Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-14 / 37. szám
ÚJ szú 3 1984. IXT 14. A BÉKE MEGSZILÁRDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN írta: Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára I. A legutóbbi időben a világ szinterén végbemenő, komoly és aggasztó események igazolják a társadalmi fejlődésről adott marxista-leninista elemzés helyességét, és ugyanakkor lehetővé teszik a nemzetközi helyzet pontosabb értékelését. A társadalmi-politikai erők polarizálódása a világban még nyilvánvalóbbá vált. A legreakciósabb erők, élükön az amerikai imperializmussal, agresszivitása tovább fokozódik. Ugyanakkor a béke erői is megszilárdulnak, erősítik pozícióikat, aktivizálódnak. Ez elsősorban a Szovjetuniónak, a szocialista közösségnek abban a szilárd eltökéltségében fejeződött ki, hogy megakadályozzák a katonai-hadászati paritás megbontását. Abban is megnyilvánul ez, hogy észrevehetően megnövekedett a népek ellenállása az agresszió imperialista politikájával szemben, valamint abban, hogy fokozódott a háborúellenes mozgalom élenjáró harcosainak az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésével szemben kifejtett tevékenysége. Az amerikai politika kalandorsága és birodalmi önzése a tőkés országok vezető köreiben is növelte az aggodalmat. A háborúellenes mozgalom erősítést kapott a munkás- mozgalom nyilvánvaló fellendülése, a nagytőke támadásával szemben tanúsított, fokozódó ellenállás révén. Általában véve, erősödik a belpolitikai és a külpolitikai folyamatok kölcsönös kapcsolata - a szocializmus javára. A jelenlegi időpont sajátossága azonban az, hogy a fő imperialista hatalmat, lenini meghatározással élve, „háborús párt“ vezeti. Ez nem törődik a realitásokkal, és akadályt nem ismerve tör előre, s mindenkire a maga rendjét próbálja ráerőszakolni. Ez a csoportosulás, amely óriási katonai gépezettel rendelkezik, hatalmas gazdasági és politikai eszközöket alkalmaz, olyan politikát folytat, amely atomkatasztrófába taszítja a világot. Ez a csoportosulás a Szovjetuniót is fenyegeti, amely ellen irányul a militarista stratégia éle, valamint más szocialista országokat, haladó, demokratikus államokat, valamennyi népet, valamennyi országot, a civilizáció puszta létét. Az Egyesült Államok katonai stratégiája továbbra is azon a lehetőségen alapul, hogy első csapást mérhet egy atomháborúban, és győzelmet arathat ebben. Az Egyesült Államok, amely a katonai fölény elérésének irányvonalát választotta és semmivel sem kívánja megkötni magát ezen az úton, meghiúsította az európai atomfegyverzetekről folytatott tárgyalásokat, s a hadászati fegyverzetekre vonatkozó tárgyalásokat is eredménytelenségre kárhoztatta. Az Egyesült Államok katonai tevékenységének elvileg új és különösen veszélyes területévé válik a világűr. Megkezdődött a „csillagok háborújának“ előkészítésére irányuló tervek gyakorlati megvalósítása. Egyesült Államok megakadályozza azt, hogy egyezményt kössenek a vegyi fegyverek betiltásáról és felszámolásáról. Folytatja az előretolt támaszpontú erők hadrendbe állítását mindenütt a Szovjetunió határa mentén, jóllehet már mintegy 600 amerikai katonai támaszpont van a szocialista országok körül. Az amerikai imperializmus ugrásszerűen fokozta agresszív tevékenységét és háborús előkészületeit Ázsiában, a Csendes- és az Indiai-óceán medencéjében. Japánt a fokozott fegyverkezési verseny útjára taszítják, kialakítják a Wa- shington-Tokio-Szöul háromszöget. Washington, amely a világ csendőrének szerepében lép fel és azt a „jogot“ tulajdonította magának, hogy katonai erőt használhat ott és amikor jónak látja, az állami politika rangjára emelte a terrorizmust. Ez jelenleg a CIA, a Pentagon és más hatóságok tevékenységének alighanem a fő iránya. Az a „keresztes hadjárat", amelyet az Egyesült Államok elnöke meghirdetett - nem csupán szónoki fogás, hahem a világméretűre tervezett ellenforradalom sajátságos kiáltványa. A fő célpont itt - a Szovjetunió, a szocialista országok. Gazdasági „szankciók“, zsarolás, az általánosan elfogadott nemzetközi normák lábbal tiprása, cinikus beavatkozás a belügyekbe az emberi jogok „védelmének“ zászlaja alatt, atomfegyverekkel való fenyegetőzés - így fest az ebben az irányban indított „keresztes hadjárat“ politikai tartalma. Az amerikai kormányzat egyre gátlástalanabbá és mind nagyobb arányban folyamodik agresszióhoz, hogy elfojtsa a felszabadító mozgalmakat és felszámolja a haladó rendszereket a nyugati féltekén, Afrikában, és Ázsiában. Az amerikai intervenció veszélye fenyeget mindannyiszor, amikor valamelyik nép viselkedése nem tetszik a washingtoni vezetőknek. A „keresztes hadjárat“ képmutató megindoklásául szolgál a „szovjet veszélyről“ szóló nagy hazugság, amelyet különféle módon ismételgetnek. A Pentagon propagandakonyhája nemrég harmadik kiadásban jelentette meg „A szovjet katonai erő“ című brosúrát. Ennek reklámozását maga Weinberger hadügyminiszter vállalta. A Pentagon főnöke, Goebbels receptjét követve: minél arcátlanabb egy hazugság, és minél gyakrabban ismétlik, annál inkább elhiszik - azt állítja, hogy a Szovjetunió a fegyverzetek terén alighanem minden hadállás tekintetében fölényben van az Egyesült Államokkal szemben. Eközben az Egyesült Államokban teljes sebességgel halad a hadiipari termelés futószalagja. A katonai kiadások elképzelhetetlen méretűre duzzadnak fel - 1985-ben terv szerint meghaladják a 330 milliárd dollárt. Az atom-, vegyi, ürfegyverkezési verseny programjait évtizedekre szánják, vagyis ezek átnyúlnak a XXI. századba, (gy fest a szuperprofit szüntelen áradatában érdekelt hadiipari komplexum társadalmi megrendelése. embe lehet szállni mindezzel? Meg lehet akadályozni az atomháborút? Az SZKP erre a kérdésre igenlően válaszol. Hiszen a háborús erők aktivizálódásával együtt, a béke hatalmas erőinek velük szemben kifejtett ellenállása is fokozódik. Ilyen erő - a Szovjetunió, a szocialista közösség. Egyeztetett külpolitikájuk, konstruktív kezdeményezéseik olyan, igen fontos közös dokumentumokban tükröződnek vissza, mint az 1983. január 5-i prágai politikai deklaráció, az 1983. június 28-i moszkvai közös nyilatkozat és a közelmúltban - a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországainak „A béke megőrzése és a nemzetközi gazdasági együttműködés“ című deklarációja, amelyet 1984 júniusában fogadtak el a Moszkvában tartott, felsó szintű értekezleten. A testvérállamok vezetői, miután megerősítették a fegyverkezési verseny megfékezésére és az atomháború megakadályozására irányuló, konkrét intézkedések programjának időszerűségét, ebben a nyilatkozatban újra arra szólították fel az egész nemzetközi közvéleményt, valamennyi országot, parlamentjét és kormányát, minden, józan gondolkodású embert, hogy egyesítse erőfeszítéseit a béke megőrzése céljából. Ilyen - a kommunista mozgalom, a legkövetkezetesebb és legszervezettebb antiimperialista és háborúellenes erő. Ilyen - sok tucat ázsiai, afrikai és latinamerikai ország, elsősorban a forradalmi demokrácia, a szocialista orientációjú államok. Ilyen — az el nem kötelezettek mozgalma, amely szemben áll az imperializmus agresszív és újgyarmatosító irányvonalával. Ilyen - az új, háborúellenes tömeg- mozgalom és a hozzá csatlakozó társadalmi-politikai körök. Ilyen végül - a tőkés országok reálisan gondolkodó csoportjai és személyiségei; ezek megértik azt, hogy az atomkorszakban nincs alternatíva a békés egymás mellett éléssel szemben. A békeszeretö erők ébersége, határozottsága, eltökéltsége és aktív tevékenysége arra vezet, hogy az amerikai imperializmus politikája az utóbbi időben számos új, nagy kudarcot szenvedett el. Először, meghiúsult az Egyesült Államoknak az a számítása, hogy a Szovjetuniót és más szocialista országokat arra kényszerítheti, hogy beletörődjenek az új amerikai rakéták európai telepítésébe, egyoldalú leszerelést kezdjenek. Most mindenki látja, hogy csalásnak bizonyultak az ahhoz fűzött számítások, hogy a Szovjetunió „engedékenyebb“ lesz, ha alapos nyomást fejtenek ki rá. Másodszor, összeomlottak az amerikai kormányzatnak azok a kísérletei, hogy mindenfajta „szankciók“ és diver- záns cselekmények segítségével aláássa a szocialista közösség pozícióit, megha- sonlást idézzen elő benne. Harmadszor, csődöt mondott Washingtonnak az az irányvonala, hogy az „ágyunaszád-diplomácia“ szellemében foganatosított akciókkal megtörje a felszabadító mozgalmat. Libanon és Nicaragua példája, mint azelőtt Vietnamé és Kubáé, újólag igazolja, hogy az amerikai imperializmus nem képes megfojtani a nemzeti és társadalmi haladás ügyét. Negyedszer, az Egyesült Nemzetek Szervezetében az imperialista „héják“ minduntalan elszigetelődnek, a Szovjetuniónak és más szocialista országoknak a népek akaratával összhangban levő javaslatai pedig megértésre és támogatásra találnak. Az ENSZ-Közgyülés • XXXVIII. ülésszaka