Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-03 / 31. szám
m ÚJ sxú 21 1984. Vili. 3. A szocialista országok ÉLETÉBŐL EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐK A lengyel felsőoktatási kormányzat az idén másodízben szervezte meg a szorgalmi időszakban az egyetemi felvételre előkészítő tanfolyamokat a paraszt- és munkáscsaládok gyermekei, a hátrányos helyzetű fiatalok és az állami gondozottak részére. Hasonló próbálkozás már tavaly is történt, s akkor a felvételi vizsgákat megelőző hetekben majd 10 ezer diák vett részt a kísérleti jellegű felkészítésben. Az 1983-as próbálkozás már hozott minimális eredményt: a munkás- és parasztfiatalok aránya 39,6-ról 39,9 százalékra emelkedett az első évfolyamokon. Az idén - atavalyi tapasztalatok alapján - még szélesebb körben szerveztek előkészítő tanfolyamokat a felsőoktatási intézmények. Persze egy hét alatt - bármily intenzív legyen is a tanfolyam - az összes hátrányt lehetetlen behozni. Ám ezek az előkészítő kurzusok módot adnak arra, hogy az érintett fiatalok megismerkedhessenek a felkészülés módszereivel és a felvételi vizsgák követelményeivel, továbbá az egyetemi elvárásokkal. A felkészítés természetesen ingyenes, hiszen azok számára tartják, akik nem engedhetik meg maguknak a széles körben eltejedt magánkorrepetítori hálózat költséges szolgáltatásait. A szélesebb értelmű egyetemi előkészítés nem szorítkozott a téli szünidőre. Az érettségi vizsgák idejéig kísérték figyelemmel a tanfolyamok résztvevőinek munkáját. Az egyetemek a hétvégeken konzultációt tartottak számukra, s a középiskolai tanárok is kiemelten foglalkoztak a jelöltekkel. Egyes főiskolák saját kezdeményezésekkel is jelentkeztek. A lublini Maria Curie-Sklodowska Tudományegyetem például a helyi lapokban mintafeladatokat tett közzé - ezeken a felkészülök lemérhették tudásukat. A munkás- és parasztfiatalok továbbtanulásának ügyét a LEMP fórumai is állandóan napirenden tartják. Lengyelországban ma úgy vélekednek, hogy nem adminisztratív intézkedésekkel, hanem a hátrányos helyzetűek gondos felkészítésével kell segítséget nyújtani. Az ország anyagi helyzete most még sok szükséges intézkedés megvalósítását nem teszi lehetővé. Nincs például pénz az úgynevezett ,,0 évfolyamok“ léterhozására. Ezek az évfolyamok lennének ugyanis a legalkalmasabbak arra, hogy a hátrányos helyzetű diákok behozzák lemaradásaikat, s kellő felkészültséggel induljanak neki az egyetemi szemesztereknek. Anyagi akadályai vannak annak is, hogy diákotthonokat létesítsenek középiskolásoknak, s jelentősen növeljék az ösztöndíjak összegét. Nem követel azonban közvetlen beruházást, hogy jobban törődjenek a fiatalokkal, s az sem, hogy a tanárok meggyőzzék a tehetséges fiatalokat arról: érdemes tovább tanulniuk. Az újjáépülő Dubrovnik öt évvel a legutóbbi földrengés után Dubrovnik még ma is hatalmas építkezési területnek számít. A régi várósmaghoz tartozó műemléképületekből eddig 50 ezer tonna törmeléket távolítottak el, s legalább ennyi betonvasat és más korszerű építőanyagot építettek be. Határidőn belül sikerül elvégezni a hercegi palota, a székesegyház, a Szent János erőd a községi képviselő-testület és a középiskola épületének a restaurálását. Ezeknél az épületeknél a gyűjtótavak és a vízi erőművek gátjainál használatos védelmi intézkedéseket és konstrukciós megoldásokat alkalmaztak. A hercegi palota, a községi képviselő-testület épülete és a Szent János erőd falait a mellettük álló épületek falaitól elválasztották, mégpedig azért, hogy egy újabb földrengés esetén oldalról semmilyen ütést ne kapjanak. Az épület alapjaiba és falaiba több ezer tonna betonvasat építettek be. Minden a régi helyére került, s a város' máris visszanyerte régi arculatát, az új épületek viszont sokkal szilárdabbak és biztonságosabbak. Az építkezésekkel egyidő- ben régészeti kutatások is folynak, s a város alapításának idejéből származó leletek kerültek elő. Ezek közül a legértékesebb az a VI. században épült székesegyház, amely a felszínen levő dóm alatt rejtőzött. Feltárták egy román kori templom maradványait is. Ennek területén pincemúzeumot létesítenek. Az urbanisztikai tervek szerint a városmaghoz tartozó épületek mellett tatarozzák a környező objektumokat is. A raktárakat, pincéket és padlásokat jól átgondolt tervek szerint átépítik és a turizmus, a kereskedelem és a művelődés szolgálatába állítják. A földrengéskárok elhárítására 1983 végéig 980 millió dinárt költöttek. A továbbiakban a munkálatok meggyorsítását segíti a várható U N ESCO-támogatás. Az Ulánbátortól nem messze levő Conginban működik a Mongol Népköztársaság legnagyobb biokombinátja, ahol - mint a képen - magyar biokémikusok tanítják be a mongol személyzetet. FORRÁSOK: ŐSTK, BUDAPRESS, INTERPRESS, APN, TANJUG Az S-Bahn néven ismert berlini gyorsvasút a város legkedveltebb közlekedési eszköze. Naponta 800 000 utas veszi igénybe. Legutóbb mikrokomputereket építettek be a szerelvényeibe, amelyek optimalizálják a sebességet, s ezzel igen jelentős mennyiségű energiát takarítanak meg. - A képen ilyen berendezés látható. Kijevi régészeti érdekességek Kijev még ma is a régészek kincsesbányája. A város labirintusa, föld alatti útvesztői még most is titkokat rejtenek, sőt a már föltárt műemlékek is szolgálnak olykor-olykor újabb meglepetéssel. Legutóbb a kijevi Szofija székesegyház, a régi orosz építészet egyik remeke szolgált rá újfent a régészek figyelmére. A restaurátorok, miközben évszázados olajfestékrétegeket távolítottak el a székesegyház freskóiról, felfigyeltek arra, hogy bizonyos falrészeken a szem magasságában betűk láthatók. Óvatosan tovább dolgoztak, s fáradozásuk eredményt hozott: a freskó alól egy 14 soros szöveg bukkant elő. Tartalma körülbelül ennyi: Vszevolod herceg felesége megvásárolta Bóján földjét. A felfedezés igen nagy értékű, mert a szövegből kiderül, hogy Bojanról, a régmúlt idők titokzatos költőjéről van szó, akinek látnoki erejű dalairól az Igor-énekben, a nagy orosz eposzban esik szó először. Az irodalomtörténet keveset tudott eddig róla, most kiderült, hogy a költő minden valószínűség szerint a Kijevi Rusz területén élt. Kijevben a különböző korokból fennmaradt műemlékek falain feltételezhető, hogy a jövőben is rábukkannak értékes adatokat tartalmazó ószláv feliratokra. Az ukrán fővárosban még ma is feltárnak ismeretlen föld alatti csarnokokat. A közelmúltban az egyik barlangkutató expedíció egy elfalazott bejáratra lelt. A bejáraton nagybetűs feliratot és számjegyeket vettek észre. Az írás így kezdődött: ,,Az 1150-ik esztendőben ásván e helyen...“ Nem volt véletlen a kutatók izgalma. Először találtak rá pontosan keltezett XII. századi feliratra. Ez azt jelenti, hogy az írásbeliség már akkor elterjedt volt ezen a vidéken. Csak csodálni lehet azt a gondosságot, amellyel az ismeretlen mester megformálta a betűket. A tudósokat azonban főként az érdekelte, hogy a felirat a korai orosz írásbeliség fontos bizonyítéka. Hiszen ennek a leletnek az előkerüléséig nem sikerült föltalálni az elődök egyetlen írásmintáját sem Kijev területén. Keresztrejtvény Rejtvényünkben Balázs Béla, magyar költő, író és esztéta müveit rejtettük el a vízszintes 1., 18., 76. valamint a függőleges 13., 17. számú soraiban. VÍZSZINTES: 13. Névelő. 14. Ausztráliai politikus. 15. Közigazgatási tisztséget betöltő egyén az USA-ban, névelővel. 17. Gárdonyi Géza népszínműve. 19... Bekr, arab kalifa. 20. Tojás - németül. 21 .Ceruzát hegyez. 23. Kálium, germánium. 25. Gyöngéd szerelmi kaland. 27. Finisben van! 28. Buzgó. 31 . Vissza: középkeleti hírügynökség. 32. A léc peremei. 33. Magyarországi település. 34. A feketekávé üledéke. 36. Város Hollandiában. 37. Én - latinul. 38. Határérték. 39. Kötszer. 40. E napon. 42. Lám. 44. Levegő - görögül. 46. Orosz festő. 47. Hűlés közepe. 49. Angol fizikus. 51. Mongoloid nép. 52. Világtalan. 53. A harc és a háború istene az ókori görög mitológiában. 54. Albán pénznem. 55. Tova. 56. Elővigyázatos. 58. Erkölcsi. 60. összevissza les. 61. Fut. 63. Sem - szlovákul. 64. Kaszálóm. 66. Kiejtett mássalhangzó. 67. Szel. 70. A berillium és a tellúr vegyjele. 71. Japán drámaíró (az utolsó négyzetben utónevének kezdőbetűje). 74. Lehangolt. FÜGGŐLEGES: 1. Ugyan. 2. A kurucok ellen harcoló katona. 3. Új-Zéland őslakosságához tartozó. 4. Érzékszerve. 5. Detto rövidítése. 6. Tűzföldi indián törzs (ék. f.). 7. Puliszka nagyobbik fele. 8. Igen - németül. 9. Nagyhatalom (ék. f.) 10. A szelén és a bizmut jele. 11. Kisebb bolt. 12. Gila fele. 16. Házastárs. 22. Durva. 24. Hollandiai város. 26. Billeg. 29. Azonos betűk. 30. Végtelen óceán! 33. Mennyei. 35. Ravasz ötleteim. 41. Az USA tagállama. 43. Ebben az irányban. 45. Tesz. 48. Ék beverésével feszít. 50. A Fülöp- szigetek öslakója. 54. Lantán. 55. A szóban forgó személy előtt. 57. Francia zeneszerző. 59. Aki életerejét kiélte. 60. Magyar író. 62. Kisgyermekeket veréssel fenyegető szó. 65. Kutvám. 68. Igeképző. 69. K. E. Ó. 72. Kicsinyítő képző. 73. Pihe közepe. 75. Határozói igenév képzője. A július 20-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Csendes, kévébe kötött reggel zsömle-zizegésú világ, porhanyó falucska, mondd el a lágy kenyér dalát. Könyvjutalomban részesülnek: Zöld Emília, Nyárasd (Topofníky), Becse Tibor, Stúrovo, Kufner László, Léva (Levice), Viczén István, Safárikovo, Farkas Magda, Fülek (Fifakovo). m