Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-31 / 35. szám
T rolibusz visz a városközpontból Plovdiv gyárkerületébe. Bulgária e második legnagyobb városának húsz híján száz üzeme van. Közülük is a leghíresebb felé tartok, miközben nagy termelési csarnokok és impozáns épületek után kutat tekintetem. Aztán a gyárkapuhoz érve meglepődöm, mert régi, múltat idéző létesítményre találok. Pedig a bejáratnál a felirat csalhatatlan: „Rekord - kombinát motokarov“. Vagyis Rekord targoncagyártó kombinát. Itt készül a legtöbb, immár világhírű bolgár emelőtargonca. Üzemszemle helyett vendéglátóim beszélgetésre hívnak. Témánk a gyár múltja, jelene és jövője. Egyikük Kraszimír Fotev vezérigazgató-helyettes, évekkel ezelőtt Prágában végezte a tanulmányait. Vele csehül is megértjük egymást. Jelenleg ugyan a kombinát beruházási szakaszát irányítja, de áttekintése más területekről is van.- Plovdivi kombinátunk az emelőtargoncák legnagyobb előállítója országunk területén - magyarázza. ■ - Plevenben gyártják ugyan a Rekord 1 targoncákat, sőt Szófiában is készül belőlük, de jóval kisebb mennyiségben, mint városunk- És ha ez megvalósul?- Akkor mindegyik megrendelőnknek az eddiginél több targoncát szállíthatunk. Például a Szovjetunióba 1985-ben már 30-ezret, a többi országba összesen 5 ezret. Csehszlovákiába továbbra is a Rekord 2 és 3 típusokat szállítjuk^ később a Rekord 4 is számításba jöhet.- Milyen a Rekord márka helye a világpiacon?- A legnagyobb amerikai és japán cégek, vagyis a Clarke, a Toyota és a Honda után mindjárt mi következünk. Idén termékeink tíz százalékát nyugaton, a többit a szocialista országok, javarészt a Szovjetunió piacán értékesítjük. Több országgal ipari kooperációban állítjuk elő a targoncákat. Példának Iránt, Törökországot, Jugoszláviát, az NSZK-t, Kubát és Algériát hozhatnám fel. Összesen a világ negyven országába exportálunk, közvetve még ennél hússzal többe.- Mit tart mai teendőik közül a legfontosabbnak? '- A legfontosabbnak? Hogy mindent a lehető leggyorsabban végezzünk. Rugalmasan reagálva a fejlődés változásaira. Ma csak így lehet lépést tartani vetély- társainkkal. De leginkább arra kell odafigyelnünk, hogy a jó ötletek ne a papíron, a fiókban heverve avuljanak el, hanem a kész gépekben, berendezésekben. Mert csakis így szolgálhatják mindnyájunk javát, továbbra is öregbítve eddigi hírnevünket a világon. J. MÉSZÁROS KÁROLY A TARGONCAGYÁRTÁS FELLEGVÁRA Látogatás a plovdivi Rekord kombinátban ban. Nálunk a kettőtől nyolc tonna teher- bírásúak sorozatgyártása folyik. Idén jelentkezünk a Rekord 3-al, amely 6,3 tonna teherbírású és 4 változatban készül majd. Egyébként a Rekord termék- család 2-es és 3-as sora hidrosztatikus meghajtású, s éppen ezt a részegységet hozzuk be Csehszlovákiából. Mindjárt hozzáteszem: az eddigi szállításokkal nagyon elégedettek vagyunk. Kombinátunk termelési programja a mostani ötéves tervidőszakban megduplázódik. Jelentős változás az is, hogy az eddig alkalmazott mechanikus hajtóberendezést hidrosztatikus váltja fel. Mind a Rekord család új változatainál, mind a motoros vontatók esetében. Ez utóbbiakból dízel és benzin meghajtásúakat is gyártunk. ' - Hallhatnánk kombihátukról részletesebben is valamit?- öt üzemünk van, s mindegyikre az jellemző, hogy eredetileg gépgyárnak készült. Vegyük sorjában. Az egyesben azelőtt megmunkáló gépeket gyártottak, aztán rekonstruáltuk, most itt szereljük Azt viszont nem, hogy milyen évi termelési mennyiséggel.- A legelső targonca 1965. május 1-re készült el. Sokáig a Rekord 2 sorozatot gyártottuk. Például 1966-ban, amikor létrehozták kombinátunkat, 4 ezer darabot évente. Azóta 1981-ben legyártottuk a százezredik példányt is. A kettő-nyolc tonna teherbírású targoncák közül egy városban mi gyártjuk a legtöbbet a világon. Évente húszezren felül, és elképzeléseink szerint 1990-re ez a mennyiség ötvenezerre szökik fel. Mégegyszer hangsúlyozom: világméretekben is egyedülálló mennyiségről van szó, hiszen legnagyobb vetélytársaink egyike a Clarke cég egy városban, konkrétan az NSZK- ban, évente mindössze 12 ezer targoncát állít elő. Kopognak, majd elhívják a vezérigazgató-helyettest. Ekkor kapcsolódik a beszélgetésbe Todor Trifonov, az üzemi lap szerkesztője. Kérdeznem sem kell, szinte magától beszél a gyárról, élményeiről, oroszul. (- Gyárunk múltja egybefonódik az életemmel, de számos egykori munkatársaméval is. Géplakatosnak tanultam ki, s akkoriban fiatalok voltunk, még véletlenül sem mertünk volna arra gondolni, hogy gyárunkra ilyen dinamikus fejlődés vár. Dolgoztunk, s nem nagyon törtük a fejünket a jövőről. Amikor 1965-ben új távlatok nyíltak meg előttünk, mindnyájan ennek hatása alá kerültünk. Átálltunk az új termelési programra, mondhatom elég rövid idő alatt. Azóta rengeteget léptünk előre, s akárhogyan is veszem, a világhírnevet mindennapi munkánkkal alapoztuk meg. És még mindig nincs vége, a fejlődés folytatódik, új távlatok nyílnak előttünk.- Lényegében még dinamikusabb termelésfelfuttatást is elérhettünk volna, ha meglennének hozzá a feltételeink, mert termékeink iránt van igény mindenfelé - kapcsolódik újra a beszélgetésbe Kraszimír Fotev. - Nemhiába fejlesszük, bővítjük tehát kapacitásainkat. Elárulom azt is, hogy van egy merész elképzelésünk, amely optimális körülmények között megvalósulhat. Targoncatermelésünket 1987-ig 70 ezerre szeretnénk felfuttatni. > # ####< »#< össze a nálunk készülő targoncák 80-90 százalékát. A kettes szovjet tervrajzok alapján még az ötvenes években épült, ez volt a legelső üzemünk. Ma az emelőberendezések és más részegységek előállítója. A hármasban eredetileg személygépkocsikat kellett volna gyártani, de mivel ebből nem lett semmi, kombinátunkhoz csatolták. Itt folyik a mechanikus megmunkálás, s a nagyobb részegységek szerelése. A négyes háború utáni első szocialista vállalataink egyike volt. Ma itt készül a teher emelésénél az ellensúlyozásra szolgáló részegység. Ezenkívül még hét bolgár vállalat kapcsolódik be ebbe a munkába, ötös számú üzemünk a legfiatalabb, tavalytól létezik. Itt az emelőtargoncák műszaki fejlesztésével, a különféle műszerek és szerszámok, korszerű gépegységek előállításával foglalkozunk.- Láthattam-hallhattam: a kombinát nagyobbrészt felújításra szorul.- Ehhez már 1980-ban hozzáláttunk. A legújabb üzem kivételével valamennyit felújítjuk. Lépésben, a ráfordítási források lehetőségeihez viszonyodva.- Annyit már tudunk, hogy a kombinát az ország legnagyobb targoncagyártója. Hazánkban is jól ismertek a kombinát emelőtargoncái (Archívum - felvétel) • Jozef Macin Több a hegy, a domboldal, mint a síkság. Az Ondava mentén gazdálkodó stropkovi Csehszlovák- Szovjet Barátság Efsz a viszonyaihoz mérten jó gazdasági eredményeket ér el. A svidníki járásban már évek óta a legjobbak közé tartozik, a szövetkezet veze- •' tői azonban tudják, sok még itt a tennivaló, hogy szlovákiai viszonylatban is helytálljanak.- A 2760 hektár mezőgazdasági területnek csak a fele a szántóföld - mondja Jozef Macin, a szövetkezet főkönyvelője. - 700 hektáron gabonát, 110 hektáron ola- josmagvat, 170 hektáron pedig burgonyát termelünk. Az átlagos hektárhozam gabonafélékből 3,2 tonna körül mutatkozik, burgonyából tavaly csaknem elértük a 20 tonnás hektárhozamot. Hogy az eredményeink évről évre javuljanak, a dolgozókat anyagilag is érdekeltté tettük a termelés fokozásában. A szövetkezetben a legerősebb ágazat az állattenyésztés, s mivel bőven megterem itt a szálas takarmány, lehetőség van a legeltetésre. A közös gazdaság szarvaskor a juhászatban dolgozóknak sem kell majd szégyenkezniük. Minden téren túlteljesítjük a tervet, hiszen ebben anyagilag is érdekeltek vagyunk. A szövetkezet határában folyik az aratás. A síkságon felnőtt embernek furcsa látvány, ahogyan a meredek domboldalon dolgoznak a kombájnok.- Azt szoktuk mondani, hogy az egyik kezével a gépet vezeti az ember, a másikkal a hegynek támaszkodik - jegyzi meg tréfásan az egyik kombájnos. - Megszoktuk mi már ezt, amint látja, minden gép magabiztosan mozog.. A szövetkezetben kellő gondot fordítanak a termőföld rekultivációjára is. Csupán 1982-ben erre a célra 9 millió koronát fordítottak. Készülnek már az újabb tervek, amelyek megvalósításához a jövő évben látnak hozzá. A kiadásokat kölcsönből és saját forrásukból fedezik, hiszen tavaly is több mint 9 millió korona nyereséggel zárták az évet, amelyben nagy érdeme van a melléküzemági termelésnek is. Ugyanis a szövetkezet évi 140 millió korona bevételének csak a 60 százaléka származik a mező- gazdasági termelésből.- Van építöcsoportunk, sőt vitaminnal dúsított különleges teát is forgalmazunk - magyarázza a könyvelő. - Az állandó dolgozóink száma 920, s a havi átlagkereset meghaladja a 2500 koronát. Az elkövetkező években mindent megteszünk azért, hogy a mező- gazdasági tevékenység jobban előtérbe kerüljön, főleg azután, hogy befejezzük a rekultivációt. Ma már az Ondava-menti szövetkezetben is egyre több a fiatal, de az idősebb tagokról sem feledkeznek meg. A szövetkezet vezemarha-állománya 1800 darab, 3000 a sertések, 1200 a juhok száma, de jelentős a baromfiállomány is. Csupán tavaly több mint 230 000 tojást értékesítettek. A napi súlygyarapodás a szarvas- marhánál 70, a sertésnél 52 dekagramm.- A legfontosabb feladatunknak a tejtermelés növelését tartjuk - állítja Juraj Gregor, az állattenyésztési ágazat vezetője. - Az idén az évi 3000 literes átlaghozam túlszárnyalását túztük célul, s az első félévi eredmény azt mutatja, hogy az sikerül is, mivel terven felül 103 000 liter tejet értékesítettünk. Tudjuk, hogy ez csak a járásunkban számít jó eredménynek. Azt tervezzük, hogy folyamatosan korszerű istállókat Az 1200 darabból álló juhállományból 500-at fejünk. A jövőben azonban növelni akarjuk az állományt - folytatja az állattenyésztési ágazat vezetője. - Igyekszünk a helyi körülményeknek leginkább megfelelő fajtát kiválasztani, hogy a tenyésztésük minél gazdaságosabb legyen. Itt említem meg, hogy az első félévben terven felül 7 tonna gyapjút értékesítettünk, ami lényegesen növelte a bevételt, s azzal számolunk, hogy az idén is legalább 10 tonna juhsajtot értékesítünk. Az igazsághoz tartozik, hogy többre is számítunk.- A juh mindig meghálálja a róla való gondoskodást - veszi át a szót Andrej Antolik juhász. - Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az év végi mérlegeléstősége anyagi támogatást nyújt az idős tagoknak, évente kétszer találkoznak a nyugdíjasokkal. Számukra rendszeresen szerveznek kirándulást, a nyugdíjasok viszont segítenek a takarmány betakarításában.- Az első félévben a mezőgazdasági termelés tervét 106,9 százalékra, a nyereség tervét pedig 107,7 százalékra teljesítettük, s ezek az eredmények arra engednek közvetkeztetni, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés és a kárpát-duklai hadműveletek 40. évfordulója tiszteletére tett vállalásunkat nemcsak teljesítjük, hanem túl is szárnyaljuk - mondja búcsúzóul Jozef Macin. A szorgalmuk, az eredményeik csak megerősítik szavait. NÉMETH JÁNOS • Juraj Gregor építünk, olyan ütemben, ahogy azt az anyagi lehetőségeink megen- dedik. Az egyik telep már hamarosan elkészül. A szarvasmarha-tartásban a szakaszos legeltetést alkalmazzák, de az sem vész kárba, amit az állatok nem legelnek le. Lekaszálják, jó idő esetén megszárítják, ha pedig csapadékos az időjárás, szilázst készítenek belőle. Takarmánybetakarítás idején nemcsak a növénytermesztés, hanem a melléküzemági termelés dolgozói is besegítenek. Itt ugyanis mindig sürget az idő, mert a napsütést gyakran zavarják meg záporok. • Andrej Antolik (A szerző felvételei) Szövetkezet az Ondava mentén