogy Berlinből jöttek, mert hiszen egyik vendégzenekar a másikat váltja, de a most fellépő zenekarnak igen furcsa az elnevezése: A kapitány lányai. Az indok­lás is furcsa az első pillanatban: azért nevezik igy magukat, mert Berlin köpe- nicki városkerületébe valók. Megismer­kedem tehát a köpenickí kapitány törté­netével: II. Vilmos császár uralkodása idején, 1906-ban, egy bizonyos Wilhelm Voigt nevű cipész a jelmezkölcsönzóból kivette az I. gárdaezred századosi egyenruháját, az utcán megállított és ma­ga mellé rendelt tíz katonát. Bevonult velük a köpe.nicki városházára, letartóz­tatta a polgármestert és a pénztárost, majd a városi pénztárban talált pénzzel meglépett. A megtörtént esetből később színdarabot is írtak, majd filmet készítet­tek, így a cipész-kapitány alakja népsze­rű Figura lett. >1 drezdai Prager Strasse sarkán Lenin és Liebknecht szobra Drezdában Felfelé sziklás hegyhátak magaslanak elénk. Ilyen a csehszlovák államhatár felé vezető Hohe Strasse, a Magas út, melynek 17,5-es jelzésű kilométerkövé­nél, a Taube hegycsúcs alatt megállunk. Taube, fordítom magyarra: galamb. Kissé csodálkozva, mert nem látszik ga- lambszelídségúnek a táj. El is fogadom az elnevezés magyarázatát, hogy a szik­lafalon, a csúcson ember aligha juthat keresztül, csak a repülő galamb. Lám, a sziklafalba vésett feliratok is tanúsítják, hány és hány halálos baleset történt ezen a tájon. Barátaim rámutatnak a feliratok között látható, sziklába vésett öttágú csillagra: emlékeztető, hogy a kommunisták, az antifasiszták mégis átjutottak. Amikor a második világháború idején Drezdában működött az illegális Szabad Németor­szág (Freies Deutschland) szervezet egyik központja, az antifasiszta hegymá­szók segítségével ilyen úton jutottak át Csehszlovákiában a mozgalom összekötői, megbízottai. HAJDÚ ANDRÁS A TAUBE CSÚCSÁIG Csarnok, a Köztársaság Palotája, a sugár­utak mentén épített városnegyedek, majd a patinás Múzeum-sziget, a Hum­boldt Egyetem, a Brandenburgi Kapu, mind-mind általánosan ismert neveze­tességei a városnak. A nevezetes Unter den Linden, A hár- sak alatt elnevezésű fasorral, szobrokkal díszített útról a Gesztenyés liget tér felé megyünk, ahol a görög csarnokhoz ha­sonló épület előtt megállunk. Ez a fasiz­mus és a militarizmus áldozatamak em­lékhelye (Mahnmal für die Opfer des Faschizmus und Militarizmus). Frigyes Vilmos korában a palotaőrség állomáso­zott benne, az első világháború után az elesettek emlékére rendezték be, majd 1969 végén átalakították mai1 rendelteté­sére. Az őrségváltást, mely pompás, ün­nepnapokon zenés szokott lenni, lekéstük. A látványnál azonban érdekesebb, amit a belső csarnokban őrzött urnákról és az őrségállás rendjéről tudok meg. Az Isme­retlen Katona és az Ismeretlen Ellenálló urnájában olyan földet helyeztek el, amely a fasiszták nagy csatavesztései­nek színhelyéről, illetve a megsemmisítő táborokból származik. Kitüntetést jelent őrséget állni az emlékhely előtt, a meg­nyitást követő években elsősorban az ellenállók, az antifasiszta harcosok fiai részesültek ebben a megtiszteltetésben. Innen a Humboldt Egyetemhez tartozó Régi Könyvtár (Alte Bibliothek) épületé­hez megyünk. Be, a belső díszudvarra, és onnan pillantunk fel az emeleti, nagy olvasóterem üvegablakára. Nincs dol­gunk a könyvtárban, sem az olvasóte­remben, tovább megyünk. Csöndes szemlélődésünk oka, magyarázata az, hogy régen 1895-ben a fiatal Lenin ott, az üvegablak mögötti olvasóteremben ta­nulmányozta a német forradalmi mozgal­mak történetét. Igyekszünk tovább, mert távolabb, a Halász-zug (Fischerkietz) folyóparti sé­tányán található a Nagel-ház: ma képtár és Berlin legfiatalabb múzeuma. Otto Nagel festőművészt kitiltották műtermé­ből, majd internáltak annak idején a fa­siszták. özvegye alapította és rendezte be az emlékmúzeumot. Külön neveze­tessége a múzeumnak az a halotti maszk, amelyet Szergej Markurov szov­jet szobrász 1924. január 22-én készített Leninről. A maszkot a szobrász 1932- ben Moszkvában Nagelnek ajándékozta, akinek sikerült a fasizmus éveiben Berlin­ben elrejtenie. Lipcsét, a vásárvárost, ahol joggal büszkék a szövetséges német-orosz se­regek emlékezetes és győzelmes, 1813- ban vívott csatájára, most kezdem szív­ből kedvelni, szeretni. Korábban csak azt tudtam, hogy itt folyt a hírhedt Reichstag- per, s hogy a nácik felfegyverkezésének egyik központja volt. Most, a régi városháza előtti piactéren a hagyományos nyári vásár színes forga-' tagéban szívesen nézelődöm. Az ékázerdobozra hasonlító barokkos díszítésű tőzsde előtt szabadtéri báb­színház műsorát nézik az emberek, és | Drezdában is megállunk. A pályaud­varról mintegy pihenés gyanánt gyalog sétálunk be a városba, a vasbeton, ter­méskő, alumínium, üveg és gránit kombi­nálásával épített, 100 méter szélességű, négyzet alakú Kultúrpalotához, illetve a közelében található SZEGED étterem­be. Itt Ízletesen, jól főznek, bizonykodnak német barátaim. Ahogy sétálva igyekszünk befelé a vá­rosba, egyre gyakrabban hallok eseti, szlovák és magyar szót. A szomszédos, baráti országokban felismerték: sok-sok látnivaló várja itt a látogatót. Aki nem tudja, hogy hetekkel a háború befejezése előtt az angol és amerikai bombázók támadása egyetlen éjjel 35 000 embert pusztított el, s hogy Drezda e tragikus sorsának egész irodalma van, az is ra­gyogónak, pompázónak ítéli a város­képet. Szemközt a pályaudvarral vörös már­vány szobor: Lenin és Liebknecht alakja. És arra külön büszkék a drezdaiak, hogy ez az alkotás Vlagyimir Jasztreberecki, a neves leningrádi művész tanár ajándé­ka. A térről északi irányban a városköz­pontba vezető sétaút, a Prager Strasse, melyet szökőkutak, kerámiafestmények díszítenek, olyan szép és kedves, hogy mi, vendégek mondjuk: az újjáépítés si­kerére igazán büszkék lehetnek a drez­daiak. Jó lenne ebéd után ellátogatni a világ­hírű képtárba, a Zwingerbe, megnézni a Japán palota termeit, körülsétálni a me- mentóként meghagyott romterületet, de indulunk tovább, mert szó se lehet a né­met alapossággal megszervezett útiterv módosításáról. Pirna, mint német barátaim mondják: a Szász-Svájc kapuja. Találó az elneve­zés, mert innen a növekvő magasságú hegyoldali úton egyre feljebb, a meredek sziklafalak és sziklavárak irányába halad autónk. Megragadó a táj vad romantikája. A völgyben a Kirnitzsch folyócska menti mezöség régi, favázas házai láthatók. (A szerző felvételei) A Régi Könyvtár belső díszudvara Nem értem, hogy a porosz államrendet a múltat kicsúfoló alak nevét miért vállal­ják a mai német lányok.-Azért, mert kipellengérezi a múltat- magyarázza Helga, az egyik karmester.- Akkor és úgy vagyunk igazán hazafiak, ha képesek vagyunk saját népünk téve­désein, hibáin okulva szórakozni. Jobb, ha az ember önmagán képes derülni, minthogy mást nevessen ki. Gondolom: igaza van. Berlin nem olyan ősi, nem olyan óriási, és igy még tovább lehet sorolni, hogy miben nem hasonlít más fővárosokhoz, világvárosokhoz. És ez igy igaz. A legta­lálóbban az NDK állami himnuszának Johannes R. Becher költötte első sorával jellemezhető: ,,Romokból feltámadottan élő. Televíziós-torony, Alexander tér, Cent­rum Aruház, Világóra, Kongresszusi

Next

/
Oldalképek
Tartalom