Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
ÚJ szú 5 Négy évtizede dúló nagy és kis háborúk, helyi csatározások, szórványos lövöldözések. Törékenynél törékenyebb tűzszünetek, néhány órás fegyvernyugvások, feszültséggel teli, csak látszólag nyugalmas napok, hetek. Hősi halottak, hadirokkantak, árvák, özvegyek, testben-lélekben megnyomorított gyerekek, felnőttek. Szaporodó romok, sírok, amelyeket még be sem nő a fű, amikor már frissek kerülnek melléjük. Lőtérré változtatott országok, politikai dzsungel. Zsidók és arabok, keresztények és muzulmánok, síiták, szunniták, drúzok. Meg amerikaiak, franciák, britek, olaszok, ENSZ-katonák. Vér, nyomor, rettegés, hazátlanság és mindenen felülkerekedő üzleti szellem, pet- rodollár-milliók, mesébe illő luxus. Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a vallási és politikai eszmék, gazdasági és stratégiai érdekek közel-keleti labirintusában! Ebben a válságban szinte lehetetlen az egyértelmű állásfoglalás, és sokszor úgy tűnik: csak kerülgetni lehet, mint macska a forró kását. Mert az ugye vitathatatlan, hogy a palesztinai araboknak joguk van egy önálló, független államra, de Izraelnek is joAGRESSZIÓ ÉS POLGÁRHÁBORÚ A közel-keleti dráma „főszereplője“ tavaly is Libanon volt. Miközben területe jelentős részét megszállva tartották az izraeli csapatok, maradtak délen a gyakorlatilag csak szimbolikus jelentőséggel bíró ENSZ-erők is. Bejrút körzetében az ún. multinacionális erők - az amerikai, francia, brit, olasz kontingensek - jelenléte élezte a helyzetet. Kelet-Libanonban, a Bekaa-völgyben az arabközi biztonsági erők szíriai egységei Khalde, 1983 május 17: a megalapozatlan optimizmus pillanatai. David Kimche (Izrael), Morris Draper (USA) és Antoine Fat- tal (Libanon), a küldöttségek vezetői, mosolyogva szorítanak kezet. állomásoztak. Ugyanitt és az ország északi részén, Tripoli körzetében számottevő palesztin fegyveres erők voltak jelen. A ,,hazaiak felállása“ sem áttekinthetőbb, sőt! Délen, közvetlenül az izraeli határ mentén, a „független Libanonban“ az időközben megboldogult Haddad őrnagy volt az úr. Kelet-Bejrútot és közvetlen környékét mondhatta csak magáénak a központi kormány és hadserege, pontosabban a Gemajel- klán, az általuk uralt jelentéktelen központi hadsereg és hű falangis- ta milíciáik. Az északi országrész egy-egy darabkáját Camille Cha- moun és Szolimán Frangié mondja magáénak, s szavuknak privát milíciáik szereznek érvényt. Nyu- gat-Bejrút hagyományosan a muzulmánoké. A síita Ama! szervezet fegyveresei sok fejfájást és veszteséget okoztak a multinacionális erőknek. A Súf hegység térsége a drúzok „jussa“. És akkor még nem is szóltunk az ellenségeskedő palesztin csoportokról, a palesztin-sziriai ellentétekről, az izraeliek által megszállt déli országrészben mindinkább kibontakozó partizánharcról. Lényegében ma is ez a „hadrend“ és - ma is épp olyan kusza és megkötött libanoni-izraeli ún. csapatkivonási egyezmény, amelyet kezesként az USA is aláírt. Ez az egyezmény - nevével szöges ellentétben - nem hozta meg az izraeliek kivonulását. Ellenkezőleg, „eredményei“ közé sorolható az izraeli csapatok tartós jelenlétre való berendezkedése az Avali folyótól délre fekvő területeken, ahonnan gyerekjáték Bejrút, a Be- kaa-völgy, a Súf-hegység, vagyis a legfontosabb stratégiai célpontok ellenőrzése és - ha Tel AvivValid Dzsumblatt és Amin Ge- majel baráti összeölelkezése ma még csak vágyálom. De a kép tanúsága szerint volt már ilyen: 1982-ben Párizsban egy sajtókonferencia után - nyilvánvaló propagandacélokból, a közeledési készség bizonyítására. Közel-Kelet’83 ~i * *#;?%C % főm AKKU ga van a létezésre - az ENSZ által egykoron kijelölt határok között. Szíriának is joga van a békés létre, a Golan-magaslatok feletti szuverenitásra, az önvédelemre, Libanonnak egységére és működőképes államrendszerre. Joga van minden országnak megválasztani társadalmi és gazdasági rendszerét, szövetségeseit. De egyetlen államnak sincs joga agresszióra, idegen területek megszállására, terrorra, diktátumra, a más államok belügyeibe való beavatkozásra. Ezek a nemzetközi jog, a normális államközi kapcsolatok bevált, (majdnem) általánosan elismert elvei. A Közel-Keleten valahogy mégsem lehet nekik érvényt szerezni. Az elmúlt év sem hozott eredményt a konfliktusban érdekelt országok törekvései és a jelentős nemzetközi erőfeszítések ellenére sem. Sikerült felszítani a tüzet az amúgy is fortyogó kása alatt, s nem győzték szusszal, akik fújták. Újfent bebizonyosodott, hogy játszani a tűzzel - veszélyes! Libanonban épp úgy, mint a megszállt arab területeken, vagy a közel-keleti térség geopolitikai határán: Irakban és Iránban. Asszad szíriai államfő, akit Washingtonban nagyon nem szeretnek, de a foglyul ejtett amerikai pilóta szabadonbocsátása után Reagan - fanyalogva bár - kénytelen volt köszönetét mondani neki. kiismerhetetlen, mint egy évvel ezelőtt. Néha úgy látszik, mindenki mindenki ellen harcol. A valóságban nem egészen igy áll a dolog, de hogy ki kivel és ki ellen, mikor és miért szövetkezik - arra a szövetkezők sem tudnak mindig egyértelmű és világos választ adni. Itt még a sajtóban gyakran és előszeretettel idézett szakértők és megfigyelők is csak a sötétben tapogatóznak. Akkor hát hogyan lesz ebből béke?! KÖDÖSÍTÉS A regionális válságok rendezésének is van néhány bevált módszere. Semleges országok, nemzetközi szervezetek vagy éppen neves, tekintélyes személyiségek közvetítési kísérletei általában eredménnyel járnak, a szembenálló felek tűzszünetet kötnek, s megkezdődhetnek a tárgyalások. Gyakori, hogy a tűzszünet és a tárgyalásokon született eredmények megtartására nemzetközi, semleges haderők ügyelnek fel. Libanon esetében azonban két helyen is hiba csúszott a kipróbált menetrendbe. Az Egyesült Államok úgy igyekezett közvetíteni Libanon és Izrael, valamint a két állam konfliktusában közvetlenül érdekelt Szíria és Izrael között, hogy leplezetlenül ez utóbbi érdekeit - ezzel együtt pedig és mindenekelőtt saját érdekeit - tartotta szem előtt. A bejrúti négyhatalmi erőkben a legnagyobb kontingenssel képviseltette magát, nehogy valakinek is eszébe jusson mást tenni, mint ami Washingtonnak jó. A végzetes hiba az volt, hogy közvetlenül is beavatkozott a libanoni polgárháborús csatározásokba - ismét nagyon is részre- hajlóan -, s magával rántotta ebbe a veszélyes kalandba a francia egységeket is. Igy Washington mellett Párizs is eljátszotta hitelét a térségben. Ezt a zűrzavaros helyzetet nemhogy megoldotta volna, hanem egyenesen törvényesítette a Khaldéban tavaly május 17-én ban úgy látják jónak - támadása. A khaldéi egyezmény másik „eredménye“ a döntő részt amerikaiakból álló, soknemzetiségűnek nevezett, de lényegében NATO- haderő hosszúra nyúló jelenlétének elfogadtatása a bejrúti kormánnyal. Az izraeliek és az amerikaiak kezére játszott az is, hogy Tripoli- ban még 1982 decemberében összecsapások törtek ki a különböző, sziria-barát, illetve szíria-el- lenes csoportok között, amelyek tavaly márciusban, majd júniusban megismétlődtek. Jól jött nekik az El-Fatahon belüli, fegyveres harcokba torkolló ellentét is, előbb a Bekaa-völgyben, majd Tripoli térségében. Ez mintegy bizonyította a bejrúti kormány tehetetlenségét, és igazolta jelenlétük szükségességét. Hogy a valóság állításaik szöges ellentéte, hogy ezeket az összecsapásokat nagyrészt az idegen erők jelenléte által kiélezett helyzet váltotta ki? Washingtont és Tel Avivot az ilyen apróságok nem nagyon szokták zavarni. LEHETŐSÉGEK ES FÜGGELÉKEK Az amerikai-izraeli politikai és stratégiai együttműködés mindezek ellenére sem képes elérni kitűzött céljait a Közel-Keleten, s konkrétan Libanonban sem. Elsősorban Szíria következetes álláspontja teszi ezt lehetetlenné. Damaszkusz hozzájárulása nélkül a khaldei megállapodás értéktelen papirdarab.A szíriai katonai erő libanoni jelenléte gátolja az amerikaiak és izraeliek korlátlan garázdálkodásait A bejrúti multinacionális erők, főleg amerikai katonái elleni kicsi és nagy merényletek után az amerikaiak a Bekaa-völgy feletti légiprovokácíók során kaptak tanulságos leckéket Szíriától. Jordánia felemás álláspontja sem valami megnyugtató Washington számára, és Szaúd-Ará- bia hűsége sem a régi. HiszenTti- jad Damaszkusszal együtt egy olyan libanoni rendezést szorgalmaz, amely az USA-nak egyáltalán nincs ínyére. Az öböl-menti konzervatív „kicsik“ - miközben szoros gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn a Nyugattal - jelentős összegekkel támogatják a palesztinok és Szíria harcát. Némileg megváltoztak a libanoni belső erőviszonyok is, s ez szintén nem kedvez az amerikaiaknak. Júliusban megalakult a hét ellenzéki pártot tömörítő Nemzeti Megmentési Front. A bal- és jobboldali szervezetek csoportosulása meglehetősen tartósnak és életképesnek bizonyult - tekintve a libanoni zilált helyzetet. A front fő célkitűzése a khaldei egyezmény megsemmisítése, az izraeli megszállás és az idegen beavatkozás megszüntetése, a keresztény jobboldal hegemónia-törekvéseinek megakadályozása. A front törekvései lényegében egyeznek Ríjad és Damaszkusz rendezési elkép>- zeléseivel. Gemajel kormányzatának pedig világos, hogy Szíria katonai és politikai tekintélye, Sza- úd-Arábia pénze és jó amerikai kapcsolatai nélkül helyreállíthatat- lan Libanon állami szuverenitása. így aztán az a furcsa helyzet áll elő - ha egyáltalán valami még furcsa lehet Libanonban -, hogy Gemajel kénytelen volt párbeszédet kezdeni, sót társulni az ellene is szövetkező Nemzeti Megmentési Fronttal, az öt hatalomra segítő Izrael és a fő támaszának tekintett USA ellen. A nemzeti megbékélési konfe- rencá novemberben Genfben megtartott első fordulójának legjelentősebb eredménye, hogy a felek egyetértettek a khaldei egyezmény felmondásának vagy legalábbis lényeges megváltoztatásának szükségességében, s addig is a szemben álló libanoni vallási és politikai csoprortok közti tűzszünet fontosságában. Tel Aviv és Washington azonban hallani sem akar a khaldei alku megváltoztatásáról, így Gemajel elnök ilyen irányú próbálkozásai kudarcot vallottak. Közben újra fellángoltak a harcok az ellenséges csoportok között - az izraeliek és amerikaiak aktív részvételével. A genfi konferencia második fordulóját sehogy sem sikerül tető alá hozni. Ehelyett folytatódik a forró kása kerülgetése ... GÖRFÖL ZSUZSA Akcióban az amerikai New Jersey csatahajó. Ez bizonyíték arra, hogy a második világháború óta ereklyeként őrzött muníció is jól jöhet még.-1984.1.27.
