Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-03 / 31. szám

AZ OVEGKEMENCE RABJA Dukovanyidegrendszere A múlt hónapban, 1984 júliusában 10 000 személy dolgozott Dukovanyban a V-3-as atomerőmű építésén. Nem egészen egy év múlva beindítják az első, 440 MW-os energia­termelő egységet, így a finis hónapjaiban minden elképzelhető szakma képviselőivel találkozhat itt az ember. Miközben a 4-es számú egység építői még csak a falak és a betonrészek rakásával vannak elfoglalva, az első számú blokkban már a gépi berende­zések szerelésével, a műszerek beszabályo­zásával. Az 50 m magas csarnokban néhány nap múlva befejezik a turbina és a generátor, illetve a többi technológiai berendezés és a reaktor szerelését. •A nagy energetikai mű építésén legutoljá­ra a villanyszerelők jutnak szóhoz. A Prágai Villanyszerelő Művek dolgozóinak mintegy 1000 km kábelt kell elhelyezniük. Az erőmű területén 1000 nagy teljesítményű elosztó­központ lesz, és a vezetékek 1400 műszert kapcsolnak össze. Az építkezéseken részt­vevő villanyszerelő vállalat csak ezen az egy áramtermelő egységen több mint 1 milliárd korona értékű munkát végez el. Az első villanyszerelők 1978-ban érkeztek meg Dukovanyba. Akkor csak néhányan vol­tak, most pedig már több mint ezren dol­goznak. Fokozatosan „felélesztik“ a kábeleket. A fővezetékeket betonalagutakban húzták ki. A vezetékek a központi kapcsolóteremben futnak össze, a szerelés irányítói és a szere­lők adó-vevő készülékkel értenek szót. Itt minden csatlakozásnak pontosan „klappol­nia“ kell, hiszen nem mindennapi feladatról van szó. A hagyományos erőművek vezetékrend­szerétől abban különbözik az atomerőmű kábelrendszere, hogy itt minden vezeték mellett van még két pótvezeték, de „vésztar­talékként“ is beépítenek még egy tartalékká- bel-rendszert. Az atomerőmű ún. aktív zóná­jában még igényesebb a kábelek hálózata, hiszen ide azt követően, hogy beindították a reaktort, már senki sem léphet be az erős radioaktív sugárzás miatt. Nagyon valószínű, hogy egy üzemzavar itt az erőmű leállítását jelentené. A Prágai Villanyszerelő Vállalat vezetése nagy figyelmet fordít a dolgozók stabilizálá­sára. Ez érthető, hiszen itt a „vándormada­rak" ideiglenes jelenléte nem járulna hozzá a szerelés minőségéhez. Alaposan megné­zik, hogy ki, milyen tudással, szakmai ta­pasztalattal van felvértezve. Mindazonáltal a munkaügyi dolgozók szemügyre vették, mi mindennel függ össze, hogy a szerelők egy része bizonyos idő elteltével máshová men­ne dolgozni. A felmérések során megállapí­tották, hogy az elvándorlást főleg az idézi elő, hogy a szerelők huzamos ideig vannak távol családjuktól. Ezen nem lehet változtat­ni. A vállalat ezért minden tőle telhetőt elkö­vet, hogy a munkahelyen és környékén jól érezzék magukat a dolgozók. Nagy figyelmet fordítanak a szociális létesítményekre. Az atomerőmű idegrendszere a kábelek hálózata, idegközpontja pedig a számitógép. Szükségszerű tehát, hogy a lehető legjob­ban gondoskodjanak e berendezések szere­lőiről, hiszen munkájuk nagy összpontosítást igényel. Az első nagy atomerőmű építése során szerzett tapasztalatokat érvényesítve most a központi szervek és a vállalati gazda­sági vezetők alapvető változtatásokat ké­szülnek végrehajtani a dolgozókról való gon­doskodás rendszerében. Ez már a temelíni atomerőmű építésének előkészítése során is érezhető. Azzal is számolnak, hogy a szere­lők hoteljellegú szálláshelyeken fognak lakni. Trebícben már építettek is ilyen szállodát, a szerelők egy része el is foglalta az épülete­ket. Fokozatosan további ilyen korszerű szálláshely építésére is sor kerül. A dolgozók javadalmazása is módosul. Figyelembe véve, hogy a havonként ledolgo­zott órák száma 220, a 3900 korona átlagke­resetet nem mondhatjuk valami magasnak. Ez év végéig hatályba lép a javadalmazás új rendszere. Kora reggel, nem sokkal a műszak meg­kezdése után ta­lálkozunk. Ö már megtett pár száz métert a gyár­ban, én még na­gyokat ásítok és nyújtózkodni vol­na kedvem.- Ha azt mondom: üveg, tudom, az emberek többsége karcsú pezsgőspo­hárra vagy súlyos kristályvázára gondol- jegyzi meg. - A lombik, a pipetta vagy a villanykörte legfeljebb csak azoknak jut az eszükbe, akik valamilyen úton-módon kapcsolatba kerültek a műszaki üveg­gyártással. De még ennél is messzebbre megyek: engem az üvegfúvás, a kidolgo­zás tud igazán lázba hozni. Meg az izzó, narancssárga üvegmassza, amellyel azt kezdhetek, amit akarok. Ha jól meggon­dolom, én valójában az üvegkemence rabja vagyok. Hát nem furcsa: most, a nyár kellős közepén a kemence mele­géről beszélek. Arról, ami fogva tart, amitől most már úgy érzem, nem tudok elszakadni. Miklós Zoltán, a Bratislava-Dúbravka-i Műszaki Üveggyár "technológusa. Egy huszonkilencéves mérnök, munkaruhá­ban, vékony kockás ingben, vállán egy jól működő üzem mindennapi gondjainak terhével.- Szilikát-technológiát tanultam a mű­szaki egyetemen - folytatja hátradőlve a széken -, tehát dolgozhatnék tégla- vagy cementgyárban is. Sót dolgoztam is. 1977-ben Tornaváralján (Túrna nad Bodvou) voltam szakmai gyakorlaton. Egy korszerű cementgyárban, ahol auto­matizált irányítási rendszer működteti a termelést. Nekem az annyira megtet­szett, hogy azt mondtam, nem is lenne rossz, ha ott kezdhetnék. Csakhogy ötöd­évesként ide kerültem gyakorlatra és megfogott az üveg. Attól a perctől fogva mindent tisztán láttam: tudtam, ha fel­vesznek a gyárba, akkor az Ifjú Szívek táncegyüttesétől sem kell megválnom. És ez nagyon fontos volt számomra. A tánc már gyerekkoromban is nagy szerepet játszott az életemben. Anyám tánccso­portot vezetett odahaza, apámnak zene­kara volt, tőle tanultam meg hegedülni és később, a Banská Stiavnica-i vegyipari szakközépiskolában már én is zenekart alapítottam. A főiskolai évek pedig az Ifjú Szívekhez kötnek. Közben jegyzeteket bújtam, fellépésekre készülődtem és be­jártam a környező országokat. A diplo­maosztás után néhány hónapot Loson­con (Luőenec), Safárikovón és a Slovnaft- ban húztam le, aztán ezerkilencszáz- nyolcvanban ide kerültem végre a Mű­szaki Üveggyárba. Másfél évig a villany­körtelombikot gyártó részlegen dolgoz­tam, amíg egy napon magához nem intett a főnököm. Előrehajol. Tekintete a tekintetembe kapaszkodik.- Szóval, behívott és azt mondta:,,Zo­likám, holnaptól én leszek a vállalat új műszaki igazgatója. “ Jó szakembernek, nagyszerű munkatársnak tartottam őt, örültem hát a kinevezésének. Felugrot­tam, kezet ráztunk. De miért mondja éppen nekem? - futott át az agyamon. Nyolc technológus van a gyárban, s ve­lem, a legfiatalabbal közli elsőként, hogy előléptették. Vajon miért? - töprengtem. Talán mindegyikünktől meg akarja kér­dezni, hogy kit javasolunk a helyébe, gondoltam. Erre nekem szegezte a kér­dést: ,,Na, szerinted ki ül majd a székem­re?" Nem tudom, vágtam rá azonnal. Ez egy felelősségteljes munka, amely nagy szaktudást és még nagyobb tapasztalatot igényel, mondtam. Erre a vállamra tette a kezét és így szólt: „Tégedjavasoltalak. Holnaptól te leszel a műszaki gyártáselő­készítő osztály vezetője." És nekem ab­ban a pillanatban zúgni kezdett a fejem.- így képzelte? Ezt akarta?- Igen, technológus akartam lenni, de nem ilyen váratlanul és végképp nem huszonévesen. Több időt szerettem vol­na eltölteni a kemence közelében, jobb lett volna eljátszani még az üveggel, de egyik napról a másikra gyökeres változás állt be az életembe. Addig én kértem tanácsokat, most meg nálam kopogtat­nak. Ha lépést akarok tartani a termelés­sel, bújhatom a könyveket, a szakmái lapokat, hogy tudjam, ki, hol, mit talált ki. Irtózatos fordulat volt ez nekem. Az egész gyár technológiája az én nyakam­ba zúdult. Enyém lett a műszaki gyártás­előkészítés, az üvegreceptek kiszámítá­sa, a fizikai mutatók kidolgozása, nekem kell megítélni az alapanyagok minőségét, hozzám tartoznak a fejlesztési és az innovációs gondok - vagyis: mélyvízbe dobtak.- De, hát végül is ,,jó úszó“ hírében állt.- Az nem érdekes... Ezen a poszton gyorsan „elmerülhet“ az ember. Kezdet­ben azzal vigasztaltam magam, hogy ha megtorpanok, felhívom majd az egykori főnökömet, ő biztosan segíteni fog. Egy- szer-kétszer meg is tettem, aztán rájöt­tem, neki sem lehet könnyű dolga, még ha tizenöt éves gyakorlata van is, hiszen az ő élete is alaposan megváltozott. Szó­val addig rágtam a ceruzámat, amíg meg nem oldódott a csomó. Naponta tíz-tizen- két órát dolgoztam, míg magamra talál­tam, de most is azt mondom: megrövidí­tették a fiatalságomat. Még az Ifjú Szíve­ket is ott kellett hagynom, mert egyszerű­en nem tudtam összeegyeztetni a mun­kámmal. Közben ugyanis át kellett építe­nünk azt a részleget, amely a gyár évi produkciójának negyven százalékát adja. Vettünk egy szovjet gépsort, amely nem és nem akart beindulni. Háromszor épí­tettük át a kemencét, zúgolódtak a dolgo­zók, hogy azért üres a zsebük, mert rossz a gép, egyik javaslatot a másik után realizáltuk, eredmény nélkül. A három­százhatvanöt napból tavaly háromszáz­negyvenötöt töltöttem a gyárban. Meg­számoltam, nem tévedek. Szombat, va­sárnap js itt voltam, ha baj volt, még éjjel is felzörgettek. Én már úgy ismerem a gyárba vezető utat, hogy vaksötétben is idetalálnék. Ezt persze nem panaszként mondom, hanem azért, mert én tényleg felelősséget érzek azokért, akik itt dol­goznak. Most, hogy kimondhatom: nem­csak a negyedévi, a félévi tervet is teljesí­tettük, boldog vagyok, mert tudom, hogy mit tettem ezért.- Tehát megnyugodott?- Maradjunk inkább annyiban, hogy könnyebbek az álmaim. Mert a gondok­ból most is van elég. Feleségem, há­roméves lányom van, lakásra várok. Itt a gyárban pedig az alapanyag beszerzé­sével vannak elakadásaim. Az osztrákok­tól míniumot, a franciáktól ólomoxidot, a nyugatnémetektől pedig homokot ka­punk - ha minden rendben megy. Más: olyan ólomüveg gyártásával próbálko­zunk, amely a nyugati piacon már kapha­tó. Harminc helyett huszonegy százalék ólomoxidot tartalmaz majd, s ezáltal az üveg is olcsóbb lesz. A hatos számú kemencén már tizennégy tonnát gyártot­tunk belőle, s mivel minden hazai üzletfe­lünk kapott a mintából, csakhamar kide­rült: mennyire tudják felhasználni ezt az új típusú üveget az elektrotechnikában. A jelek szerint nem fogtunk mellé, né­hány hónap múlva már egy másik ke­mencét is ráállíthatunk erre az új gyártási folyamatra. Ehhez persze tökéletes alap­anyagra van szükségünk, meg jó minő­ségű kemencekövekre. De hát ez már egy régebbi mese. Képzelje csak el: egy kemence kibéleléséhez háromszáz ton­na kőre van szükség. Ennek csaknem a fele két év alatt elkopik. Jobbat, értéke­sebbet nem tudunk venni. A franciák drágán adják, a mosonmagyaróvári meg olyan, amilyen. Ahogy kopik, úgy potyog bele az üvegbe, s úgy értékteleníti a gyártmányunkat. Amíg nem exportá­lunk, addig nem is lesz pénzünk jobbra.-Az út szabad. A lehetőségek adot­tak. Vagy nem?- Tulajdonképpen igen. Csak a gyártá­si programunkon kellene változtatni. A fejlesztési program a fiókban van, hogy mikor kerül elő, senki sem tudja. Mert a tervteljesítés mellett nincs sok időnk arra, hogy kutatómunkát is végezzünk. Nagy hátránynak tartom, hogy mi nem gyártunk finális termékeket. Hőmérőkből, laboratóriumi készülélekből csak annyi készül, amennyi a belföldi piacra kell, s az nem számottevő. A villanykörte lombikja húsz-hatvan fillér darabonként, de a Teslának kész égő formájában hat­koronás hasznot hoz. Sokkal többet nyerünk a Simax üvegcsövekkel - a svéd Alfa-Lavel cég két európai gyártól vásá­rol: egy nyugatnémettől és tőlünk. Ez is jelzi tehát, hogy konkurrenciaképesek vagyunk.- Gyakran megesik, hogy kihozzák a sodrából?- Mikor hogy. Dühös, persze, csak olyankor vagyok, ha leköt a papírmunka, az értékelések, a beszámolók meg a jegyzőkönyvek megírása. Ha nem le­hetek jelen egy kemence beállításánál, végem. Akkor nagyon el tudok keseredni. Nálam a nap is azzal kezdődik, hogy lerohanok a gépek közé és belenézek a kemence gyomrába. A munkaidő végét pedig nem az óra, hanem a közérzetem jelzi. Haza csak akkor indulok, ha tudom, hogy mindenütt klappolnak a dolgok. SZABÓ G. LÁSZLÓ Frantiéek Zounar köti be a sok ezer kábel egyikét (A szerző felvételei) Ez év szeptember 1 -tői módosul az érin­tett vállalatok szakemberképzési rendszere is, megkezdi működését egy elektrotechnikai középfokú szaktanintézet. Ezzel nemcsak a színvonalas képzés alapjait teremtik meg, hanem - és elsősorban - a káderstabilizálás feltételeit is.-Elsőrendű népgazdasági érdek, hogy Du­kovanyban tervszerűen kezdje meg műkö­dését a 440 MW-os 1. számú áramtermelő egység. A szerelés irányítói átütemezték a végrehajtási tervet, így sikerül lerövidíteni a próbaüzemeltetés* időtartamát. A menet közben végrehajtott tervmódosításból eredő problémákat rugalmasan oldják meg a kivite­lezők, és ennek során jelentős segítséget nyújtanak a szovjet tervezők, illetve a hazai vállalatok vezető szakemberei. Noha számos problémát kell menet köz­ben megoldani, a szerelőmunkák időtarta­mát végül is sikerül csökkenteni. A dolgozók tisztában vannak vele, hogy az atomerőmű beindításának késése minden nap kétmillió koronába kerülne a népgazdaságnak. Ugyanakkor azt is jól tudják, hogy itt semmit sem szabad elkapkodni, egy atomerőmű építése során a biztonság alapvető követel­mény. MILAN ADÁMEK Aleé Tichy, a Prágai Ipari Automatizációs Művek dolgozója az erőmű vezérlőtermének szerelésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom