Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-15 / 24. szám

r» wg—" n « w | AUTÓSOK MOTOROSOK Szemléletváltozásra van szükség Közismert, hogy a múlt eszten­dőben a korábbi év hasonló idő­szakához képest nőtt a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma. Többen haltak meg az utakon, nem lebecsülendő arány­ban fokozódott a karambolozóknál kimutatott ittasság, és ez a veszé­lyes tendencia az idén is folytató­dott. A baleseteket - néhány kivé­teltől eltekintve - az emberek okozzák, nagyobbrészt a gépjár­művezetők. Jogos tehát a kérdés: milyen az ideális gépkocsivezető? A közhit szerint: biztos kezű, gyorsak a ref­lexei, előzékeny A szakemberek persze ennél többet kívánnak: a vezetői készségen kívül nagyon fontosnak tartják a temperamen­tum és a személyiség jegyeit, ezenkívül pedig azokat a szociális és egyéni indítékokat, amelyek munka közben, a forgalomban erősen befolyásolják a gépkocsi­vezető cselekedetét, magatartá­sát. A közlekedési morál további javításáért, a közúti biztonság tö­kéletesítéséért eiért is tartják min­denütt fontosnak a közlekedésre nevelés színvonalának szüntelen emelését. A gépkocsivezetők - főként az új gépkocsivezetők - nevelésében elismerten fontos szerepük van az autósiskoláknak. Az ö feladataik közé tartozik a közlekedés minden résztvevőjének komplex oktatása, kezdve az iskolás és óvodás gyer­mekek közlekedésre oktatása módszertani támogatásától - ami aztán a középiskolákban folytató­dik - egészen a jogosítvánnyal rendelkezők, a hivatásos és az amatőr gépkocsivezetők tovább­képzéséig. A tapasztalatok sze­rint - sajnos - a legtöbb helyen e hasznos tevékenység iránt még nincsen olyan érdeklődés, ami­lyennek lennie kellene, a rendel­Trabant 1984. A Trabant gyár ebben az évben is újabb műszaki módosításokkal igyekszik korszerűsíteni típusait. A trabantok legfontosabb válto­zása: az autó hálózati feszültségét 6 V-ról 12 V-ra állították át. Az akkumulátortól az izzókig vala­mennyi elektromos berendezést 12 V feszültségre cserélték ki. Az akkumulátor 38 Aó kapacitású, a generátor maximálisan 42 A-t ad le, és elektromos szabályzóval szerelték. Az elektromos kábelek keresztmetszetét csökkentették. Az indítómotor teljesítménye 0,6 » kW. Az elektromos rendszer módo­sítása garantálja a motor könnyű indíthatóságát és további elektro­mos fogyasztók (pl. halogén köd­lámpák, 12 V-os rádió) probléma- mentes bekötését teszi lehetővé. Az új elektromos irányjelzö-auto- mata az eddig alkalmazottnál megbízhatóbban működik. A fútészaj-csillapító felerősíté­sének módosításánál az utastér belső zajszintjének csökkentése, illetve a kipufogó-hangtompító élettartamának növelése volt a cél. Eddig a fűtészaj-csillapítö a fő hangtompítódobbal mereven volt összekötve, ezt a kapcsolatot most rugalmas kötéssel - gumicső betét közbeiktatásával - oldották meg. Egyúttal a fútészaj-csillapító felső ága hosszabb, és a kapcso­lódó fűtés-levegő pedig rövidebb. Ezzel az utastérben a zaj kismér­tékben lett csendesebb,' és csök­kent a fő hangtompítónál a repe­désképződés. Az ékszíjcsere egyszerűsítésé­nek érdekében a hűtöventi látod feszítőszalag nélkül, központi csa­varral rögzítették. Új szerkezet az elektromos ab­lakmosó és kapcsolója. Az inter­vallum ablaktörlőkapcsoló egyben az ablakmosó kapcsolója is. Az ablakmosó a kapcsoló alaphely­zetében a műszerfal felé tödénő megnyomásával működtethető. Az ablakmosó beindítása után az automatika - mintegy 4-5 másod­perc múlva - a mosási idővel kö­zel egyező időtadamú törlést is végez. A kilométerórát napi kilo­méterszámlálóval szerelték. További módosítások várhatók 1984. II. felétől. Új túgörgös csa­págyazásé első féltengelyekkel szerelik az autókat, és a pillanat­nyi üzemanyag-fogyasztást mérő műszerek lesznek minden típusba beépítve. ■ A General Motors képes lesz arra, hogy felvegye a ver­senyt a japán autógyárakkal, az USA-beli piacon, kivéve a ki­sebb méretű autókat. Egy heti­lapnak adott interjúban a GM elnöke kijelentette, hogy a vál­lalata által gyofs egymásután­ban piacra dobott új modellek mind nehezebbé teszik a kül­földi gyártmányok amerikai pi­acra való behozatalát. Az el­nök optimizmusát alátámasz­tani látszanak a kegfrissebb ér­tesülés! adatok: februárban a General Motors több autót adott el Európában, mint bár­mely más autógyár, s így az egy évvel korábbi hatodik hely­ről 13,3 százalékkal az élvo­nalba tornászta fel magát az európai eladási statisztikában. (1983 februárjában még a Re­nault volt az éllovas). A Renault cég 1983-ban alig hallatott magáról. Az idén pedig egymás után rukkol elő újdonságaival. Alig csitult el a felhör­dülés a 25-ös típusú láttán, máris a 11-es Turbo hozta lázba a Renault imádókat. Igaz, a motor paraméterei hallatán van is erre okuk. A négyhengeres 1400 köbcentis motor teljesítmé­nye 77 kW (105 LE). A kocsi 0-ról százkilométeres sebes­ségre 9 másodperc alatt gyorsul fel, 0-400 méter megtételére 16, 0-1000 méter megtételére pedig 30 másodperc szük­séges. kezesre álló lehetőségek sincse­nek teljesen kihasználva. A losonci (Lucenec) autósisko­lában, a nagyküdösi (Vel'ky Krtíé), a füleki (Fil’akovo) és a poltári központjaiban például évente átla­gosan 1600 új gépkocsivezető ré­szesül oktatásban, a hivatásos gépkocsivezetők közül pedig évente átlagosan 1300-an vesz­nek részt továbbképzésben. Be­vált módszer, hogy a téli hónapok­ban az amatőr gépkocsivezetők számára is továbbképzést szer­veznek a Honvédelmi Szövetség szervezeteinek közreműködésé­vel. A járásban központokat alakí­tottak ki, melyek a környező köz­ségekből is könnyen megközelít­hetők, elérhetők. Ezeken a helye­ken a továbbképzést szombaton­ként tadják és jó előre propagál­ják, hogy a lehető legtöbb gépjár­művezető megjelenhessen. En­nek ellenére még a losonci járás­ban sem édék el a kívánt szintet, a továbbképzés iránti érdeklődést. A közlekedési szabályok ismerete is hiányos, sok kívánnivalót hagy, amit a gépjárművezetők alkalman­kénti vizsgáztatásai mutatnak meg a legszembetűnőbben. A közlekedésbiztonság fokozá­sának egyik alapvető feltétele, hogy a közlekedés résztvevői ala­posan ismerjék a közlekedési sza­bályokat. Ezéd nagyon sajnálatos, hogy érdeklődés hiánya miatt a lo­sonci és a nagyküdösi járásban a középiskolákban közlekedésre nevelés egyelőre nincsen. Pedig az iskolák tanulói is naponta vesz­nek részt a közlekedésben, sőt többen közülük majd gépkocsive­zetői képzésben is. A közlekedési balesetek szá­mának aggasztó növekedése szükségessé teszi mindenütt, hogy a közúti közlekedés résztve­vőinél - a balesetet elkövetőkkel szembeni megtorláson kívül - fo­kozzuk a nevelő ráhatást. Ehhez azonban elsősorban szemléletvál­tozásra van szükség mindenhol. KANIZSA ISTVÁN híreki ■ Elkészült a VAZ-2801, a Togliattiban levő Volgái Autó­gyár első villanyautója. Az elektromos meghajtású sze­mélygépkocsik első példányait nemrég szállították kipróbálás­ra a moszkvai kísérleti telepre. Az elektromos Lada technikai adatai: hatósugara városi forga­lomban 80 km, sebessége 60 km/h, teherbírása 240 kq. ■ A bonni kormány meg­erősítette azt a korábbi elhatá­rozását, hogy 1986. január 1-től csak olyan személygépkocsik hozhatók forgalomba, amelyek megfelelnek a környezetvédel­mi előírásoknak. A határozattal kapcsolatban ellenkezését fe­jezte ki a nyugatnémet személy­gépkocsigyártó szövetség. Ez­zel szemben a bonni kormány szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a kormánynak feltett szán­déka az USA-ban bevezetett ki­pufogógáz-előíráshoz való al­kalmazkodás, s valószínűleg követni fogják a nyugatnémet példát Norvégiában, Svédor­szágban, Svájcban és Ausztriá­ban is. A környezetvédelemmel kapcsolatos az a hír is, hogy Kanada és kilenc nyugat-európai ország megállapodást kötött: közösen veszik fel a harcot a savas esővel szemben, és megfelelő lépéseket tesznek er- deik védelmében. Japán érdekességek A világon elsőként a Nissan cég fejlesztette ki a teljesed automati­zált ablakmosó-berendezést. ~< A szerkezet lényege abból áll, hogy egy, az esőcseppeket érzékelő szenzor, az eső intenzitásának megfelelően több vagy kevesebb feszültséget kelt, s ezáltal vezérli az ablaktörlő-berende­zést. A vezetőnek csak annyit kell tennie, hogy az „Intervall“ állásra állítja az ablaktörlő kapcsolóját, a többi már az automatika dolga. A szenzor ugyanis annál több feszültséget állít elő, minél heveseb- ■ ben esik az eső, s ennek megfelelően az ablaktörlő-berendezés is hol gyorsabban, hol lassabban, de mindig a legideálisabb sebesség­gel tisztítja a szélvédő üveget. Az első ilyen berendezést a Nissan cég az NRV II (Nissan Research Vehicle) kisérleti kocsin mutatta be. Érdekességként megemlíthetnénk, hogy már eddig 23 szabadalmat jelentettek be a Nissanék az új találmánnyal összefüggésben. A cég kocsijainak mintegy 80 százaléka már eleve intervallumkapcsóTóvat van felszerelve, ám ennek az a hátránya, hogy a sebességet kézzel kell kapcsolni. Mindez ma már a múlté. Az új ablaktörlő-berendezés olyan apróságokra is „ügyel“, ha például a kocsi alagútba ér, akkor automatikusan meghosszabbítja a törlés periódusát. Érdekes még az is, ha egy szembejövő autó a szélvédőjét befröcsköli, akkor az ablaktörlőlapátok azonnal gyorsabb sebességgel törölnek. Az automatikus berendezést akár saját kezűleg is könnyedén lehet a kocsiba szerelni. A szenzort a motorháztetőn kell elhelyezni és egy vezetékkel az intervallumkapcsolóval összekötni. Képünkön (1.) a kapcsolószerkezet látható. A további érdekes újdonságok a Subaru cég „boszorkánykonyhá­jából" kerültek ki. A tárcsafék jobb hűtése érdekében, az eddigi egy darabból álló szerkezetet kettőből állítják össze. (2. kép) A Subaru nagy szériában készít négykerékmeg- hajtásos kocsi­kat. Nehéz tere­pen közlekedve e típusoknál pél­dául nélkülözhe­tetlen a differen­ciálzár. Ezt a szerkezetet ál­talában kézzel lehet csak kap­csolni. A japán cég most auto­matizálta e be­rendezést. (3. kép) Ha az első vagy a hátsó ke­rék egy bizonyos fordulatszámon kipörög, akkor kapcsol be a dif- fizár. A Subaruék gondoltak azokra az autósokra is, akik lejtős úton állnak meg. Hogy a kocsi induláskor ne guruljon hátra, olyan szerkezettel látták el jármüveiket, amely ezt megakadályozza. így tehát nem kell induláskor a gáz-, a kuplung- és a fékpedállal „szórakozni". (z-k) A berni teherautók csupán a reggeli, hét és nyolc óra közötti csúcsforgalomban 12 500 liter üzemanyagot égetnek el. Ehhez 200 millió liter friss levegőt használnak el, hogy kisvártatva szenny­gázként adják vissza az at­moszférának. Ezek az értékek, melyeket nemrég egy tanul­mányban tettek közzé, nem kevés fejtörést okoznak a berni városatyáknak. A tanulmány kü­lönböző lehetőségeket sorol fel a probléma megoldására; az egyik a kipufogógáz-mentes hajtómű bevezetése. Neveze­tesen: az úgynevezett elektro­autóé, melynek prototípusai - mint taxik - már járják a vá­rost.’ Az elektrotaxik bevezetése nagy előrelépést jelentene a levegőszennyezés elleni harcban. Elektrotaxik A berni prototípus, a VW Golf kevésbé gyorsul, mint benzinhajtású konkurensei, és legnagyobb sebessége is kisebb, egyéb tulajdonságai azonban jobban megfelelnek a városi közlekedés szükség­leteinek. A fő probléma, hogy alkalmazási területe kicsi: ha 500 kilogramm tömegű telepe frissen van töltve, 70-80 km-t tud vele megtenni. Bernben ezért türelmetlenül várnak egy új teleptípust, rhelyet egy svájci cégnél fejlesztenek ki. Ez csak 300 kg-os lesz, és az autó 200 km-es távolságot tud majd vele megtenni. , Egy berni taxiváilalkozó de­rűlátó: „Kocsijaink naponta át­lag 220 kilométert tesznek meg. Az elektroautó hatótávol­sága tehát elegendő lenne, ha a taxikat a várakozási idő alatt gyorsan fel lehetne tölteni." ÚJ SZÚ 16 1984. VI. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom