Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-09-07 / 36. szám

* J/'jw látszik, a MATESZ fokozato­vyy san bár, de kilábal a hullám­völgyből. Egyre többen vásárolnak bérle­tet, s ami a legörvendetesebb, sok közöt­tük a fiatal, akik nemcsak szervezetten járnak a MATESZ előadásaira.- A színház megítélésem szerint jópár kellemes meglepetéssel szolgált az el­múlt évadban. Elsősorban Brecht Kol­dusoperájára gondolok. A kritika mérsé­keltebb, a közönség annál nagyobb ro- konszenwel fogadta az előadást. Tu­dom, nem egyszerű elfogulatlanul szólni egy olyan előadásról, amelyben ön is játszott. Történetesen éppen a ,.főhőst“, Bicska Maxit; mégis mi a véleménye erről a produkcióról, a darab műsorra tűzésé­ről és a bemutatót követő sajtóvissz­hangról?- Mindenekelőtt a velünk szemben tá­masztott igényt igyekeztünk kielégíteni. A Koldusopera bemutatása tulajdonkép­pen egy folyamat láncszeme és erőpróba a zenés darabok színreviteléhez. A ko­máromi együttes prózai társulat. Nálunk nincs magyar zenés színház. Fontosnak tartom, hogy közönségünk ne csak pró­zai darabokat, de a lehetőségekhez mér­ten zenés produkciókat, esetleg zenével kísért előadásokat is lásson. Sajnos sem musicalt, sem operettet nem tudunk szín­padra állítani, mert színházunknak nincs saját zenekara. Távlati tervünk, hogy a színház egy állandó zenei vezetőt, netán két-három tagú zenekart is foglal­koztasson. Mint az együttes művészeti vezetője, de mint aktívan játszó szí­nész, aki magam is játszom az előadás­ban, állítom, hogy a Koldusopera nagy siker volt és nagy élményt jelentett meg­köszönni a táblás házak előtt a tapsot. A produkció egészében nem volt hibát­lan, ennek ellenére értékes előadást „könyvelhet el“ annak minden alkotója, résztvevője.- Bukovőan Mielőtt a kakas megszólal című drámáját az SZNF 40. évfordulója tiszteletére mutatta be a színház. Nyitrán a Színházi Május fesztiválon a legjobb dramaturgiai munkáért díjat kapott. Egy elég gyakran játszott és ismert műről van szó, közönségsikere mégis egyértelmű. Ennek a ,,titkáról“, ha mondana vala­mit. ..- Egyszerű: jó előadást produkált a darabot színre vivő alkotógárda. Úgy ér­zem és a tapasztalatom az, hogy a közön­ség „mindenevő“, de csak akkor, ha jó az előadás. Műfajtól függetlenül. Őszintén mondom, sajnálom, hogy nem játszhat­tam a Mielőtt a kakas megszólal-ban. Szakmai szempontból az évad legjobb, legegységesebb előadásának tartom. Mind rendezői, mind színészi munka tekin­tetében legegységesebb játékstílusú. Itt jegyzem meg, kár, hogy a közönség egy része nem tudhatja előre, milyen előadás is várható, mivel a megjelenő kritikák többnyire nem nyújtanak kellő lehetősé­get az eligazodásra. Ezért szükségesnek tartom, hogy előadásainkat megelőzően, már az előkészületek folyamán a sajtón keresztül felhívjuk a közönség figyelmét egy-egy produkció „érdekességeire“. A kritikából például a Bukovőan-mű ese­tében nem tűnik ki egyértelműen az elő­adás valamennyi vitathatatlan pozitívuma. Sajnos. Tehát: a színházról szóló nép­szerűsítő, „közelebbvivö“ írásokra szük­ség van, mert a már említett hiánypótlás nem a színikritika feladata.- Köztudott, hogy a kassai Thália Színpad komoly színészgondokkal küsz­ködik, hiszen az elmúlt évadban a komá­romi társulat két színésze - Tóth Erzsi és Udvardy Anna - Kassán játszott. Sót, ami szintén nyeresége volt a társulatnak, Pá­va Ibolya személyében magyarországi vendégművész játszott Páskándi Géza Egy ember, aki megunta bőrét című mű­vében. A színészutánpótlás régi gond. Erről olvashattunk az Uj Ifjúság 1984/18. számában is, amikor Takáts Ernőd igaz­gató nyilatkozott. Közben lezajlott az ott ,,beígért“ színészfelvételi. Lesz-e, van-e remény a javulásra?- A színószcserékkel kapcsolatban: eleve jó, ha a színész egy-egy évadra helyet cserél. Más kollégákkal, más ren­dezőkkel dolgozva eleve lehetősége van a feltöltődésre. A jövőben rendezők és színészek gyakoribb társulaton belüli cseréjét tervezzük. Nemcsak Kassán, Komáromban is, az alapító tagok, az idősebb kollégák nyugdíjba vonulásával párhuzamosan tehetséges fiatalokkal kell betöltenünk a keletkező űrt. Sajnos, pár év eltelik, míg rendszeres odafigyeléssel megoldjuk ezt a problémát. A bratislavai főiskolán két színész végezhet majd évente. Továbbá minden szezonban meghirdetjük a már említett tehetségku­tató vizsgát. Azok a középiskolás,fiatalok, akik tehetséget éreznek magukban eh­hez a hivatáshoz, már most készülhet­nek. A jövő év májusában ismét esedé­kes lesz a tehetségkutató vizsga. Idén hat fiatalt tartottunk érdemesnek arra, hogy társulatunk tagja legyen. Általában kulturáltabbak és tehetségesebbek vol­tak a felvételizők. Persze a felvett hat fiatal közül - akik most egyforma eséllyel indulnak el a pályán - azok maradnak, akik valóban komolyan gondolják. Akik nem kerülnek a főiskolára, azok is meg­találhatják a helyüket, hiszen a társulat­ban ma is vannak olyan magas művészi színvonalon dolgozó művészek, akik nem végeztek főiskolát.- Másik sokat emlegetett és vitatott kérdés: a MATESZ ,.sajátos zsánere“. Nagyon sok helyen és gyakran (sajtóban, különféle viták, beszélgetések) alkalmá­val hallom. Őszintén szólva kétkedni kez­dek abban is, hogy a számonkérők tisztá­ban vannak azzal, hogy mit értenek pon­tosan a ,,sajátos zsáner“ alatt. Miért? Azért, mert a MA TESZ nem csupán mű­vészeti, de ugyanilyen mértékben nép­művelő intézmény is. Éppen ezért a leg­különfélébb ,,zsánerű“ darabokat és elő­adásokat kell produkálnia. Az a bizonyos ,,sajátos zsáner“ pedig - legalábbis szá­momra - csak egy bizonyos színházesz­ményt követő törekvést predesztinál. Egy szó mint száz: a MATESZ eseté­ben ön hogyan ítéli meg a ,,zsánerkér- dést“?- Egy színház létét saját helye, hely­zete határozza meg. Hol működik? Kik­kel? Kiknek játszik? A színház az elmúlt évadban is teljesítette társadalmi és mű­vészi feladatát. Ebből kiindulva bizonyos terminológiákat valóban nem lehet mere­ven „lefordítani“. Ismétlem: hol? mikor? kikkel? Ez megmagyarázza a hogyant is. Az ötvenes években megalakult színhá­zunk akkori előadásmódja (zsánere) megállta a helyét. Ma a szocialista realiz­mus jegyeit viselő színház felé haladunk. Ez a tény képezi tulajdonképpen színhá­zunk profiljának alapjait. Erre építkezünk. Minden stíluselem és kifejezési eszköz megengedhető, ami nem mond ellent színházunk szocialista eszméket, szocia­lista kultúrát terjesztő szerepének. A leg­fontosabb kérdés: mennyit veszünk át más színházi stílusok jegyeiből, és főleg, hogy hogyan alkalmazzuk azokat az elő­adásban. Itt meghatározóak a rendezők, hogy az „átvett“ motívumok egy teljes egységet, letisztult stílust képviseljenek. Ezt meghatározza a műsorra tűzött da­rab: miből mennyit enged magába „ol­vasztani“. A rendező hogyan irányítja színészeit a választott koncepción belül. Célunk, hogy széles skálájú műsort ad­junk s ez nem minden esetben egy stí­lust, „zsánert“ von maga után. A MA­TESZ profilját így kell értelmezni. Az új székháizunkban remélem alkalom nyílik arra, hogy a stúdióban az alkotó egyéni­ségek „sajátos profilú“ produkciókat hozzanak létre. Elsősorban monodrá­mákra, kamaradarabokra, egyfelvonáso- sokra gondolok.- Tájoló színház lévén, előadásaik döntő hányadát vidéki művelődési házak színpadán játsszák-. Ráadásul a próbák­hoz sem kedvezőek a feltételek. Ügy gondolom, hogy jelentős változásokra van szükség.- Elsősorban a próbák helyszínének a megoldása a legsürgetőbb feladat. Olyan helyre van szükségünk, ahol egy profi színházhoz méltóak a feltételek. - Remélem, az új színházunkban zavarta­lanul tudunk majd dolgozni. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy elmélyült műhely­munkát is végezhessünk. Egyúttal művé­szileg megalapozottabbak lesznek elő­adásaink. Ez lehet a biztosítéka annak, hogy a tájolás rosszabb körülményei kö­zött is színvonalasabbak lesznek produk­cióink. Ezeken az előadásokon a fogadó fél részéről a kultúrházakban gyakran nagyobb tisztaságot, a téli időszakban megfelelő fűtést, technikai felszereltséget és a nézőtéren ülök nagyobb kulturáltsá­gát várnánk el.-A MATESZ dramaturgiai tervében szereplő úgynevezett repertoárdarabok mellett vidám, szórakoztató műsorokkal is járják a környéket. Úgy hírlik, nagyon kedvező a fogadtatás...- Ezek a műsorok nem a MATESZ, hanem annak SZISZ szervezete kereté­ben, illetve a művészek egyénileg létre­hozott produkciói. Ezekkel a vidám, ka­baréműsorokkal elsősorban olyan helye­ket keresünk fel, ahová színházunk pro­dukcióival a helyi viszonyok miatt nem tudunk ellátogatni.- Nagyon fontos az önképzés, az ál­landó ,, tréning“. Az egyéni fellépéseken kívül a színház milyen lehetőségeket kí­nál ezen a téren?- Ismét az új színházra gondolok. Pil­lanatnyi lehetőségeink ugyanis sem he­lyet, sem időt nem kínálnak a rendszeres műhelymunkára. így ezt művészeink indi­viduálisan, jóformán saját „lel ki ismere­tük“ és persze maradék, nagyon kevés idejük szerint végzik. A jelenlegi körülmé­nyek között a színházon belül csupán a rendszeres hangképzésre nyílik lehe­tőség.-A művészek hogyan kapcsolódnak be a színházon kívüli népművelő mun­kába?- Eddig minden hozzánk érkező igényt igyekeztünk kielégíteni. Egyéni versmon­dók felkészítésétől kezdve a társadalmi szervektől és szervezetektől érkező ké­résig.- Vezetői beosztásban rengeteg szer­vezői, adminisztratív feladatot kell ellát­nia, ugyanakkor a társulat sokat játszó és népszerű színésze is vagy. Mi a titka a töretlen munkabírásnak?- A főiskola befejezése után rögtön ide szerződtem. Miután megismertem a kö­rülményeket, úgy éreztem, s ma is úgy érzem, hogy szükség van a munkámra. Ez ad számomra erőt és hitet, hogy estéről-estére színpadra lépjek. Vezetői beosztásom pedig a jól sikerült produkci­ók, a kollégák egy részének meggyőző bizalma és eredményei, a jól elvégzett munka feletti örömtől kap értelmet, ösz­tönzést további célkitűzéseink elérése felé.- Köszönöm a beszélgetést. KISS PÉNTEK JÓZSEF VISSZAPILLANTÁS ÉS ELŐRETEKINTÉS Beszélgetés Holocsy István színművésszel, a MATESZ művészeti vezetőjével A mióta a főiskolán tanítok, soha nem hallottam még tanártól, vagy hall­gatótól, hogy ez vagy az a színibí rálát tetszett volna neki. Pedig a bírálat, mint nyugtalan, hul­lámzó tenger a holdat, úgy mutatja szám­talan érdekes vetületben a művészi érté­ket. A tenger jó kritikus, mert mozgó felületén dobálva, forgatva bírálata tár­gyát, nézőpontjainak változatosságával maga is alkot valami szépet, izgalmasat. A tenger nyugtalansága nélkül nincs művészi fejlődés. Ezért védem mindig és mindenhol a kritikus művészetét. Ezért nem szeretem, amikor a művész panasz­kodik kritikusaira. Pontosabban kritikusai igazságtalanságaira. Az a fájdalom, amit az igazságtalan bírálók szereznek, hoz­zátartozik a művész életéhez. Jobban el lehet viselni, mint a kritika hiányát. A mi kritikai életünknek - nem csak szinibírálatról van szó - az a baja, hogy nem eléggé hullámzik, sok a sima dicsé­ret és a sima elmarasztalás, és kevés az elemzés tükörjátéka. Pediga kritikus sze­mélyét sem a dicséretei vagy az elmarasz­talásai teszik érdekessé, hanem az elem­zés művészete. A kritikusi képesség leg­alsó fokán állók minden időben a dicsé­retek és elmarasztalások ügyes manőve­reivel tartották fenn magukat egy ideig, majd tűntek el a jól megérdemelt ismeret­lenségbe. A kririkus a jellemével ír. Gyulai Pál mint kritikus nagyokat téve­dett ugyan, de az a szenvedély, amellyel megalkotta tévedéseit, ma is imponáló, és kritikai munkásságában nem függet­len legjobb tulajdonságaitól. — *Egy régi anekdota szerint Tóth Kál­mán, az „édes szavú poéta“ pisztolypár­bajra hívta ki Gyulait, amiért nem talált verseiben szépséget. Bele is lőtt a kriti­kus jobb lábába, mire Gyulai bal lábán ugrándozva, azt sziszegte: „Lőni azt tudsz, de verset írni nem!“ GYÁRFÁS MIKLÓS író és kritikus viszonylatában ez a leg­kedvesebb anekdotám. Gyulai sziszegé- sét pedig egyenesen példamutatónak tartom. A kritikus egész életében kolumbuszi úton jár. Fölfedez, mér, tájol, csalóka irányok között megtalálja a megbúvó cél­hoz vezetőt, s nem kiált földet, amikor zátonyok közelednek. Fölfedezni, körvonalazni, feltérképez­ni, híven mérni a hegyvonulatok magas­ságát, izgalmas pionírfeladat. De jaj an­nak, akit nem a felfedezés öröme vezet ezen az úton, hanem barátság vagy el­lenszenv, mert az ő térképe megbocsát­hatatlan furcsaságokat hagyományoz az utókorra - a többi között milliméteres csúcsokat és több ezer méter magas lapályokat. A kritika a világnézet műfaja. Nem azzal válik világnézeti műfajjá, hogy a kritikus formailag leszögezi marxista vagy katolikus világnézetét, hanem azzal, hogy elemzésének szelleméből, a mű társadalmi és lélektani összefüggéseinek feltárásáról derül ki világnézete. Ma a marxista világnézetű bíráló ha a vallásos világnézetű író művében értéket és szép­séget talál, korántsem távolodik el a mar­xizmustól. S ha a katolikus világnézetű kritikus a marxista világnézetű író remek­lését különféle hitbeli tételek alapján kí­vánja mérlegelni, nevetségessé teszi magát, és nem katolikussá. Minden kritikustípus közül a legvesze­delmesebb a jótét lélek. Még az üresfejú hatalmaskodónál is kártékonyabb. Ö nevezi a jól sikerült rendezést zseni­álisnak, ő írja az ízlésesen megoldott színészi alakításra, hogy utolérhetetlen erejű. Kinek van szüksége a bizánci jelző- pompára? A művésznek nincs, mert a térdeplő szavak rontják önismeretét, a jelesebbeknek önbecsülését is. Igaz, a szavak sokat vesztettek eredeti jelentőségükből. A televízióban hallot­tam, hogy igazi művészi élményt szerzett X. Y. gólja, és a kezdő táncdalénekesnő- ről, hogy árnyalt, művészi eszközökkel fejezi ki korunk életérzéseit. Oázist jelent a jelzők arany ló napsütésében, ha az ember ilyen értékelést olvas: „Játéka általában kifejezéssel teljes és elejétől fogva érdekes volt.“ Ezt Vörösmarty írta Egressyröl. Az a Vörösmarty, akiről azt olvastam egy kritikai elmélkedésben, hogy zseniálisan megteremtette a ma­gyar színikritikát. Pedig nem teremtette .meg, csak írta. A művészék sok mindent követelnek bírálóiktól. Szakmai tudást, szellemes stí­lust, körültekintést, távlatot, objektív mér­legelést, s ki tudja még mi mindent. (Nem kevesebbet, mint a kritikusok a művé­szektől). Én csak egy követelést érzek jogosnak, de ez nem szerepel a felsorol­tak között. A bíráló ne az alkotót bírálja, hanem az alkotást. Van olyan drámaíró kollégám, aki örökre elnémult amiatt, hogy példakép lett, és az ő személyén keresztül bizonyították be, milyen jelenté­kenyen fejlődik drámairodalmunk. Ha ak­kor értő elemzéssel föltárják kezdő mun­kái sajátosságait, s nem csinálnak jelké­pet belőle, bizonyára ma is írna, és nem is rossz műveket. Legyenek hálásak a sorsnak, ha pályájuk során nem kell „ügyéletes“ zseninek lenniök, s ha jó és rossz bírálók egyaránt kötetlenül írnak magukról. Az ő szabadságuk biztosítja minden színész s általában minden mű­vész szabadságát. A színibírálat védelmében ÚJ szú 14 1984. IX. 7. $

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom