Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-31 / 35. szám

A kár egy üzemnek is beillő épület Galántán (Galanta) a korszerű mosoda és vegytisztító. Az elmúlt évben adták át rendeltetésének a 31 millió koro­na befektetéssel készült létesítményt. Le- nicky Piroska, a mosoda vezetője végig­kalauzolt az épületben. >| ELSŐ HELYEN: A MINŐSÉG- Húsz évvel ezelőtt ez a két kollektíva kezdett dolgozni az akkori mosodában - mutatott a falon függő kissé megsárgult fényképekre. - Ma már 114 dolgozónk van és mi irányítjuk a járásban lévő gyorstisztítókat is. Naponta 5,5 tonna ruhát mosunk és 1 tonnát tisztítunk ki. Teherautó állt meg az átvevőhely előtt, a batyukba kötözött szennyest rakták le róla.- Az átvevés napja szerint csoportosít­juk a mosnivalót - magyarázta kísérőm.- Ez az áttekinthetőségen kívül azért is jó, mert ügyelni tudunk a vállalási határ­• Vajon a szélek is simára vannak vasalva? idők pontos megtartására. Egyébként a mosást 15, a tisztítást 10 napon belül végezzük el. Késés alig fordul elő. A gyorstisztitást a járási székhelyen úgy végezzük el, hogy a reggel beadott ruhát munkából hazamenet kiválthatja a meg­rendelő. Az átvétel után osztályozzák és még egyszer ellenőrzik a szennyest. Deák Klára, a minőségellenőrző osztály veze­tője a következőket mondotta ezzel kap­csolatban:- Itt is, meg a többi átvevőhelyünkön is figyelemmel kell kísérnünk, hogy nincs-e meghibásodva a ruhanemű, s ha igen, akkor erre figyelmeztetjük ügyfelünket. Az átvétel után ugyanis már mi felelünk a ruhákért. Azt tartjuk, hogy a technológia pontos megtartását már az átvevőhelye­ken befolyásolni tudjuk. Csak Így előzhet­jük meg a felesleges kellemetlenségeket, a reklamációkat. Ezekből ugyan nem sok van, évente átlagosan 10-12 lordul elő, az idén talán kettő-három volt a megala­pozott. A ruhaneműk osztályozása egyébként is nagy felelősséggel jár. Leg­jobban a pamutanyagokat szeretjük, me­lyek hőállóak és színtartók. A múszálas holmikkal sok a gondunk, főleg ha a gyár­tó nem tünteti fel helyesen a mosás és tisztítás módját. KORSZERŰ GÉPEK Bár kint meglehetősen meleg volt, a hatalmas csarnokokban a mosógépek­ből felszálló pára könnyen kiillant a nagy ablakokon. Jó környezetet teremtettek a többségben nódolgozóknak. Meg is jegyezte a vezető:- A régi üzemben is összetartó, jó kollektíva volt, kevesen mentek el tőlünk. Itt senki sem panaszkodhat: tágas, vilá­gos, szellös helyen dolgoznak a lányok, asszonyok. Ruzsics Viola a kimosott ruhát a mán­gorlóba rakta. Csak a térítők szélét igazí­totta el, a többit már az okos gép végzi el. Óránként 600 darabot vasal ki a gép, össze is hajtja, s a túloldalon amikor megtelik a tárolóhely, fényjelzést ad a ke­zelőnek: egy adag elkészült. A mellette lévő gépsoron Markos Éva és Orel Mária szedi le a kivasalt lepedőket, paplanhu­zatokat.- A minőségre nagy gondot fordítunk - folytatta Deák Klára. - Vállalati ellen­őreink rendszeresen ellenőrzik a mosott ruhát. Gépeink viszonylag jól, megbízha­tóan dolgoznak. AZ ELÉGEDETTSÉGRE TÖREKSZENEK Az ellenőrök pontozzák az elvégzett munkát. A prémiumosztáskor megmutat­kozik aztán, kinek, hogyan sikerült meg­tartani a normát. Ottjártunkkor épp a fize­tési szalagokat vették kezükbe a nők, s a mosolygó arcok szerint ítélve, az elmúlt hónap jó volt.- Sikerült a tervet teljesítenünk, és a sokat hangoztatott minőséggel is jól állunk - mondotta az üzemvezető. - Itt az expedíciós részlegen a Csehszlovák Ál­lamvasutak bratislavai részlege hálóko­csijaiba készítjük elő a tiszta ágyneműt. Ez a vállalat két évtizede nálunk mosat, s már ez a tény is jelent valamit. Nagyon örültünk, hogy nemrég az üzemi lapjuk­ban megbízható partnernek neveztek bennünket. De nem kaptunk panaszt más megrendelőnktől sem. A lakosság véleményét szintén szá­mon tartják. Újdonságokat kínálnak, me­lyeket egyre többen kihasználnak. A ki­mosott, kivasalt ágyneműt kérésre mű­anyagfóliába csomagolva veheti át a meg­rendelő. Nemcsak a közületeknek, a la­kosságnak is kölcsönöznek ágyneműt, melyet rendszeresen cserélnek. Három- százhatan veszik igénybe ezt a szolgálta­tásukat, s ez a szám örvendetesen nö­vekszik. ÚJDONSÁGOK ÉS AZ ÉRDEKLŐDÉS- A mosással, tisztítással egyidóben vállaljuk a fehérnemű, az ingek, a ruhák • „Örülünk, ha elégedettek szolgálta­tásainkkal“ - mondja Lednicky Pi­roska kisebb javítását, például a nadrágok rövi­dítését, a koptatók felvarrását. Egyre töb­ben kérnek ilyen munkát tőlünk. A kezdeményezésben nVics hiány. Egy évtizeddel ezelőtt bevezették a pe­lenkák kölcsönzését, illetve mosását. Ak­kor négy-ötszáz darabot mostak napon­ta. Az érdeklődés azonban annyira csök­kent, bizonyára az automata mosógépek számának növekedése miatt, hogy ezt a szolgáltatást beszüntették. Az otthon mosott ágynemű vasalását viszont egyre többen kérték, ezért Vágsellyén (Sal a) is vállalják már. De megemlíthetjük más, ötletes, igaz még nehézségekkel, járó szolgáltatásukat is. Ahol nincs közelben begyűjtő, egyelőre tíz szekrényt szereltek fel, ahonnan elszállítják az ágyneműt a mosásra. A kísérlet megmutatja, meny­nyire igényli ezt a lakosság. A ruhák antisztatikus kezelését is elvégzik, és be szeretnék vezetnj a molyok elleni és a gyűrődést gátló kezelést is.- Vállalnánk takarítást is, de ez iránt nincs érdeklődés. Pedig a dolgozó nők­nek nagy segítséget nyújtana, ha • Óránként 600 darabot vasal ki a kor­szerű vasalógép a nagytaKantást mi végeznénk el. tgy háromszobás lakás kitakarítása körülbe­lül kétszáz koronába kerül. Talán több • bizalomra'lenne szükség. A szőnyegtisz- titást viszont sokan kérik. Ha telefonon bejelentik, akár érte megyünk vagy a la­kásban kitisztítjuk a szőnyeget. A DOLGOZÓK ÉRDEKÉBEN Benéztünk még a tisztítórészlegre, meg abba a műhelybe, ahol a bundákat festik. Nem kerülte el figyelmüket, hogy szociális helyiségek, mosdók, zuhanyo­zók állnak a dolgozók rendelkezésére. A büfében vásárolhatnak üdítőket, az étkeztetésükről is gondoskodnak.- Ha azt akarjuk, hogy a nők jól, a mi­nőségi követelményeknek megfelelően dolgozzanak, nekünk is nyújtanunk keil I valamit - mondotta Lednicky Piroska.- A városközponttól távol van a mosoda. 1 Innen nem ugorhatnak el bevásárolni az i asszonyok. Ezért szeretnénk kedvükbe í járni: ha reggel a büfé vezetőjénél leadják i a megrendelést, a műszak végéig ö be­szerzi a kért élelmiszert. Sok-sok hasznos kezdeményezés, a lakosság igényeinek mindjobb kielé- í gítésére való törekvés és a dolgozók I megbecsülése jellemzi ezt a munkahe­lyet. Sikereik bizonyítékaként csupán né- ■ hány tény: huszonháromszor kapták meg a kiváló minőséget igazoló jelet, - idén i az első félévben az előirányzott 3 millió ! 740 ezer korona helyett teljesítményük | értéke 4 millió 711 ezer 725 koronát tett ki DEÁK TERÉZ lllllllllllllllllllll • A nagyobb darabokat össze kell haj­togatni (Németh János felvételei) lllllllllllllllllllll JÓ fSTÍM-JÓ JM N ÚJ szú 9 Az elmúlt két évtized alatt jó hírnévre tett szert a Tesla stropkovi vállalata, amely ma már évente többek között mintegy 700 000 telefonkészüléket gyárt. Jól dolgoznak a vállalatnál a tömegszervezetek. Mivel azonban főleg nők dolgoznak itt, a múlt év közepéig a Honvédelmi Szövetségnek nem volt alapszervezete a Teslában.- Első lépésként létrehoztuk a tartalékos tisztek és tiszthelyettesek klubját - mondja Ján Holub mérnök, az üzemi pártalapszervezet elnöke. - Vállalatunknál ugyanis évről évre növekszik a főiskolát végzett fiatalok száma, akik tényleges katonai szolgálatuk alatt tiszti rangot szereztek. A klubban tökéletesíthetik katonai ismereteiket, de ugyanakkor nagy segítséget nyújthat­nak a honvédelmi nevelésben is, főleg a szakmunkás­képző intézetünkben. Pavel Mikula mérnök, a vállalati igazgatóság titkár­ságának a vezetője lett a klub elnöke. Elfoglalt ember, de talál időt arra, hogy szervezzen, irányítson. Erről tanúskodik az is, hogy eddig már négy lövészversenyt szerveztek, sót rájuk bízták a járási vetélkedő lebonyo­lítását is. Mint szervezők, de mint versenyzők sem vallottak szégyent. A Jaroslav Gajdos, Jan Blanár, Milan Popovec és Stefan Dzamba mérnökökből álló versenyraj a második, illetve a negyedik helyet szerez­te meg. Mindnyájan a számítóközpontban dolgoznak- Sokat hallottunk arról, hogy a Kelet-szlovákiai Vasműben országos hírnevű a tartalékos tisztek és tiszthelyettesek klubja. Azt tervezzük, meglátogatjuk őket, hogy megtudjuk ,, titkukat" - szögezi le Pavel Mikula mérnök. - A továbbiakban más klubokat is felkeresünk, hogy mielőbb felzárkózhassunk az élvo­nalbeliekhez. A kezdeti nehézségek leküzdésében sokat segített a népi milícia üzemi egysége, a járási katonai parancs­nokság, a vállalat vezetősége, s nem utolsósorban a szövetség járási bizottsága, amelynek tagjai gyakori vendégek a vállalatnál. Azt tervezik, hogy a közeljövő­ben a néphadsereg egyik egységével is felveszik a kapcsolatot.- Vállalatunknál nagy jelentősége van az újítómoz­galomnak, ezért büszkék vagyunk arra, hogy az újítók egyötöde a klub tagjainak sorából került ki - jegyzi meg az elnök. - Azt hiszem ez az arány a jövőben még tovább növekszik, mert azt valljuk, hogy a honvédelem terén is olyan emberekre van szükség, akik példát mutatnak a termelésben. Egy év nem nagy idő, nem sok eredményt mutathat­nak még fel. Terveik azonban gazdagok, nem egy elképzelésüket már papírra is vetették. A honvédelmi hét keretében honvédelmi sportnapot tartanak, hogy feleségeik és gyermekeik ízelítőt kapjanak abból, mivel is tölti szabad ideje egy részét az apuka. Az üzemrész­legek között lövészversenyt rendeznek Elképzeléseik között szerepel, hogy a vállalatnál a már említett klubon kívül egy alapszervezetet is létesítenek, a termelésből adódólag talán egy rádiós klubot is.- A tanévnyitás után a szakmunkásképző intéze­tünkben létre hozunk egy ifjúsági szakkört - összegezi a pártszervezet elnöke. - Ebben nagy segítségünkre lehetnek a tartalékos tisztek és tiszthelyettesek klubjá­nak tagjai, akik a sorkötelesek kiképző központjában is nagy segítséget nyújthatnak. Sokat teszünk azért is, hogy a fiatalok a tényleges katonai szolgálat után visszajöjjenek hozzánk dolgozni.- A lányokra nem is gondolnak-szól közbe az egyik női dolgozó. Az elnök mosolyog, s ahogy visszatér az irodájába intézkedik, hogy ősszel rendezzék meg a nők lövész­vetélkedőjét. Aztán még hozzáteszi, az sem baj, ha első ízben kevesen vesznek részt a versenyen, hiszen ők is csak néhányan kezdtek a klubban dolgozni, s ma már napról napra többen vannak. N. J. 1984. Vili. 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom