Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-06 / 27. szám
Ki, ha nem te? És mikor, ha nem most? Száz éve született: Lion Feuchtwanger Prágái kulturális nyár ü 4. VII. 6. Csak a Simone című regényének névadó hősnőjéről szeretnék írni; a második világháborúnak erről a naiv kis Jeanne d’Arcjáról, aki Feuchtwanger regényében az erkölcsi ellenállásból fakadó aktív ellenállás példázatává lett. A francia történelemnek - nem a Nagy Forradalmat kirobbantó francia nép, hanem a francia uralkodó osztály történelmének - egy olyan arcpirító korszakában, amikor az aranysujtásos tábornokok és a Douce France megyéit, közigazgatását, honvédelmét, sorsát kezükben tartó nagybirtokosok és nagyiparosok szinte minden lehetséges katonai ellenállást belülről megtorpedózva, szétzüllesztve, lehetetlenné téve, megnyitották az utat a fasizmus, a náci hordák előtt, egy magányos tizenöt éves kislány magára vállalja Domremy hajdani legendás Szűzének, Jeanne d’Arcnak a nemzetmegváltó szerepét. Tüntetése ábrándos volt, szabotázs-akciója együgyű. De tett volt - félreérthetetlen, elkötelezett cselekedet volt. Egy olyan korszakban, amikor a népek felelős vezetői cinkosokká vagy megalkuvókká és gyávákká váltak, egy tizenöt éves kislány cselekedni merészelt. Tette nem állította meg a náci harckocsikat, nem vetett véget a fasizmus őrjöngő térhódításának. De tett volt. S vajon, ha a megszállott, leigá- zott, megalázott országok'fel nőtt polgárai közül csak minden második, csak minden tizedik mindösz- sze annyit vállalt volna, mint Simone - ha a világ írástudói közül csak minden második, csak minden tizedik annyit tett volna, mint Feuchtwanger, vajon gyilkolhatott volna-e oly hosszú évekig Ora- dourtól Lidicéig ésTobruktól el Ala- mainig a tébolyult fasizmus? Csakhogy a történelem nem ismeri a feltételes módot, és én most csak a Simone című regény hősnőjéről szeretnék írni. Talán azért is, mert - különös találkozása a véletlennek - e napokban kaptam kézhez a magyarországi Szovjet Irodalom legutóbbi számát, s belelapozva, Vlagyimir Szolouhin Kavicsok a tenyeremen című írásában, a következő kis glosszára bukkantam: ,,Jeanne d’Arcnak a következő volt a jelmondata: Ha nem én, akkor ki? Egynémelyik mai fiatal, amikor azt mondják neki, hogy ezt vagy azt meg kell csinálni, azonnal megkérdezi: Miért éppen én? Igen elgondolkoztató jelenség.“ (Katona Erzsébet fordítása) Távol áll tőlem a szándék, hogy vitába bocsátkozzam Vlagyimir Szolouhinnal, de ha véletlenül rábukkanna e lap hasábjaira, ami korántsem valószínű, bizonyára nem neheztelne meg érte, hogy „elgondolkoztató“ megállapításához bátorkodtam hozzáfűzni: Nemcsak egynémely mai fiatal. Egynémely mai felnőtt is... Pontosan úgy, mint azokban a sorsdöntő napokban. De Feuchtwanger tudta, hogy az életnek nincsenek elhanyagolható napjai, az életnek minden egyes napja sorsdöntő; a történelem könyörtelenül számon tartja és számon kéri cselekedeteinket és magatartásunkat. Feuchtwanger a tettek és a példamutatások írója volt. Még ritka tévedéseiben is több felfigyeltető igazság rejlett, mint számos kortársának hangzatos csalhatatlanságában. Feuchtwanger nem volt csalhatatlan, ismerte az élet csalóka ellentmondásait. Az első világháború kitörésekor Tuniszban tartózkodott, ahol- internálták. Megszökött az internáló táborból, hogy harcolhasson a császári Németország császári hadseregében. Nem a császárért- a hazájáért. Tévedett. S mert Feuchtwanger mindig szembe tudott nézni a tévedésekkel - a tulajdon tévedéseivel is -, 1918-ban részt vesz a németországi polgári demokratikus forradalomban. A háború és a forradalom élményéből születik meg első két kiemelkedő alkotása, Thomas Wendt című tanulmány-regénye (1920), amelyben a forradalom és az értelmiség kapcsolatait elemzi, boncolja, s ezt megelőzően A hadifoglyok című drámája (Die Kriegsgefangenen, 1919), amelynek előadását a cenzúra betiltotta. További művei is következetesek maradtak szerzőjükhöz és önmagukhoz: töretlen vonalban haladtak a későbbi hitleri könyvmáglyák felé. (A csúnya hercegnő - Die hässliche Herzogin Margarete Maltasch, 1923; A herceg és zsidaja - Jud Süss, 1925.) De itt álljunk meg egy pillanatra; „méltatlan“ lett volna a fasizmus eredendő lényegéhez, ha az ideológiai ellenség megsemmisítése előtt nem igyekezett volna a maga céljaira felhasználni annak ideológiai értékeit: a Jud Süssből készült nagyszabású film, a regény könyvmáglyás végzete ellenére is kiválóan alkalmas volt arra, hogy a harmincas évek második felében lángra lobbantsa a Hitler által lerohanásra és bekebelezésre szánt országokban, a sorozatosan és céltudatosan előkészített és megszervezett pogromok máglyáit- Bratislavában például a hajdani Zsidó-utcán és környékén fasiszta alapossággal bezúzott kóceráj-ki- rakatok, lakásablakok és náci rendszerességgel bevert fejek, megtépett szakállak kísérték a film bemutatását. A Jud Süss után Feuchtwanger, már szakadatlan üldöztetések és zaklatások vészes árnyékában, még otthon írja meg Josephus Flavius nyomán a zsidó háború trilógiáját: A zsidó háború - Der jüdische Krieg; A római zsidó- Die Söhne s a felfigyeltető című befejező rész: Eljő a nap - Der Tag wird kommen (1932). A Jud Süss után Feuchtwanger egy újabb regényciklussal és egy önálló regénnyel hirdet harcot a fasizmus ellen. A trilógiát-Wartesaal - Váróterem - még „otthon“ kezdte írni. Egyes részei valósággal tudományos elemzéssel rögzítik a fasizmus térhódításának egyes nekilendüléseit: Der Erfolg - A siker (1930), Die Geschwister Oppenheim (Oppermann) - Az Oppenheim- (Oppermann) testvérek (1933), s annak végső, legalábbis az életben maradottak számára végső fejezetét: Exil - Száműzetés (1940). Az említett önálló regény címe: Der falsche Nero - A hamis Néró (1936). A regény olvasásakor a Néró császár halála utáni Szíriában és Mezopotámiában járunk, s az á!-Néró, a Terentius nevű hamis Néró - egy tébolyult, nagyzási hóbortban tobzódó fazekas. S miközben olvassuk a regényt, ocsúdva rádöbbenünk, hogy nem is az ókori római birodalomban kalandozunk, hanem a hitleri Németországban, ahol egy tébolyult, nagyzási hóbortban tobzódó mázoló kiáltotta isteni Cézárrá magát; nem Róma lángol, hanem a Reichstag ég, s a cinikus Varró szenátor helyén Hindenburg merev profilja és a porosz militarizmus bálványának, a „legendás“ Lud- dendortf tábornoknak az ábrázata torzul cinkos és cinikus vigyorba, amikor pokoli tréfaként rászabadítják a világra ezt az új ál-Nérót, a homunculust, ezt az idétlen „nyújtózkodó emberkét“, ezt a korcs mázoló-Terentiust, hogy nemcsak Németországban, de világszerte megrendezhesse a „hosszú kések éjszakáit“. Keresem az okot, a kifejezetten baloldali sajtón és közvéleményen kívül miért fogadta a regény megjelenésekor még a „haladó“ polgári sajtóban is olyan süket csend ezt a megdöbbentően éles, világos példázatot; hiszen a világnak akkor már tudnia kellett, hogy Feuchtwanger az igazat, csakis a tiszta igazságot írta meg A hamis Néróban. Csakhogy az emberek sohasem rajongtak túlzottan a nyers igazságokért; az olyan igazságokért, amelyek a lelkiismeretük békéjét és a lelkűk nyugalmát háborították. Hiszen az élet olyan kellemes... Hiszen Hitler „csak“ az ottani zsidókérdést óhajtotta gyökeresen megoldani. Kinek mi köze hozzá - minket ez nem érint... Hiszen Hitler csak a Szudétákban „sínylődő germán fajtestvéreit akarja felszabadítani (mellesleg Csehszlovákiát feldarabolni és letörölni a térképről)- kinek mi köze hozzá, minket ez nem érint. Hiszen a nácik csak a danzigi korridor kérdését akarják tisztázni, a nácik csak a romlott Franciaországról, a perfid angolszászokról, a judeobolsevista plu- tokráciáról, az elveszített és visz- szamenő és visszaszerzendő gyarmatokról, a germán Lebens- raumról beszélnek - minket ez nem érint. De ne kalandozzunk el régi igazságok és régi bűnök útvesztőiben: én csak a Simone-röl szerettem volna beszélni. Csakhogy nem tehetem, mert a tévé szobámban és szobádban éppen holmi rakéták telepítéséről beszél- az élet olyan kellemes -, és mert Lion Feuchtwanger, aki 1933-ban a fasizmus elől Franciaországba emigrált, aki Bertold Brecht barátja és fegyvertársa volt, és aki a háború előestéjén Brechttel és a kommunista, spanyol szabadságharcos, német Willi Bredellel emigráns folyóiratot szerkesztett (Das Wort, 1936-37), 1937-ben Moszkvába látogatott, hogy megírhassa Vallomás Moszkváról (Moskau, (1937) című müvét, majd visszatért Franciaországba, ahol - mint hajdan Tuniszban- természetesen internáló táborba zárták. Csakhogy a második világháború Franciaországa nem volt az első világháború Tunéziája, ez már nem volt háborús kaland: itt már valóban élet vagy halál volt a tét. Feuchtwangernek, noha ekkor már élete ötvenes éveiben járt, ezúttal is sikerült megszöknie: Portugálián át Amerikába vándorolt, ahol, leszűrte a háború és a világ újjárendezésére irányuló törekvések tapasztalatait, megírja a politika és a művészet, a művész és a társadalom kapcsolatait elemző, sürgető nagy tanulmányregényeit: Rókák a szőlőben (Die Füchse in Weinberg); a kétes felkiáltójelként ható Waffen für Amerika (1947-48) című alkotását. (A mű magyar nyelven Államférfiak, cselszövők, bohemekeimen jelent meg, de pontos fordítása: Fegyvereket Amerikának.) Ennek a történelmi háttérbe ágyazott ciklusnak utolsó két műve a Goya emlékének és küzdelmes életútjának szentelt, de lényegében ezúttal is a művész elhivatottságának, elkötelezettségének kérdését boncolgató Goya avagy a meismerés gyötrelmes útja (Goya, oder der arge Weg der Erkenntnis, 1951) és a hasonló célzatú Balgák bölcsessége avagy Jean-Jacques Rousseau halála és megdicsőülése (Narrenweisheit oder Tod und Verklärung Jean- Jacques Rousseaus, 1952) című két alkotása, amelyekben - Feuchtwanger mindig a lehető legmagasabb célok fölé tört- a kor és az ember, a gondolat és a tett kölcsönös hatását és viszonyát akarta tisztázni. De beszéljünk végre Simonéról - Simone-ról, aki tizenöt éves volt és jólétben élt. És magányban is: a társtalanság és az osztályon- kívüliség langyos magányában. Azután egy szép napon - szobámban és szobádban új rakétafegyverek telepítéséről beszél a tévé és a rádió - langyos magányába betört a háború. Es Simone magányát riasztó egyedüllét érzete váltotta fel: „A legszívesebben alaposan megtárgyalta volna valakivel az utolsó napok élményeit. Egészen rövid idővel ezelőtt, még a múlt héten is a legnagyobb biztonságban éltek, a Maginot-vonal védelmében, egy erős hadsereg védőgátja mögött, s bár a háború dúlt, errefelé mindenütt rend és nyugalom honolt, a bőség biztosította megszokott, kellemes létüket És most egy csapásra, egyetlen éjszaka leforgása alatt - hiába volt a Maginot-vonal, az erős hadsereg - az ellenség betrört az ország szívébe, és egész Franciaország nem volt egyéb, mint szánalmas, az ijedtségtől és nélkülözéstől felőrölt menekülök megbolygatott raja. Az embert beteggé tette az együttérzés és a nyugtalanság. Simone-t mázsás súllyal nyomta az önvád, amiért ezt az egész háborús esztendőt olyan ostobán és kényelmesen töltötték el. Valósággal felőrölte, hogy képtelen volt az összefüggéseket megteremteni. Valakivel beszélnie kell erről, mások, okosabbak véleményét kell kikérnie. De senkit sem ismert, akivel nyíltan, szíve s kedve szerint beszélhetett volna.“ Simone - nekünk van kivel beszélnünk. Kedvünk és akaratunk szerint. Mi világosan látjuk az összefüggéseket, minket nem tesz beteggé a nyugtalanság: minket az együttérzés és együvé tartozás tudata tölt el erővel. A hamis Nérókkal szemben is. Mert megtanultuk és hirdetjük, konokul valljuk, mindenki fülébe kiáltjuk és mindenkitől számon kérjük a jelszót, amely mindnyájunkat kötelez: „Ki, ha nem te? És mikor, ha nem most?“ RÁCZ OLIVÉR Prága a nyári hónapokban is változatos kulturális eseményeket ígér a legszélesebb nyilvánosságnak. A prágaiak és a fővárost szinte elözönlő hazai és külföldi turisták a hangversenyek és kiállítások, filmbemutatók és színházi előadások százai közül válogathatnak. Mindehhez a keretet a prágai kulturális nyár seregszemle adja. Ez a széles skálájú rendezvénysorozat az elmúlt évek során népszerűvé vált, kivívta a nyilvánosság elismerését. Jelentős művelődéspolitikai akció ez, amely különösen a külföldiek számára ad meggyőző ízelítőt kulturális életünk gazdagságából és sokrétűségéből. Az idei kulturális nyár programjában kiemelkedő helyet kapott a zene. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen 1984 a cseh zene éve. Prága - de más cseh városok is - az idén a nagyszerű cseh zenekultúra jegyében állították össze kulturális programjaikat. Prágáról most is elmondható, hogy a múzsák egy pillanatra sem hagyják el. A FOK fővárosi szimfonikus zenekar július 2-án neves cseh zeneszerzők müveinek előadásával nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Csak e zenekar ■— a nyári hónapokban 40 hangversenyt ad Prágában - több mint a felét a főváros évszázados fákkal övezett palotakertjében, illetve történelmi környezetben felállított pódiumokon. A FOK- on kívül további tizennégy hazai és külföldi zenekar és számos szólista is fellép Prágában, köztük a Bratislava! Rádió Szimfonikus Zenekara. Énekkarok érkeznek Belgiumból, Franciaországból, Magyarországról, Norvégiából, az NSZK-ból, Lengyelországból. Spanyolországból és a távoli Japánból. Vasárnaponként hangversenyek lesznek a prágai vár kertjében, szombat délelőttökön a Vencel téren fúvószenekarok adnak térzenét... A színház kedvelői a Laterna magica műsorain kívül a Wolker Színház, a Na zábradlí Színház és a klad- nói Prucha Színház előadásait tekinthetik meg. A szláv szigeten fellép a Csehszlovák Állami Ének- és Táncegyüttes. A kulturális nyár programja szorosan egybekapcsolódik a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójával. A jubileumhoz kötődik a mai szlovák filmművészetet reprezentáló „szlovák film hete is“. Érdeklődésre számíthat az SZNF 40. évfordulója tiszteletére kiírt plakátmúvészeti verseny, a díjazott alkotások kiállítása, hasonlóképpen az Ifjú Szívek fellépése a Kultúrpalotában augusztus 23- án. A kiállítások közül a legjelentősebb kétségtelenül a Hibernium kiállítási csarnokában, a Valdstejn-palo- ta lovardájában és a Belvedere királyi nyaralóban rendezett üvegkiállítás. Egyébként több mint tizenötezer a rendezvények száma. Az előző években pedig mintegy négymillióan tekintették meg a műsorokat. SOMOGYI MÁTYÁS Zuzana Minácová felvétele
