Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-14 / 37. szám
Dr. Vladimír Zvara akadémikus dolgozószobájában A gyógyulás (Folytatás az 1. oldalról) tisztító oldattal szabályozzák a szervezet acidobázis egyensúlyát. A kórteremben már csak ketten feküdtek. Dr. Deák készségesen elmagyarázta a bonyolult műszer működését. Elmondta, hogy a beteg több.évig dializálható, egészen addig, amig nem kerülhet sor a veseátültetésre. A transzplantációs program szerves része a dializálás.- Ez az egyedüli aktív gyógymód, ha a vese már felmondta a szolgálatot. Nemcsak a felnőtteken, hanem a gyerekeken is alkalmazhatjuk ötéves koruktól, majd veseátültetéssel megmenthetjük őket. Szlovákiában öt ilyen központ működik, de veseátültetést csak a mi kórhá- zunkbao végeznek. A veseátültetés után nem indul meg azonnal az új vese működése. Ezért a beteg ismét a művesére kerül, s néha több hétig utókezelik. Megtörtént már az is, hogy a szervezet kivetette magából az idegen szervet és ilyenkor ismét a művese segített. A központ egyébként negyven férőhelyes, de szükség esetén hatvan ággyal is rendelkeznek.- Az is előfordulhat -folytatta dr. Deák -, hogy valamely betegség következtében a vese átmenetileg felmondja a szolgálatot. Ezt akut állapotként tartjuk számon. Rendszerint két-három hetes dialízises kezelés után a beteg veseműködése visszaáll. A művese nagy segítséget jelent a mérgezés következményeinek gyors megszüntetésénél is, hiszen a készülék segítségével eltávolíthatjuk a vérből a káros anyagokat. Megtudtuk továbbá, hogy naponta 25 beteget dializálnak és egy-egy beteg gyógyításának évi költsége körülbelül 200 ezer korona (sok beteget öt-hat évig is dializálnak). Az egyedüli radikális gyógymód persze a veseátültetés.- Említettem már - veszi át a szót ismét dr. Zvara -, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő donor. Más országokban is hasonló a helyzet. Ezért Csehszlovákia és a többi szocialista ország tagja az Intertranszplant szervezetnek, melynek keretében rendszeresen bonyolódnak le a szervcsereakciók. Hazánk fővárosában, Prágában működik az a számítógép, amely néhány perc alatt kiválasztja - betáplált adatok szerint - a veseátültetésre legalkalmasabb beteget. Két további nemzetközi transzplantációs központ közvetítésével is kapunk átültetésre alkalmas vesét. És természetesen mi is, ha a saját központunk közvetítésével a vesét nem tudjuk felhasználni, felajánljuk másoknak. A bonyolult szervátültetéseket hazánkban már magas szinten művelik. - Az európai országok eredményeit összehasonlítva nincs miért szégyenkeznünk - mondta dr. Zvara akadémikus büszkén. Az orvosok célja minél több betegen végrehajtani a veseátültetést, mert ezáltal javul egészségi állapotuk, feleslegessé válik a nem kis fáradsággal járó utazás, megszűnik a géptől való függőség - ez fontos lélektani mozzanat - és a beteg normális életet élhet. Igaz, kis adagokban gyógyszerezni kell, hogy a szerreményében vezet ki ne vesse az idegen szervet. Az átültetett vese rendszerint tíz-tizenkét évig működik. Nem ritkaság, hogy egy-egy beteg már a második átültetett vesével él, dolgozik. - Olyan esetekről is tudunk - mondotta a professzor -, hogy a veseátültetésen átesett fiatal nők egészséges utódokat szültek. Nem lényegtelen szempont az sem, hogy a transzplantáció utáni kezelés sokkal olcsóbb a dializálás- nál - évente körülbelül 5 ezer korona. A világ sok száz tudósa kutatja a vesemegbetegedések okait. Valamikor súlyosabb formái halálos kimenetelűek voltak, ma viszont a betegek többségének meghosszabbítják az életét. Vannak már olyan kisméretű dializáló készülékek, amelyeket a betegek naponta otthon használhatnak. Egyre több immunológus szakember dolgozik az átültetett vese kivetődési folyamatának meggátolásán. Amíg viszont az orvostudomány nem ismeri a betegség megelőzésének módját, addig a művese és a veseátültetés az egyedüli járható út - a gyógyulás reményében. PÉTERFI SZONYA Dr. Jozef Deák A dializáló berendezés (Gyökeres György felvételei) Egykor is, ma is - elkötelezetten Szeptember 17-e a csehszlovák légierő napja Jóval elmúlt már dél, amikor a járási pártbizottságról hazafer. Megsimogatja az ajtót nyitó unokájának kerek arcát, majd megkéri a feleségét, hogy főzzön két csésze feketekávét. Aztán betessékel a dolgozószobájába, ahol az ablakkal szemben iratokkal, fényképekkel teli íróasztal áll. Július Drozd nyugalmazott mérnökezredes, érdemes katonapilóta, ma sem ül ölbe tett kézzel. Az iskolákban, a pionírtáborokban, a környező településeken előadásokat tart életútjáról, az egykori harcokról.- A Garam menti Vlkanován láttam meg a napvilágot. A kereskedelmi akadémia elvégzése után több helyen is dolgoztam. Amikor 1939-ben a sorozó bizottság egyik tagja megkérdezte, melyik fegyvernemnél szeretnék szolgálni, gondolkodás nélkül rávágtam: a repülősöknél. Ősszel már a pieétanyi repülőezrednél megkezdtem a tényleges katonai szolgálatomat. Az alapkiképzés után segédmechanikus tanfolyamot végzett, aztán a tiszti, majd a tartalékos tiszti iskolát fejezte be sikresen. S mivel abban az időben szűkös volt a munkalehetőség, s mert tudta, úgysem engedik leszerelni, a hivatásos katonai életpályára lépett. Trencínben elvégezte a légi megfigyelő tanfolyamot, majd különböző helyőrségben szolgált és 1944 elején fiatal hadnagyként- ismét visszakerült Piest'anyba. — Ha emlékezetem nem csal, áprilisban Ivan Haluzicky százados és Karol Klusácek főhadnagy jóvoltából én is tagja lettem a katonai illegális csoportnak. Arra készültünk, hogy egy adott helyzetben és időpontban az egységet légi vagy közúti szállító eszközökön átdobjuk a felkelés területére. Augusztus 29-én nálunk nagy volt a zűrzavar, s úgy éreztük, hogy magunkra maradtunk. Riadóztattuk a helyőrséget, mert a városba egy kisebb német egység érkezett. Úgy határoztunk, hogy az éjszaka leple alatt a helyőrség jelentős része biztosított menetben elhagyja a várost, a pilóták pedig másnap reggel átrepülnek a Tri duby repülőtérre. Mi megérkeztünk a felkelés területére, sajnos a repülőgépek ott maradtak. Másnap Badinban átformálták a pies- t’anyi repülóegységet, amelyből gépesített lövészzászlóalj lett, és a harcok idején Haluzicky-csoportként emlegették. • A szerző felvétele Július Drozd a felderítő szakasz parancsnoka lett. Harcolt Zlaté Moravce, Hronsky Benadik, Surany, Martin, Horná Stubiia, Őremosné térségében. Az akkori eseményekről ezt mondja:- Martin közelében van egy magaslat, amelyet a környékbeliek Attila sírjának hívnak. A németek ott rendezték be figyelőállásukat. Jól szervezett ellentámadással, amelyben mi, a felderítő szakasz katonái is derekasan helytálltunk, lesöpörtük őket a magaslatról. Cremosnénál a Húrban páncélvonatra osztottak be, hogy ellentámadást indítsunk. A harc hevében megfeledkeztünk a biztonságunkról és bizony, ha nincs egy bátor katona, aki az életét kockáztatva a közeli alagútba irányította a vonatot, nem tudom, hogyan kerültünk volna onnét ki ép bőrrel. Cigarettát vesz elő, rágyújt, majd így folytatja:- Mindnyájunk öröme nagy volt, amikor fölöttünk megjelentek az első csehszlovák vadászrepülő ezred gépei, s a levegőből támogatták ellentámadásainkat. Annak külön örültem, hogy szeptember 18-án a Piest'anyban hagyott repülőgépeink egy részét is megsemmisítették. Október 7-én éjszaka repülőgépen több más társával a felszabadított területre repült, ahol az alakulófélben lévő csehszlovák repülőhadosztály kötelékébe osztották be. Itt tudta meg, hogy a harcokban való helytállásáért soron kívül főhadnaggyá léptették elő, s azt is, hogy végre teljesül a vágya: pilóta lesz. A szovjet kiképző tisztek, az oktatók csatarepülőgépre képezték ki, majd a repülősnövendékek parancsnoka lett. így pilótaként a további harcokban már nem vett részt és 1945. május 18-án egységével megérkezett Prágába. Századossá léptették elő, majd kinevezték az ezredparancsnoka segédtisztjévé.- Ebben a beosztásomban jóformán meg sem melegedtem és átképeztek vadászgépre, majd a pilótaiskolába vezényeltek kiképző tisztnek - eleveníti fel további életútját. - Később különböző beosztásokban szolgáltam, elvégeztem a bmói katonai akadémiát, ahol mérnöki diplomát szereztem. A vadászrepülőkhöz azonban hű maradt. Évekig volt az egyik légi hadosztály törzsének a főnöke, majd a légierő-parancsnokság titkárságán szolgált 1964- ig, amikor is a Honvédelmi Szövetség alelnökévé választották meg. Ott is igyekezett helytállni egészen 1967-ig, nyudí- jazásáig.- Különböző helyeken szolgáltam, de a családom Zvolenban maradt. Itt nőtt fel a három gyerek is - mondja. - így amikor nyugdíjas lettem, a Banská Bystrica-i Pedagógiai Főiskolán, majd később a zvoleni Erdészeti és Faipari Főiskolán tanítottam honvédelmi nevelést, egészen a múlt évig, amikor másodszor, s véglegesen nyugdíjba vonultam. Elszálltak fölöttem az évek, ideje megpihenni, de ez nem jelent tétlenséget. Jól ismerem a várost, évekig voltam képviselő, amiben tudok segítek. Tagja vagyok az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Járási Bizottságának, de kiveszem részem a párt- munkából is. Benéz a szobába a felesége, s nyomában besurran a kis Janka is. Gyorsan a nagyapa ölébe ül, cirógatja, majd beletúr ősz hajába. Az mosolyogva tűri, majd megszabadulva kellemes terhétől, megjegyzi:- Hat unokám van már, van kivel szabad időm egy részét eltöltenem. Van egy kis/kertünk, oda szoktam kijárni a családdal együtt, mert a mozgásra szükségem van. Attól tartok ugyanis, hogy szűk lesz rám az egyenruha, amely legutóbb a repülősök találkozóján volt rajtam. Fényképeket vesz elő. Régi harcostársaival örökítette meg a fényképész. Nézem az egyik felvételt, s látom, hogy a zubbonyát számos kitüntetés ékesíti. Ott van köztük a Vörös Csillag Érdemrend, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend első fokozata, a Hadikereszt, A bátorságért, Az érdemekért érdemérem, A kiváló munkáért kitüntetés. Az Érdemes Antifasiszta Harcos érmet is megkapta.- A katonai szolgálatom alatt, az egykori harcokban igyekeztem a lehető legjobban helytállni, most pedig a békéért folyó küzdelemből is ki akarom venni a részemet, hogy unokáim sohase ismerjék meg a háború borzalmait - mondja búcsúzóul. Németh JÁNOS
