Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-31 / 35. szám
J* lllllllllllllllllllllllllllllll Történelem - rajzfilmen A rajzfilmek már régóta nemcsak a gyermekekéi - művészi élményt jelentenek az igényesebb felnőtt nézők számára is. Sőt, a rajzfilmek sajátos kifejező eszközeik révén vonzóbbak lehetnek, mint a színészek közreműködésével, reális környezetben készült játékfilmek. Mondható ez olyan témákkal kapcsolatban is, melyeket valamiképpen eddig elkerült a rajzfilm. A szovjet televízióban Forró esztendők dalai címmel bemutatták azt a rajzfilmet, melynek témája a polgárháború (1918-1922), amikor a fiatal szovjet köztársaságnak saját erejéből kellett megvédenie magát a külső és belső ellenséggel szemben. A film címe jelzi, hogy a történeten, a színeken, a kifejező képi megoldásokon kívül ismert régi, ma már klasszikusnak számító katonadalokban és indulókban is gyönyörködhet a néző, melyeket az Alekszandrov-együttes előadásában hallunk. A magával ragadó és dinamikus történetbe az alkotók dokumentumokat, régi autentikus felvételeket is beépítettek, ugyanígy képeket a máról, katonákról, moszkvai katonai díszszemléről. A fiatal Vörös Hadsereg dicső hraci hagyományainak egybekapcsolása a mával érzékenyen történik, van funkciója. Természetes módon emelkedik ki a rajzfilm központi gondolata - a szovjet nép határtalan hősiességéről, házasságáról, kifejezvén egyben vágyát is: békében élni a világ minden nemzetével.-itorongó együttérzéssel, nagy-nagy aggodalommal és reménykedve figyelte hazánk, de a nagyvilág közvéleménye is az 1983. március 12-én reggel kezdődött drámát. Azon a napon az angolai Alto Catumbe- lában végrehajtott harci akció során a kormány ellen harcoló UNI- TA szervezett 66 csehszlovák állampolgárt ejtett túszul, akik a helyi papírgyár építésén dolgoztak. Tragikus, megrázó és nehezen érthető esemény, elsősorban azok számára, akik segíteni, baráti segítséget nyújtani mentek a fekete Afrika fejlődő országába, Angolába. A túszokra megerőltető, mintegy ezer kilométeres gyaloglás várt az Angola déli részén fekvő Jambába, az UNITA fő központjába. Feszültséggel teli napok voltak, melyeket nem lehet, de nem is szabad feledni. Többek között ebből kiindulva a Csehszlovák Televízió játékfilmet készít az eseményekről Az orvosnő naplója címmel. Nem dokumentumfilm lesz tehát, bár a film alapanyaga eredeti dokumentum: dr. Marie Hudeéko- vá angolai naplója, amely két egyszerű iskolai füzetbe íródott. Arról a 76 napig tartó erőltetett menetről szól, ahogy Radnóti mondaná, amelyet a fogva tartott csehszlovák állampolgároknak kellett megtenniük tavaly tavasszal az Alto Catumbela-i papírgyártól az UNITA jambai táboráig. Hetvenhat szomorú emlékű, idegfeszítő, nehéz nap. A célba sajnos nem érkeztek meg mindnyájan. Jaroslav Navrátil szervezete nem bírta ki a megpróbáltatásokat, és útközben meghalt. A papírgyár elleni támadásban részt vevő mintegy háromezer UNITA-harcos az akció befejezése után a háttérbe vonult, míg a csehszlovákok számára megkezdődött az akkor bizonyára végnélkülinek tűnő menetelés. Az orvosnő és a többi túsz a nagy kavarodásban még gyorsan összecsomagoltak mintegy tizenöt kilogrammnyi gyógyszert, mások néhány személyi holmijukat, s megindultak Kora reggel volt. Oserdei fák, sokszor nyakig érő magas fű, mocsarak, vadak, ivóvizhiány, egyhangú és elégtelen élelmezés, nappal iszonyú hőség, éjjel pedig dermesztő hideg. Nehéz mindezt írásban visszaadni, néhány fénykép segítségével megeleveníteni. Ezért aztán a tervezett filmre hárul az a feladat, hogy a művészet eszközeivel mondjon el mindent, amit ezekről a hónapokról elmondani szükséges. Marie Hudeőková a csehországi Kyjov városban él, három évig dolgozott orvosként Angolában. Naplóját a szakemberek bizonyára az ismeretterjesztő vagy a memoárirodalomba sorolnák. A 76 napos menetelés eme értékes dokumentuma majdnem elveszett. Néhány nappal azelőtt, hogy a gyerekeket és a nőket szabadon engedték, elvették a tulajdonosától, de szerencsére, szerencsénkre, néhány nap múlva vissza is adták. Vladimír Kavó/akfilmrendező meglátogatta az orvosnőt Kyjovban, áttanulmányozta a naplót és elhatározta, hogy filmre viszi a történteket. A filmet a prágai Barrandov filmstúdió forgatja. Most az előkészítő munkálatoknál tartanak. Természetesen a filmben szereplő személyek nevei nem lesznek azonosak az erőltetett menet résztvevőinek a neveivel. Az orvosnő szerepét, akit Évának hívnak, majd minden valószínűség szerint Jana Brejchová érdemes művész alakítja. A tervek szerint a felvételek nagy részét a dél- morvaországi Landzhot környékén forgatják szeptemberben és októberben. Ha minden jól megy, akkor már az éwégi ünnepnapok valamelyikén képernyőre kerül a film KOKES JÁNOS TANÉV, TELEVÍZIÓ ÉS , SZÜLŐK Hétfőn megkezdődik az új tanév, ismét gyermekek tízezrei indulnak az iskolába, és tíz hónapig tulajdonképpen meg sem állnak, fogyasztják majd a bőséges tananyagot, ki több, ki kevesebb étvággyal. Persze, lesz azért játék is, amely nélkül nem tud élni, nem is szabad élnie a gyermeknek. És lesz televízió, amely nélkül ugyan meglehetne és nagy emberré is növekedhetne, de miért ne élvezné, miért ne tanulna belőle, ha már ott van a lakásban ez a tagadhatatlanul szimpatikus ,,lakótárs". A kérdés csak az, hogy mit, mennyit és milyen szülői közreműködéssel. Meg hogy nem megy-e a televíziózás a tanulás, az olvasás és hát a sportolás rovására, mert, ugye, testmozgásra is szüksége van a fejlődő szervezetnek. Lám, hamarjában mennyi kérdés, melyek mind egy tőről fakadnak. Nevezetesen abból a közismert tényből, hogy gyermekeink életében főszereplő, legalábbis egyik főszereplő a televízió. Hogy miért az, illetve válhatott azzá? Nemcsak azért, mert mindig tud újat, mást nyújtani a gyermek számára, máshoz alig hasonlítható dinamikával, hanem egyéb, televízión kívüli okok miatt is. Hitem szerint ezek között talán a leglényegesebb, hogy a gyermek - aki például megtanulta a másnapi leckéjét, és, a nyári időszak kivételével, este már nem lehet, játszhat kint (lent) - nem nagyon talál partnert, játszó-, beszélgetőtársat a lakásban, akivel az együttlét érdekesebb lenne minden tévéműsornál. A kedves nagymamák, akikről sokunknak vannak gyönyörű emlékeink, ma már többnyire külön élnek a családtól, ritkán, főként szükséghelyzetben vannak unokáikkal, vigyázva rájuk, míg a ,, fiatalok", mondjuk, dolgoznak a kertben. A ,.fiatalok", azaz a szülők, tisztelet a kivételnek, nem tudnak méltó partnerei, játszó- és beszélgetőtársai lenni gyermeküknek - hol kedvük, hol idejük, hol türelmük, hol idegeik nincsenek hozzá. Legfeljebb utasításokra, parancsszavakra: ezt csináld, azt csináld, vagy éppen ne csináld. Ez kevés a gyermeknek, pontosabban: nem erre vágyik. És különösen nem az a gyermek, akinek más szempontból is ingerszegény a környezete. Marad a televízió, amellyel ugyan nem alakítható ki egyenrangú partneri kapcsolat, minthogy az egyik fél eleve hallgatásra van ítélve, azért még mindig jobb a semminél, sőt sok esetben beszédesebb, mint a szülök. A gyermek úgy érzi, hogy a televízió egyenesen hozzá, és csak hozzá beszél. Sok mindenről. Ugyanezt nem tapasztalja a szülök részéről. A szülők persze, boldogok, hogy ,,csendben el van a gyerek". Nem akarom e - különböző okok folytán kialakult - szülői magatartásnak a későbbi lehetséges következményei felé vezetni a gondolatot, amihez példa is lenne szép számmal (lásd a már főként a televízión ,,nevelkedett" mai tizenévesek jelentős részének viselkedését, a szülőkkel szemben is), annyit mégis, nem először már: a televízió nem helyettesíthet bennünket, szülőket. Akiknek a tanév közben az e jegyzet elején említett kérdésekre is jobban oda kell figyelniük. Türelemmel és érzékenyen kell alakítaniuk a gyerek televíziós szokásait, hogy ne váljék a képernyő rabjává, továbbá tanítani kell öt, hogy válogatni tudjon a televízió által kínált különféle (vegyes) értékek között. Ez, amiként az otthoni tanulás is, aktív együttműködést kíván a szülőtől. Ha ez az együttműködés létrejön, megvan: még az iskolai feladatok végzése is könnyebb a gyermek számára, hogy Más hasznáról most szóljunk. (bodnár) S Daliás idők A klasszikus művek megfilmesítése nagy vállalkozásnak számít, amelynek nagy a kockázata is. Es minél népszerűbb a mű, annál nagyobb a kockázat. Minél közismertebb, annál nehezebb a dolga annak, aki filmre akarja átültetni. Vajon sikerül-e eltalálnia a közhitben láthatatlanul is élő figura külső megjelenését? Vajon sikerül-e klasszikus mű megszemélyesítésében szereplő karakterekkel felidézni mindazt, ami a közvélemény ugyancsak szerteágazó képzeletében egy-egy klasszikus irodalmi hős alakjához érzelmileg, fogalmilag tapad? Jankovics Marcel alkotása, az első egész estés magyar rajzjátékfilm, a János vitéz teljes siker volt, csakúgy, mint Richly Zsolt Háry Jánosa, a Magyar Televízió részére készített első egész estés rajzjátékfilm. Az első kettőnél is nagyobb erőpróba Gémes József nagy kalandja: Arany János Toldi-trilógiájának rajzjátékfilm-változata, mely Daliás idők címmel kerül közönség elé. Sok szempontból egyedülálló alkotás ez. Például a közelmúltban meghonosodott, s most már lassan az általános fogalmi használatban is polgárjogot nyerő rajz- játékfilm kifejezés - mely utal arra, hogy a film egész estés, s jelzi műfaját is - ezúttal nem teljesen helytálló. Gémes József ugyanis nem rajzolta, hanem olajfestmények animációjával készítette el új művét. Ezzel alighanem úttörő munkát végzett a műfaj történetében, tudomásunk szerint olajfestményanimációra eddig még nem akadt példa a világon. Évekig tartó, áldozatos munkával, több tízezer különböző méretű olajfestmény megalkotásával született meg ez a film. Egyedülálló a Daliás idők abban is, hogy a teljes Arany-mű, a trilógia minél hí- vebb, minél teljesebb visszaadására törekszik, ami nagy kockázat is. Mert be kell vallanunk, hogy széles körben igazán csak a Toldi első részét ismerik. A Toldi szerelme és Toldi estéje kevésbé közkedvelt. S amit nem kedvelnek annyira, nem is ismerik annyira. A Daliás idők második és harmadik harmada tehát feltétlenül szöveget igényel. De milyen szöveget? Arany csodálatos verssorai nem idézhetők, hiszen a grafikai sűrítés vizuális eszközei sokkal gyorsabb haladási tempót követelnek a történet elmondásában, mint a trilógia csodálatosan muzsikáló költői sorai. És mert - tekintettel az animációs műfaj nemzetköziségére - az első rész is szöveget igényelt, a müvet nem ismerő külföldi nézők miatt. Gémes József úgy döntött, mesélővei, prózában mondatja el a történet teljes megértését segítő legfontosabb információkat. Ez sem kis kockázat! Hiszen napjainkban kinek a prózája képes versenyre kelni Arany János klasszikussá vált költői soraival? Gémes József nagy alkotói kalandjának másik döntő része a festői stílus meg- és a filmhez nélkülözhetetlen zenei kíséret kiválasztása. • A király tábora Tinódi Lantos Sebestyén és a ponyvák Toldija XIV. századi hős, akit egy XIX. századi költő tett a modern világ számára halhatatlanná. Mi legyen tehát irányadó? A történelmi kor, melyben a cselekmény játszódik, vagy a XIX. századi klasszikussá vált feldolgozás, mai igényeket is maradéktalanul kielégítő stílusa, vagy az egykori első illusztrációk grafikai, festészeti világa? És milyen legyen a zene? Egykorú - XIV. századi? A klasszikussá vált XIX. századi változatnak megfelelően XIX. századi? Vagy mai? Kérdések, melyekre kikerülhetetlen az alkotói válasz, s amelyeken annyi minden, többek között a siker vagy bukás is múlhat. Nos, a megoldás? ... Azt látni kell. Grafikáról lévén szó, szavakban elmondhatatlan, zenéről is lévén szó, mondatokban megfogalmazhatatlan. A Daliás idők a magyar animáció, a mind népszerűbbé váló egész estés rajzjátékfilmek műfajának egyik legtöbb problémát felvető, legigényesebb megoldást választó darabja. Maga Gémes József olyan magasra állította az alkotói mércét, hogy senki más, csakis a közönség döntheti el, hogyan sikerült a hatalmas munka kapcsán felmerült problémáit megoldania FENYVES GYÖRGY * ÚJ SZÚ 14 ■ 1984. Vili.31. Megfilmesítik az angolai drámát