az Egyesült Államokkal és néhány szövetségesével szemben túlnyomó többséggel elfogadta azt a nyilatkozatot, amely feltétel nélkül elítéli az atomháborút, mint az emberiség elleni szörnyű bűncselekményt, valamint elfogadta azt a határoztot is, amely a világűr militarizálásának megakadályozását követeli. Ötödször, a NATO-országok vezető köreiben erősödik az aggodalom az amerikai kormányzat kalandorsága és amiatt, hogy az Egyesült Államok gátlástalanul igyekszik uralkodó, ténylegesen pedig diktátori pozíciót biztosítani magának a tőkés világrendszerben. A zok az aggályok, hogy Washington politikája atomkonfliktushoz vezethet, az úgynevezett establishmentben, vagyis az Egyesült Államok és Nyugat- Európa rendkívül befolyásos köreiben is tért hódítanak. Bár nem azonnal, de fokozatosan rájönnek, hogy a Szovjetuniót és a szocialista országokat nem lehet megfélemlíteni, hogy az atomzsarolás politikája maguknak a nyugati országoknak a biztonságát - közvetlenül az Egyesült Államokét is - aláássa. Bármilyen nyomást fejt is ki a nyugateurópai vezetőkre Washington, bármennyire befolyásolja is őket a NATO- fegyelem - látják, az enyhülés eltemetése azzal fenyeget, hogy országaiknak az európai és világpolitikában játszott szerepe tovább gyengül. Mindez hatással volt az Egyesült Államok kormányzatára, és arra késztette, hogy kissé módosítsa taktikáját. Erre maga az elnök adott jelt, amikor 1984. január 16-án váratlanul bejelentette, hogy hajlandó a szovjet-amerikai kapcsolatok megjavítására. Azóta azonban sok hónap telt el, de semmi más nem tapasztalható, csupán a „békeszerető“ szólamok áradata, amelyeket egyre újabb katonai programok kierőszakolása kísér. Az Egyesült Államok kormányzata azt a benyomást próbálja kelteni, hogy valamilyen változás történt a szovjet-amerikai kapcsolatokban, arról szóló, hamis híreket szivárogtat ki, hogy „számos kapcsolatot“ tart fenn velünk, és általában azt hangoztatja, hogy a helyzet állítólag nem is olyan rossz. Ez csalás. Ezekben a kapcsolatokban egyetlen komoly kérdés terén sincs változás. Hogy az elnökválasztások évében legalább valamilyen külpolitikai sikert biztosíthasson, Reagan elnök „nagy utat“ szervezett Kínába. Ez a látogatás fényes külsőségek közepette zajlott le, és a béke ügyéhez való „hozzájárulásnak“ tüntették fel. Holott semmi sem áll távolabb az igazságtól. Elegendő, ha rámutatunk arra, hogy éppen ebben az időben fokozódtak a Vietnam elleni fegyveres provokációk a kínai-vietnami határon és a Pol Pot-isták provokációi Kambodzsa ellen. Washington számára az amerikai-kínai kapcsolatok - fontos tét a szovjetellenes tervekben, a szocializmus és többek között végeredményben a kínai szocializmus ellen is irányuló „keresztes hadjáratban“. A Reagan kormányzat egész irányvonalát éles bírálattal illetik az országban. Reagan bírálói a politikáját ért kudarcok olyan okaira mutatnak tá, mint az elnök hozzá nem értése, kommunistaellenes és szovjetellenes előfeltételei, környezetének bizonytalansága és tehetetlensége, a téves koncepciók, a téves taktika stb. Természetesen mindez előfordul. De a lényeg az, hogy alapjában véve hibás és irreális az egyesült államokbeli szélsőségesen reakciós erők egész irányvonala, amely világméretű társadalmi re- vánsra törekszik. Ez már nem aprócsep- rő tévedés, hanem döntő jelentőségű osztályőrület. III. A Szovjetunió soha sem tartotta célszerűnek, sem hasznosnak azt a módszert, amely szerint „kard ellen karddal“ kell harcolni. Az országunk és szövetségesei biztonságának elvi kérdéseiben tanúsított határozottság és hajtha- talanság, és a felelősségérzéstől áthatott komoly és egyenjogú párbeszédre való készség - ez az a szabály, amely országunkat vezérli. Ez a szabály két fő tételre támaszkodik. Először. A Szovjetunió nem törekszik katonai fölény elérésére. De azt sem engedi meg soha, hogy vele és szövetségeseivel szemben fölénybe kerüljenek azok, akik nyíltan azzal dicsekednek, hogy a szocializmust „a történelem szemétdombjára“ küldik. Másodszor. A Szovjetunió nemegyszer kijelentette, nem szándéka az, hogy a saját biztonságát más államok rovására, vagy más népek érdekeinek kárára hozza létre. (A cikk befejező részét következő vasárnapi számunkban közöljük.) A Prágai Szerelővállalat 01 -es üzeme is részt vesz hazánk fővárosa új lakótelepeinek építésében. Az üzem egyik mestere Pavel Príkazsky, aki a Luziny nevű lakótelep építkezésein dolgozik (A CTK felvétele)
