Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
Meggyőződésem, ha bárkit megkérdeznek, vajon ki is a halász manapság, az még hosszabb gondolkodás után is azt válaszolná: halász az az egyén, akinek halászengedélye van, s aki órákig képes a vízparton üldögélni, mereven egy pontra figyelni és még az is előfordul, hogy nagy ritkán halat fog. A közelmúltig én is hasonló választ adtam volna, ha valakinek eszébe jut engem ilyesmiről megkérdezni. Mígnem a véletlen közbeszólt, és bennfentes lettem halászberkekben. Igen, a véletlen, amely sokszor ennél sokkal fontosabb dolgokban is főszerepet játszhat. No meg a kíváncsiság. Mert ha egy átlagos - négy-öt tagú család Osztályozás tele a háló. Leakasztják, leúsztatják vagy öt-hat métert, s a merítöhálók, kosarak jutnak szóhoz. A patakparton felállított kádakba kerül a hal - fajta és nagyság szerint osztályozva. A két nap „aratása“ rekordtermés: 25 tonna ponty, 2,4 tonna fehér hal, leginkább kárász, csuka is akadt vagy 300 kg és - mutatóba - még pisztráng is. Már-már fogalmaztam is a címet, imigyen: „Amíg a halból karácsonyi ponty lesz...“, de hamarosan le kell tennem erről, mert az elnök elmagyarázza, hogy ezekből a pontyokból még véletlenül sem nevelik, mégpedig két- és hároméves koruk között. Amikor már csak keskeny patakocskában folyik a víz a halastó közepén, egyszerre nagy lesz a tülekedés a kifolyási torkolatnál, és rengeteg- az én számomra rengeteg - jóval nagyobb ponty is vergődik az iszapban és kétségbeesetten fúrják be magukat a mély sárba.- Velük mi lesz? - kérdem, miközben néhányan hosszúszárú csizmákban, merítőhálóval a nagyját összeszedik.- Lehet, hogy jövőre kerülnek a hálóba, de mire a többit a hálóból a kádakba rakjuk, ezek már vígan úszkálnak a vízben, ami akkorra ismét megtölti a tavat- magyarázza a halászgazda, s mintha nosztalgiával tekintene a tele kádakkal éppen indulni készülő teherautó után. Mivel fogalmam sem volt, hogy ami következik, hogy is fog történni, az érdekeltek dolgába meg úgysem tudtam volna beleszólni, jobb híján az alkalomhoz illő dalt dudorásztam kora reggel a halastó felé igyekvő mikrobuszban: „Hej halászok, halászok... - Akikből vagy harmincán már ott serénykedtek a helyszínen. A legtöbbjük szabadságot vett ki vagy éjszakai műszakból érkezett, esetleg csak délutános.- Hogyan kezdődik? -,próbáltam elébe vágni a dolgoknak.- Vodkával... - mondta nevetve a halászgazda - mivel már hűvösek a hajnalok. ..- Jó lenne belőlük néhányat kifogni?- Ha akad majd rá időnk - érkezik az elnök, láthatóan elégedetten. - Bár azért az idén fogtam egy nyolckilós pontyot- mondja nem kis büszkeséggel - a Gyula még csak 5 és féi kilósnál tart - ugratja a nem kevésbé elégedett halászgazdát, aki nem hagyja magát:- Fognak nyolc és fél kilósnál sokkal nagyobb pontyokat, akárhányat egy idényben... Persze, ami a szerencsét illeti, alighanem azé a csehországi nyaralóé a pálma, aki egy hétre jött ide, kiváltotta a vendégjegyet és - kukoricára!- fogott egy tizenhét kilós harcsát! Előtte évek óta harcsának még a színét se látták... xxx Amikor aztán halvacsora közben ennek a napnak a története ismét lepergett előttem, az is eszembe jutott, hogy vajon hogy ízlene a rántott ponty, ha sajátkezű- leg én fogtam volna ki? MÉSZÁROS JÁNOS Szó, ami szó, jól melegít a pohárka pálinka, de a halászoknak nem ettől lesz melegük. A lehalászótérbe kifeszitett hálóban már sok hal vergődik, és nem kell sokáig várni, hogy újra le kelljen zárni a zsilipeket, mert egy-kettőre szakadásig Ez a ponty már méretes. Akár ki is lehetne fogni... (A szerző felvételei)- konyhájában a tűzhelyen vagy harmincliteres fazékban bográcsgulyás fő, akkor csak megkérdem, hogy kinek főzik. Szencen (Senec) Bordács Gyula halászgazda otthonában az udvaron a katlanban legalább ennyi káposzta főtt. Kérde- zősködésem nyomán meghívást kaptam a sárfői (Blatné) halastó lehalászásához. Meglepődtem kissé, mert addig nem tudtam mi a házigazda hobbija, Dimitrov Istvánról, a halászszövetség szenei helyi szervezetének elnökéről sem hittem volna, hogy halászni szokott. Mindezt pusztán azért, mert bár gyakran találkozunk, egyikőjüket sem láttam horgászbottal, vízparton.- Ez azért van - magyarázza az elnök, miközben tesz a tűzre -, mert a szervezetben annyi teendő akad, hogy a vezetőség tagjainak egyszerűen nem marad idejük kimenni a vízpartra. lehet karácsonyi ponty, esetleg egy év múlva - ha kifogják... Á mostani lehalászás termése a szenei és Szene környéki tavakba kerül, és pecsenye csak akkor lesz belőlük, ha horogra akadnak. Egyébként rekordmennyiségű a kétnapos lehalászás eredménye. Korábban a senicai halgazdaság gondozta a halastót és 9 tonnás volt a legnagyobb hozam, persze jórészt azért, mert nem tudták kellően biztosítani a felügyeletet és az orvhalászok vitték el a hal nagy részét! Mert hát a halhús nem akármilyen csemege. Akadt a kádakban sok díszpéldány is - persze, csak az itteni viszonyokhoz képest, mert itt a halakat csak egy évig M WJW iLflIZDK... új szó 9 1984.1.27. deklődöm tovább a község egyetlen nyitva tartó üzletében, a Jednota boltjában.- Mivel az élelmiszerbolt most már huzamosabb ideje zárva tart, én gondoskodom a lakosok ásványvízzel való ellátásáról - mondja Mária Kubacká elárusí- tónö. - Nincs fennakadás az ellátásban, amint látja - mutat a plafonig érő ládatömegre -* most is van megfelelő készlet, igaz nem tart sokáig, mert az emberek egyszerre öt-hat ládával is elvisznek. ELLOPTÁK A VIZÜNKET A dobócai látogatást követő napon lakásomon hosszan csengett a telefon. Bemutatkozom.- Ugye maga az az újságíró,- aki tegnap Dobócán járt?- Igen, - feleltem... s kihez van szerencsém?- Csépe Ernő vagyok, s ha meghall- . gatna, ki szeretném egészíteni az elmondottakat.- S miből gondolja, hogy az kiegészítésre szorul?- Nézze, úgy is tudom, hogy az elnök nem mondott el mindent. Szóval felkereshetem?- Igen - válaszoltam néhány pillanatnyi tétovázás után. Másnap a „nyugdíjas“ státusához képest fiatalos, életerős férfi keresett fel. Hóna alatt vaskos iratköteg.- Rövid leszek, de a legelején kezdem - mondotta kissé zaklatottan. - Dobóca egy különös fekvésű község, melynek altalaja kavicsból és homokból áll. Ez a fontos építkezési anyag a vékony földréteg eltávolítása után bárhol fellelhető. Bányásztak is elmúlt évtizedekben eleget, amig a feltörő víz megengedte. Bennünket ez nem is foglalkoztatott különösebben, hanem amikor a Rimát már negyvenszer, sőt százszor végigjárta a bagger, figyelmeztettük az akkori elnököt: nem lesz ez így jó, most már olyan mélyre mennek, hogy előbb-utóbb kútja- ink vízszintje alá kerülnek, s mivel az altalaj mindenütt homokos, egész biztos elszivárog majd a víz a község kútjaiból is. Mit mondjak, kinevettek bennünket. Ugyan mi köze lenne a Rima vizszintjé- nak a mi kútjainkhoz, amikor a folyó vagy ötszáz méter távolságra van a lakóházaktól? - mondták. Tavalyelőtt nyáron már mindenki tisztában volt azzal, hogy ki is lopja el a vizet a község kútjaiból, csak a Garam menti Folyamigazgatóság illetékesei nem. Persze, mi nem hagytuk annyiban a dolgot, kilincseltünk, telefonálgattunk, levelez- gettünk. Végül is kijöttek a járásról és a kerületről, s vizsgálatot rendeltek el. A mi elméletünket igazolták. Mindez tavaly márciusban történt, amikor valamennyi illetékes bevonásával jegyzőkönyvbe foglaltuk a teendőket, köteleztük a vízügyieket egy gátrendszer építésére. Az írásba foglaltak, a fogadkozások ellenére a gát csak nem akart felépülni. Sokszori telefonhívás és személyes beszélgetés után aztán mégis munkához láttak. De csak az egyik gátat készítették el. A tél elejére aztán felépült az újabb két gát is, csak éppen nem úgy, ahogyan azt mi elképzeltük.- Miért, önök hogyan képzelték el?- Nézze, itt vannak a rajzaim - húz elő egy kockás papirt - lényegében ennek alapján csinálták, csak kivitelezési problémák merültek fel, s a gát magassága sem olyan, amilyet megjelöltem. Még egy métert emelni kellene a harmadik gát magasságán, akkor biztosan mindenki kútjában lenne elegendő víz. Tulajdonképpen nem is a saját érdekemben beszélek, hiszen - éppen ma mértem - 53 centiméter víz van a kutamban, s ez elég is, de vannak idős emberek, özvegyasz- szonyok, akiknek kútjai még most is szá- razak. Miért tekintik hát befejezettnek a gátépítést, miért vonultak el az erőgépek? Mi tagadás, kíváncsivá tett Csépe Ernő kérdésfelvetése, s elhatároztam, felkeresem az illetékeséket. Ondrej Cimmermann mérnök a Garam menti Folyamigazgatóság járási hivatalának vezetője jó ismerője a gátépítésnek, még ha ezzel korábban beosztottjai foglalkoztak is.- Az elmúlt években Dobócán és környékén nem mi, hanem a helyi nemzeti bizottság, legutóbb pedig a Rimaszombati Vnb kisüzeme folytatott kavicskitermelést, amivel persze nem akarom azt állítani, hogy az ügy nem ránk tartozik, s ránk nem hárul felelősség. A víz nemcsak a kutakból hiányzott a nyáron, hanem a termőföldekről is, s ezt részben szintén az intenzív kavicstermeléssel lehet magyarázni. Mi természetesen kötelességünknek tekintjük a folyó medrének gondozását, a természeti egyensúly megteremtését. A térségben most már betiltottuk a további kavicskitermelést, s a Rima egész alsó folyásán jelentős vízszintemelkedést szeretnénk elérni. Sajnos, a járás más vidékein is, így a Gortva patak mentén és Klenovec községben is hasonló gondjaink vannak, megoldási lehetőségeink viszont korláto- - zottak, hiszen lényegében csak a folyók karbantartására előirányzott összeggel gazdálkodhatunk. Úgy tapasztaljuk Dobócán, a tavasszal némiképp javult a termőföldek állapota, emellett a talajvízszint, s az idén remélhetőleg a kutakban is több víz lesz, mint tavaly. Feltéve persze, hogy egy újabb aszályos esztendő nem sújt bennünket. A víz minőségét azonban mi semmiképpen sem tudjuk garantálni, ez már egy jóval bonyolultabb kérdés, s nem is ránk tartozik elsősorban. MEGNYUGTATÓ MEGOLDÁST Ján Éiéko mérnök, a Rimaszombati Jnb mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási szakosztályának vezetője szerint végleges, mindenki számára megnyugtató megoldást csak a község vezetékes vízellátása eredményezhet, amire már a közeljövőben reális esély van, hiszen 1985 végéig Rimaszécsig, a nem túl messzire eső központi községig terjed a központi hálózat, s Dobócát és a szomszédos községeket a nyolcadik ötéves terv folyamán kapcsolják a hálózatra. Hogy a kritikussá vált helyzet ismeretében a vezetéképítést nem lehetne-e meggyorsítani, esetleg kivételt alkalmazni, erre a szakosztályvezető - testületi határozat híján - nem tudott válaszolni, mindenesetre ilyen irányú kérelemmel nem is találkozott még. Így vagy úgy, a dobócai vízhiány megszüntetése immár elodázhatatlanná vált, s ebben szerencsére ma már valamennyi illetékes egyetért. Az ügy tanulságairól sem lenne szabad azonban megfeledkezni. HACSI ATTILA
