Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-15 / 24. szám
A VILÁG A KÖVETKEZŐ ÉVSZÁZAD KÜSZÖBÉN Ez év június-júliusában lesz hatvan éve, hogy Moszkvában összeült a Lenin alakította Kommunista Internacionálé V. kongresszusa. A tanácskozások fő tárgyát a világ kommunista pártjai és a munkásosztály harcának aktivizálása képezte a kapitalizmus erőinek átmeneti és relatív megszilárdulása ellen, amely egyidejűleg a dolgozó tömegek elnyomásának és kizsákmányolásának fokozását is jelentette. Az első világháborút követően került erre sor, amikor a munkásosztály kezde'i forradalmi lendületét - amelynek az oroszországi Októberi Forradalom adott ösztönzést az európai burzsoáziának a szociáldemokrata vezérek hathatós segítségével Európa országainak nagy részében sikerült megtörniök, s ezzel ideiglenesen megszilárdítani az európai ellen- forradalom gazdasági és politikai uralmát a dolgozó tömegek felett. Ez történt Csehszlovákiában is, ahol a húszas évek elején, főként az 1920-as, általános sztrájk után, az oroszországi forradalmi eseményekért lelkesedő munkásosztályt leverték, s a nacionalista demagógiát kihasználó burzsoázia ideiglenes győzelmét ünnepelte. E kétes győzelem eredményeként jött létre a burzsoá és ún. „szocialista“ pártok (a szociáldemokrata és nemzeti szocialista) koalíciója, amely húsz éven át uralkodott a München előtti Csehszlovákiában. Ez volt a hírhedt „Masaryk-kor- szak,“ amely a kapitalista Nyugattal - Franciaországgal, Angliával és az USA-val - való szövetségre támaszkodott. A szövetség pedig Csehszlovákia bevonását jelentette a hírhedt cordon sanitaire-be (egészségügyi záróövezet). Ezt a biztonsági övezetet a nyugati hatalmak alakították a Szovjetunió elszigetelésére. Csehszlovákia erős antiszociális és munkásellenes irányzatot alakított ki politikájában, engedelmesen kiszolgálva a Nyugat mindennemű munkás- és szovjetellenes megnyilatkozását. Ebben az időszakban hatalmas szociális összetűzésekre került sor Csehszlovákiában, huszonhárom esetben lőttek a sztrájkoló munkások és a tüntető munkanélküliek közé, s az összecsapásoknak emberi életek estek áldozatul. A München előtti köztársaság léte alatt teljes húsz éven át tartott ez a helyzet, amelyet kíméletlen munkásellenes politika jellemzett, s amely a végzetes müncheni áruláshoz vezetett, amikor is a Nyugat politikájának engedelmeskedő cseh és szlovák burzsoázia elárulta az ország és nemzeteink érdekeit, s a Hitler előtti kapitulációval - volt szövetségeseivel egyetemben - Angliával, Franciaországgal és az USA hallgatólagos beleegyezésével - kiszolgáltatta a köztársaságot a fasiszta Németország kénye-ked- vére. Az egyetlen állam, amely ebben a halálos válságban szilárdan mellettünk állt, a Szovjetunió volt. xxx Térjünk azonban vissza fő témánkhoz, a Kommunista Internacionálé V. kongresszusához, melyet Moszkvában tartottak 1924-ben. Európában akkor kezdődött a kapitalizmus ún. megszilárdulása, mely a hatalom megszilárdulását jelentette, bár mint utólag megmutatkozott, viszonylagosnak és ideiglenesnek bizonyult. Mint már mondottuk, ez volt az az időszak, amikor az európai, így a csehszlovákiai proletariátus háború utáni lendületét a burzsoázia - az ún. szocialista pártok vezéreinek hathatós segítségével - visszaverte, biztosítva a további kapitalista fejlődéshez vezető utat. Az V. kongresszus ilyen helyzetben a kommunista pártok bolsevizálását tűzte ki fő feladatául, mint alapvető feltételét annak, hogy sikerrel teljesítsék forradal- » mi küldetésüket, vagyis: elsajátítsák a forradalmi politika nemcsak deklarált, hanem valóságos ideológiai, szervezési és taktikai alapelveit, továbbá, hogy könyörtelenül küzdeni fognak a marxizmus- leninizmus elhajlásai ellen; a proletárdiktatúráért folyó harcot összekapcsolják a munkások mindennapi követeléseiért folyó harcával, szoros kapcsolatot teremtve a széles tömegekkel. S főként: érvényre juttatják az egységes munkás- osztály politikáját, melynek alapja a lent, közvetlenül a munkahelyen kialakult egység. Ezeket az alapelveket Csehszlovákia Kommunista Pártja ugyan elfogadta és formálisan nyilvánosan is hirdette, de a rendszeres érvényre juttatásuktól és megvalósításuktól messze volt. A párt akkori vezetése, illetve a későbbi renegátok —, Jilek és Bolen - vezette csoport mind nyíltabban belesüppedt az opportunizmus mocsarába, függőségbe került a szociáldemokrata vezetés hirdette politikával, ignorálta a Kommunista Interna- cionálé V. kongresszusának határozatait és elnyomta a tagság jogos bírálatát. A szabotázsnak végérvényesen a CSKP V. kongresszusa vetett véget, melyre 1929 februárjában került sor Prágában, véget vetett a Jílek-Bolen féle vezetés következetlen politikájának. A párt élére a baloldali ellenzék vezetőjét és szóvivőjét, Klement Gottwald elvtársat választották, aki közel negyed évszázadig állt a párt élén, s akinek tevékenysége mindmáig irányvonal a számunkra. xxx Ezzel a párt teljesítette a Kommunista Internacionálé V.kongresszusa határozatai megvalósításának fő feltételét és megteremtette a megvalósításukhoz elengedhetetlen feltételeket is. Azzal, hogy Klement Gottwald a párt élére került, kezdetét vette a dicső „gottwaldi korszak,“ melynek tartama alatt a párt megtisztult az opportunizmustól, valamint a hitvány „baloldaliság''maradékától is, és valóban marxista-leninista párttá vált, amely képes volt arra, hogy a munkás- osztály felszabadításáért folytatott történelmi küzdelem irányítója legyen, és felszabadítsa nemzeteinket az idegen elnyomás - legyen az a nyugati imperializmus vagy a Hitler-korszak német fasizmusának zsarnoksága - alól. Ebben az időszakban a párt mind számbelileg, mind eszmeileg erősödött, míg végül is - a második világháború vége felé, a szovjet hadsereg felszabadító harca idején - a munkásosztály és a függetlenségért folytatott harc élére állt, megnyitva az utat az ország szocialista átszervezése és építése számára, amelyen immár negyven éve haladunk. A szocialista országok közül Csehszlovákia - a Német Demokratikus Köztársasággal együtt - Európában ma a legnyugatabbra fekvő, egyszersmind átléphetetlen szocialista szigetet jelenti: nyugati határai a szocialista világ határai, s belső rendje a virágzó szocializmus. Hazánk gazdasági stabilitása a szocialista intergráción belül biztosított, főként a Szovjetunióval való tartós együttműködés révén. Csehszlovákia nemzetközi politikai stabilitását a szocialista nemzetek közössége biztosítja, biztonságát szilárddá kovácsolta Európa és a világ szocialista országaival kötött testvéri egyezmények sora. Mindezt jól tükrözi az ország állandó gazdasági jóléte és tudományos, valamint kulturális fellendülése. xxx Mindeme változások forrása a marxiz- mus-leninizmus örök érvényű eszméje volt és továbbra is az marad. A kommunista párt, mint társadalmunk vezető ereje elfogadta a változások következményét, mely mindkét nemzetünknek s az ország nemzetiségeinek fő eszmei záloga lett, melyből létrejött és virágzik az új Csehszlovákia. Ezen eszme szellemében egyesült nálunk 1948-ban a munkásosztály, s lett társadalmunk vezető erejévé. A marxizmus-leninizmus szellemében oldottuk meg a korábbi nemzetiségi ellentéteket, melyek gyengítették országunkat s függetlenségünk elvesztéséhez is hozzájárultak. A marxizmus-leninizmus szellemében találtuk meg a nemzetközi megértés kulcsát német, lengyel és magyar partnereinkkel, s ez megerősítette nemzetközi helyzetünket és biztonságunkat. Ebben a szellemben harcolunk a nemzetek békés együttéléséért, tekintet nélkül az amerikai imperializmus intrikáira és háborús terveire, amelynek szemében a szocializmus, léte bolygónkon vörös posztó, s amely ma szemérmetfenül „kereszteshadjáratot“ hirdet a szocializmus ellen, s közben atomfegyverekkel fenyegetőzik. Csakhogy az amerikaiak kezében ez az utolsó ütőkártya olyan fegyver, amely visszefelé is elsülhet: nem játszhatják ki a válasz és önmaguk megsemmisítésének* veszélye nélkül. Mind ez ideig csak fenyegetésről van szó, de veszedelmes fenyegetésről, s az emberiség döntő többsége szembeszáll vele, mellettünk áll - a béke mellett; az amerikai atomrögeszme képviselői nem támaszkodhatnak ilyen erőre. Szembeszállni az amerikai imperialisták atomfenyegetésével ma nemcsak a kommunisták, hanem az egész emberiség ügye. Azzal az elképzeléssel élni, hogy bolygónk az amerikai atomőrültek „segítségével“ holt égitestként keringhet a Nap körül, minden élőlény számára elfogadhatatlan, embertelen és szörnyű, éppen ezért csirájában el kell fojtani. Az atomhalál ellen a világ valamennyi nemzete számára egyetlen alternativa létezik: az élet. Ezért harcolnak a kommunisták, s harcukat támogatja a haladó emberiség. A szocializmus e harcban az egész emberiség érdekeit képviseli, s ez a biztosíték rá, hogy a győzelem és a jövő a mi kezünkben van. Ilyen a helyzet ma, a következő évszázad küszöbén. VILÉM NOVY % ÚJ szú < 3 Ami a számok mögött megbújik A szovjetológia — az antikommunizmus eszköze Jelenleg Nyugaton megközelítőleg 350 szovjetoló- giai központ van, ebből kb. 200 az Amerikai Egyesült Államokban és mintegy 100 a Német Szövetségi Köztársaságban. (Tevékenységüket a hetvenes évektől az Amerikai Egyesült Államokban létrehozott, a kommunizmus-kutatás összehasonlító tervező csoportja irá- ' nyitja.) A burzsoá teoretikusok mellett felhasználják a szocialista országokból emigrált egyéneket is pl.: Kolakowskit, Kendét, Svitákot, Mlynárt, Preisnert, Mak- szimovot, Bukovszkij és másokat. A hetvenes években évente mintegy 400, szovjetológiával foglalkozó témát feldolgozó doktori értekezést védtek meg. Ez négyszer annyi, mint a hatvanas évek elején volt. Ezek mennyiségi adatok. De mire törekszenek ezek az „agytrösztök?“ A Szovjetunió és a szociológiai tudományelmélet című könyv (1977) szerzője, az észak-amerikai G.F. Hongh így jelölte meg a szovjeto- lógiai kutatások tárgykörét: ,,... milyen tényezők befolyásolják a szovjet bel- és külpolitikát, milyen szociális erők követelnek változásokat a szovjet társadalomban, hogyan tűzik ki és hogyan valósítják meg a célokat, milyen hatást gyakorolnak valójában a tömegek a kül- és belpolitika kérdéskörével foglalkozó határozatok meghozatalára és teljesítésére." Azt is hangsúlyozta, hogy a szovjetológia legfőbb célja a szocialista rendszer megváltoztatására irányuló lehetőségek keresése a rendszer lehető legalaposabb ismerete alapján. Még pontosabban fogalmazott húsz évvel ezelőtt egy nyugatnémet szovjetológus, E. Pruck: „Jobban kell ismernünk az ellenfeleket, leleplezni gyenge pontjait és megtalálni az ellentámadás támpontjait." A szovjetológiai központokban ezért sok szakterület tudósai dolgoznak: filozófusok, jogászok, közgazdászok, történészek, szociológusok, katonai szakértők, a nemzetközi kapcsolatok és a pszichológiai háború szakértői, nyelvészek és futurológusok. A kutatómunka különböző módszereivel dolgoznak, széles körű szociológiai vizsgálatokat folytatnak a szocialista országokból származó emigránsok között. Természetesen az utóbbi időben a Szovjetunió katonai erejének problémakörére irányul a legnagyobb figyelem, továbbá a „csoportérdek“ vagy a „szociális csoportok mobilitása" problémakörére a szocialista országokban. Minden igyekezet arra irányul, hogy kihasználják, az egyes osztályok és szociális csoportok szociális pszichológiájának sajátosságait, illetve visszaéljenek azzal az ellenforradalom hatóerejének és szociális pozíciói kialakításának szempontjából. Közben különösen nagy hangsúlyt helyeznek azokra a tényezőkre és negativ jelenségekre a szocialista országokban, amelyeket fel lehetne használni a szocialistaellenes akciók kirobbantására. A burzsoá teoretikusoknak ez ideig minden igyekezetük ellenére sem sikerült kidolgozniuk egy olyan egységes elméletét, amely megvilágítaná a kor társadalmi realitásait és azok mozgását. Az eredménytelenség azzal magyarázható, hogy ezek a szerzők az osztálytársadalmat szolgálják, metodológiájuk következetlen és nem képesek objektívan megítélni, elismerni és figyelembe venni az emberi társadalom tőlük függetlenül létező törvényszerűségeit. Ezért vagy elutasítják létezését, vagy, amennyiben elismerik, nem hisznek a felismerhetöségében. A szovjetológusok nem képesek úgy értelmezni a szocializmust, mint az emberiség történelmi fejlődésének törvényszerű eredményét. De ez nem azt jelenti, hogy a szocializmus ellen folytatott harc koncepcióit nem lennének képesek kidolgozni. A szocialista államokban végbemenő folyamatokat és jelenségeket viszonylag pontosan, a részletekre is kiterjedően ismerik és ebből indulnak ki. Természetes, hogy a szovjetológiai központok számának gyarapodásával és hatáskörük kiszélesedésével nőtt a jelentősészilárdult a helyzetük az imperialista országok államapparátusán belül. Ez kifejezően nyilvánul meg abban a szoros kapcsolatban, amely a szovjetológiai központokat ezen országok hírszerző és más speciális szerveihez fűzi, mivel számunkra a feladatok egész sorát teljesíti. Elsősorban a hírszerzésben működnek együtt, közösen elemzik a szocialista országokból szerzett, a külpolitika és a felforgató tevékenység számára nélkülözhetetlen híreket. Elsősorban kül- és belpolitikai hírekről, szociológiai jellegű információkról van szó (milyen a lakosság szociális és nemzetiségi összetétele, műveltségi, vallási és erkölcsi színvonala, valamint a vezető politikai személyiségekre vonatkozó adatok). A hivatalos forrásokból szerzett információk jelentőségét fokozza az a tény, hogy a megszerzett információk háromnegyed részét a különleges szolgálatok használják fel, állítják egyes burzsoá források. A szovjetológiai központok és különleges szolgálatok további feladata, hogy konkrét koncepciókat dolgozzanak ki e'lenforadalmi akciók kirobbantására a szocialista országokban, harmadik fő tevékenységük pedig, hogy ezekben közvetlenül részt vegyenek. így volt ez például a Brzezinski csehszlovákiai látogatásai alkalmával is. A Voproszi isztorii című folyóiratban (1978. 11. szám) N. V.Zaglagyin cikke megemlíti, hogy a szovjetológusok 12,5 százaléka ügynöke, sót alkalmazottja az USA különleges szolgálatainak. A különleges szolgálatok munkatársai nagy többségükben a szovjetológiai tudományos-pedagógiai központok abszolvensei. Említsük meg. W.Rostowot, H. Kissingert. Z. Brzezinskit, R.Pipest és a legújabbat, a Harward Egyetem tanárát, J.Lenczowskit, aki Ripest váltotta fel a Reagán-adminisztrációban, s jelenleg a nemzetbiztonsági tanács tagja, 1983 januárja óta a szocialista országok kérdéseinek szakértője és „ tanácsadója. BOHUMÍR MOLNÁR 1984. VI. 22.
