Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-05 / 40. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. október 5. XVII. évfolyam 40. szám Ára 1 korona E gyhónapos kemény harc után októ­ber hatodikénak reggelén az Ivan Nebeljak szakaszvezetö vezette felderítő járőr végre hazai földre lépett. Az állam­határon kitűzték a csehszlovák zászlót, aztán tovább mentek. A hír hallatán az első csehszlovák hadtest katonái elfelej­tették a megpróbáltatásokat, az 534-es magassági ponton végbement véres üt­közetet, siettek, hogy üldözzék az ellen­séget, s mielőbb segítsenek a szoronga­tott helyzetben levő felkelőkön. Sokan, így Rudolf Jasiok százados, a harckocsi­század parancsnoka pár méterre az ál­lamhatártól vesztette életét. Nebeljak szakaszvezető két órával később, már hazai földön esett el. Az öröm pillanatában, Ludvík Svoboda tábornok, a hadtest parancsnoka a Krasznaja Zvezda haditudósítójának adott interjújában a (többi között ezt mondta: „Biztosak lehetnek, hogy barát­ságunk a szovjet néppel örökké élni fog. így érzi ezt, így gondolkodik erről a had­test minden katonája.“ Negyven év telt el azóta. A lövegek által letarolt erdők újra kizöldültek, ma már nem látszanak meg rajtuk a háború nyomai. Azon a helyen, ahol egykor a pa­rancsnoki harcálláspont volt, ötvenkét méter magas kilátótorony áll, amelyről jól hagyaté HŰEN látni az egykori harcok színhelyét, a sza­badtéri múzeumot. A duklai emlékmű ugyanis szimbólummá vált, évente száz­ezrek keresik fel, hogy leróják hálájukat azok előtt, akik hazánk felszabadításáért harcoltak, akik itt alusszák örök álmukat: 1944. október 6-a azóta is a csehszlovák néphadsereg napja. Ez is bizonyítja, hogy a szovjet hadsereg és a csehszlo­vák katonai egység Kárpátokban vívott harca örök időkre helyet kapott népünk és államunk történelmében. Négy évtized távlatából is elmondható, hogy a kárpát-duklai hadművelet sikere jelentősen befolyásolta a szovjet-német arcvonal helyzetét, megkezdődött ha­zánk közvetlen felszabadítása. Ma is nagyra értékeljük azt a segítséget, ame­lyet a szovjet nép, a Vörös Hadsereg hazánk felszabadításában nyújtott és tisztelettel emlékezünk meg azokról az áldozatokról, amelyeket szabadságun­kért hoztak. Ezek a tények tartósan gyö­keret vertek népünk tudatában és kifeje­zésre jutnak a megbonthatatlan cseh­szlovák-szovjet barátságban, amely nemcsak biztonságunk alapköve, hanem szocialista hazánk fejlődésének záloga is. Ebben a bonyolult nemzetközi hely­zetben ezt egy percre sem szabad elfe­lejtenünk. A háború befejezése után a Szovjet­unióban megalakult katonai egység lett az új néphadsereg magva, amely 1948- ban is tudta hol a helye, mi a teendője. Az eltelt évek során néphadseregünk a CSKP vezetésével új típusú szocialista hadsereg lett, szilárdan és megbízhatóan védi dolgozó népünk forradalmi vívmá­nyait. Megtestesíti a munkások, a szövet­kezeti földművesek és az értelmiség meg­bonthatatlan szövetségét és kifejezi a csehek, szlovákok és hazánk nemzeti­ségeinek szilárd egységét. Néphadseregünk felelősségét a szo­Jifí Élapák felvétele cialista tábor védelmében kiemeli az a tény, hogy tagja vagyunk a Varsói Szerződés védelmi rendszerének. A tag­államok testvéri hadseregeivel, elsősor­ban is a szovjet hadsereggel együttmű­ködve mindenkor kész szembeszállni az esetleges agresszorral - amint erről a Pajzs ’84 hadgyakorlaton is tanúbi­zonyságot tett megvédeni államhatá­rainkat. Internacionalista feladatának tel­jesítésével hozzájárul a szocialista tábor biztonságának szavatolásához és a vi­lágbéke megőrzéséhez is. Ez a tény különös jelentőségű, mivel a NATO az Egyesült Államok vezetésével fokozza a fegyverkezést, háborús hisztériát szít és saját javára igyekszik megváltoztatni az erőviszonyokat. Pártunk ezekből a té­nyekből kiindulva a csehszlovák néphad­sereget arra ösztönzi, hogy állandóan tökéletesítse felkészültségét, növelje hozzájárulását a szocialista közösség együttes védelméhez, s ehhez számára megteremti a föltételeket is. Néphadseregünk katonái mindent megtesznek azért, hogy az első lövéssel .. megsemmisítsék a célt. Figyelmük hom­lokterében a magasszintű harci kiképzés és felkészítés biztosítása áll. Sikerrel ér­vényesítik azt az elvet - erről meggyő­ződhettünk a közelmúltban lezajlott kö­zös hadgyakorlaton is - hogy minél bo­nyolultabb a technika és a fegyverzet, annál kitartóbban kell ezek kezelésének elsajátítására törekedni, annál nagyobb ismeretekkel kell rendelkezni. Hogy erre néphadseregünk katonái képesek, már nem egy alkalommal bebizonyították: mesterei fegyvereiknek. Ünnepel a csehszlovák néphadsereg egész népünkkel együtt, ünnepel és em­lékezik a negyven év előtti eseményekre, de ugyanakkor előre is néz, tudatosítva, hogy állandóan növelni kell a harci ké­szültséget, hogy holnap jobban kell dol­gozni, mint tegnap. Ez korparancs. Né­pünk szereti hadseregét, bízik benne és sokoldalúan támogatja. Katonáinkat ez arra kötelezi, hogy szilárdan hitet tegye­nek egész népünkkel együtt a kommu­nista párt politikája mellett, és tovább szilárdítsák a nép és a hadsereg egysé­gét. Dukla hagyatékához hűen szüntele­nül növeljék harci felkészültségüket, ébe­ren őrködjenek szocialista társadalmunk vívmányai fölött, s mindenkor teljesítsék internacionalista kötelességüket. NÉMETH JÁNOS ■■■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom